Heves Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-18 / 219. szám
i 3 ■ . lü ímh a I HORIZONT Fesztivál, avagy a szokás unalma kulturális nyár A kuriózumnak járó pálmát az Új világ című táncprodukció vitte el Válságkezelés: a „testvérek” is ismerkedhetnek az új módszerrel A megyeszékhely éves rendezvényterve ezúttal nem a hagyományokhoz való ragaszkodást tükrözte. Fesztiválváros imázsához méltón a tavaszi és az elkövetkező őszi fesztiválok közé beépült egy nagy nyári program- sorozat, amely a színház- és táncművészet „összeházasítására” törekedett. Emellett tovább élt a már jól bevált, hagyományos programszervezés is. • Szuromi Rita EGER A nyári szabadtéri kulturális rendezvények nyitányaként a június eleji könyvhetet jegyzik. Szezonértékelésünk mégis korábbról kezdődik: a Dobó István Vármúzeumnak májusban sikerült olyan időszaki kiállítást hozni a Gótikus palotába, amely maradandó élmény volt. A szlovák Drótosok című tárlat a drótművészet olyan kuriózumszámba menő alkotásait mutatta be, amely hazánkban eddig egyedülálló iparművészeti értéket képviselt. A nyárnyitó könyvhét a tavalyi lelkesültség után ismét a visszaesés jeleit mutatta. Kapott is kritikát bőven a könyvbarátoktól. A kísérőrendezvények elmaradtak, a sikerkönyvszerzők közül egyedül Lőrincz L. Lászlót sikerül Egerbe csalogatni. E kissé boron- gós hangulatú ünnep után szomorúságunk csak nőtt, hiszen a filmvilág egyik koronázatlan csü- laga, Illés György operatőr távozott az élők sorából, az Egri Film- művészeti Egyetem örökös rektoraként és a város díszpolgáraként is pótolhatatlan űrt hagyva maga mögött. Némi könnyed szórakozást a színházi bemutatók jelentettek. Az idén először vonták össze fesztivál címszó alatt a Gárdonyi Géza Színház nyári produkcióit és az egykori Erlau tánc- feszüválként ismert művészeti rendezvényt. E házasítás akár pozitív példaként is szolgálhatna a rendezettségre való törekvések közt, igaz, rövid ideig zavart okozott az Agria Nyári játékok név- használat, melynek jogosultságát végre sikerül tisztázni. Az egri színház Kis- Dobó téri bemutatója a hely hangulatához illő, könnyed estét ígérő zenés játék, a Tanulmány a nőkről volt. Súlyosabb gondolatokat feszegetett az Oliver című Líceum-beli előadás, amely zenés volta ellenére sok meglepetéssel szolgált. A gyermekszereplőket felvonultató produkció igazán átgondolt rendezésről tanúskodott, amely egyensúlyt tudott találni a szóraAz egyik igazi, nagy, bátor újítás az augusztus eleji xx. akvarell-biennálé rendezéséhez köthető. A szervezők a festészet eme tradicionális ágának ünnepét a színház épületébe vitték be, különválasztva a hivatalos megnyitó koztatás és a moralitás között. A fesztiválszemléletű rendezvényszervezés következménye lett, hogy a Gárdonyi-színház előadásai után következett egy zenés blokk, amely a klasszikus muzsika kedvelőinek éppen olyan élményt jelenthetett, mint a táncművészet szerelmeseinek. A nyár meglepetése kétségkívül az Új világ bemutatója volt. Bár a beharangozás nyomán sejthető volt, hogy valami egészen egyedi készül, a végeredmény felülmúlta a várakozást. A Szegedi Kortárs Balett kétfelvonásos előadása a látványnak és a tartaés díjkiosztó ceremóniáját. Öt helyen nyílt tematikus tárlat a városban. A megnyitó sajátossága épp abban fedezendő fel, hogy szervezők, s vendégek egyaránt készültek az eseményre, s ennek érezhető minőségi tanújelét is adták. lomnak olyan komplex megfogalmazására törekedett, amelyben az értelmi és az érzelmi motivációk egységgé váltak. Örömteljes változás, hogy a klasszikus zene kedvelői is találnak színvonalas muzsikát a nyáresteken. Ezt az idén Horgas Eszter, illetve az egri szimfonikusok biztosították. A nyár várt programja volt a Végvári vigasságok. Az idén tíz- esztendős történelmi kavalkád a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, az újdonság erejét a nándorfehérvári győzelem emlékére rendezett nap jelentette. Színvonalas összeállítással jelentkezett a Filmművészeti Nyári Egyetem is, igaz a hangulatra árnyékot vetett Illés György halála, illetve a rendezvény felett kongó vészharang, miszerint jövőre a fesztiválok közé nem beilleszthető események támogatottsága a mostanitól is jobban csökken... Az Agria játékok Kft. szervezésében ezen a nyáron is életre keltek az Egri csülagok a vár falai közt. A szervezők ezen túl a Madách Színház Macskák előadását is „felvonultatták”, amely méltó folytatása volt az Evita vagy a Jézus Krisztus szupersztár által jelzett sorozatnak. Az augusztus a már megszokott ritmusban zajló Agria Néptánctalálkozó mellett tartogatott még egy meglepetést. Ez az érsekkerti Zenepavilonban fellépő Kristall-Balalajka együttes másfél órás produkciója volt, amely értékes ötvözete volt a világzenébe ágyazott autentikus orosz muzsikának. A nyár az útkeresés és a hagyományőrzés jegyében telt. A Nyári Játékok Iiceum-beli bemutatóit látva jól érezhető az útkeresés, a színvonalemelésre való törekvés. Végre az egri közönség is elmondhatta: nem kellett a fővárosba utazni, ha kitekintést akart kapni azokra a tendenciákra, amelyek ma a professzionalista művészetet jelentik. Mindez követendő példa lehet a jövőben, azok számára is, akik ma még ragaszkodnak a megszokott forgatókönyvekhez. egér A Hétszínvirág Gyermek- otthon több éve ápol kapcsolatot megyénk testvértelepüléseinek gyermekotthonaival. A sepsi- szentgyörgyiekkel például három éve. Azóta rendszeresen cserenyaralásokon vesznek részt az otthonok lakói. Idén augusztusban 9 gyermek érkezett a megyeszékhelyre, ők az egri vendéglátók jóvoltából egy héten át ingyen üdülhettek itt. Búcsúzásképpen ajándékot is kaptak: öt használt, de jó minőségű számítógéppel térhettek haza. Viszonzásképpen az egri intézmény dolgozói négy napot töltenek Erdélyben tapasztalatcserelátogatáson. Kocsa Erika igazgató arról is beszámolt, hogy a partnerhelységek tartalmi munkájának gazdagítására a közelmúltban nyertek el jelentős összeget, uniós pályázat útján. Ennek részleteiről a következőket nyilatkozta lapunknak:- Október végén Egerben rendezzük meg azt a különleges tréninget, amelyen svéd, lengyel, francia és erdélyi partnereink is részt vesznek. A kurzus középpontjában egy amerikai projekt, a lehetőségorientációs módszer áll, amelyet svéd kollégáink bocsátanak a résztvevők rendelkezésére. ■ A kurzus középpontjában a lehetőségorientációs módszer áll. A programra delegált két-két ember olyan személyiségfejlesztéssel kapcsolatos, valamint válság- és konfliktuskezelési technikákat tanulhat meg, amelyeket hazatérve további tanfolyamokon adhat tovább kollégáinak. Akkreditáltatni is szeretnénk a tanfolyamot, hogy hazánkban is minél többen ismerkedhessenek meg a módszer lényegével és hatékonyságával. A tanulás mellett a szakmai kapcsolatok, barátságok elmélyítésére, egymás kultúrájának megismerésére is mód nyílik. ■ (b. k.) Akvarell-biennálé, megújult ceremónia, bemutató Előkerültek a római katolikus templom korabeli freskói restaurálás Öt réteg festék lebontása után találták meg a szakemberek Szent Istvánt és Szent Lászlót heves Három év alatt mintegy félmilliárd forintot költhet európai uniós pályázati forrásból a település a belváros rehabilitációs programjának megvalósítására. A Radics-kúria és a megyepatika mellett ebből az öszszegből kezdhették meg a római katolikus templom freskóinak és belső terének restaurálási munkálatait is. A restaurátorokból, művészet- történészekből álló Maracskó Betéti Társaság szakemberei az idei év elején kezdtek hozzá a munkálatokhoz, jelenleg az ebben az ütemben vállalt feladat felénél tartanak.- A város római katolikus templomát az idők során többször átépítették, ismert egy románkori, egy gótikus s egy barokk átalakítás - ismerteti az előzményeket Kontra Gyula polgármester. - A falakra az idők során többszöri festés került. Az itt dolgozó szakemberek öt réteg meszet és egyéb anyagot bontottak le a falakról, amelynek nyomán csodás alkotások tárultak a szemünk elé. Előkerült például Szent István királyunknak egy XVIII. századi ábrázolása, amely a kor felfogását tükrözi: István a festmény elkészültének korszakát ábrázoló ruhában ajánlja fel az országot Szűz Máriának, mégpedig az ország jelképeinek át- nyújtásával. Nagyon értékes Szent László-ábrázolást bontottak ki a festék alól a restaurátoA templom belső terét szinte teljesen megváltoztatták a festék alól kibontott freskók FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Külső felújítás Az előző években a római katolikus templom külsőleg is megújult. Egy szélvihar rongálta meg a tetőszerkezetet Ekkor elsősorban a külső állagmegóvásra helyeztek hangsúlyt Most a belső értékek megőrzése került sorra: a mészréteg alól értékes freskók bukkantak elő. rok, amely a lovagkirályt a XVIII. század szemüvegén keresztül láttatja. Megjelent Keresztelő Szent lános alakja is, akinek a fejét épp felmutatják. Mindezek az ábrázolások eddig ismeretlenek voltak, hiszen többszöri festékréteg fedte azokat. A belső munkálatokkal a szakértők várhatóan jövő áprilisban végeznek. A felújítások költségeinek 90 százalékát, azaz 58,5 millió forintot a Regionális Operatív Program által biztosított rehabilitációs pénzből biztosítják. A katolikus templom belső értékeinek megőrzéséhez még újabb 60-70 millió forintra lenne szükség. Az önkormányzat és az egyház megegyezése alapján a jövőben is keresik azokat a közös pályázati lehetőségeket, amelyek segítségével tovább folytatódhat a templom értékeinek megőrzése. ■ (sz. r.)