Heves Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-13 / 215. szám
5 2006. SZEPTEMBER 13., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 Eltávozott a bányászok szeretett nagy Főnöke Aki egy életen át a bányászat nehéz fizikai munkáját gépesítéssel igyekezett felváltani. Ezt tette már ötven évvel ezelőtt, mint a bányászati aknamélyítő vállalat nógrádi körzetének gépészeti vezetője, így a szívlapát helyett markolóval végezhettük a Ká- nyás-szorospatak, Katalin-, Mátraszentimre aknák mélyítését. A mechanika elsajátítását a technikumokban éppúgy megkövetelte, mint a vizes fúrást az ércbányákban. Nélküle nem lett volna futballcsapat Recsken. Több ezer bányásznak volt kitűnő főnöke élete során. Most, 2006. augusztus 24-én több száz gyászoló kísérte utolsó útjára Szigeti Károlyt, a Recski Ércbánya nyugdíjas igazgatóját a domoszlói temetőben. Nyugodj békében, Főnököm! Nagy Károly nyugdíjas bányásztechnikus Gyöngyösoroszi Jó hangulatú találkozó Istenmezején Szeptember 2-án - immár harmadik alkalommal - ebben az évben is megrendezésre került Istenmezején a hagyományos nyugdíjas bányásznap. Az összejövetel jó hangulatban telt el, közel 100 nyugdíjas bányász jól szórakozott a helyi Bányász vendéglőben. Köszönet a szervezőknek, Istenmezeje Község Önkormányzatának, az Istenmezeje Fejlődéséért Közalapítványnak és a Terra Mater Környezetvédő Közhasznú Egyesületnek, hogy ilyen jó hangulatban ünnepelhettük a bányásznapot. Megköszönöm a Visontai Külfejtés Szakszervezeti Bizottságának és valamennyi aktív szakszervezeti tagjának, hogy az idén is lehetővé tették, hogy az egercsehi nyugdíjas alapszervezet valamennyi tagja megkapja a szerény kis pénzjutalmát. Az ünnepségen vehették át a 60, illetve 50 éves tagságért járó oklevelet, valamint a vele járó pénzjutalmat az alábbi nyugdíjas bányászok: Bíró k. Gábor, Ország cs. István, Ország b. Mátyás és Utasi Tibor. Gratulálunk nekik! Ország János, bizalmi Székdíj a gyermekosztályon jogtalanság? Az ülve virrasztó szülőktől is pénzt szednek Kellemetlen szájízzel távoztunk a minap (2006. augusztus 30- án) az egri Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályáról. Ennek azonban nem az ellátás minősége volt az oka. A négyéves kisfiámat kezelő valamennyi orvos és nővér a lehető legkörültekintőbben járt el, a gyermek egészségesen, lelki sérülések nélkül távozott a kórházból. Az élmény mégis negatív, ami erről a kórházi tartózkodásról bennünk él. A helyzet, amibe kellő körültekintés híján kerülhettünk volna, azonban emellett elgondolkodtató, és úgy érzem, sok családot ért már ilyenfajta igazságtalanság, megkockáztatom: jogtalanság. Mivel a kisfiámnál altatásban végeztek egy beavatkozást, indokolt volt a kórházi megfigyelése. Mivel van egy kisebb, még szopó testvére, a férjemmel úgy döntöttünk, éjszakára ő marad a fiunkkal, és én reggel váltom a gyermek ágya mellett. Este fél hatkor érkeztek a gyermekosztályra. A fiam kapott egy ágyat, az apja pedig egy széket, hogy mellette lehessen. Nem is számítottunk ennél többre, hiszen a gyermek először volt kórházban, először történt nála komolyabb orvosi beavatkozás, így az apuka egyértelműnek látta, hogy mellette virraszt reggelig. Reggel azonban, amikor megérkeztem a kórterembe, leváltani a kialvatlan férjemet, a nővér azt kezdte firtatni, hogy akkor melyikünket vegyen fel az osztályra. Kérdeztem, hogy ez miért szükséges, hiszen csak a gyermek mellett üldögélünk, kórházi kosztra nem tartunk igényt, a mellékhelyiségeket sem használjuk az osztályon, aludni pedig hazamegyünk. Erre azt a választ kaptam, hogy ez így szokás, és különben is az anyaszálló igénybevétele napi 1800 Ft. Mondtam az ápolónőnek, hogy az ilyenfajta szokások kevéssé érdekelnek, én nem szeretnék semmilyen szolgáltatást, így az anyaszállót sem kívánom igénybe venni. (Az anyaszálló egy vagy két emelettel az osztály fölött van, nem is jártunk ott.) Azt a választ kaptam, hogy akkor nem is maradhattunk volna éjszaka a gyerek mellett, és eddig itt mindenki fizetett. A gyerekkel akartam foglalkozni, így mondtam neki, hogy legyen szíves írásos szabályzatot, házirendet mutatni arról, hogy én köteles vagyok fizetni azért, hogy a négyéves gyerekem mellett ülök egy széken, a kórteremben, az ágya mellett. Hát az egész délelőttjük ráment, de az anyaszálló szervezeti és működési szabályzatán kívül - amiben egyébként még 1500 Ft-os napidíj szerepelt - mást nem tudtak felmutatni. Közben a gyerek állapota sokat javult, kérdeztem az orvosoktól, hogy nem vihetném-e haza. A nagyviziten azt a tájékoztatást kaptam, hogy a gyerek jól van, hazamehet, de ha az elkövetkező pár napban bármilyen probléma adódik, hozzuk vissza az osztályra. Már felöltöztünk, hogy indulunk, amikor a betegjogi képviselő elérhetőségét lobogtatva újabb küldöttség érkezett. Mondtam, hogy én az ügyet lezártnak tekintem, nem kértem szolgáltatást, nem kértem az osztályra való felvételemet, így nem is fizetek. Szeretném elvinni a gyereket végre, de ha gondolják, szívesen a nyilvánosság elé viszem az itteni gyakorlatot, mert azt mélységesen igazságtalannak érzem. Nem tudom, mióta van ez a „szokás”, de a személyzet elmondása szerint az ágy mellett ülve éjinek további kezelését látták volna indokoltnak, de én mégis saját felelősségemre hazavittem. Nem volt már kedvem vitatkozni, hogy erről eddig szó sem volt, csupán annyit kérdeztem, hogy ezt a mondatot a nagy számnak köszönhetem-e. Természetesen biztosítottak róla, hogy ez nem így van. Az engem zavaró eljárás szempontjából azonban ez a momentum lényegtelen, hiszen a gyermek szerencsére jól van. Az viszont nincs jól, hogy a kórházban pénzt szednek a gyermekük mellett maradó anyáktól. Nekem is felajánlották ugyan, hogy anyagi okokra hivatkozva elengedhetik, meg elmondták azt is, hogy más kórházakban még többet kérnek, de ez nem nyugtatott meg. Felháborítónak tartom, hogy az egyébként is krízishelyzetben lévő családoktól próbálják pótolni azt a pénzt, ami szemmel láthatóan kevés ebben az intézményben is. A gyermekek gyógyításának támogatására egyébként biztosan szívesen áldoznak azok, akiknek van miből. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy adtam volna valamennyi pénzt a gyermekosztály alapítványának, ha csupán elmondják, hogy van ilyen, és teg kisgyermekük felett alvó, valójában pedig az ágy mellett széken éjszakázó szülőktől pénzt követelni, azt a látszatot keltve, hogy ez jogszerű eljárás, az már megtévesztés, az egészségügyi törvény alapelveinek megsértése. Ennek a jogszabálynak a 11. paragrafusa ugyanis kimondja, hogy „a kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon” a kórházban. Persze az intézmény házirendjét nem láttam, mert többszöri kérésemre sem tudták előkeríteni. A törvény ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermek említett jogának gyakorlását ebben a dokumentumban szabályozzák. Azt azonban elképzelhetetlennek tartom, hogy olyasmi szerepelne benne, hogy éjszakára csak fizetség ellenében maradhat az apróság mellett gondviselője. Remélem, hogy ez az általam eleddig ismeretlen dokumentum nem azt a szabályt írja elő, hogy a riadt kicsiket éjszakára egyedül kellene hagyni, mert az még a jelenlegi helyzetnél is rosszabb szakázó anyáktól, apáktól már hosszabb ideje szedik ezt a díjat úgy, hogy ők papíron az anyaszálló lakói. No, itt hibáztam egy nagyot, a nyilvánosság említésére felpörgött a gépezet, az egyébként hétfőre (három nappal későbbre) ígért zárójelentés viharos gyorsasággal elkészült. Ebben már az áll, hogy ők még a gyermire van szükségük. De azt a látszatot keltve pénzt követelni a gyermekük miatt aggódó, tehát többnyire fizető anyáktól, hogy csak így maradhatnak a fiuk vagy lányuk mellett, és ezért kötelezően igénybe kell venni az ottani étkezést meg szállást, az enyhén szólva tisztességtelen. A hivatalosan emeletekkel a belenne. Remélem, hogy ennek az esetnek a leírása hozzásegíti a kórház döntéshozóit, hogy egy átlátható, de a gyermekek és szüleik jogait és érdekeit szem előtt tartó, azokat vigyázó szabályokat alkossanak ebben a kérdésben. Remélem továbbá azt is, hogy ilyen jogcímen nem szednek tovább pénzt a betegágyak mellett széken éjszakázó szülőktől az egri gyermekosztályon. Guti Rita A múltról merengtünk, sajövőben bizakodunk Már csak hangszalagról, de megszólalt többször is a Bányászhimnusz Egercsehiben ez év szeptember első vasárnapján is, hogy köszöntse a még élő nyugdíjas bányászokat. Sok szó esett persze arról a közel félszáz istenmezejei, bocsi, szűcsi, csehi, leleszi bányászról is, akiket az Ödön-, Li- pót-, Beniczky-aknák táróiban, vagy Szarvaskőben ragadott el a halál munka közben, halálos balesetet szenvedtek. Az ő tiszteletükre emelt emlékoszlop koszorúzásával kezdődött 10 órakor az ünnepség. 92 évvel ezelőtt Heves megye egyik jelentős ipari székhelye lett a Csókos völgyében Egercsehi bányatelep, ma Egercsehi. Először Szűcs község határában építettek ki lejtős aknákat az 1910-es években. A ország minden tájáról - akár az aranyásók egykoron Amerikában - jöttek ide német, lengyel és szlovák, magyar munkások. A mezőgazdaság számára mostoha vidék fejlődésnek indult. A régi csehi kolónia után egy új, kulturált munkáslakótelep épült ki az ötvenes években. De nemcsak Csehi épült és fejlődött, hanem a környék - már utaltam falvaira - lakásépítése is fellendült. A történet ismerős, új energiára lett szüksége a hazának, és ezzel megszűnt a foglalkoztatást adó bányaművelés. Az eddigi bányaigazgatóságok helyett - akik tisztességes bért fizettek a munkásoknak - a helyi ön- kormányzatok szociális gondoskodása ma az egyik legfőbb teendő a térségben. Okos és idéíllő tervről beszélt Simon Sándor egykori főmérnök, aki az Egercsehi Bányászok Baráti Körének 35-40 fős megalakításán fáradozik. Egy ilyen társadalmi (civil) összefogás biztató lehet számunkra. Hallottuk aztán, ha nem is környékünk, de a megye szempontjából igen jelentős mátrai és bükkaljai lignitbányászat-fejlesz- tésről, mely a Mátrai Erőmű Zrt- t alapanyaggal látja el. Háromezer családnak jelent ez stabü munkahelyet és biztos megélhetést Mindezt az élményt az Egercsehi Nyugdíjas Szakszervezet által szervezett koszorúzási ünnepségnek és az ezt követő gazdag kultúrműsornak köszönhetjük, név szerint Bakos Istvánnénak és segítőinek. Dr. Kelemen Ferenc, Szúcs A forradalmi diktatúrának is voltak áldozatai emléktábla A „nevezett” elvtársak már 1959-ben táblát kaptak Hatvanban a mártírok emlékművén Levelezőink figyelmébe ajánljuk Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1 -2 gépelt óldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat, hogy elkerülhessük az anyagtorlódást. A késedelmes közlésért elnézést kérünk. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. „A múlt kísértete” címmel jelent meg egy írás a megyei lapban (2006. szept. 2.), amelyet a szerző úgy tüntet fel, mintha a szerkesztőség nevében is írná, amit mond. Aligha valószínű, hogy a csúsztatásokat tartalmazó írást a pártatlanságra törekvő szerkesztőség a magáénak vallaná. Hol a csúsztatás? Az általa felsorolt személyek nem voltak valamennyien a bolsevizmus mártírjai. Csapajevet nem kivégezték, hanem a harcmezőn halt meg, nem végezték ki Hámán Katót sem. Az sem egészen igaz, hogy Elefánt József és Oláh János kapod a napokban emléktáblát Hatvan főterén. Az emléktábla 49 vöröskatona emlékét őrzi elsősorban, akiket a román király ellen- forradalmi tisztjei gyilkoltattak le 1919-ben. Ezeket nem azért ölették meg, mert katonák voltak, hanem azért, mert vöröskatonák voltak. Ha csak hadifogolynak tekintették volna őket, a genfi egyezmény rendelkezései szerint kellett volna velük bánni, ezek pedig kimondják, hogy a hadifoglyokat nem szabad megölni. „A nevezett elvtársak” nem a napokban kaptak emléktáblát, azt megkapták 1959-ben, amikor felavatták az 1919-es mártírok emlékművét. Ezt az emlékművet a rendszerváltás hevületében lerombolták, még a feliratos táblákat is összetörve adták át a múzeumnak. Az akkori polgármester azt nyilatkozta, hogy nem az áldozatok emlékének őrzése ellen volt kifogása az önkormányzatnak, hanem az emlékmű művé- szietlensége nem illik a főtér környezetébe. A későbbiekben tervezik egy színvonalasabb emlékművel pótolni a leromboltat. A korábbi önkormányzat több cikluson át nem valósította meg a pótlás tervét, csak most került rá sor. Elefánt József kivégzőit nem csak a Hatvani Lexikon nevezi ellenforradalmároknak, hanem a szakirodalom is. Egyébként a Horthy-rendszer urai büszkén vállalták és használták önmagukra az ellenforradalmi jelzőt „Sztálin szelleme azonban nem kényszeríthető holmi táblacserékkel vissza a palackba”. A szerző nyilván azt akarja mondani, hogy nem szabadítható ki az elzárt palackból Elefánt József és Oláh János aligha garázdálkodhatnak a sztálinizmus kísérleteként, hiszen őket 1919 augusztusában gyilkolták meg. Sztálin azután lett a bolsevik párt vezetője, miután Lenin betegség miatt erre már alkalmatlanná vált. A sztálinizmus ideológiai, politikai rendszere csak az 1920~as évek végétől alakult ki. Egy emléktábla szövege különben sem alkalmas tudományos megfogalmazásokra, legfeljebb szakszerűségről lehet beszélni. A tábla szövegét a városi önkormányzat (érettségizettek, sőt diplomások többségükben) nemegyszer megvitatta, és csak azután hagyta jóvá. A püspök nem ideológiai okokból nem foglalkozott az emléktáblával, hanem mert őt a Grassalkovich-szobor felavatására hívták meg. 1919-ben nemcsak az ellenforradalmi, hanem a forradalmi diktatúrának is voltak áldozatai Hatvanban. Emléktáblájuk, amelyet 1944 előtt helyeztek el, ma is ott látható az Őrszem című szobor talapzatán, a Kossuth téren. Ezt az emléktáblát nem távolították el a Kádár-korszakban, de még a Rákosi-korszakban is békén hagyták. Németi Gábor ft i ft 1 i 1 * á
