Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-07 / 183. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 7., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP A helyi képviselők tartanak fogadóórákat egér Hétfőn és kedden az önkormányzat három képviselője is fogadóórát tart. Bányász Róbert, a 3-as számú választókerületből, a gazdálkodási bizottság elnöke ma 15 órától a Városházán, Gálfi Antal, a 2-es számú választókerület városatyája, a költségvetési és idegenforgalmi bizottság tagja - ugyancsak ma - 17 és 18 óra között az Albert Ferenc utca 8. szám alatt várja a választókat. Császár Zoltán, az 1-es számú választókerület képviselője, az urbanisztikai és ügyrendi bizottság tagja kedden 16 órától a Városházán tart fogadóórát. A Jobbik Magyarország nem Gyulait támogatja EGER Szombati számunkban sajnálatosan tévesen közöltük, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a polgármesteri címért induló dr. Gyulai Katalint támogatná. Nagy Ervinnek, az országos választmány elnökhelyettesének közlése szerint épp a napokban kötöttek együttműködési megállapodást Egerben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Vállalkozók Pártja és a Jobbik Magyar- országért Mozgalom helyi szervezetei. Szórja magvait a parlagfű és az üröm heves megye Elkezdte szórni nagyon erősen allergén pollenjét a parlagfű és az üröm - áll az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Aerobiológiai Hálózatának jelentésében. A liba- topfélék és az útifüvek nem okoznak gondot az allergiásoknak: pollenszintjük alacsony. Gyengült a pázsitfű- félék virágporszórása. Közepes, illetve magas erősségű viszont a csalánfélék pollenszórása, emellett az allergén gombaelemek száma is nagyon magas szintű az ország légterében. Az érdeklődők az interneten a www.antsz.hu/oki honlapon találnak további polleninformációt. Ecsetekkel írt költészet akvarell-biennálé Huszadszor találkoztak a városban a műfaj legjobbjai Az akvarell-biennálé kiállított alkotásai az idén több helyszínen láthatók. Felvételünk ezek egyikén készült FOTÓ: PIUSY ELEMÉR (Folytatás az 1. oldalról)- A műfaji feltételek mellett a kiállítás szabad pályázati lehetőséget biztosít a művészek számára- fogalmazott a múzeumigazgató, alti nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a negyven év alatt a városban komoly kiállítási anyag gyűlt össze, amelyet láthatott már a finn, az észt, a cseh, a francia és az erdélyi műkedvelő közönség is. A biennálék rangját jelzi .az is, hogy idén 208 művész küldte el 486 alkotását, melyből a zsűri döntése nyomán 96 alkotó 148 munkája tekinthető meg. A jubileumi tárlat egyébként a legátfogóbb, méreteiben legnagyobb bemutatkozása a kortárs magyar vízfestészetnek, amely csatlakozó rendezvényeivel a műfaj ünnepe kíván lenni. A megyeszékhely nevében dr. Törőcsik Miklós alpolgármester adott komoly szakmai és művészi összegzést- Az itt bemutatott anyag szól a hazai akvarellművészet öröméből, bánatairól a vizes festékek sajátos kifejező erejével - mondta a városvezető. - A biennálé jó alkalom az összehasonlításra, a tájékozódásra, de elsősorban mégis a gyönyörködés, a művészeti élmény helyszíne. A bien- nálén rang jelen lenni, s ez nem csupán a művészeknek, de a városnak is az, hiszen a mostani találkozó Eger legszínvonalasabb képzőművészeti eseménye. Az alkotások egyaránt kifejezik az alkotók panaszait és reményeit. Panaszait a megbecsülése hiánya, a tradíciók pusztulása, az értékek elvesztése miatt, s az újjászületés képességének reményét. E kettősség a biennálék története - utalt vissza az alpolgármester -, majd e festészeti műfajt úgy jellemezte, mint az ecsettel írt költészetet, amelyről csak metaforákban és lírával lehet beszélni. Wehner Tibor művészettörténész szakmai megnyitójában 40 év folyamatát vázolta: egyre kevesebb a konkrét, tárgyalkotó művész, lassan eltűnnek a táj- és városképek, az akvarell-lel készült munkákban domináns lett a meditativ szemlélet, az életérzés kifejeződése, szabadságkeresése. E folyamatokat tekintve is Mai tendenciák A kiállítás-sorozat napjainkra a szabad művészi gondolatok, érzelmek fontos eseményévé, jelentős képzőművészeti fórummá vált A kezdeti szűk körű érdeklődés napjainkra kiszélesedett, s a legújabb felfogások is megjelennek az alkotásokon. művészettörténeti jelentőségűek az egri biennálék, hiszen négy évtized alkotói szándékáról adnak képet. Az Egri Fesztivál Balett előadása előtt dr. Petercsák Tivadar köszönetét mondott mindazoknak, akik e nagyszabású programsorozat létrejöttét segítették, kiemelve H. Szilasi Ágota művészettörténészt, aki évek óta gondozza a vízfestők ünnepét. A XX. Országos Akvarell- biennálé díjait a Trinitárius templomban adták át. Eger Megyei Jogú Város Polgármesterének díját Bikácsi Daniela vehette át Törőcsik Miklós alpolgármestertől. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díja Urbán Tiboré lett, míg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díját Chilf Mária kapta. A Cleartex Kft. és a Magyar Vízfestők Társasága elismerésének átvételére Szüts Miklóst szólították, a Heves Megyei Közgyűlés Elnökének díját pedig Kovács Péter Balázs vehette át Merczel József alelnöktől. Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesterének díja Stefanovits Péterhez került, a ZF Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft díjának átvételére Orosz Csabát hívták. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Fiatal Művészeket pártoló díja az idén A szaktárca ifjúsági díját Barra Nikolett egri főiskolás kapta egy egri főiskolai hallgatóé, Barra Nikoletté lett. Mostantól a városban öt helyszínen láthatók akvarelltárlatok. A Magyar Nemzeti Galéria modern akvarell anyagát egy kiállítás reprezentálja a Dobó István Vármúzeumban. A Magyar Vízfestők Társasága Angol akvarell magyar ecsettel IV című tárlatának a Keresztény Ifjúsági Klub és Segít a Város Alapítvány Galériája ad helyet. Csurka Eszternek, a XIX. biennálé nagydíjasának munkái a Zsinagóga Galériában láthatók, a Gyermekszívvel című bemutató pedig - amely a zánkai Gyermekalkotások Galériájának válogatott képeit tartalmazza - a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban tekinthető meg. A XX. Országos Akvarell-biennálé anyaga szeptember 24-ig látható a Trinitárius-templomban. ■ Szuromi Rita Bükkszék salvus napok az önkormányzat idén is megszervezi a hagyományos Salvus napi rendezvényeket. A programok augusztus 19-én kezdődnek a strand szabadtéri színpadán. Délután 1 órakor Somló Tamás ad koncertet, majd aerobik- bemutatón és karaoke-műsoron szórakozhatnak az érdeklődők. Másnap délelőtt 10 órakor az óvoda épületénél avatják fel a Tordai emléktáblát. Este hatkor utcabál kezdődik. Erdőtelek ÚTFELÚJÍTÁS Szinte teljesen járhatatlanná vált a római katolikus temetőbe vezető ÚL Az esők a dombos oldalon lévő földet elmosták, az időjárás következtében kátyúk keletkeztek az utakon. Az idén végre sor kerülhet az út portalanítására. Az önkormányzat saját anyagi erejéből fizeti a munkálatokat. Az aszfaltozást a Hedo Kft dolgozóira bízták. Feidebrő JÓGA Tornafoglalkozások indítását tervezik a könyvtárban ősztől. Az izomerősítő, lazító, nyújtó, valamint jóga elemeket tartalmazó gyakorlatokat gyógytornász irányításával végzik, az igényeknek megfelelően heti egy vagy két alkalommal. Érdeklődni és jelentkezni Vadásziné Varga Éva könyvtárvezetőnél lehet személyesen vagy a 36/480-020-as telefonon. Gyöngyöspata fejlesztenek Mintegy 261 ezer forint támogatást nyert a település a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt úgynevezett érdekeltségnövelő pályázaton - tájékoztatott Nemesik Lászlóné, a művelődési ház vezetője. Az önkormányzat 350 ezer forint önerőt vállalt, így összesen 611 ezer forint áll rendelkezésre. DVD- lejátszót, a színpadhoz térmikrofont, a művelődési ház nagytermébe és a könyvtárba új székeket vásárolnak. Gyöngyössoiymos fesztivál Idén is megrendezik a Sólymos Fesztivált augusztus 11. és 13. között. A szervezők számos színes programmal várják az érdeklődőket: kirakodóvásár, ugrálóvár, kispályásfutball-kupa, malomkőhajító verseny, koncertek és esti mulatságok lesznek. Pénteken biciklis bemutatót láthatnak az érdeklődők. Vasárnap a két helyi asszonykórus és vendégeik lépnek fel, a csoportok a szereplések előtt felvonulnak a községben. Este operett-musical gála szórakoztatja a közönséget. *# - #r V J. M ffk#M AL Jubileum. Létrejöttének fél évszázados, azaz ötvenedik évfordulóját ünnepelte az elmúlt hét végén kápolnai telephelyén a Tarnamenti Ipari Szövetkezet. A jubileumi rendezvényen Balog Sándor, a szövetkezet igazgatóságának elnöke mondott köszöntőt, majd az ebédet követően vendég- művészek előadását láthatta a közönség. A további délutáni programokat különféle háziversenyek, köztük darts és sörivás színesítették. A program este zenével és táncos mulatsággal ért véget. fotó: ötvös imre Ezüstöt kaptak a pszichiátria színjátszói terápia A művészeti órák segítenek a betegek állapotának fejlesztésében Füzesabony Ötödször rendezték meg Zalaegerszegen a Pszichiátriai Betegek Országos Színjátszó- és Művészeti Találkozóját. A helyi Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthonának lakói már évek óta állandó résztvevői a rendezvénynek. Az otthonban komoly hagyományai vannak a színjátszásnak és az egyéb művészeti tevékenységeknek, mint a festés, a grafika, a népművészeti jellegű alkotások készítésének. Ezek a művészeti és kiegészítő foglalkozások nagy segítséget nyújtanak a betegek állapotának a javításában, illetve szinten tartásában, s az egyéb gyógymódok mellett hatékony kiegészítő terápiával szolgálnak. Szabó Mihályné igazgatótól megtudtuk: színjátszó csoportjuk 1999 óta működik. Repertoárjukban többféle stílusú színdarab is szerepel. Ezeket, s a jeleneteket már többször és sikerrel mutatták be az egri Művészetek Házában és a Forrás Gyermek-és Ifjúsági tást. A kísérlet sikeresnek bizonyult, hiszen mind a hangeffektusok, mind a dallamok, dalbetétek egyedi hangzást biztosítanak. A több hónapos felkészülést követően elérkezett a megmérettetés ideje. A zalaegerszegi fesztiválon 29 csoport lépett a szakmai zsűri elé. A Központban, illetve intézeti rendezvényeken. Az idén Carlos Solorzano: A bábuk című művét dolgozták fel. Új próbálkozásként az intézetben működő ritmuszenekart is beépítették az előadásba, ezzel is növelve a ha■ E művészeti és kiegészítő foglalkozások nagy segítséget nyújtanak a betegek állapotának a javításában, szinten tartásában. füzesabonyi otthon színjátszóit ezüst minősítéssel díjazták, egyben megköszönték a félkész í t ő k n e k, Hajdúné Farkas Ildikónak és Nádor Krisztinának a munkáját. Az oklevél és az emlékplakett mellé cirkuszjegyeket is nyert a csoport. Az „ezüstös” színjátszó csoport tagjai: Polgár Mária, Fodor András, Borsó Ágoston, Lázár József, Hajdú János, Orosz Dezső, Szécsi Zoltán, Gagia Imre, Kovács József és Tóth István Mihályné. A ritmuszenekar tagjai: Gyuricza Péter, Mezei Lajos, Oláh Kálmán és Guba János. A színjátszó találkozóval egy időben a lakók munkáiból álló kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Az otthon Orosz Dezső olajfestményeit, Orbán Gyula faragott képkereteit, Szeredi Lászlóné kézimunkáit, Csorna Sándorné rafia dísztárgyait és Bizony Imre, illetve Kotrócz László lábtörlőit állította ki. ■ (KJ)