Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-05 / 182. szám

Iß 2006. AUGUSZTUS 5., SZOMBAT • XVII. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM SPORT A Nagy Endre vezette egriek holnap a Salgótarjánt fogadják ■ES33ES9Ü Juhászék ellen kezdi a szezont a Real Madrid LABDARÚGÁS - AugUSZtUS 23- án a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht ellen játssza első hivatalos mérkőzését a Real Madrid. A Santiago Berna- beu trófeáért sorra kerülő összecsapáson debütál Fabio Capello vezetőedző, eblök­ként pedig Ramon Calderon. A bissen igazolt játékosok: Cannavaro, Emerson és Van Nistelrooy is bemutatkozhat. Megbüntették a lovát „lefejelő" zsokét lovasport - Lovának lefeje- lése miatt megbüntették Paul O' Neill angol zsokét egy staffordi viadal során. Az ír versenyzőt levetette magáról a City Affair nevű négylábú, mire ő felpattant, és sisakostul orrba fejelte az állatot. A brit lapok azonban nem az egynapos eltiltást emelték ki. Több újság is ez­zel a szalagcímmel jelent meg: „Lezidanozta lovát a zsoké”. Péterkei hetes aTamalelesznek labdarúgás - Előkészületi mérkőzésen: Pétervására - Tarnalelesz-Gyetvai Kft. 7-0 (3-0). G.: Kisbáb 4,Tóth R, Baranyi, Nagy R. Heves - Jászkisér 3-2 (2-1). G. La- ubert R. 2, Farkas L. Atkár - Karácsond 3-4 (2-0). G.: Bartók 2, Vajda, ül. Major 2, Váradi A., Gyuris. Hevesve- zekény - Detk 0-1 (0-0). G.: Grabecz. Gyöngyöspata- Kőfuv - Márkáz 3-3. Kovács Agnes: újabb bronz európa-bajnokság Szepesi magyar csúccsal hatodikként döntős Felipe Mássá nyerte a második szabadedzést a Hungaroringen Kovács Ágnes bronzérmet nyert 200 m mellen, míg Boulsevicz Beatrix remek versenyzéssel a negyedik helyen végzett 100 m pil­langón a margitszigeti úszó Európa-bajnokság tegnapi napján. Hírlap-összeállítás úszás A100 m mellen is harma­dik Kovács Ágnes 2:28.90 perces idővel bronzérmet nyert 200 m meüen. Esetében semmi túlzás nincs a fantasztikus jelzőt hasz­nálni, hiszen utoljára 2001-ben nyert nagy versenyt, amikor vi­lágbajnok lett. A finálé fő favorit- ja, az angol Kirsty Balfour 2:25.66 perccel nyert. Boulsevicz Beatrix remek ver­senyzéssel a 4. helyen végzett 100 m pülangón. A számot a hol­land Inge Dekker nyerte. A ma­gyar versenyző friss magyar csú­csához (59.06 mp) egészen köze- U, 59.11 másodperces eredmény­nyel csapott a célba. Pompásan versenyzett 50 m háton Szepesi Nikolett: a Kőbá­nya SC versenyzője elődöntőjé­ben a 4., összesítésben pedig a 6. helyet szerezte meg, s döntős, rá­adásul új országos csúccsal. Az 1987-es születésű Szepesi, aki már délelőtt is biztatóan mozgott, 29.22 másodperc alatt „hátazta le” az uszodahossznyi távot, hét századot javítva eddigi rekordján. A szám fináléját szombaton ren­dezik. Cseh László új országos csúcs­csal, összesítésben a harmadik Kovács Ágnes immár második bronzérmét szerezte a Margitszigeten A győztesek és a magyarok Női toronyugrás: JUUA prokopcsuk (Ukrajna) 338 pont Női szinkrontoronyug- rás: ANETT GAMM, NORA SUBSCHINSKI (Németország) 325,92 pont Férfi, 1500 m gyors: juru priuukov (Orosz­ország) 14:51.93 p. Női, 200 m melt KIRSTY BALFOUR (Nagy-Brittania) 2:25.66 p... 3. KOVÁCS ÁGNES (Magyaror­szág) 2:28.90. Férfi, 100 m gyors: Filippo magnini (Olasz­ország) 48.79 mp. Női, 100 m pillangó: INGE DEKKER (Hol­landia) 58.35 mp... 4. boulsevicz Beatrix (Magyar- ország) 59.11. legjobb idővel kvalifikálta magát a 200 méteres hátúszás szomba­ti döntőjébe. Rudolf Rolandnak ugyanebben a számban nem si­került a bravúr, de így is az előke­lő 10. helyen végzett A Kőbánya SC világklasszisa az első elődön­tőbe kapott besorolást. Az utolsó 50 méteren aztán egészen elké­pesztő hajrát vágott ki, mglypek köszönhetően a végig vezető orosz Arkagyij Vjacsanyin mö­gött 1:57.76 perces új országos re­korddal másodikként csapott a célba. Hosszú Katinka annak ellené- re nem jutott a 200 m-es gyors­úszás szombati döntőjébe, hogy életében másodszor sikerült 2:02 percen belül teljesítenie a távot, összesítésben a 15. lett. autósport A pénteki 2. szabad­edzésen Felipe Mássá, a Ferrari- istálló brazü püótája érte el a leg­jobb időt a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság 13. ftitamán, a Magyar Nagydíjon. A második helyen a címvédő és a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Álonso (Renault), míg a harmadikon csapattársa, az olasz Giancarlo FisicheUa zárt. A hétszeres vüágbajnok német Michael Schumacher (Ferrari) a nyolcadik, míg a finn Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) a 25. lett. A szervezőbizottságtól kapott tájékoztatás szerint a pén­teki napon mintegy 40 ezer né­ző látogatott ki a Hungaroringre. . É Mássá után a pontversenyben éllo­vas Fernando Alonso (képünkön) következett FOTÓ: AFP 2. szabadedzésen L Felipe Mássá (Ferrari) 1:21.778 p 2. Fernando Alonso (Reriáúlt) 1:23.097 3. Giancarlo Rsichella (Renault) 1:23.189 4. Robert Doombos (Red Bull-Racing) 1:23.195 5. Anthony Davidson (Honda) 1:23.498 6. Ralf Schumacher (Toyota) 1:23.747 A további program Szombat 3. szabadedzés 11.00 Időmérő edzés 14.00 Vasárnap Magyar Nagydíj 14.00 BANK Az MKB Bank Nyrt. Egri és Hatvani Fiókjaiba keres vállalati referens munkatársakat. Főbb feladatok: • általános banki termékek, valamint kockázati termékek értékesítése, • ügyfélminősítés, elemzés/előterjesztés készítés, • az ügyfélkockázatok feltárásában való részvétel, egyedi előterjesztések kezdeményezése, készítése, • szerződések előkészítése, megkötése, szerződések üzleti gondozása és ezekkel kapcsolatos adminisztráció, • meglévő ügyfélkör kezelése a kis- középvállalati ügyfélkörben, • kapcsolattartás, ügyfél akvizíció, • ügyfél-, ügylet- és biztosíték monitoring. Elvárások: • felsőfokú végzettség, • minimum 1 éves banki gyakorlat, kereskedelmi bankban szerzett vállalati ügyfélkapcsolati tapasztalat, • tárgyalóképes angol/német nyelvtudás, • jó kommunikációs képesség, • megbízhatóság és precíz munkavégzés, • nyitott, ügyfélorientált gondolkodás. jelentkezési határidő: 2006. augusztus 11. Az álláshirdetésünkre jelentkezni lehet az MKB Bank Nyrt. Egri Fiók 3301 Eger, Pf. 222. postai címen, valamint az MKB Bank Nyrt. honlapján ( www.mkb.hu ) az álláslehetőségek menü kiválasztásával. (175318-195087) Eger, Széchenyi u 16. Tel.: 36/414-020 Nyitva: H-P: 7.30-18.00 Szó: 8.00-12.00 SZUPEREXPRESSZ MITSUBISHI 3 hengeres, dízel kistraktor, 15 LE-s, kardánkihajtás, emelőhidraulika, 570 üzemórával ea. 450 EFt+áfa. 20/914-1516 PIANINO kifogástalan állapotban, ugyanitt 35 l-es szőlőprés, 50 l-es kosaras üvegballon ea. 36/314-244 EGRI földaranykoronát keresek megvételre. Érd.: 30/301-6244------------------------------------------------------------------*175116* Á TALAKÍTOTT üzletembe várom vásárlóimat! Kínálatunkból: függönyök, plédek, takarók, törülközők, térítők, díszpámák és más textil­áruk. Eger, Malomárok u. 50. Vica bolt KERESKEDELMI célú 240 l-es mélyhűtő és 160 cm-es látványhűtő, valamint 15 méhcsalád NB kereten va$ kaptárban ea. 20/398-0376 NŐI, férfi-, gyermekfodrászat nyílt! Eger, Szé­chenyi u. 58. (Tűzoltó tér, Sprinter Stúdió udvarában).Varga Judit 30/345-5763 Egerbe! Kovács Krisztina névnapjára és Vass Danika közelgő születésnapjára mindenből a legjobbat kíván dédi mama és papa OKJ-s képzések az EURÓPAIBAN! Érettségi utáni iskolarendszerű nappali tagozat F9lsöfokúképzősök Intézményi kommunikátor (Kodoiányi .1. Főiskola) - 2 év Gazdálkodási menedzserasszisztens (Szolnoki Főiskola) - 2 év Európai Uniós üzleti szakügyintéző (Szolnoki Főiskola) - 2 év Külgazdasági üzletkötő (Szolnoki Főiskola) - 2 év Nemzetközi szállítmányozási és - 2 év logisztikai szakügyintéző (Szolnoki Főiskola) Kis- és középvállalkozási menedzser (Bp. kommunikáció* Főiskola) - 2 év Reklámszervező szakmenedzser <Bp. Kommunikációs Főiskola) - 2 év £m911 9zlntQ kéjusássk Külkereskedelmi üzletkötő * Gazdasági informatikus I. - 2 év Számítástechnikai programozó - 2 év Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser - 2 év Irodavezető - 1 év KüjApJ<>±ú.. Mfix As 9 K S/ámítústechn. szoftverüzemeltető * Marketing- és rekiámüi. -1 év Újságíró ★ Kozmetikus - 2 év Fodrász - 3 év Két év alatt 40 kreditet vagy ennek megfelelő összegű tandíjat is megszerezhetsz ingyen az EÜISZ felsőfokú szakképzésein! Tfr Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolája Eger, Katona tér 5. 36/537-145, 415-234 jJR" euisz(ff euisz.hu www.euisz.hu OM 101497 Nyilvántartási szám: 10-0129-05 Akkreditációs lajstromszám:AL-0992 » »

Next

/
Thumbnails
Contents