Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-29 / 202. szám
MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP 2006. AUGUSZTUS 29., KEDD Ivóvizünk: minőségi kockázatok veszélyeztetett vízbázis A megye lakosságának nagy része él ilyen területeken Védendő érték. Hogy a jövőben is tiszta vizet önthessünk a pohárba Kultúr-Korzó a városi tévében EGER Holnap este fél 8-kor ismét jelentkezik az Eger Városi Televízió Kultúr- Korzó című műsora, melyben a helyi kulturális intézmények évnyitójáról, s az Egri csillagok csíksomlyói vendégjátékáról lesz szó. Előadások a zene világának klasszikusairól EGER A Családsegítő Intézet, Nyugdíjasház Gondozási Központ szervezésében ma 10 órától Maurice Ravel zeneműveivel ismerkedhetnek az érdeklődők. Holnap szintén a Malomárok út 66. szám alatt 13.30 órától teadélutánt rendeznek. Délután fogad a helyi képviselő EGER Jánosi Zoltán, az ifjúsági és sportbizottság elnöke holnap 15-17 óra között fogadóórát tart az Északi Városrész Családsegítő és Információs Irodájában (Kallómalom út 88.). Megújulva kezdik a tanévet kisnána Holnap adják át az Európai Unió és az Oktatási Minisztérium támogatásával felújított általános iskolát. A 16.30-kor kezdődő programot dr. Hiller István szakminiszter köszöntője nyitja meg. A diákok műsora és a szalagátvágás után pohárköszöntőt mond dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő. Országos bányásznapi ünnepség 56. alkalommal gyöngyös A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Magyar Bányászati Szövetség, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szak- szervezete, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint a Mátrai Erőmű Zrt. közös szervezésében rendezik meg augusztus 31-én 11 órától az 56. Bányásznap országos központi ünnepségét. A program helyszíne a Mátra Művelődési Központ. A közelmúlt legnagyobb hazai ivóvízszennyezése Miskolcon arra hívja fel a figyelmet: elsőrendű érdek a vízbázisok kiemelt védelme, hogy megnyugtatóan lehessen hatástalanítani a fenyegető időzített bombákat. Kovács János HEVES MEGYE A vízkészletek tisztaságának megőrzése komoly feladat, tekintettel az ártó, szennyező hatások intenzitására és sokféleségére. Ha nem teszünk meg mindent a vízbázisok védelmére, az eddigieknél sokkal súlyosabb vízszennyezések, s akár nagy tömegeket érintő megbetegedések is lehetségesek. A borús prófécia valóra válásának megakadályozásán szerencsére sokan, szakemberek és szolgáltatók is dolgoznak. Ezt tanúsítják a megvalósuló víztisztító művek, vas-mangántalam'tók. A megyében számos krónikus, illetve akut veszélyforrást sikerült már fóltérképezni. Kiderült, hogy nagy figyelmet kell fordítani a megfelelő és főleg optimálisan üzemelő ivóvíz-tisztítási technológiák alkalmazására, a felszíni vízfolyások és a karsztvizek rendszeres ellenőrzésére. Törekedni kell a korszerű hulladéklerakók kiépítésére a talajvizek védelme szempontjából is. Utóbbi esetben kedvező változás előtt állunk, ugyanis az egész megyében átfogóan megvalósul - az EU Strukturális Alapjának pályázati támogatásával - a korszerű hulladékgazdálkodási rendszer, amelynek révén felszámolják és rekultiválják a korszerűtlen, a talajvizet, a vízbázist szennyező régi lerakókat EGER Az SZDSZ megyei választmánya elfogadta a párt önkormányzati választási listáit. A tízezer lakos feletti listát dr. Fodor Gábor honatya vezeti. Őt követi Keresztesi József, Tábi Zoltán, Tőkés László, Svoób István, KeHevesben 29 sérülékeny vízbázis található, ami országosan is jelentős. Az ezek területén lévő települések közé tartozik Eger is. Ezzel együtt Szarvaskő, Felsőtárkány, Nagyvisnyó, Parádsasvár, Sírok községekben és Bélapátfalván is kiemelt figyelmet kell fordítani az ivóvízbázis védelmére. A fokozottan érzékeny vízkészletek területén lévő helység Gyöngyössolymos, mény Csilla, dr. Csetneki Róbert, Peigelbeck András és dr. Bajusz Imre. A tízezer lakos alatti lista élén Kocsa Erika áll. A sorrend utána: Somlai György, Tóth István, Virág János, Hegede József, Zsebe Mátraszentimre, Szüvásvárad. A stratégiai fontosságú vízbázisok területén található Boldog, Füzesabony, Mezőszemere, Szi- halom, itt is az ivóvízbázis védelme szükséges. A kevésbé érzékeny, üzemelő vízbázisok területén lévő, illetve rétegvízre alapozó helységek között találjuk Abasárt, Andornaktályát, Bükkszéket, Egerbocsot, Eger- csehit, Gyöngyöst és GyöngyösZsolt, Kívés András, Katonáné Balázs Mária, Árvái István, Kovács József, Antal Szilárd, Nagyné Antal Mária, Iványi Roland, Török Árpád, Tóthné Kis Edikó. SZDSZ-es polgármesterjelölt Gyöngyösön Keresztesi József, halászt. De ide sorolható Hatvan, Heréd, Hort, Ivád, Kápolna, Ke- recsend, Kompolt, Lőrinci, Makiár, Mónosbél, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Pétervására, Heves és Verpelét is, ahol középtávú intézkedés szükséges az ivóvízbázis védelmére. Akadnak olyan ivóvíz szempontjából sérülékeny régiók területén lévő települések is, mint Atkár, Bátor, Dormánd, Ecséd, Mátraderecskén Kocsa Erika, Ludason Somlai György, Gyöngyöshalászon Hegede József, Kálban Antal Szüárd. Fodor Gábor elmondta: Hevesben jó eredményre számítanak, minimum két képviselőt Kiemelt veszélyzónák A vízszennyezés szempontjából az egyik legnagyobb kockázatot a kommunális terhelés, a lakossági szennyvíz szerepe jelenti. Hatékonyabb tisztításra, a lakossági ingatlanok közműellátottságának , kiterjesztésére van szükség. Kiemelt figyelmet kell fordítani a nagyvárosok (Eger, Gyöngyös, Hatvan) szennyvíztisztító telepeire. Mielőbb megoldást kell találni a korszerű (biológiai tápanyageltávolítást is biztosító fokozattal ellátott) komplex szennyvízkezelő rendszerek megyei telepítésére. Ám a Tenkre tervezett, országosan is egyedülálló gyökérzónás biológiai tisztító a hiányzó támogatás miatt meghiúsulni látszik. Mezőtárkány, Nagyréde, Nagy- tálya, Tarnaszentmária, Besenyőtelek, Egerbakta, Mikófalva. Itt a folyamatos ellenőrzés és a szükség szerinti beavatkozás a követendő út. A tartósan magas talajvízállású részeken lévő településeknél, mint Boconád, Egerfarmos, Erk, Kömlő, Nagyfüged, Nagyút, Pély, Poroszló, Tarnabod, Tárnáméra, Tarnaörs, Tarnazsadány, Tisza- nána, Újlőrincfalva, Adács, Vá- mosgyörk, Visznek vagy Za- ránk, a szennyező források feltárása és a veszélyeztetés megszüntetése az egyedüli helyes lépés. Nem véletlen, hogy vízvédelmi érdekből kiemelten kell kezelni a Tisza-tavi helységek szennyvíztisztítását, a szippantott szennyvíz leürítésének ellenőrzését. __- s zeretnének a megyei közgyűlésbe juttatni. Kocsa Erika szerint az elmúlt ciklusban a megyébe érkezett fejlesztésekből közel 20 milliárd forint az SZDSZ-es irányítású gazdasági tárcától jött. Fodor Gábor és Kocsa Erika a megyei listavezetők önkormányzati választás Öt településen polgármesterjelöltet is állítanak a liberálisok Ki legyen az Ev Polgármestere a mátrai kistérségekben? Ha öli igazán elégedett önkormányzata vezetőivel, szavazzon rájuk! Szavazatával hozzájárulhat, hogy az Ön lakóhelyének polgármestere, alpolgármestere, jegyzője legyen az év mátrai POLGÁRMESTERE, ALPOLGÁRMESTERE, JEGYZŐJE. Mindhárom kategóriában hirdetünk győztest, de Ön természetesen csak azokra szavazzon, akiknek a tevékenységével teljesen elégedett. Szavazzon arra a személyre is, aki a legtöbbel lelte a Máira turizmusának a fejlődéséért. A díjakat 2006. szeptember 1-jén adjuk át Bátonyterenyén, a II. Mátrai Polgármesterek Randevúja programon. Szavazhat ennek a cédulának a kitöltésével, vagy levélben, levelezőlapon is. Szavazzon azokra, akivel vagy akikkel nagyon elégedett! Ha nem ezen a lapon szavaz, a feldolgozás megbízhatósága érdekében kérjük, hasonló formában adja le szavazatát. Voksolhat a www.szfera.hu internetes oldalon, de szavazatát elküldheti a szferatisza@t-online.hu e-mail címre is. A kitöltött szavazólapot 2006. augusztus 31-ig kérjük beküldeni a Szféra-Tisza Kft. címére: 5001 Szolnok, Pf. 151. Lakóhelyem:.......................................................................................................................... T eljesen elégedett vagy ok a polgármesterünkkel:............................................................. T eljesen elégedett vagy ok az alpolgármestelünkkel:......................................................... T eljesen elégedett vagyok a jegyzőnkkel:............................................................................. Szavazat a Mátra Táii-izmusáért díjra:................................................................................... T elepülések, amelyek vezetőire voksolhatnak: Gyöngyös körzete kistérségi területfejlesztési társulás települései 1. Abasár 13- Karácsond j 2. Adács 14. Kisnána 1 3- Atkár 15. Ludas i 4. Detk 16. Márkáz ! 5. Domoszló 17 Mátraszentimre j 6. Gyöngyös 18. Nagyfüged ; 7. Gyöngyös halász 19. Nagyréde 8. Gvöngyösoroszi 20. Szűcsi 9- Gyöngyös pata 21. Vámosgyörk 1 10. Gvöngvössolvmos 22. Vécs j 11. Gyöngyöstarján 23. Visonta • 12. Hahnajugra t 24. Visznek ; Pétervására kistérség ! 1. Bükkszék 10. Parádsasvár í 2. Bodonv 11. Pétervására ! 3- Erdőkövesd 12. Recsk j 4. Istenmezeje 13- Sírok i 5. Ivád 14. Szajla ‘ 6. Kisfüzes 15. Tarnaszentmária ! 7. Mátraballa 16. Terpes • 8. Mátraderecske 17. Váraszó j 9- Párád 18. Verpelét Választási listát állítottak a nyugdíjasok heves megye A nyugodt öregkor biztosítását, továbbá a családok gondtalanabb boldogulásának az elősegítését tűzte céljául a Heves Megyei Nyugdíjasok Választási Egyesülete (NYUVE). Ennek érdekében a NYUVE elkészítette az októberi helyhatósági választásokra - a 10 ezer lakos alatti települések tekintetében - összeállított végleges listáját. Ennek első helyén Sebestyén János, a NYUVE elnöke szerepel. Ót Bujdosó Sándorné, a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének az elnöke (Eger), illetve Kovács Gyula, a NYUVE elnökhelyettese (Egercsehi) követi. A további sorrend a következő: Varga Antal (Lőrinci), Horváth Andrásné (Füzesabony), Zsidei Istvánná (Sírok), Zsoldos Sándorné (Andornaktálya), Tán- ezos Istvánná (Hort), Tóth Gyula (Eger), Sipos Tiborné (Nagyfüged), Heimann Miklós (Egerbakta), Antali Gáborné (Bükkszék), Gottschalk Róbertné (Heves), Kalmár Gyuláné (Hatvan), Gergely Józsefné (Pétervására), Zápler Tamás (Márkáz), Magyar József (Kál), Szarvas Ferencné (Zaránk), Kovács László (Gyöngyös), Cseh Ferencné (Poroszló), Papp Zoltánná (Mezőszemere), Gajdos József (Füzesabony), Budai Istvánná (Selyp), Jermei Jánosné (Szűcsi), Kiss Istvánná (Vámosgyörk). t t * > 1 1