Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-28 / 201. szám
2006. AUGUSZTUS 28., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 ■ SUSI Mátraderecske jubileum a helyi hagyományőrző népdalkor idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ez alkalomból jubileumi népzenei találkozót szerveztek a településen a hét végén. Az ünneplők tiszteletére fotókiállítás nyílt a negyedszázados kör legemlékezetesebb szerepléseiről, vasárnap pedig nagyszabású gálaműsorral köszöntötték a jubiláló dalosokat. Pétervására átadás Kedden délután 1 órakor kerül sor a Tamási Áron Általános Iskola 62 milliós felújítás utáni ünnepélyes átadására. Az ünnepségen köszöntőt mond Pál László, a város polgármestere és Sós Tamás ország- gyűlési képviselő. Az intézményt Mandúr László, az Országgyűlés alelnöke adja át Tarnaörs felújítás Több mint százmillió forintos költséggel teljes egészében felújítják az általános iskola infrastruktúráját Az ön- kormányzat pályázattal nyert támogatást a munkákhoz, melyet önerővel egészített ki. A kivitelező a budapesti székhelyű Lasancz Bau Kft., amely év végéig befejezi a felújítást. A munkák a tanévkezdést nem akadályozzák, így a tanítás szeptemberben megkezdődik az iskolában. Váraszó közmeghallgatás a községben a napokban tartottak közmeghallgatást, amelyen Szekeres Arzén polgármester adott tájékoztatást az eltelt időszak eredményeiről és a leendő feladatokról. A késő estig tartó fórumon szóba került a kisiskola sorsa is, amelyről az önkormányzat az augusztus végére tervezett képviselő-testületi ülésen hoz döntést. Verpelét NÓTAFALU A nagyközségben már meghonosodott nagyszabású rendezvény - a neves nótaénekesek estje - szüreti fesztivállal gazdagodik szombaton. A kastély udvarán 9 órakor kezdődik főzőverseny, majd 13.30-tól a szüreti felvonulás. A hagyományőrző csoportok műsorát 14.30-tól láthatja a közönség. A nótaest szereplői ifj. Sánta Ferenc és zenekara kíséretében 19 órakor lépnek színpadra. Zagyvaszántó leltározás a községi könyvtárban 28-án, hétfőn kezdődik a kötetállomány lek tározása. Ez idő alatt a kölcsönzés szünetel, de az egyéb szolgáltatások - internethasználat, fénymásolás, nyomtatás - a látogatók rendelkezésére állnak. Mindenki kedvére vigadt falunap Egész napos mulatság megyénk legkisebb községében A gyerekek legnagyobb örömére egész nap hintóval járhatták be a kis falu utcáit FOTÓ: ÖTVÖS IMRE kisfüzes Az alig kétszáz lelket számláló, s így a megyében a legkisebbnek számító településen tavaly első alkalommal rendeztek falunapot azzal a céllal, hogy egy kellemes napot együtt töltsenek el a helybéliek és a községből elszármazottak. A találkozó akkor minden várakozást felülmúlt. A résztvevők hajnalig beszélgettek, mulattak. Már akkor eldőlt, hogy idén újra megszervezik a nagy sikerű rendezvényt. Az elmúlt hét szombatján délelőtt 10 órakor kezdődött az ünnep Menyhárt Imre polgármester köszöntőjével. A falu apraja- nagyja megjelent a megnyitón. Az alkalomhoz illő szavalat után a település első embere a kis községekben nélkülözhetetlen összefogás jelentőségéről szólt, majd köszöntötte a szomszéd helységekből érkezett vendégeket. Ezt követően a Szentistváni Őszirózsa Énekcsoport és a Pétervásárai Asszonykórus, véKiss Ágnes tanárnő már a tavaly megrendezett első falunapon is jelentős részt vállalt a szervezésben. Szombaton érdeklődésünkre elmondta, hogy a mostani gül pedig az Egri Nóta Klub tagjai léptek színpadra. Mindeközben több kondérban főtt az ízletes szavaspörkölt erdei gombával, s a töltött káposzta. Déltájban a terített asztaloknál egyre többen foglaltak helyet. Délután két órától azután teljesen benépesült a falu központrendezvényt is alapos szervezés előzte meg. Köszönet jár azoknak a szponzoroknak, akik lehetővé tették, hogy az év egy napja a kisfüzesieknek és a kisfázesiekről szóljon. ja, ahol a piknikezősátrak árnyékában mulatozó vendégeket a Váraszói Asszonykórus és a gyermektánccsoport szórakoztatta. A nap folyamán a résztvevők - a gyermekek legnagyobb örömére - hintón járhatták körbe a falut, s még lovaglásra is lehetőség nyílt. Kora este már egy gombostűt is alig lehetett leejteni a község központjában. A Kisfüzesről elszármazottak nagy örömmel köszöntötték egymást, s egy-egy pohár bor mellett elevenítették fel a gyerekkori emlékeket. Este 9 órakor tűzijátékban gyönyörködhettek az érdeklődők, akik éjfélig táncos mulatságon vigadhattak. „Ez a nap tényleg rólunk és nekünk szól" Akár fűből is nyerhetik a jövő energiáját nemesítés A Szarvasi 1. nevű növényt már több ezer hektáron termesztik kál Heves, Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Nógrád megyei szakemberek részvételével a minap fórumot tartottak a megújuló energiaforrásokról a GITR Zrt. káli régióközpontjában. A házigazda Farkas László igazgató mutatta be a résztvevőknek azt a Szarvasi 1. elnevezésű füvet, amelyet a Szarvasi Kutató Kht. munkatársa dr. Janowszky János nemesített Ezt a növényt energetikai célokra is hasznosíthatják, melyet Kelet-Magyarországon is szeretnének elterjeszteni. Jelenleg több ezer hektáron termelik már és kedvező tapasztalatokat szereztek. Farkas László azt is elmondta, hogy néhány év múlva várhatóan több tízezer hektáron foglalkoznak majd a Szarvasi l.-gyel. A növényt nagy teljesítményű kazánok fűtésére ajánlják főleg ipari üzemeknek, kórházaknak, önkormányzatoknak és lakótelepi épületek tulajdonosainak. A energetikai fű telepítéséhez és műveléséhez szükséges gépek beszerzéséhez a kis- és a mikrovállalkozásoknak állami támogatást biztosítanak - hangzott el a fórumon. A továbbiakban szó volt a repcetermelésről is, melynek legújabb fajtáit, illetve a védelmére kidolgozott technológiát osztrák, német és egy skandináv cég képviselője ismertette. ■ M.K. ÁLLÁSPONT SZALAY ZOLTÁN Méregpirulák egészségünkért A zöld könyv után most a hatvani kórház működtetésének magánkézbe adása borzolja a kedélyeket az egészségügyben. A szaktárca reformtervezetét - ami rosszul időzítve és kommunikálva látott napvilágot - sokan elutasítják az ágazatban. A „kórházprivatizációt” pedig eretnekségnek, emiatt irtan- dónak bélyegzik. dúl a vita, de úgy tűnik, leginkább nem szakmai érvek, hanem hipotézisek, durva személyeskedések övezik e folyamatot. Mintha némelyek dühkiváltó pirulák szedésével fokoznák mérgüket, ám megnyilatkozásaikban nyoma sincs markáns jövőképnek. A Fidesz-kormány volt szakmininisztere nyomorúságról, ámokíútásról szónokol, holott már az ő idejében is elkésettnek számító reformért nem sokat tett. A kórházmagánosítás gondolata akkor még tőle sem állt távol. Rajta is túltesz a szak- szervezeti elnöknő, aki nem képes uralkodni indulatain. Az általa képviselteknek sem használó stílusban, súlyos vádak hangoztatásával bírálja az elképzeléseket. a kritika szükséges persze, ám annak módja kifogásolandó. Főleg, hogy a vehemensen szajkózott ellenvetések sorában használható javaslat alig lelhető fel. Nem derül ki belőlük például, hogy miként biztosíthatók a mainál sokkal magasabb színvonalú orvosi ellátás költségei. Hogyan oldható fel az a feszítő anomália, hogy a tb-járulékot nem fizetők gyógyítását, táppénzét is az azt becsületesen lerovok kénytelenek lényegében állni. higgadt, alapos és megfontolt szakmai vitának kellene megelőznie az egészségügy - s minden más terület - reformját, nem politikai vagdal- kozásnak. Különben csak nyelhetjük az egyre keserűbb méregpirulákat. Irodából önkormányzati étterem épült beruházás Százmilliós átalakítás a helyi szolgáltatások további javítására Adó- és járulékcsökkentés: csak a Fidesz nagy blöff je detk Több mint 100 millió forintos beruházással készült el a község új étterme. A szombati megnyitón Pelle Sándor polgár- mester úgy fogalmazott: tán szokatlan, hogy egy önkormányzat éttermet épít és üzemeltet, de ilyen létesítményre minden falunak szüksége lenne.- Sosem titkoltuk, hogy jó néhány helységénél jobbak az anyagi lehetőségeink. E beruházással az étkeztetés színvonalán tudunk javítani. A létesítmény egyaránt szolgálja a helyieket és a vendégeinket - húzta alá. Utalt arra is: az új, több száz adagos központi konyhából zökkenőmentes lesz az étkeztetés, megszűnnek a késéAz új épületet Fehér Róbert plébános szentelte fel, kérve az égiek áldását a benne dolgozókra és a vendégekre fotó: s. p. sek az idősek étkeztetésében is. Gépkocsit is vettek az ebédszállításra. Az étterem közösségi, családi rendezvényeknek is színteret ad. A volt tsz központi épületét felújították és átalakították, úgyszintén a külső környezetét is, ahol parkosítottak, s nagy befogadóképességű parkolót építettek. Az épület Hadobás Dezső építési vállalkozó kivitelezésében készült el, a külső munkákat a He-Do Kft. végezte el. A beruházáshoz az önkormányzat tízmillió forint támogatást nyert a megyei területfejlesztési tanácstól, a fennmaradó százmilliós tételt saját forrásaiból finanszírozta. egér A megszorító intézkedésekre azért van szükség, mert az elmúlt ó évben a fogyasztás, a jövedelem, a bér, a nyugdíj gyorsabban nőtt, mint a gazdaság teljesítménye. Míg a gazdaság 15 százalékkal bővült, addig a fogyasztás 25 százalékkal. E különbségből vissza kell venni, ez történik most. A magyar gazdaság tartós növekedéséhez erre van szükség, így térhetünk visz- sza a Bokros-csomagot követő pályára - mondta pénteken Egerben, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tartott sajtótájékoztatóján Bauer Tamás közgazdász, szabad demokrata politikus. Szavai szerint a „szürke foglalkoztatás” sem tartható fenn a továbbiakban. A minimálbéren bejelentett emberekről van szó. A „kifehérítés” nem könnyű művelet, a vállalkozók számára komoly problémákat okozhat, ám a jelenlegi állapot finanszírozha- tatlan. Bauer kérdésünkre úgy vélte: ellenzéki oldalról nem látni semmi érdemleges javaslatot a helyzet kezelésére. A Fidesz úgy tesz, mintha az adó- és járulékcsökkentés járható út volna, de ez csak blöff. A legnagyobb ellenzéki párt csupán azt szajkózza, amit az emberek hallani akarnak, ám ez nem felelős magatartás. Rövid távon a kiigazítás elkerülhetetlen. \ I I I