Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-24 / 198. szám

2006. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 ZABÁNKIG Nagyréde elkezdődik a nyári szünet alatt elvégezték a szoká- sos tisztasági festést, emellett az udvaron a csapadékvíz-elvezetést is megoldották a Kastély Óvodá­ban - közölte Király Istvánné in­tézményvezető. A meredek udva­ron a nagyobb esőzések koráb­ban több alkalommal is gondot okoztak: kimosták a talajból a fák gyökereit. Ennek megelőzésé­re az önkormányzat karbantartói egy fedett vízelvezető árkot építet­tek ki a területen. A gyerekeket szeptember 1-től várják a meg­újult óvodában. Noszvaj SZILVANAP Szombaton 10 órától a Gazdaház udvarán fi­gyelemmel kísérhető a szilvalek- várfőzés, míg a kemencében bukta sül. A gyerekek kézműves­foglalkozáson vehetnek részt mi­közben a Csürdöngölő néptáncegyüttes, valamint Ko­vács Márton és zenekara szóra­koztatja az egybegyűlteket Erre a napra várhegyi körtúrát is szervez a Bükki Nemzeti Park Igazgató­ság. A kirándulók a Síkfőkút Ho­tel előtt 11 órakor gyülekeznek, s a túra után 15 órára ide érnek vissza. Rózsaszentmárton kitünteté­sek Állami ünnepünk alkalmából kitüntető címek adományozásá­ról döntött a község képviselő­testülete. A település díszpolgára Kékkő Józsefné lett, aki hat évti­zed óta a Móricz Zsigmond Fel­nőtt Színjátszó Csoport színját­szója, művészeti irányítója, rende­zője. „Rózsaszentmártonért’’ ki­tüntetést vehetett át SipoS Jánosné polgármestertől a szín­játszó csoport kollektívája, míg a Magyar házaspár díszoklevelet kapott. Szentdomonkos tagiskola az önkormányzat képviselő-testülete a napokban rendkívüli ülésen tár­gyalt a helyi kisiskola sorsáról. A képviselők a törvényi kötelezett­séget szem előtt tartva arról dön­töttek, hogy az intézmény az új tanévtől a szomszédos Tarnalelesz általános iskolájának tagiskolájaként működik tovább. Vámosgyörl segíthetünk kí- szállásos véradást szervez a Ma­gyar Vöröskereszt területi szerve­zete a település lakosai részére a hét végén a tornateremben. Az egészségügyi dolgozók szomba­ton 9 és 14 óra között várják a segíteni szándékozókat. A szerve­zők kérik a donorokat, hogy sze­mélyi igazolványukat, valamint TAJ-kártyájukat vigyék magukkal. Mi legyen az örökséggel? laktanya Az önkormányzat szeretné mielőbb értékesíteni FOTÓ ÖTVÖS IMRE A város idén visszakapta a laktanyát. Az átadáskor (felvételünkön) szembesültek a ténnyel: az épületek állaga alaposan leromlott pétervására Néhány hete la­punk levelezői rovatában (Pf. 23., 2006. augusztus 2.) terjedelmes levél jelent meg Átlátszó színjá­ték Pétervásárán címmel az ön- kormányzat tulajdonába került laktanya hasznosításáról. Az írás szerzője, Szomszéd Attila volt laktanyaparancsnok ebben szá­mos kérdést tett fel az önkor­mányzat vezetésének azt érzé­keltetve, hogy önös érdekeket szolgál az épületegyüttes sietős értékesítése. Állította, hogy az objektum államkincstári értéke 2001-ben közelítette a kétmilli­árdforintot, ezzel szemben az ön- kormányzat tájékoztatása sze­rint már csak 390 millió forint az ingatlan forgalmi értéke, az értékesítésre megjelent nyilvá­nos pályázati felhívásban pedig már csupán 180 millió forintot jelöltek meg. A volt parancsnok választ várt azon kérdésekre is, hogy miért nem végezték el a környezetvédelmi kármentesí­tést, miért nem őriztetik az érté­kes területet. Javasolta, hogy ne kapkodják el az értékesítést, mó­dosítsák a pályázati határidőt au­gusztus 28-ról december 31-re. Az önkormányzat vezetése ezen előzmények után tartott a napokban közmeghallgatást eb­ben a témában. Pál László pol­gármester úgy döntött, hogy Ad hoc ötletek a hasznosításra A fórumon számos ötlet el­hangzott. Felvetődött, hogy mielőbb le kellene bontani a kerítéseket, s a fiatalok szá­mára építkezési telkeket ki­alakítani. Elhangzott az is, hogy ide lehetne áthelyezni a művelődési házat, a há­zasságkötő termet. Akadt hozzászóló, aki e-hulladék feldolgozását szorgalmazta a területen. nyilvános fórumon, a lakosság jelenlétében cáfolja meg a sze­rinte csúsztatásoktól sem men­tes, személyeskedő hangú állítá­sokat. A közmeghallgatásra sze­mélyesen hívta meg a levél író­ját, aki meg is jelent azon. A fórumon jelen voltak a képviselő-testület tag­jai, a körzet ország- gyűlési képviselője, valamint valamint 20-30 érdeklődő. Pál László elöljá- „Tj róban röviden összegezte a W laktanyával kapcsolatos el­múlt évi történéseket. Elmond- n ta, hogy az önkormányzat 2001- ben fogalmazta meg első levelét, amelyben az állt, hogy a lakta­nya bezárása esetén az önkor­mányzat kéri az államtól az ingatlanegyüttes tulajdonának városra való átruházását, mun­kahelyteremtés céljára. 2004- ben a Kincstári Vagyonigazgató­ság jelezte, hogy hivatalosan is fel kell méretni a területet, amely meg is történt 161 ezer forintért. Tavaly született meg a kormány- döntés arról, hogy a laktanya in­gyenesen az önkormányzat tu­Szomszéd Attila szerint milliárdos értékről van szó lajdonába kerülhet, idén május­ban írták alá az ezt rögzítő szer­ződést, június 26-án pedig a hi­vatalos átadás-átvétel is megtör­tént. Az elmúlt évek bürokrati­kus huzavonája nem használt az épületeknek, állaguk alaposan leromlott, s jelenleg az önkor­mányzat azon igyekszik, hogy mielőbb hasznosítsák az objek­tumot, mivel annak őrzése is te­temes összegre rúg. A 11 hektá­ros területet és a rajta lévő épít­ményeket jelenleg is őrzik. Ez havonta 131 ezer forintjába ke­rül az önkormányzatnak. A pol­gármester határozottan vissza­utasított minden olyan vádat, amely arra utalt, hogy neki vagy a képviselőknek bármilyen hasznuk származna az értékesí­tésből. Hozzátette, hogy a lakta­nya hasznosítására több érdeklő­dő is jelentkezett, de ezek nagy része visszalépett. Az önkor­mányzatnak változatlanul az az álláspontja, hogy a területet és az épületeket mielőbb értékesíte­ni kell, lehetőleg munkahelyte­remtő vállalkozások számára. Tény azonban, hogy mind a mai napig nem érkezett méltányol­ható ajánlat, így nagy valószínű­séggel már az október 1-jei hely- hatósági választások után felál­ló új testület feladata lesz az ér­demi döntés. ÁLLÁSPONT SUHA PÉTER Egyeztessünk: ez van, és kész! EGY-EGY INTÉZKEDÉSRE ÚlOn­dott „nem”-mel nem tud fog­lalkozni a tárca, a rendszer­be szervezett más javaslatok­ra nyitott. Ezt mondta - nem szó szerinti idézet - egy té­véműsorban Veres János pénzügyminiszter. Ezzel tá­masztva alá, hogy nem késő most egyeztetni a partnerek­kel a néhány nap múlva be­nyújtandó konvergencia­programról. feltéve, hogy az egyeztetés­ben résztvevők komplex el- len-konvergenciaprogram- mal érkeznek. Az érdek­egyeztető tanács ilyet szerin­tem nem csinált, nem is dol­ga. Persze, ha a kormány be­vonta volna őket az anyag el­készítésébe, akkor talán bele lehetett volna foglalni a ja­vaslataikat „makroszintű rendszerbe”. Egyeztetés gya­nánt. Mert egyébként ez üres tájékozta-tásosdi, uram bocsá ultimátum. DE: tételezzük fel, hogy va­laki előáll egy komplex meg­oldási javaslattal. A fogyasz­tás szűkítése, a reálkeresetek csökkentése és az adóterhek növelése, a gazdaság lassítása és az infláció meglódítása he­lyett egészen más logika sze­rint felépítve. Készül egy ke­rek egész, érvekkel, számítá­sokkal, elemzésekkel alátá­masztott anyag. Akkor mi tör­ténik? Azt csapja a hóna alá a kormány illetékese, és már viszi is Brüsszelbe elsején? ha igen, akkor fölöslegesen dolgoztak eddig, ráadásul nyilván mindenféle alap, ala­posság és meggyőződés nél­kül. Ha nem, akkor badarság az egyeztetés látszatának fenntartásán erőlködni. A LEGKÉNYELMESEBB az lesz persze - a kormánynak -, ha senki nem áll elő komplex ja­vaslattal, mindenki „csak részleteiben” ellenzi a konvergenciaprogramot Le­het visszautalni: előre meg­mondták, hogy üyesmivel nem tudnak foglalkozni. Nyilvánvaló. Annyi a dolguk. Regionális összefogással hasznosul az értékes hulladék lakossági szerep A szelektív gyűjtést szolgáló, összesen 270, közterületen fölállított gyűjtősziget is kiépül A szelektív hulladékgyűj­tés átfogó bevezetése az egyik kulcsa az új prog­ram, a Heves Megyei Re­gionális Hulladékgazdál­kodási Rendszer sikeré­nek és hatékony működ­tetésének. Kovács János heves megye A közeljövőben megvalósuló Heves Megyei Regi­onális Hulladékgazdálkodási Rendszer, a hulladékkezelési program nem egyszerűen a hul­ladékkezelés anyagi-tárgyi feltét­eleinek megvalósítását, a korsze­rű kezelőüzemek, gépparkok, gyűjtőszigetek és hulladékudva­rok létrejöttét jelenti. A program a lakosság tudatos szerepválla­lása nélkül aligha lehet sikeres. A rendszer csakis az emberek korszerű hulladékgazdálkodás­ban való tevékeny részvételével, a szelektív gyűjtés céljainak megértésével és cselekvő együtt­működésével működtethető. Hogy mindannyiunk érdekében megéri élni a rendelkezésünkre álló, s az életünket biztonságo­sabbá tevő új lehetőségekkel. A térség lakói a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer működésétől és a sze­lektív gyűjtés általános bevezeté­sétől és elterjedésétől tisztább te­lepüléseket, egészségesebb kör­nyezetet, mérsékeltebb hulladék- termelést várhatnak. A hulladék ésszerű újrahasznosításával együtt pedig a természeti kin­csek, nyersanyagforrások védel­mét. Mindezzel együtt megszűn­nek a jelenleg a lakókörnyezetet károsító veszélyforrások is. A ki­épülő Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer előnye, hogy a hulladékkezelő üzemek az ömlesztetten gyűjtött kommunális hulladék mechani­kai és biológiai előkezelését vég­zik el, a válogatóüzemek pedig a szelektíven gyűjtött, újrahaszno­sítható hulladékok rendszerezé­sét végzik el. A komposztálóüze­mekben a biológiailag értékes szerves anyag hasznosul majd. Újdonság lesz az is, hogy az építési törmeléket és a bontási hulladékot is feldolgozzák a sze­lektív rendszerű gyűjtés része­ként. A megyeszékhelyen már elkészült, s így a munkába álló egri inert-hulladék-feldolgozó ré­vén a város az illegális lerakás visszaszorítását, s a természe­tes, elsődleges nyersanyagok fel­használásának csökkenését vár­ja. A szelektív hulladékgyűjtés átfogó bevezetése az egyik kul­csa az új rendszer sikerének és hatékony működtetésének. A na­gyobb mennyiségű hulladék - maximum egy köbméterig - sze­lektíven való elhelyezéséhez pél­dául összesen nyolc hulladékud­var létesül a nagyobb települése­ken lakossági használatra. A körbezárt terület önálló nyitva tartással és személyi felügyelet­tel látja majd el feladatát. Emel­lett a lakosság szelektív gyűjté­sét szolgáló, összesen 270, köz­területen fölállított, fém, üveg, papír és műanyag különválasz­tására lehetőséget adó gyűjtőszi­get is kiépül. ▲ Egy köbméterig lesz lehetőség a nagyobb mennyiségű szemét lerakására f I I f

Next

/
Thumbnails
Contents