Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-16 / 191. szám
2006. AUGUSZTUS 16., SZERDA PANORÁMA Karikatúrák a holokausztról egy teheráni kiállításon Holokauszt-karikatúrákat bemutató kiállítás nyitotta meg kapuit Iránban. Mint azt a szervezők közölték, céljuk „tesztelni”, hol van a nyugati sajtószabadság és tolerancia határa. Ma- szud Sozsaj, az iráni karikaturisták szövetségének elnöke szerint „Nyugaton azt írhatnak a prófétáról, amit akarnak, de ha valaki kételyeit hangoztatja a holokauszttal kapcsolatban, megbírságolják vagy börtönbe küldik”. Az iráni karikaturista szövetség és a Hamsahri című teheráni napilap februárban hirdetett nemzetközi karikatúrapályázatot Hol vannak a nyugati véleményszabadság határai? címmel a holokausztról, miután a. muzulmánok vallási meggyőződését sértő Mohamed-karika- túrák ügye zavargásokat váltott ki Európában és a muzulmán országokban. A teheráni pályázatra hatvan országból több ezer pályamű érkezett. ■ F. K. Kiakadtak a szocik Szájer nyilatkozatán „Amennyiben a néppárti politikus nem akar és nem tud segíteni Magyarországnak a felzárkózási pénzek legjobb felhasználásában, az ehhez szükséges feltételek megteremtésében, akkor legalább ne akarjon ártani” - mondta Kozma József szocialista képviselő, Szájer József európai parlamenti képviselő korábban megjelent nyilatkozatára reagálva. Szájer József ugyanakkor hazug vádnak nevezte, hogy lejáratnák külföldön az országot. „Brüsszelben csak szemlesütve álljuk partnereink kérdő tekintetét és védjük az ország becsületét, még ha nem is mindig vagyunk meggyőződve arról, hogy alappal tesszük” - közölte az interjúban Szájer. Szerinte az országnak szánt pénzek kifizetését már fel kellett volna függeszteni, mivel nem teljesítjük a saját magunk által szabott feltételeket. „Ezt a tényt kormányunk váltig tagadja, ám ha bárki elolvassa a strukturális alapokról szóló jogszabályt, világossá válik a helyzet” - mondta. ■ Magyar segítség a menekülteknek. Tízmillió forintos segélyt küldött tegnap a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálat a Szíriában elszállásolt libanoni menekültek megsegítésére. A legnagyobb igény jelenleg a gyógyszerekre, tisztálkodószerekre van, később majd az újjáépítéshez is segítséget nyújt Magyarország. Libanonban közben további tízezrek térnek vissza otthonaikba. A tűzszünet tegnap is kitartott, annak ellenére, hogy voltak kisebb összetűzések a Hezbollah és az izraeli hadsereg között. Közben a zsidó állam megkezdte katonái kivonását a megszállt területekről, ahová Bejrút ígérete szerint napokon belül 15 ezer embert küld a libanoni hadsereg. Slotát éltetik és perelik szlovákja Újabb meccs: ismét magyarellenes video a világhálón Ismét magyarellenes video terjed a világhálón, közben az MKP már megunta a szélsőséges Ján Slota kirohanásait. Europress-összeállítás Újabb videóval heccelik a magyarokat a szlovák nacionalisták. A felvételen látható, ahogy a Szlován-Dunaszerdahely futballmérkőzésen a hazai csapat szurkolói egy Nagy-Magyaror- szágot ábrázoló transzparenst emelnek magasba: Ezt akarjátok! felirattal. A táblát ezután hangos kiabálás és magyarellenes, illetve Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt szélsőséges vezetőjét éltető rigmusok kíséretében a földre dobják és megtapossák. A videofelvétel a Hírtévé tegnapi értesülése szerint már májustól terjed a világhálón, felbukkanása azonban tovább rontja az amúgy sem túl szívélyes viszonyt a szlovákiai magyarság és a szélsőséges pártvezér között. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) feljelentette Ján Slotát. Sólymos Lívia, a párt szóvivője szerint a pozsonyi kerületi rendőrkapitányságon ma tett feljelentés tárgya a politikus magyarellenes kijelentései, amelyeket a választások után mondott. A Külügyminisztérium megkeresésünkre most nem kívánt nyilatkozni. „A kormány és a Külügyminisztérium most is és a jövőben is tiltakozni fog, ha azt tapasztalja, hogy a magyar kisebbséggel szembeni hangulat- keltésre alkalmas nyilatkozatot tesz a szlovák kormány- koalíció bármely képviselője”- mondta tegnap lapunknak Danks Emese, majd hozzátette, ilyen esetekben elengedhetetlen a szlovák kormány vezetőinek elhatárolódása. „A jelenlegi kormányzó koalíciónak be kell látnia, hogy a magyarellenes atrocitások megtörése megengedhetetlen politikai magatartás a határon túli kisebbséggel szemben” - nyilatkozta a napokban Nagyváradon Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „Ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen, a magyar kormány egyik fontos feladata lenne, hogy újból megteremtse a magyar-magyar párbeszéd kereteit" - szögezte le. „Ennek tükrében különösen érthetetlen, hogy több mint két éve nem hívták össze a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT).; A legutóbbi MÁÉRT után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentette, csak akkor hívja össze ismét a kerekasztalt, ha eredmény várható tőle, és ha a találkozó nem az egymás elleni acsarkodást szolgálja. „A Külügy új szlovák kormánnyal kapcsolatos első megnyilvánulásai ugyan nem voltak minden esetben összhangban, de minden szomszédos országnak kötelessége reagálni a fent említett atrocitásokra. A magyar külügyminisztérium a két jegyzékkel megfelelően reagált, és helyesen járt el” - hangsúlyozta lapunknak Szarka László, az MTA Etnikai- és Kisebbségi Intézetének igazgatója. A külügy Szarka szerint akkor jár el jól, ha kezdeményező marad. „A kisebbségek helyzete, jogainak védelme a két ország kapcsolataiban nagyon fontos követelmény, de nem célravezető, ha a kétoldalú kapcsolatokat kizárólag a kisebbségi jogok kérdésére szűkítik le. Ugyanakkor alapvető a kisebbségek jogainak biztosítása, és ha a két fél meg tud egyezni, akkor a kétoldalú kapcsolatok is javulni fognak” - mondta lapunknak a szakértő. Nem hivatalosan ugyan, de a MÁÉRT szerepét jelenleg a köz- társasági elnök által szervezett konferenciák látják el, ugyanakkor Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal szóvivője szerint ennek semmi köze a MÁÉRT-kezdeményezéshez. Sólyom László hivatalba lépése óta több alkalommal is kifejtette: tevékenysége egyik sarkalatos pontjának tartja a nemzeti ösz- szetartozás erősítését. „Ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a határon túli magyarság helyzetét, törekvéseit minél teljesebben megismerje és megismertesse a hazai és a nemzetközi közvéleménnyel. Többek közt ezért hívott össze az elnök úr májusban egy konferenciát a határon túli magyar szervezetek résztvevőivel” - közölte lapunk megkeresésére Wéber Ferenc. ■ Tovább romolhat a viszony Slota és a magyarok között. Most már biztos: lemond a Paroubek-kormány prága A jóléti intézkedések miatt veszélybe kerülhet a cseh euró bevezetésének céldátuma Várhatóan ma nyújtja be lemondását a hárompárti balközép Paroubek-kormány, közölték Prágában, miután az új képviselőház elnökét és helyetteseit már sikerült megválasztani. Mirek Topolánek leendő cseh miniszterelnök azonban nincs irigylésre méltó helyzetben. Nemcsak a parlamentben kell majd megküzdenie az ellenzékkel, hanem saját családjában is: felesége, a szőke Pavla Topolán- ková bejelentette, ő is politikai pályára lép, és indul az őszi szenátusi választáson. Ami mindenkit meglepett: Topolánková nem a férje által vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) jelöltjeként, amely párt- Miroslav Topoláneknek még a felesége is a függetlenekhez csatlakozik nak egyébként maga is tagja, hanem a Politika 21 elnevezésű független tömörülés színeiben indul, s ez értetlenséget váltott ki a politikai körökben, elsősorban a választásokon győztes Polgári Demokratikus Párt köreiben. Bulvárlapok arról cikkeznek, hogy ennek oka házasságuk megromlása is, s így akart borsot törni férjura orra alá Topolánková, aki részt vett a korábbi kampányban, és dinamikus hozzáállásával kiérdemelte a sajtótól a „cseh Hillary Clinton" nevet. „Feleségem nagyon energikus, önálló és korszerű egyéniség. Döntését velem nem beszélte meg, én tiszteletben tartom - mondta a meglepetését nem is nagyon titkoló Topolánek, akit Václav Klaus államfő várhatóan már a héten kormányfővé nevez ki, és megbíz az új kormány megalakításával. Emellett más ügyektől is hangos a prágai közvélemény. A pénzügyminiszter-helyettes tegnap megkongatta a vészharangot. Jövőre a tervek szerint a jóléti kiadások 17.1 százalékkal nőnek, ez viszont úgy megnöveli a tervezett hiányt, hogy veszélyezteti az euró 2010-es bevezetésének céldátumát. ■ M. Sz. ■ A jóléti célú kiadások miatt elúszhat a 2010-es euró. I t l t «88as388S8S8888888£aaaafiaasa£aaaa6aaa(BBa)iy»EB»ff^^«gsaa6fisgfis«aftaafiaaa9«8»sg 7 KÜLFÖLD Sógor szenátor nem jelentett senkiről „soha senkiről sem szóban, sem írásban jelentést nem tettem, nem súgtam be” - nyilatkozta a Transindexnek Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor. Az éppen Hollandiában tartózkodó politikus közölte, a sajtóból értesült arról, hogy besúgói múlttal, a Securitatéval való együttműködéssel vádolják. Tovább romlott Sáron állapota az orvosok szerint az egykori izraeli miniszterelnök állapota tegnap este jelentősen romlott, a kórházban tüdőgyulladást kapott. Sáron január 4-én került kórházba, azóta mesterséges kómában tartják, azonban orvosai is elismerik, hogy nincs sok esélye a felépülésre. A volt izraeli miniszterelnököt még az év elején szállították a jeruzsálemi Hadassza kórházba súlyos szélütéssel, azóta nem tért magához a kómából, a felébresztésére tett kísérletek kudarcot vallottak. Nem veszik el Grass Nobeklíját kizárta a svéd Nobel alapítvány annak lehetőségét, hogy megfosszák Günter Grass német írót a Waffen- SS tagsága miatt az irodalmi Nobel-díjtól, annak ellenére, hogy ezt mind többen követelik. Michael Sohlman, az alapítvány igazgatója a Dagens Nyheter című stockholmi lap keddi számában a Nobel-szabályzatra hivatkozva leszögezte: a díj örök időkre szól. „Még sohasem fordult elő, hogy visszavontak volna egy Nobel-díjat.” Günther Grass kipakolt @ TOVÁBBI HÍREK: www.regcel.hu Átcsúszhat a cipőbe rejtett pokolgép Jelenleg a repülőtereken használt röntgengépek nem alkalmasak egy cipőbe rejtett bomba észlelésére - állapította meg az amerikai nemzetbiztonsági szolgálat egyik tanulmánya. A szolgálat szerint minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést kell bevezetni a repülőtereken. Közben Londonban a kritikusról a komolyra mérsékelték a készültségi szintet, de még mindig fenntartják a szigorú ellenőrzést a repülőtereken, emiatt a brit járatok egyötödét törölni kellett. A készültséget a múlt héten megakadályozott terrorakciók miatt vezették be. ■ F.K. i