Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-02 / 179. szám

2006. AUGUSZTUS 2., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 5 Önkormányzati gratuláció a magyar állampolgársághoz Átlátszó színjáték Péterkén? laktanyasors Milyen érdekeket szolgál a nagy sietség? Miért nem elég 200 képviselő a magyar a Parlamentbe? bruttó forgalmi értéke. Normáli­san gondolkodó, az ingatlanpia­con járatos embereket elgondol- kodtatja-e vajon, miért csökken az ingatlan értéke ilyen rohamo­san valós piaci értéke alá 90%- kal? Milyen tényezők azok, ame­lyek egy hónap alatt ennyire leamortálnak egy értékes álla­mi vagyont? Kik és mik a moz­gatórugói ennek a folyamatnak? A városban két alkalommal is tartott zárt ülést az önkormány­zati testület az objektum eladá­sáról, ahol döntés született az ér­tékesítéséről, mivel az ingatlan csak „felesleges nyűg a város­nak” egyes képviselők szerint. Már a vevő is megvolt - megvan, a fent említett írásban a város vezetője is tesz rá utalást. Voltak és vannak olyan kisebbségben maradt képviselők, akik nem tá­mogatták és nem támogatják a polgármester által előterjesztett javaslatot, az értékesítésnek az elkapkodását. A kérdés akkor az, hogy az önkormányzat július 20-i polgármesteri aláírással mi­ért ír ki nyilvá­nos pályáza­tot a város tési szándékkal rendelkező tő­keerős vállalkozókat fellelni? Az érvényes szerződés által átadott objektumot több mint egy hó­napja miért nem őrizteti az ön- kormányzat? Ilyen jó a város köz- és vagyonbiztonsága? A nyílt pályázati felhívásban miért nem teszik közzé a sok ér­dekesség mellett, hogy az önkor­mányzat még nem végeztette el az ingatlanon a kormányhatáro­zatban részére előírt környezet- védelmi kármentesítést? Köztudott és emiatt a város választópolgárainak értheteüen, hogy hónapokon és éveken át nem foglalkozott a város jelenle­gi önkormányzata a laktanya konkrét hasznosításával, még elképzelése sem volt róla. Az a sejtésünk, valamilyen ok na­gyon sürgethet „valakit” vagy „valakiket”. De vajon mi lehet ez? Jó lenne tudnunk. Az október elsejére kitűzött önkormányzati választások előtt miért kell a pályázati ha­táridőt 2006. augusztus 28-án 16.00-ig meghatározni, és miért akarnak augusztus 30-án időt arra, hogy elvégezhessek azt, amit Önök ebben a ciklu­sukban elmulasztottak. A lak­tanyát nem csak egyben lehet hasznosítani, hanem a megyei földhivatallal együttműködve az egy helyrajzi számon szerep­lő ingatlant több önálló ingat­lanra megosztani, és úgy érték­ké tenni. A volt parancsnoki épületet, a legénységi épületet, a mellette lévő 39. sz. kőépüle­tet, a lebontásra ítélt épületek után felszabaduló területet, az 1200 személyes konyhát kistér­ségi, önkormányzati és szociá­lis célokra használni. A többi felújított műhelyt és raktárát a száznál több munkahelyet te­remtő vállalkozóknak tartós bérletbe adni, hogy a környék munkanélkülijeinek munkale­hetőséget biztosítsanak, azok ne legyenek az állam által ki­utalt, önkormányzat által szétosztott segélyek­re rászorulva. Bízom a la­kosság és a környék Immár sok eve mondogatjuk, mondogatják, hogy sok ennek a kis országnak 400 képviselő. Öt­ven vagy száz pontosan úgy fel tudná emelni a kezét, mint a 400. A kormány is belátta ezt, de nem annyira, mint az ellen­zék. Az ellenzék szerint kétszáz­zal kellene csökkenteni a létszá­mot, míg a kormány csak száz­zal akarja. Ugyanis rendkívül komplikált, óriási jelentőségű problémáról van szó. Jelenleg pedig nincs elég képviselő és szakember a súlyos feladat sike­res megoldására. Nem szabad el­sietni a dolgot. Ne siessünk, né­hány évtized, és utódaink meg fogják oldani. A mi tudásunk csak a probléma meglátására és felvetésére elegendő. Mivel nem tudtak megegyez­ni, kíváncsian várom a magyará­zatot arra, hogy miért nem elég 200 képviselő. Segítségképpen, mint választópolgár, ajánlom, hogy a javaslatokról kérdezze­nek meg bennünket, választói­kat. Vajon mit mondanánk? Esetleg a tévében meg merik kérdezni? Ön, kedves Olvasó, mit válaszolna? Vagy mi nem számítunk? ■ László Ferenc Gyógyító élmények az egerszalóki ■■lm ■ ■ ■ Csegöldi Károly 2004 óta lakik Mezőszemerén, eddig mint ro­mán állampolgár. 2006. július 14-én örömteli esemény érte, mert a Magyar Köztársaság el­nöke magyar állampolgárrá ho­nosította, az esküt Bukta Gábor polgármester előtt tette le. Az es­kü letételét követően átvette a honosítási okiratot és az állandó személyazonosító igazolványát. Mezőszemere község önkor­mányzata nevében gratulálunk a magyar állampolgárságához! ■ Bukta Gábor polgármester Klári néni nemes gesztusa az országért Röpködnek a vélemények a ke­reskedelmi televízió élő adásá­ban. A telefonálók nem tudják eltitkolni politikai hovatartozá­sukat. Ha valaki az ellentábor­ból szólal meg, a következő bete­lefonáló finoman szólva elküldi az illetőt egy másik csatornára. Üde színfoltként hallgatok eb­ben a miliőben egy tanárnőt, Klári nénit, aki nyomban tisztáz­ta: se Gyurcsány-, se Orbán-imá- dó, egyszerűen hazáját imádó asszony. Azzal a meghökkentő vállalással áll elő: az országos gondok enyhítéséhez felajánlja a 13.-havi nyugdíját. A műsorve­zető meglepetése csak tovább nő, miközben kideríti, hogy mindössze 50 ezer Ft körül van az áldozatra hajlandó járandósá­ga. - Ennyi pénzből biztos nem tetszett túlköltekezni...- vála­szolja a fórum vezetője. - A nyugdíja kézbesítésekor mellé­kelnének minden címzettnek egy kérdőívet, és ki-ki aláírásá­val dönthet - magyarázza kész tervét a nénike. Klári néni sok van! - mondja búcsúzóul. Ne­mes az idős pedagógus gesztusa és felkavaró. A szépkorúakkal szemben a másik véglet: a multik, a bankok és mások, alak a gyors meggazdagodásuk gond­jaival vannak elfoglalva. A közös terhekből is többet ülene nekik vállalni. Az egyensúly-javító megszorítások elkerülhetetle­nek. A tét nem kevés: az EU-tól várt, sok milliárd forint. ■ Simon Imre Közel fél éve annak, hogy kiír­tam magamból azokat a történé­seket a Hírlap Pf. 23 rovatában, amelyek nem csak engem, mint pétervásárai állampolgárt, ha­nem itt élő polgártársaimat is elgondolkodtatják. A Hírlap jú­nius 22-i tudósításából örömmel értesültem a volt Bem József Laktanya önkormányzatunk­nak történő átadásáról. A tudó­sítónak tett polgármesteri nyi­latkozat viszont megdöbbentett bennünket, akik valamikori al­kalmazottai voltunk a laktanyá­nak, de a laktanyához személye­sen nem kötődő ismerőseimet is. Az önkormányzati testület nem teljesen egyórás szemléje, amelyet a 10 ha-os terület és a közel félszáz épület „bejárása” alatt szerzett, „lesújtó véle­ményt” alakított ki az objektum állapotáról egyes testületi tagok­ban. Az olyan ingatlannak, amit nem laknak és nem gondoznak nap mint nap, annak az állaga bizony romlik. Sőt, amit az alig egy óra alatt a nagy hőség miatt megtekintettek a grémiumi ta­gok, azok az épületek közel 10 éve bontásra vannak ítélve, ami hat darab épület a közel félszáz épületből, a többi állaga a kö­zelmúlt felújításai miatt fes­tés és kisebb karbantartás után azonnal használatba vehető. Tapasztalatból tu­dom, hogy egy rendes szemléhez több mint egy fél nap szükséges. A laktanya állam- kincstári értéke 2001- ben közelítette a kettő- milliárd forintot kincs­tári vagyonként az éves mérlegünkben. Az objektumot a felszá­molók 2004. év végén hagyták el, azóta csak „részle­ges állagmegóvó” karbantartás történt a területen. Az ingatlan 2006. évi értéke a Kincstári Va­gyonkezelő Igazgatóságnál kö­zel másfél milliárd forinton volt nyilvántartva, az átadás előtti szerződés megkötése előtt. 2006. június 26-án a város polgármestere így nyilatkozik a cikk szerzőjének: „A hivatalos ingatlanforgalmi értéket egyéb­ként 390 millió forintban állapí­tották meg a szakemberek.” Akik bent sem jártak?! A július 26-án a Hírlapban megjelent nyilvános pályázati felhívásban már 180 millió forint az ingatlan internetes honlapján, illetve a Hír­lap hasábján, ha már a zárt ülé­sen eldőlt az előterjesztés sorsa? A nagy sietségben miért nem sikerült előbb tájékozódni az 1992. évi Államháztartási tör­vény előírásairól? Önkormány­zati tulajdonba még be nem jegyzett ingatlanról milyen jo­gon tárgyaltak a „vevővel” az el­adásról? Miért lett ilyen sürgős a Magyar Államtól megkapott „ajándék” értékesítése, ha az el­telt nyolc hónapban nem sike­rült konkrét munkahelyterem­14.00- kor eredményt hirdetni? A választó- polgároknak és jómagámnak is az a véleményem, ha már eddig képtelenek voltak eredménye­ket felmutatni a város érdeké­ben, főleg ami a munkahelyte­remtést illeti, gondolják át és várjanak az értékesítéssel. Mó­dosítsák a pályázati határidőt minimum 2006. december 31- re. Hagyjanak időt a választó- polgároknak véleményt monda­ni eddigi tevékenységükről az október 1-jei önkormányzati vá­lasztáson. Az eBcövetkező testü­letnek pedig kellően elegendő ben a pmupppp* kistérség­hez tartozó polgármeste­rek és képviselők, leendő önkormányzati képviselőjelöltek józan ítélőké­pességében. Bízom azoknak a hozzáértő, felelős beosztásban lévő szakembereknek az érdek­lődő magatartásában, akik ol­vassák írásom, hogy esetleg ők is felteszik az általam feltett kérdéseket a város jelenlegi ve­zetőinek. Talán egyszer meg­tudhatjuk az igazságot, hogy mi a valóság a „színjátékban”, ami Pétervásárán a volt laktanya „hasznosítása” körül történik, és főleg azt, hogy esetleg milyen önös érdekeket szolgál a nagy sietség! Pétervására, 2006. július 27. ■ Szomszéd Attila Ha az ember megérkezik valaho­vá és szeretné csomagját, vagyo­nát biztonságos helyen tudni, le­téti díj ellenében leadhatja azt. Nemrég én is megérkeztem egy helyre, ahol öt napot töltöttem, és fura módon az értékmegőrzőben nem kértek letéti díjat, sőt, bár vagyon és értékes holmik nélkül érkeztem, mégis óriási kinccsel távoztam. Üresen jöttem tehát ide, csupán lelkemet égette vala­mi elpattant szikradarab, ami úgy látszott, soha nem akar el­aludni. Azt hiszem, kézzelfogha­tó mankót kerestem, és helyette csendet, szemlélődést, egymás iránti tiszteletet, bűntudatot, mo­solyt, tisztességet és lelkiismere­tet találtam. Ajánlom neked is a gyógyulás eme formáját, amely­hez az egerszalóki lelkigyakorla­ton juthatsz hozzá. ■ (név és cím a szerk-ben) Ismét lezárult egy fejezet bosszúság Az Ostorosi-tó többé nem a családoké Szent Annát köszöntöttük élmények Hit nélkül lehet élni, de nem érdemes 2006. július 9., vasárnap délután 3 óra. Hőmérséklet árnyékban 30 fok, lakásban sem jobb a helyzet. A család, három gyer­mek (és a kutya) piheg (csahol), és jön a szokásos nyári szüneti kérdés: mit csináljunk? Ekkor a családfő nagy ötlete elhangzik: menjünk az ostorosi tóhoz. Mint előtte évekig sokszor, nekiindul­tunk, idén először. Átküzdöttünk autónkkal a kőporosi közmű- és útfelújítás okozta nehézségeken, és meg sem álltunk a tó felé vezető útig. Ott megtorpantunk, és a labdá- nyi zúzalék kövön nem mertük próbára tenni autónk lengéscsil­lapítóját, ezért gyalog indultunk az áhított tó felé. A kutyát rövid pórázra eresztve meg is érkez­tünk. Bár útközben gyanús volt, hogy a régebben tapasztalt, út mellett parkoló autókból egy négykerekű sem zavarta utun­kat, ledöbbentünk, hogy a tó­partra vezető úton sorompó áll­ta utunkat, rajta felirat: Magán- terület. Gondosan eltorlaszolva az út melletti ösvény is, nehogy valaki átmenjen. De nem is tet­tük volna, inkább gondosan megbújtunk a bokrok árnyéká­ban, nehogy a nem messze vi­csorgó néhány kutya esetleg el­szabaduljon. Innen néztük vágyakozva azt az egy-két magánembert, akik a tó vizében és a parton hűsöltek, és nosztalgiázva gondoltunk azokra a hétvégekre, amikor közvetlenül a tóparton a gyerme­keinket tanítottuk úszni, elvisel­hetőbbé téve a kánikulai órákat, és jókat sétáltunk a tó körül. Nosztalgiáztunk a „vízicenteres” programokon, amikor még a pri­vatizáció vadhajtásai nem érték el napjainkat, és néhány lelkes ember segítségével sok család szórakozhatott. Ez már a múlt. Mérgesen és rosszkedvűen mentünk vissza az autónkhoz a vasárnap délutá­ni kánikulában, hátunk mögött hagyva a csodálatos fekvésű ta­vat, ahová nem juthattunk el. Van valakinek ezért lelkiisme- ret-furdalása? ■ (név és cím a szerk.-ben) A kánikulai forróság ellenére nagyon sokan érkeztünk a júli­usi vasárnapon Szentkútra. Mi már csak így mondtuk gyer­mekkoromban is, amikor szülé­inkkel, barátainkkal gyalog, sze­kéren, vagy később biciklivel kerekeztünk Pétervásárán ke­resztül a csodálatos erdővel bo­rított dombok között meghúzó­dó kegyhelyre. Most busszal mentünk, szúcsiak, de Egercsehiből és Bekölcéről is érkeztek Gyenes István plébános hívó szavára. Ahogy közeledtünk a szent helyhez, egyre nőtt az erőnk a szinte kibírhatatlan hőség elle­nére is. Nőtt, mert sokasodott a táborunk. Korán odaértünk, de már több tucat személyautó és busz parkolt a szárazságtól meg­gyötört mezei parkolóban. Szent Annát ünnepelve temp­lomunk keresztje és két lobogó­ja után énekszóval köszöntöttük Joachim és Anna gyermekét, a Szüzet. A bejáratnál megtudhat­tuk, hogy - akár otthonunkban szeretteink - itt is vártak ben­nünket. Kedves testvéri szavak­kal üdvözölt az itt élő rend főnö­ke. A csendes és nagy szentmi­sék, prédikációk igaz, lelkesítő szavai, a körmenet és a délutá­ni litánia élményekkel töltött fel, s szinte fáradhatatlanná tett bennünket. A nap, melyet többezred ma­gunkkal éltünk át, megerősített abban, hogy helyes úton járunk, amikor a család intézményét szentnek tartjuk. A felebaráti szeretet napi gyakorlata példa­mutató lehet a ma szeku- ralizálódó világban és hitünk védelme (bár anélkül lehet élni, de minek?) -, mit Kapisztrán Szent János és keresztesei pél­dája ad - minden áldozatot meg­ér. Késő délután, kora este - ér­kezésünkkor - falunk harangja „köszöntött” bennünket. Azóta is elgondolkodom: elegen vol­tunk Mátraverebélyen 2006. jú­lius 23-án? Biztos vagyok abban, hogy jövőre ismét találkozunk e csodálatos helyen, hogy lelkileg feltöltődjünk. ■ K. F, Szúics f i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents