Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-14 / 189. szám
MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 14., HÉTFŐ Már kétszintű érettségi katalógust is kaphatnak Kommunizmus és örökkévalóság Fidesz Kövér szerint mindenképpen folytatniuk kell az eddig megkezdett utat MAGYARORSZÁG, HEVES MEGYE Mint azt lapunk a FISZ munkatársától megtudta, ingyen katalógust rendelhetnek a sikertelenül felvételizők. Kiderült az is, több lehetősége van még a továbbtanulásra azoknak a diákoknak, akiket ponthatáraik alapján nem vettek fel. Pótfelvételit tehetnek, beiratkozhatnak tanfolyamra, vagy egy évet még készülhetnek az emelt szintű érettségire a pluszpontok reményében. A helyes döntés meghozatalához azonban számos információt kell figyelembe venni. Érdemes például tudni, hogy a pótfelvételi eljárás során csak azok jelentkezhetnek, akik a normál eljárásban nem nyertek felvételt, illetve az idén még nem adtak be jelentkezési lapot. Másrészt 78 pont alatt pótfelvételivei sem juthatunk be egyetemi/főisko- lai szakokra. A tájékozódáshoz a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) ingyenes tájékoztató füzetet biztosít mindazoknak, akiket az első helyen megjelölt szakokra nem vettek fel. A Kétszintű érettségi katalógus bemutatja a felsőoktatás rendszerét, érettségi statisztikákból ollóz, megválaszolja a leggyakrabban ismételt kérdéseket, és bemutatja a továbblépést kínáló lehetőségek tárházát. A katalógus ingyenesen igényelhető az alábbi regisztrációs ív kitöltésével, vagy a 06 1 473-0769-es telefonszámon. nagyréde A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Heves Megyei Nyugdíjas Tagozatának elnöksége, valamint a helyi Fidelitasz csoport szervezte meg a hét végén azt a találkozót, amely a Fidesz önkormányzati választáshoz kapcsolódó kampánynyitó rendezvénye is volt. Szabó Istvánná, a nyugdíjastagozat elnöke köszöntőjében elmondta: céljuk, hogy az ifjak lendülete és az idősek nyugodt bölcsessége egymásra találjon. A találkozó vendége volt Kövér László, a szövetség alelnöke, a választmány elnöke, aki beszédében hangsúlyozta, az idei országgyűlési választásokon elszenvedett vereségük oka négy évvel ezelőttre nyúlik vissza.- Sokkal többen voltunk 2002- ben, mint a szocialisták, csak nem tudtuk rávenni a polgárokat arra, hogy elmenjenek szavazni. Legfőképpen igaz ez a kisgazdákra és a keresztény nemzeti érzelműekre. Tavasszal pedig az európai uniós parlamenti választások eredménye kábított el minket, hiszen két éve tönkre vertük az MSZP-t és azt gondoltuk, egyenes az út a győzelemig - elemezte az elmúlt évek történéseit a politikus.- Most azonban az MSZP szavazóbázisa elbizonytalanodott. Az embereknek maguknak kell belátniuk, átverték őket. A Fidesz frontpolitikusai nem alkalmasak arra, hogy ez a villanásszerű felismerés sokakban megIfjak lendülete, Idősek nyugalma. Balázs József Nagyréde polgármestere fogadja a községbe érkező alelnököt szülessen. Hiszek abban, hogy az emberek mégis csak értelmes lények, meggyőzhetők, képesek tanulni a saját kárukon - folytatta Kövér László hozzátéve: az MSZP politikája csak a túlélésre jó.- Egy lengyel pap ismerősöm mondta, hogy a kommunisták nem hisznek az örökkévalóságKövér Lászó: Ezt a rablógyilkos mentalitást nem nyelhetjük le... ban. Ez lehet az oka, hogy csak száz napra terveznek. Bár tudják, mit csinálnak, de a következményekkel nem foglalkoznak - vélekedett a szövetség alelnöke. - Az '50-es, '6Q-as évekhez képest a célok nem, csupán a módszerek változtak. Kövér László szerint pártjának folytatni kell azt az utat, amit 2002-ben elkezdett: embertől emberig kell járni és meggyőzőnek lenni, hátha többen rájönnek, hogy a Fidesz a jó szándék, az igazság, a jövőben, közösségben gondolkodó párt.- Akkor jön el a mi időnk, ha az emberek rájönnek, átverték őket. Most azt mondom, nem kell négy évre tervezni, mert „ezek” (MSZP - a szerk.) nem húzhatják ki addig. Ezt a rabló- gyilkos mentalitást nem nyelhetjük le. Ha eljön az idő, akkor nekünk nem lázítani kell majd, hanem higgadt modorral megnyugtatni azokat, akik a szocialistákra szavaztak. Lehet, hogy ekkor nekünk kell majd a pincébe bújtatni Gyurcsány Ferencet - vélekedett Kövér László. A politikus szerint az önkormányzati választáson annál sokkal fontosabb dolgokról döntünk, mint, hogy ki képviselje az utcánkat. Éppen ezért a Fidesz kampányában a meggyőzőerőnek szintén jelentős szerepe lesz.- Mielőtt szavazunk, el kell gondolkodnunk: akarjuk-e, hogy azoknak a városoknak, lakótelepeknek az érdekei kerüljenek előtérbe, ahol senki nem ismeri egymást, ahol nem állnak szóba egymással az emberek. Egyre erősebb a hajlam a kistelepülések szétrombolására, ahol tönkretételük után már csak „öreggettók" és „cigánygettók” alakulnak ki - hangsúlyozta a szövetség alelnöke. ■ J. M _______________________ ( 176064-196114) BANK HULLÁMHOSSZON 11-es! Megadjuk! EBKM: 7,21 %— 11,00% Az ajánlat 2006. július 31-augusztus 31. között érvényes. Az akcióban a 18 hónapos CIB Classic Marathón Betét és a 3 hónapos CIB Aranybetét vesz részt. A CIB Aranybetét feltétele a lekötött betét összegével megegyező értékű, a mindenkor érvényes kondíciós listában meghatározott CIB befektetési jegy vásárlása. Az akció és a termékek részletes leírását a Lakossági Üzletág Általános Szerződési Feltételek és a vonatkozó kondíciós lista tartalmazza. Jelen hirdetés a CIB Bank részéről nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A Bank a kondíciók változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. 3300 Eger, Érsek u. 1. Tel.: (36) 510 560 3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 1. Tel.: (37) 505 010 CIB££)0640242242 www.cib.hu CIB, a Gruppo Banca Intesa bankja Kiemelkedő, fix kamat Összeghatártól függetlenül Kamatadómentesen CIB kamatadómentes megtakarítások akciós kamat IV. Eger Expo Kiállítás és Vásár 2006. szeptember 1-3. városi sportcsarnok 2003 óta minden évben újdonságok bemutatásával várja látogatóit az Eger Expo. A bemutatkozó vállalkozások folyamatosan bővülő száma és elégedettsége bizonyítja, hogy a vásár - mint piaci kategória - jól szolgálja a kiállítók és a látogatók együttműködését. Mint szervezők nem egyszerűen csak helyet adunk a termékek és szolgáltatások bemutatására, hanem olyan komplex marketingrendszert biztosítunk a kiállítók részére, ami garantálja a magas látogatószámot, a széles körű szakmai érdeklődést illetve a potenciális ügyfelek megjelenését Egyre több vállalkozás ismeri fel a lehetőséget egy kiállításban, hogy a vásárlókkal személyes kapcsolatba kerülve informálódjanak termékeik fogadtatásáról, a fejlesztési irányok helyességéről. A IV. Eger Expo lehetőséget ad arra, hogy a kiállítók népszerűsítsék termékeiket, szolgáltatásaikat, ápolják működő üzleti kapcsolataikat, valamint új ügyfeleket nyerjenek meg. Remek alkalom arra is, hogy a piacra lépjenek új termékekkel, s bemutassák, reklámozzák teljes termékskálájukat, megismertessék a közönséget fejlesztéseik kézzelfogható eredményével, és egyben a majdani felhasználóktól, vásárlóktól direkt információkat szerezzenek innovációjuk életképességéről. Ez a kommunikációs csatorna a világ fejlett ipari országaiban is egyre népszerűbb hatékonyságának és költségtakarékos formájának köszönhetően. Örömmel tapasztaljuk, hogy a kiállítók egyre felkészültebben érkeznek expóinkra, ami a megjelenésük színvonalára és a személyzet felkészültségére egyaránt igaz. A rendezők az előző évek tapasztalataira építve az idén még vonzóbbá, színvonalasabbá teszik a kiállítást a bemutatkozó cégek és a nagyközönség számára egyaránt AIV. Eger Expo kiemelt témacsoportja az élelmiszeripar. Megpróbálunk átfogó képet adni a régió élelmiszeripari cégeinek tevékenységéről és termékeiről és ezen szekció keretében mutatkozik be az Eger Food projekt is. Minden évben nagy sikert arattak szakmai támogatóink, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az ITD Hungary által szervezett konferenciák is. A színpadon tartalmas műsorokat láthatnak a családok. Gyakoriak lesznek a nyeremény- játékok a kiállítók felajánlásai révén, s számos akció vár a vásárlókra. A rendezvény ideje alatt a vásárlók észreveszik majd, hogy kitüntetett figyelem övezi őket. Apró figyelmesség, a vendégnek kijáró, de előre el nem árulható gesztusok teszik a vásárlátogatást kellemessé. És hogy mit várunk a IV. Eger Expótól? Hogy a kiállítók hasznos tapasztalatokat szerezzenek, köttessenek üzletek, a vásárlók pedig ne üres kézzel távozzanak és mindemellett jól szórakozzanak! Mindezekhez színvonalas programokat, igényes környezetet, infrastruktúrát, telefon- és internet-elérhetőséget, technikai eszközöket valamint minden igényt kielégítő figyelmességet garantálunk a látogatók és a kiállítók részére egyaránt A 2006. szeptember 1-jén nyíló IV. Eger Expo azt célozza, hogy az érdeklődők vásárlással, tartalmas szórakozással egybekötött órákat töltsenek el az érsekkerti sportcsarnokban. Elérhetőségeink: Skyline Exhibits Hungary Kft 3300 Eger, Érsekkert 1. Tel.: 36/517-890,36/517-534, 20/932-0038 Fax: 36/517-891 E-mail: expo@skylineexhibits.hu Web: www.skylineexhibits.hu ▲