Heves Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-08 / 184. szám
10 KRIMI&BULVAR&TEVE HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 8.. KEDD Egy rém hasonló család epizódok nem változnak, csak magyarítják őket Al Bundy (Ed O'Neill) és Bándi Sándor (Szervét Tibor) a sorozat szerint rokonok, ezért sújtja őket a „Bundy-átok” HÍRSÁV Tíz áldozata volt a hétvégének az utakon ÖSSZESEN TÍZEN haltak meg az utakon az elmúlt három nap alatt. A rendőrség szerint mindez közlekedési akciójuk eredményességét jelzi, mivel az elmúlt három évben augusztus első hétvégéjére 13-14 halálos baleset jutott. Igaz, a rossz idő is segített: a szokásosnál kevesebben indultak útnak. Kiesett az erkélyről egy német turista SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT az a fiatalember, aki kiesett egy siófoki hotel erkélyéről. A német turista túl sokat ivott, ezért társai bezárták. Ezután az erkélyen akart távozni, de lezuhant a második emeletről. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. A vétlen sofőr halt meg Borsodban , EGY EMBER MEGHALT, ketten súlyosan megsérültek tegnap, amikor két autó és egy szlovák kamion összeütközött Borsodban, Méra közelében. Az egyik kocsi a kamiont előzte, ekkor rohant bele szemből a másik, melynek véüen sofőrje a helyszínen életét vesztette. @ további hírek: www.reggel.hu MAGYAR BÁNDI Az Szeptembertől nekünk is lesz rém rendes családunk. A TV2 megvásárolta az eredeti sorozat újrafor- gatási jogát, így nemsokára Bándi Sándor poénjain nevethetünk. Dián Tamás A licenc után itt az ideje, hogy új fogalommal ismerkedjenek a tévénézők, s ez a remake. A szó leginkább „újracsinálást” jelent, ami nagyjából fedi is a lényeget: nem megvásárolnak egy bevált produkciót, hanem újra elkészítik, méghozzá a helyi viszonyok figyelembevételével. A hazai gyakorlatban még újdonságnak számító megoldást először a TV2 alkalmazza, méghozzá rögtön egy „televíziós nagyágyú” esetében. A Rém rendes család című sikersorozat jogait vették meg, s már két hete forgatnak. Lóránt Gergely, a csatorna marketing- és pr-veze- tője elmondta: azért esett választásuk Al Bundyékra, mert biztosra akartak menni. „Az eredeti forgatókönyv epizódjait készítjük el, de jócskán magyarítunk a történeteken - mondta. - A mi verziónkban is cipőboltos lesz a főszereplő, de Bándi Sándornak hívják, a felesége pedig Juci. A sztori szerint Bándiék rokoni kapcsolatban vannak az amerikai Bundy családdal, ezért is működik náluk a »Bundy-átok«.” A hasonlóság nem csupán a külsőségekben nyilvánul majd meg: a nézőknek az egyes epizódok láttán is olyan érzésük lehet, hogy ez valahonnan ismerős. Az epizódokat író csapat keze ugyanis eléggé meg van kötve, mivel nem új történeteket kell kitalálniuk, hanem a meglévőket ültetik át hazai viszonyok közé. Például az eredeti sorozatban a főszereplő egy yachtot építget, ám egy lepukkant magyar középosztálybeli család esetében ez kevéssé hihető, ezért a mi Bándi Sanyink egy motoron bütykölget. Al Bundy az amerikai fociért rajong, a magyar változat főhőse a futball szerelmese. Őt egyébként Szervét Tibor alakítja, a magyar változat készítésében segédkező amerikai szakértők szerint is fantasztikusan. A többi szereplő kiléte még titok. Az viszont már tudható, hogy az első részeket szeptemberben kezdik vetítem, s első körben 26 epizódot forgatnak. Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója lapunknak elmondta: egyetlen rész előállítási költsége 10 milliós nagyságrendű. „A Rém rendes család helyi változatai Oroszországban és Spanyolországban nagy sikert arattak, biztosak vagyunk abban, hogy nálunk is hasonló sors vár rá.” ■ A magyar főhős szintén cipőboltos, Bándi Sándornak hívják Jáksó és Annácska szakított, Cinit pedig megvédte egy zárkatársa Már megint a gonosz sajtó babrált ki szegény hírességekkel: most épp JÁKSÓ LÁSZLÓ és KELEMEN annácska boldogságát kezdte ki a lelkeüen bulvármédia. Állítólag a „túlzott médiaérdeklődés” rombolta le közös álmaikat. Borzasztó, hogy ez a veszély egyikükben sem fogalmazódott meg, amikor pózoltak a címlapokon. Amúgy nem ők az egyedüliek, akiknek válásáról cikkeznek: állítólag balássy betty és a megasztáros varga Ferenc is szétment. Még jó, hogy ■ Legutóbb Zalatnay Cinit vette védelmébe levélben egy írni nem tudó társa. mindez csak kacsa. A szerelmesek állítják, minden rendben köztük, nem is tudják, miért hí- resztelnek ilyesmit róluk most, amikor készül a közös lemezük. Tippünk: ha csak nem azért Még szerencse, hogy vannak igazi barátságok is: legutóbb például zalatnay cinit vette védelmébe a zárkatársa egy sajtóhoz eljuttatott levélben, miután az énekesnőről elterjedt, hogy mindenki gyűlöli. Nos, kiderült, ez nem igaz, sőt: Cininek még diktálni is lehet, mivel zárkatársai nem tudnak írni. A kérdés ezek után csak az, hogy akkor a foga- datlan prókátor vajon hogyan tudta megírni a levelét? ■ ,Yv mk TELEVIZIÖ -MŰSOR itvr-hét ajánlásával . AUGUSZTUS 8., KEDD DÉLELŐTT R TL KLUB lliBIBB VMSAT3 | 1 l l l l l I I lilHBIMIiBiB 6.00 Dlsney-rajzfllm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! Ébresztőshow 9.00 Receptklub (Ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.30 Receptklub 11.45 06-91-334-455 6.00 Laktérítő 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.00 Szóda Telefonos játék 10.00 Teleskop 11.40 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat -122.) 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló ’56 © 9.05 Szünidei matiné 10.00 Világjárók kalandjai 11.05 Pláza © (olasz sor.-230/62-63.) 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 11.05 Portré Finta József építészről 12.00 Híradó délben 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ism.)© 8.00 Kojak(ismétlés)© 9.00 Halálbiztos diagnózis, (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 6.30 Agora 7.00 Hírek; EU-Járat 7.45 Világhíradó 8.10 Isten kezében (Ism.) 8.35 AutóKözlekedés 8.50 Szünidei matiné 9.35 Charly © 10.25 Derrick© 6.00 Ötcsillagos utazások 6.35 Öldöklő tavak © 7.35 Kikelet 8.10 A szorongás© 9.10 Az embergyerek 10.10 A rejtőzködő Ázsia A hétfejű kígyó gyermekei 11.10 Floyd Indiában DÉLUTÁN 13. 20 A kémek visszatérnek © (am. akcióvígjáték, 1994) 15.05 Dlsney-rajzfllm 15.35 Csacska angyal (argentin sorozat) 16.30 Sue Thomas - FBI © 17.30 Lost - Eltűntek © (amerikai kalandfilmsorozat) ............................................................... 1 2.15 Észbontó 13.15 Addams Family 2.® (amerikai vígj., 1993)90’ 15.00 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van (német sorozat - 136.) 17.30 Édes élet olasz módra 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 13.00 Nemzetiségi magazinok 14.00 Max, a zsaru 14.50 Szerelmek SL Tropez-ban 15.50 Védett szépségeink (természetfilm - 3/1.) 16.25 Katolikus krónika 13.00 Pezsgő (angol film, 1928) FF 85’ Fsz.: Betty Balfour, Gordon Harker, Jean Bradin 14.25 Vándorévek - vándorúton 15.25 NAP-NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat - 45.) 49’ ! 12.10 A llliomlány © 13.10 Kojak© (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Veis 14.00 Talpalatnyi zöld 14.25 Modern művészet 14.50 Az utolsó előtti út 15.25 A 21. század spanyol városai (19/10.) 15.50 Világos falak (3/1.) 12.20 Zenzóna (9-10.) 13.30 Állati rekordok Állati elmék 14.25 Ötcsillagos utazások Hongkong 15.00 TELEFORTUNA 16.00 Kikelet-Japán 16.35 Bohr kontra Einstein ESTE 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 20.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.40 Dolmen- Rejtelmek szigete © (francia misztikus kaiandfilmsorozat - 6/5.) Fsz.: Ingrid Chauvin 18.30 Tények - hírműsor 19.00 Joey© (amerikai vígjátéksor. -12.) 19.30 Aktív Magazin ® 20.10 Irigy Hónaljmirigy- Rémségverseny © 21.10 Rövidzárlat 2. (amerikai vígj., 1988) 106’ Fsz.: Steve Guttenberg, Fisher Stevens, Michael McKean, Cynthia Gibb 17.00 Életképek (magyar sorozat - 50/32.) 17.35 A NAGY Vita© 18.10 Híradók 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Önök kérték! Kívánságműsor 18.50 Erdélyi férfitáncok 19.00 TS-Atlétikai Eb Közvetítés Göteborgból 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 TS-Atlétikai Eb 22.05 Filmidő Diogenész hordót keres (magyar dok.-film - 2/2.) © 22.55 Záróra 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) Fsz.: Calista Flockhart 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Nevess csak! © (kandikamera-show) 19.30 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 20.10 Az osztag © (német akciófilm-sorozat) 16.15 Világvallások nyomában 17.10 Charly (32.)© 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Bűvölet (53.)© 20.00 Hlntón járó szerelem (magyar film, 1954) FF 81’ 21.25 Híradó. Sport 21.50 Kikötő 22.50 Az elnök emberei © (amerikai sorozat - 44/39.) 17.40 Bújj a bőrükbe! (ism. sorozat) Lamantinok 18.35 Mark Twain © 19.45 Szeszről szeszre Az alaszkai sör 20.15 A vörös róka© 20.55 Fogyjunk együtt! 21.55 Hegyek, völgyek, hölgyek (ism. sorozat) Mali; Guyana n "■a 'H 22.25 Láthatatlan ellenség ® (am. akciófilm, 2001) 91’ 0.10 Reflektor© 0.30 Igaz történetek Straight Story - Az igaz történet ® (amerikai film, 1999) 104’ 23.20 Huncut fiúk® (német vígjátéksorozat - 5.) 23.50 Tények este 0.20 Good Bike © Motoros magazinműsor 0.50 Sírig tartó barátság (amerikai sorozat -1.) © 21.05 Kedd 21 22.35 Kultúrház 23.00 Híradó. Időjárás 23.05 Sporthírek 23.15 TS- Atlétikai Eb 0.10 Hirosima © (angol dok.-film - 2/2.) 49’ 23.45 Bartók 125 23.50 Bűvölet © (olasz sor.-104/62-63.) 1.35 TS - Motorsport 2.05 Századunk (magyar dok.-sor.) 2.30 Portré 21.15 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.20 X-akták® (amerikai sci-fi-sorozat) 0.20 Kukkolók © (amerikai thrillersorozat) 0.55 A Simpson család © 23.30 A megtalált Európa 0.15 Kada koncert (magyar koncertfilm) 0.50 Vers 1.05 Híradó 1.30 A Nékosz-legenda (magyar dokumentumfilm) 23.05 Bob ajánlja © Egy nap Benidormban; Egy nap egy óceánjárón 0.05 Mao utolsó harca ® (német dokumentumfilm) 1.05 Milliárdos ügyletek Szervkalmárok © UÁNLÓ § HM |ir§j lilir L ! 'Ijjiik iftÉi •13/20 A kémek visszatérnek amerikai akcióvígjáték 20.10 Irigy Hónaljmirigy - Rémségverseny 20.05 Önök kérték! Kívánságműsor 13.00 Pezsgő angol film 22.20 X-akták amerikai sci-fi-sorozat 22.50 Az elnök emberei amerikai sorozat 21.55 Hegyek, völgyek... Ismeretterjesztő sorozat lllll I V | MAGYAR ATV UH HÁLÓZAT VHI 1PXIL1YOVXOZI2ÍTIW flmBB spóriTHWBMMM MOTMAX 1ÉS* ü Ü discovery mm 12.00 Híradó. 12.15 Esti gyors - Hungarora- ma. 13.05 Reggeli járat 15.05 Visszhang. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Eszmecsere. 18.05 Esi gyors. 19.00 Híradó. Sport 1930 Esti gyors. 20.05 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.21.35 Click. 22.05 Vörös és fehér. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 12.05 Lad bácsi konyhája. 13.50 Kvízaréna. 1625 Speed Limit 17.00 Lad bácsi konyhája. 1725 Csodálatos vadvilág 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egranes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most 22.05 Itthon Európában. 23.00 Híradó. Sport. 2325 Többet ésszel! 035 Vidám vasárnap. 600,600,1200 Hírháló. 14.00 A klíma ártalmai. 1430 Csillagszem. 15.00 Bencze-show. 1530 Egészségmagazin. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Lakj ökósan! 1730 Csacska angyal. 1830 Örökké búcsúzunk. 2030 Hírháló. 21.00 Szépségtépó verseny (am.-német vígj.). 23.00 MindörökkéJúlia! 24.00 Hírháló. 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Aranykor. 1530 Rozmaring 16.50 Az Angyal. 17.45 Koncertfelvétetek az A38 hajóról: 1815 Hollywoodi párok. 19.10 A buszon. 19.40 Filmmúzeum-híradó. 20.00 Monty Python repülő cirkusza. 2035 Külvárosi legenda (magyarfilm). 22.00 Snack bar Budapest. 8.45 Triatlon-világkupa. 10.15 Triatlon Tour. 10.45 Balaton-átúszás. 11.45 Atlétikai Eb. 12.45 H20-magazin. 13.15 Suzuki Swift-ku- pa, 13.45 Shell-Renault-kupa. 14.15 Autós gyorsasági ob. 14.45 Suzuki-kupa. 15.45 Bokszmágia. 16.45 Német labdarúgás. 19.15 Amerikai futball. 19.45 tibertadores-kupa. 600 Rajzfilmek. 1535 Elveszett világ 16.05 Simsala Grimm. 1630Noddy kalandjai. 1645 Bob és Böbék utazásai. 1655 Andersen, a mesemondó. 1725 Ripper és barátai. 17.50 Bicsi bocs. 1800 Vakáción a Mézga család. 1830 Fixi,Foxi és barátaik. 18.55 Charley és Mimmo. 19.05 Elveszett világ 1930 Simsala Grimm. 11.00 Amcsi motorok. 12.00 A kém. 13.00 Windsor: a királynő kastélya. 14.00 Roncs- telepi csaták. 15.00 Eszement tudomány. 16.00 Egyszeregy ilyetvezetni! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Extrém masinák. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Halálos fogás. 22.00 Csoda... 1 1 i K