Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-06 / 156. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK Nem maradnak el a műtétek változások Az egészségügy egyébként kiválóan működne, ha nem lennének betegek Egy bizonyos betegszám fölött már nem .gazdaságos” ellátni a pácienst (Folytatás az 1. oldalról) Jó dolog, hogy a betegek kom­fortérzete fokozásaként már nem lehetnek nyolcágyas kórter­mek, ugyanakkor az épületet to­vábbra is ki kell fűteni, nyáron hűteni. Jó példa erre, hogy a ko­rábbi, 140 ágyas belosztály át­költözött a szép új helyére, a fel­újított öreg szárnyba pedig a 65 ágyas pszichiátria került. Látha­tó, hogy az egy ágyra számolt faj­lagos költség máris jelentősen megnőtt. Nyilvánvaló, hogy a be­tegnek ez jó, viszont az intéz­ménynek költségoldalról már nem. A színlelt szerződések felül­vizsgálata pedig azt jelenti, hogy a közalkalmazottként foglalkoz­tatott orvosok július 1-től nem láthatják el az ügyeletet vállal­kozóként. Korábban azért jöttek létre a betéti társaságok, mert így a túlmunkáért fizetett bér után nem kellett járulékokat fi­zetni az intézményeknek, s job­ban jártak a dolgozók is. Többen is éltek ezzel a lehetőséggel, de amint megemelték a közalkal­■ Látható, hogy az egy ágyra számolt fajlagos költség máris jelentő­sen megnőtt. mazotti bért, sokan kihátráltak a vállalkozásból. Az utóbbi idő­szakban már csak 80-90 szerző­dés volt az egri kórházban. A többségük, hatvanan a kórház közalkalmazottja, a többiek kül­sősök. Előbbieknél megszüntet­ték a szerződést, július 1-től csak közalkalmazottként foglalkoztat­ják őket, az utóbbiakkal közre­működői szerződést kötöttek, to­vábbra is ellátják a feladatukat. Ez a változás az intézménynek - a bérek járulékai miatt - az elkö­vetkező fél évre 10 millió forint többletkiadást jelent. Jelenleg a Markhot Ferenc Megyei Kórház­ban nem áll fenn az a veszély, mint más megyék kórházaiban, hogy orvoshiány miatt műtétek maradnának el. A gyöngyösi Bugát Pál Kórház Kht. - a tavalyi forgalmát alapul véve - havonta csaknem 13 mil­lió forinttól esik el a finanszíro­zás változásával - tudtuk meg dr. Sebes Gábor ügyvezető igaz­gatótól. Mint mondta: az aktív és krónikus fekvőbeteg-ellátásban mintegy 10 milliós, a laborban és a CT-vizsgálatoknál 1,5-1,5 milliós bevételkieséssel számol­nak, az energia- és egyéb költsé­gek emelkedése további kétmil­liós pluszkiadást okoz.- Ez azt jelenti, hogy havonta cirka 15 millió forinttal keveseb­ből kell gazdálkodnunk. Az utób­bi nyolc évben folyamatosan döntéseket hoztunk a gazdasági hatékonyság növelésére, így a rendszerben nincsenek olyan tartalékaink, amelyekből ezt a kiesést ki tudnánk egyenlíteni - húzta alá az igazgató. Azt is hozzátette: a kórház FOTÓ: GÁL GÁBOR fennmaradásának záloga, hogy továbbra is képesek legyenek megfelelni a betegek elvárásai­nak. Ehhez elengedhetetlen a je­lenlegi szakmai struktúra meg­tartása. Úgy vélte: megyei szin­ten, a földrajzi távolságokat is fi­gyelembe véve nem képzelhető Öt perc: tovább növekedhet a várólista A járóbetegellátásban az or­vos-beteg találkozásra a ren­delet minimum 5 percet hatá­roz meg. Egerben papírforma szerint ez megvan, de a való­ságban vannak, akik csak a receptért kopogtatnak be, s végeznek egy percen belül A továbbiakban ilyenkor az or­vosnak négy percig várakoz­nia kelj bogy rendben legyen az adminisztráció. Egy óra alatt nem kerülhet be hozzá 12 betegnél több, s vélhetően ez a páciensek újabb elégedet­lenségéhez vezet Tovább nö­vekszik a várólista a szakren­deléseken és a diagnosztikán. el az ellátási szerkezet alapvető átalakítása, azt viszont nem zár­ta ki, hogy „részterületeken” erő­södjön a kórházak együttműkö­dése. A munkajogi kérdések kap­csán hangsúlyozta: a „színlelt” kategóriába sorolható szerződé­seit - csaknem huszonötöt - egyébként július elsejével a kór­ház felbontotta. Ez egyelőre nem okoz ellátási zavarokat, ám a munkavégzést és az ügyeleteket szabályozó jogi kérdések tisztá­zásáig megnyugtató megoldást aligha lehet találni a problémára.- Ugyanebben a cipőben já­runk, a többi intézményhez ha­sonlóan érintenek bennünket is ezek az intézkedések - mondta dr. Kosztura László, a hatvani Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet főigazgató főor­vosa. Már ki is számolták: azzal, hogy július 1-je után csak a tava­lyi teljesítményük után járó ösz- szeg 95 százalékát kapják meg, az év hátralévő részében 86 mü- lió forintos veszteséget könyvel­hetnek el. Egyelőre nem tudják, miként kezelik a tetemes ki­esést, hiszen a lehetőségeik már majdnem teljesen kimerültek, a működtetés átalakítása gazdasá­gi társulássá pedig csak részben orvosolja a gondokat. Dr. Kosztura László szerint to­vább nehezíti az egészségügy helyzetét a várható energiaár­emelés, illetve az áfa-kulcs válto­zása is, erre nézve azonban még nem rendelkeznek számítások­kal. ABASÁRTÓL DOülOSZiÓ FELLÉPŐK A helyi „Fi- astyúk" néptánccsoport is meghí­vást kapott a Magyar Vöröske­reszt megyei szervezete egész­ségmegőrző napjára. A legidő­sebb korcsoportot képviselő együttes tagjai örömmel utaztak a megyeszékhelyre, ahol nagy si­kert arattak műsorukkal - tudat­ta Gyurkó Béla polgármester. A néptáncosok vért is adtak a ren­dezvényen. Egérfartnos FALUNAP A telepü­lésen július 15-én rendezik meg a Kandó Kálmán születésnapjá­hoz kapcsolódó hagyományőrző falunapot. Szentmisét 8 órától mondanak a faluért. Fél tízkor megnyílik Bukta Imre kiállítása, majd tíz órakor koszorúzás lesz a Kandó-szobomál, ahol Poczokné Blanár Gabriella polgármester kö­szönti a jelenlévőket. A műsor­ban nyugdíjasklubok, hagyo­mányőrző csoportok lépnek fel, délután lakodalmast és táncbe­mutatókat is tartanak, este hét­kor a Fiesta koncertezik. A napot utcabál zárja. Feldebfö JEGYZŐ a képviselő- testület pályázatot hirdetett a jegyzői állás betöltésére. A poszt­ra tizennégyen pályáztak. Közü­lük dr. Molnár Gábornak szavaz­tak bizalmat, aki július 1-jétől állt munkába. A napokban változott a polgármesteri hivatal ügyfélfo­gadási rendje is: kedden és csü­törtökön 8-12 óra, illetőleg 13-16 óra között, pénteken 8-12 óra között van ügyfélfoga­dás. Hétfőn és szerdán ügyfélfo­gadási szünetet tartanak. Gyongyöspata kirándulás a „Művészetek Völgye" országos rendezvényre szervez egynapos kirándulást a helyi művelődési ház. A programra autóbusszal utazhatnak az érdeklődők. A jár­művet július 29-én, szombaton reggel 6 órakor indítják az intéz­mény előtti parkolóból. Kapolcsról várhatóan este 10 órakor érkeznek meg a kirándu­lók - tudtuk meg Pálosi Györgyné igazgatótól. További információ a 20/324-3825-ös telefonszámon kérhető. A létszám korlátozott. Hatvan babakötvény a képvi­selő-testület korábban döntött ar­ról, hogy a 2006. január 1-je után született helyi illetőségű babák­nak 40 ezer forintos életkezdési támogatást nyújt. Az első 19 új­szülött hozzátartozói ma délelőtt 10 órakor a polgármesteri hiva­talban ünnepélyes keretek között vehetik át a kötvényt Kultúra: optimistán egy szegény világban Parnasszus Ötödik alkalommal találkozik a fiatal költők alkotói közössége Újjászületik a fesztivál, a védjegy a dinnye marad EGER Az ötödik Parnasszus Mű­helytalálkozó nyílt meg az Eszterházy Károly Főiskola hall­gatói klubjában. Vilcsek Béla professzor szerda délelőtti Babics-előadását követően a szer­vezők sajtóbeszélgetésen ismer­tették az alkotói közösség három­napos egri tartózkodásának programját. Jónás Zoltán, a főiskola kultu­rális programigazgatója, az alko­tóműhely egyik főszervezője rö­vid bevezetőjében utalt arra, ép­pen öt esztendeje, hogy hagyo­mányt próbáltak teremteni eb­ben a kultúrára szegény világ­ban. Ettől a szándéktól vezérelve a Parnasszus Költészeti Folyó­irat - különösen pedig annak fő­szerkesztője, Türczi István József Attila-díjas költő - felkaroló tá­mogatásával életre hívták a fiatal alkotók rendszeres találkozóját. Türczi István a sajtóbeszélgeté­sen hangot adott azon vélemé­nyének, hogy a „Parnasszus-mű- vek” mára kikerülhetetlenné vál­tak. A folyóirat maga 11 évet tud­hat a háta mögött, a fiatalok mű­helytalálkozója pedig immár ötö­dik éve jön össze Egerben. A Par­nasszus létezése és fennmaradá­sa a több lábon állásnak köszön­hető - vélekedett.- Optimista vagyok, annak el­lenére is, hogy a kultúrában most egy átrendeződési folyamat zajlik. Amíg van igény irodalmi estjeinkre, amíg van közönsé­Turczi István József Attila-díjas költő optimista FOTO: piusy ELEMÉR günk, addig megőrizhetjük szel­lemi erőnlétünket - fogalmazott Türczi István, aki elismerően szólt a házigazda város befogadó szellemiségéről is. A beszélgetésen bemutatták a tavalyi találkozó antológiáját, a Parnasszus folyóirat legújabb számát, illetve egy tehetséges eg­ri főiskolás versíró, Posta Mari­ann „Szemhatárátkelés” címmel most megjelent kötetét. Délután a műhelytalálkozó Novák Valen­tin előadásával folytatódott. A meghívott harminc fiatal ma és holnap folytatja a munkát. A találkozó zárásaként átadják a IV. Junior Parnasszus Díjat, amelyet titkos szavazással ítél­nek oda a résztvevők. heves A hevesi dinnye ország­szerte kedvelt gyümölcs, nem véletlen, hogy 1992-ben ez a ter­mék lett a város legnagyobb nyá­ri rendezvényének védjegye. Az elmúlt több mint egy évtized után a szervezők úgy gondolták: ideje lenne megújítani ezt a programot, így idén nem csak el­nevezésében, de más tekintet­ben is változik a nyári fesztivál. A rendezvény ezúttal nem au­gusztus 20-án lesz, hanem júli­us utolsó hétvégéjén, elválasztva ezzel a helyi és az országos ün­nepségeket. Nevében ugyan megőrzi a dinnye elnevezést, de jövőre már saját emblémával is bír, hiszen kiírtak egy pályáza­tot, amelynek célja egy olyan lógó megterveztetése, amely ki­fejezi a város és a dinnye össze­tartozását. Hagyományosan most is kere­sik a legnagyobb és legédesebb dinnye termesztőjét, aki jövőre kilátogathat a város delegációjá­val a hollandiai Aalburgba. Lesz dinnyés ételek versenye, s kere­sik azt a fiatal párt, akik egy éven át ellátják a hercegi és her­cegnői teendőket, képviselve a rendezvényeken a.települést. Ez utóbbiak július 21-én déli 12 órá­ig jelezhetik indulási szándéku­kat Pintér Zsuzsánál a Polgár- mesteri Hivatalban, ahol azt is meg kell indokolniuk, miben je­leskednek, mi teszi érdemessé őket e titulus megszerzésére. * 1 4 t

Next

/
Thumbnails
Contents