Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-25 / 172. szám

15 2006. JÚLIUS 25., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR Egri arany és két hatvani ezüst középtávú ob A szenior korosztályban szerepeltek sikeresen a Heves megyeiek TRIATLON Mintegy háromszázan vettek részt a Fonyódon rende­zett XIII. Triatlon Balaton Nagy­díjon, ami középtávú országos bajnokság és nyílt nemzetközi verseny is volt egyben. A 2500 méter úszásból, 80 km kerékpározásból és 20 km futás­ból álló távon a hazai triatlonos élmezőny - köztük 12 korábbi dobogós - mellett számos kül­földi versenyző is nevezett. A mezőny erősségét jelzi, hogy a körülmények ellenére több ko­rábbi szakasz, illetve pályare­kord is megdőlt. Megyénket eg­ri, gyöngyösi és hatvani verseny­zők képviselték a megmérette­tésen. Az Egri Triatlon Klub (ETK) tagjai közül ketten fejezték be a rekkenő hőségben lebonyolított futamot. Kovács László 4:43 órás idővel a szenior I. kategóriában elsőként ért célba. A bajnokság legfiatalabb versenyzője is az eg­riektől került ki, ugyanis az 1986-os születésű Kubasek Lilla az embert próbáló körülmények között kiváló teljesítménnyel a női mezőny 13. helyén futott cél­ba 5:33 órás eredménnyel. A me­gyeszékhelyiek harmadik indu­lója Kelemeny Péter volt, aki jó pozícióból, technikai okok miatt feladni kényszerült a futamot. A Gyöngyösi Triatlon Klub (Gyötri) mindhárom versenyző­je teljesítette az előírt távokat. A szenior I-es kategóriában Szűcsi László a 6. helyen zárt, míg a 82 indulót 'felvonultét# felnőtt férfi­aknál Szmolnik Zoltán és Ke­resztesi Koppány is a középme­zőnyben végzett. A középtávú ob megyei eredményei m ás m «*' «** -4»~ .V-X ­Az egri Kovács László a 80 km-es kerékpározás után még a második helyen állt A hatvaniak (Triton TC 60) nem érték be ennyivel: Polácsik Gyillá (férfi veté'rán II.) és Dobi Gyula (férfi szenior III.) is ezüst­érmet vehetett át saját kategóri­ájában. A felnőtt férfiaknál Tóth Zoltán az előkelő 16. (abszolút­ban a 19., egyben a legjobb me­gyei eredmény a férfiaknál) he­lyen fejezte be az ob-t, de Mészá­ros Zsolt 26. helyezése is jónak mondható. Az abszolút versenyt a férfi­aknál Benőcs Zoltán (TVK-Mali TK Tiszaúfváros, 3:51.45), míg a nőknél Csömör Erika (Budaörsi TKE, 4:20.29) nyerte. ■ T.Z. Férfi veterán II. fi 2. Polácsik Gyula (TTC 60) 6:49.54 óra Férfi szenior III. ■ 2. Dobi Gyula (TTC 60) 4:53.28 Férfi szenior 1. 1. Kovács László (Egri TK) 4:43.29 6. Szűcsi László (Gyötri) 5:38.05 1 Férfi felnőtt 16. Tóth Zoltán (TTC 60) 4:35.11 26. Mészáros Zsolt (TTC 60) 4:49.25 33. Szmolnik Zoltán (Gyötri) 4:58.09 37. Keresztesi Koppány (Gyötri) 5:07.46 45. János József (TTC 60) 5:15.50 70. Bozsik József (TTC 60) 6:1559 Női felnőtt 13. Kubasek Lilla (Egri TK) 5:33.30 A hat egri közül Vasas volt a legeredményesebb Licencvizsga a sípmestereknek nyári tábor A hét végén Bükkszéken tesztelnek a bírók sportlövészet Az Egri Polgári Lövészegylet hat fiatal verseny­zője indult a 2006. évi Utánpót­lás-kupa négyfordulós verseny- sorozatán. A BHSE Pongrác úti lőterén a legeredményesebben Vasas Gábor szerepelt. Az ifjú­sági korú sportlövőnek a kisö­bű szabadpuska 3*20 lövéses számban az ezüstérem nem volt kétséges, a légpuska 60 lö­véses versenyben pedig a 3. he­lyezést érte el. Nagy Olivér ju­nior légpisztoly 60 lövéses ka­tegóriában a dobogó 2. fokára állhatott. Az ifjúsági légpiszto- lyosok között Tuza Kristóf a 4., Galambos Péter az 5. helyezést, míg a lányoknál Tollner Ivett a 7. helyet érte el. Nagy Roxána az ifjúsági légpuska 40 lövéses számban 6.-ként zárt, de egy fordulót ki kellett hagynia, ezért hátrányba került a többi­ekkel szemben. ■ Hírlap-információ labdarúgás Szokásos nyári to­vábbképző táborát idén Bükkszé­ken rendezi a Heves Megyei Lab­darúgó Szövetség Játékvezető Bi­zottsága. A háromnapos ese­mény pénteken az egri stadion­ban kezdődik, ahol 9 órától fizikai felmérést tartanak. A teszt telje­sítése után foglalják el a szállásu­kat a bükkszéki ifjúsági táborban a sípmesterek, akik számára dél­után szabályismeret lesz a teríté­ken, hangsúlyosan kezelve az új szabályokat, illetve azok alkalma­zását A nyitány részét képezi to­vábbá a szellemi teszt Szomba­ton a Magyar Labdarúgó Szövet­ség, a Heves Megyei LSZ és a társ­megyék képviselőinek jelenlét­ében szakmai előadásokra kerül sor, de lesz egy új feladat is.- Az MLSZ megbízott munka­társa előtt licencvizsgát kell ten­ni minden bírónak. Ez elméleti felmérést, szabályismeretet és adatlap-kitöltést jelent, utóbbi a teljes körű számítógépes nyüván- tartáshoz szükséges - tudtuk meg Kiss Tibor táborvezetőtől. A harmadik nap vázát a játék­vezető-küldések és az ellenőrzé­sek tapasztalatainak megbeszé­lése, valamint a gazdálkodással kapcsolatos kérdések jelentik. Természetesen a szellemi és a fi­zikai felmérés értékelését is megejtik, melyek után kihirde­tik a különböző kereteket. ■ B. Cs. Lázár Zoltánnak szüksége volt a sikerélményre Szilvásváradon lovassport Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Az el­múlt években a nagy esők, most a nagy hőség okozott gondot, de szerencsére sikerült eredménye­sen szerepelni a szélsőséges kö­rülmények között is - tekintett vissza a hétvégi Lipicai Lovasfesztiválra Lázár Zoltán. A négyes fogatoknál győztes, szil- vásváradi színekben versenyző hajtó arról is szólt, hogy az utol­só napon miért érte be a negye­dik hellyel.- Azt tudni kell a 43. Hajtó Derbi mezőnyéről, hogy többen már a nemzetközi csatározások­ra figyeltek, ezért álltunk csak hatan rajthoz a négyeseknél - folytatta az öt világbajnoki cím­mel is büszkélkedő sportember. - Magam örülök, sőt boldog va­gyok a jó teljesítmény miatt, me­lyet a díjhajtásban és a maraton során nyújtottam. Ez a sikerél­mény kellett nekem és a iovak- nak is. Az utolsó napi állomás, az akadályhajtás már nem iga­zán érdekelt, hiszen előzőleg olyan előnyre tettem szert, ami­vel megengedhető volt, hogy ne kelljen kockáztatni. A biztos haj­tást tűztem ki célként, és ezt tel­jesítettem is. A 33 éves sportoló szólt a Dallos Andor irányította ménesgazdasággal történt együttműködésről is. - A közös munkának 3-5 év múlva lesz­nek kézzelfogható eredményei. Egyelőre fiatal lovakat váloga­„Örülök, sőt boldog vagyok a jó tel­jesítmény miatt” tunk a ménesből, melyek közül a Futár nevűvel már dolgoztam is. A tavaly óta a Szilvásváradi Lovas SE színeit képviselő ver­senyző szerint a bükki viadal jó felkészülést jelentett számára a nyár végi aacheni világbajnok­ságra, melyre a lovas világjáté­kok keretében kerül sor. ■ Bódi Cs. Fókuszban Prso, az FC Liverpool és Adriano LABDARÚGÁS lemondta Dado Prso, a skót Glasgow Rangers csatára hosszú ideje húzódó térdpanaszai miatt lemondta a további szereplést a horvát labdarúgó-válogatottban. ranglista Az FC Liverpool ve­zeti az 1888-ban indult angol labdarúgó-bajnokság örökrang­listáját. A The Times című lap által közzétett állás szerint a 18- szoros győztes klub története so­rán 3643 meccset játszott az él­vonalban, és ezeken összesen 5927 pontot gyűjtött. marad Adriano, a brazil lab­darúgó-válogatott csatára kije­lentette, marad az olasz Interna- zionale együttesében. ■ Hírlap-összeállítás Aitdornaktáiyai aranyérem A felnőtt csapat szereplése (12. hely) ugyan alatta maradt a várakozásoknak, ám az andornaktályai ifjúságiak ezúttal is kitettek magukért. A Nagylaki János irányította fiatalok a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának 2005/2006-os küzdelmeit 6 pontos előnnyel nyerték a második he­lyen végzett balatoniak és a 15 ponttal a harmadik helyezettként zárt egriek előtt. Az aranyérmes gárda 30 mérkőzésen aratott 24 győzelme és 4 döntetlenje mellett mindössze 2 vereséget szenvedett, gólkülönbsége 161-36 volt, és 76 pontot szerzett HEVESlHÍRIAP Kiadja az Azal Springer-Magyarország Kit. Havas Magyal Irodája. Felelős kiadd a kit. ügyvezető Igazgatója I Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN I Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA I Vezető szerkesztő: \ DR. SZALAY ZOLTÁN f Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. ;í Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (PL. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513605. | E-mail cím: hmhirlap@axels.hu I Ügyfélszolgálati iroda: j Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410-427 : Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN l Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 í Az előfizetői példányok kézbesítését az | Axel Springer-Magyarország Kft. Heves i Megyei Irodájának terjesztő hálózata \ végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi- ! onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513044, fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija egy hónapra 1600 Ft negyedévre 4800 Ft fél évre 9600 Ft egy évre 19200 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: Szitády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- : böző versenyeken, játékokon, akciókon, \ szavazásokon, rejtvénypályázatokon f stb. résztvevők által személyesen, írás- j ban, telefonon, SM3ben, interneten, e- í mailben megadott személyes adatok j nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- j hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- ; Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, i amelyek az adatok feldolgozását is vég- j zik (Axel Springer-Magyarország Kft., j Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., í Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság i Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Nép- ; újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő j; Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- \ sük, akcióira, kiadványaira és egyéb f szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek \ az általunk kezelt személyes adataik kö- i; réről, felhasználásuk módjáról és céljá- jj ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- \ tését, felhasználásuk korlátozását, illet- ] ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsoiatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált *

Next

/
Thumbnails
Contents