Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-25 / 172. szám
I 2006. JÚLIUS 25., KEDD MISÉI* GAZDASAG Szlovákia 2009-re akar euróátvételt az új szlovák kormányfő hétfői nyilatkozata szerint azt akarja, hogy kormányának programja elkötelezett legyen az euró 2009-es bevezetése mellett. A Reutersnek nyilatkozva Robert Fico elmondta: a kormányprogram minden elemét a maastrichti kritériumokkal összhangban állítják össze, és nincs szándékukban a kiadások olyan mértékű növelése, amely ezek teljesítését veszélyeztetné. Holnap csökken a gázolaj ára csökkenti 2 forinttal a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol, a 95-ös benzin ára nem változik. A csökkentést követően a kutaknál 288 forint körüli gázolajár alakul ki, de az egyes üzemanyagállomások árai között eltérések lehetnek. Csúszhat az M7-es továbbépítése A STRABAG-HÍDÉPÍTŐ alkotta Adria konzorcium jogorvoslati kérelmére a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozatián ideig felfüggesztette az M7-es autópá- lya Balatonkeresztúr-Nagy- kanizsa közötti szakaszának megépítésére kiírt köz- beszerzési pályázatot. A kiírás szerint 2007 december végéig át kellene adni a sztrádaszakaszt, ám így 2008-ra csúszhat megépítés és átadás. MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. július 24-én. €/Ft S/Ft €/$ f 1 f 278,68 220,75 1,26-2,96 Ft-3,23 Ft +lcent Eletszagú matekórán a hallgatók diákkassza Havonta legalább minimálbérnyit költ egy egyetemista Egyetemistának lenni nem annyira olcsó, mint azt a közvélekedés tartja. A felsőoktatásban tanulók havonta valamivel kevesebbet költenek, mint a jelenleg érvényes minimálbér - ebbe még nem számítottuk bele a később esedékes tandíj befizetését. Tandíjat jelenleg csak a kifejezetten költségtérítéses képzésre felvett hallgatóknak kell fizetniük. Ez intézményenként eltér, mivel ezt egyetemek és főiskolák saját hatáskörükben állapíthatják meg. A tandíj átlagban 70-180 ezer forint között ingadozik. A kötelező képzési hozzájárulást (FÉR) a 2007-hen felvett, és 2008-ban harmadik félévét kezdő hallgatóknak kell majd fizetniük, alapképzésben 105 ezer, mester- képzésben 150 ezer forintot, a PhD hallgatók tandíjmentesek lesznek-válaszolta az [origo] kérdésére Rádli Katalin, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese. A tandíj alól a legjobban tanuló 15 százalék, illetve a halmozottan hátrányos helyzetűek mentesülitek majd. A tankönyvek 3-4 ezer jbrint- nál kezdődnek, amiből legalább kettőt megvesz félévente a diák. Ez évente ló ezer forint minimumkiadás. Étkezésre számolhatunk havonta 25-30 ezer forintot, ami lényegesen csökken, ha otthon lakik a hallgató. Az egyetemeken levő menzákon átlagban 4-500 forintos, költséghatékony áron lehet jóllakni, legalább naponta egyszer. Jó megoldás még a kifőzde is, amelyek szintén tenyésznek az egyetemek közelében, és ahol hasonló árkategóriában szélesebb választék található. A lakhatás is lényeges tétel a havi listán, és itt van a legnagyobb szórás. Otthon lakni a legolcsóbb, majd a kollégium és az albérlet következik. A kollégiumi díjak 8- 14 ezer forint között ingadoznak, de ennél nagyobb eltérések vannak az épületek állapota és felszereltsége között. A PPP finanszíroSokszor komoly fejtörést okozhat a hallgatók havi költségvetésének minden igényt kielégítő kialakítása zásban épült új kollégiumok díjai ennél magasabbak. Aki nem tud, vagy szeretne kollégiumban lakni, annak marad az albérlet. Többen olcsóbb együtt lakni, így a fővárosban hárman fejenként 20- 30 ezer forintért tudnak lakást bérelni, ehhez jön a rezsi arányos része. Pécsen a 20 ezer forintos havi bérleti díj rezsivel együtt már felső-középkategóriának számít. A közlekedés is Budapesten a legdrágább: 2600 forint a havi bérlet, Pécsen 1230 forint, Debrecenben 1040 forintot fizet egy diák. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban jelenleg vizs- gálják fölül a helyi tömegközlekedés díjszabásait és kedvezményeit, így nem tudtak arról érdemben felvilágosítást adni, hogy mennyivel lesz drágább a diákjegy, vagy bérlet. Jelenleg a tanulók 67,5 százalékos kedvezményt kapnak a helyi és helyközi tömegközlekedés viteldíjából. Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője elmondta: a tárcánál jelenleg készül a tömegközlekedés reformjának tervezete - ebben szó lesz a diákkedvezményekről is. A GKM szeptemberre teszi le a tanulmányt, ezt társadalmi vita követi majd, a tervezet a kormány elé kerül. Várhatóan október végére dől el, hogy mi válik valóra a tömegközlekedési elképzelésekből. A diákok tehát ezt az évet még biztosan 67,5 százalékos utazási kedvezménnyel kezdik. A GKM tömegközlekedési tervezete várhatóan a jövő évtől lesz érvényes, ez azt jelenti, hogy a kedvezményeket leghamarabb a tanév tavaszi félévében csökkenthetik. A diákélet vizsgák melletti legfontosabb része a szórakozás. A mozijegytől a sörig mindent beleszámolva, szubjektív felmérésünkre alapozva havonta legalább 8 ezer forintot fordít egy szolid fogyasztási szokásokkal bíró diák. Korlátozott mértékű bevételek: rögzített ösztöndíj, feltételhez kötött támogatás, hallgatói hitel A KÖLTSÉGEK FEDEZÉSÉNEK egyik, de korántsem elégséges eszköze az ösztöndíj. Ennek összege jellemzően öt- és harmincezer forint között alakul, intézményenkénti jelentős eltérésekkel Ugyancsak jelentős eltérések vannak abban, mekkora teljesítményért kaphatunk jó ösztöndíjat Kiemelkedő tanulmányi és egyéb eredmények esetében lehet köztársasági ösztöndíjra pályázni, amelynek havi összege 30 ezer forint, és az ösztöndíj egymás után többször is megpályázható. A SZOCIÁLIS. ILLETVE LAKHATÁSI TÁMOGATÁSOKAT hátrányos helyzetűek kapják, összege háromezer és húszezer forint között mozog. A Bursa Hungarica ösztöndíjra hátrányos helyzetű diákok lakóhelyükön pályázhatnak, minimum összege 1000forint havonta. FELVEHETŐ A DIÁKHITEL, ami havi 15 és 30 ezer forint közötti ösz- szeggel járulhat hozzá a komfortosabb diákélethez A DIÁKOKNAK AZ EGYETEM MELLETT általában marad idejük arra, hogy dolgozzanak is. Sokan vállalnak magántanítványt, egy másfél órás nyelvóra vagy matematikakorrepetálásért átlagosan kétezer forintot lehet kérni. A legegyszerűbb módon diákszövetkezeteknél kaphatnak munkát. A munkavállalás feltétele a nappali tagozatos hallgatói jogviszony, illetve a betöltött 16 éves kor. A szövetkezeteknél jellemzően könnyű fizikai, pénztárosi munkákat kínálnak, de gyakori a szórólapozás és a hosteszmunka is. A nettó órabér 400 és 1000forint között ingadozik, de nyelvtudást igénylő munkáknál ennek két-há- romszomsa is megkapható. t Panaszok utazási irodákkal szemben átverés Hiába várják el a fogyasztóvédők az árak feltüntetését Az MNB 50 bázisponttal emelte meg kamatát Megsokszorozódott a fogyasztói panaszok száma az utazási irodákkal szemben: a fogyasztók sokszor csak a fizetéskor szembesülnek azzal, hogy a meghirdetett árnál jóval többet kell fizetniük az A szövetség közleménye szerint, amikor a fogyasztó a szállást, utazást, étkezést, és az ezzel összefüggő szolgáltatásokat egy utazási irodától, utazási csomagban vásárolja meg, már az ajánlatból tudnia kell a teljes végösszeget. A FEOSZ már régóta hiába szorgalmazza az utazási szolgáltatásokkal kapcsolatban az árak egységes feltüntetésének kikényszerítését - fogalmaznak a közleményben. Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és -közvetítők Szövetségének (MU1SZ) elnöke az MTl-nek azt mondta: az utasnak meg kell néznie, hogy a meghirdetett árakban milyen költségek tartoznak bele, és melyek emelik tovább az összeget. Hozzátette, hogy ennek legkésőbb a szerződéskötéskor világossá kell válnia. utazásért-közölte a Fogyasztóvé- ■ Nem elég az utat ki védelmi Egyesüle- lasztani, az utazást meg- tek Országos szervezni, ma már ellen- Szövetsége őrizni kell az utazási iro- (FEOSZ) hétfőn. dák árajánlatát is. as I Kellemetlen élményt is hozhat akár a belföldi utazás is Megemelte 50 bázisponttal alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank, a döntés értelmében az új kamatszint 6,75 százalék. A jegybank a várakozásokhoz képest radikális lépésre szánta el magát-a piac jobbára 25 bázispontos emelésre számított. A monetáris tanács további emeléseket helyezett kilátásba, az elemzők szerint év végére 7 százalék fölött lesz a kamatszint. A döntés utáni tájékoztatón kiderült: a tanács egységesen döntött, ami magát Járai Zsigmon- dot is meglepte. A jegybankelnök szerint 2007-ben 7 százalék körüli infláció várható, ugyanis a kormány kiegyenlítő intézkedései miatt semmiképpen sem tartható a korábban megállapított 3 százalékos cél. Ha nem történnek megfelelő intézkedések a monetáris politikában, 2008-ra sem lehet 3 százalék közelébe leszorítani az inflációt-jelentette ki Járai. A jegybankelnök - immáron sokadszor - bírálta a kormány konvergenciaprogramját, amely szerinte rossz pályára viszi az országot. Járai Zsigmond szerint a kormány a központi elosztás csökkentése helyett az adó- és áremelések útját választotta, ez viszont jelentősen visszafogja a gazdasági növekedést, és csökkenti Magyarország versenyképességét. [origo] i t I I