Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-25 / 172. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 25., KEDD MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS Kisboltok kerülnek lakat alá fógynak Három százalékkal csökkent a kiskereskedések száma Az élelmiszert is áruló kisboltok száma csaknem egy százalékkal csökkent hazánkban az első negyedévben illusztráció: ötvös imre- A gépjármű- és iparcikk-keHÍRSÁV Fogadóórát tart a polgármester EGER Dr. Nagy Imre polgár- mester tart fogadóórát a hivatali irodájában szerdán reggel fél kilenctől délig. A fogadóórán való részvételhez az állampolgárok előzetes bejelentkezése szükséges. Egri Séták Egrieknek EGER Ingyenes programokat szervez Egri Séták Egrieknek címmel az Egri Lokál- patrióta Egylet. A több alkalomból álló, tematikusán felépülő rendezvénysorozat célja, hogy az itt élők jobban megismerjék a városukat történelmi, építészeti, irodalmi, zenei vonatkozásban egyaránt, szakavatott vezetők segítségével. Első alkalommal a „Város a város alatt” elnevezésű kiállítás tekinthető meg szerdán este 6 órától. Találkozó az Érsekudvarban 3/4 6-kor. Strauss-előadása Zenei Klasszikusoknál Eger Bécs ünnepelt zenésze, ilj. Johann Strauss lesz a „díszvendége” a Zenei Klasz- szikusok rendezvénysorozatnak a Családsegítő Intézet Nyugdíjasház Gondozási Központban szerdán. A program délelőtt 10 órakor kezdődik, az előadó Papp Mária lesz. Jelentkezőket várnak véradásra EGER, kerecsend Véradókat várnak szerdán Egerben, az Árva köz 1. szám alatt reggel 8-tól délután 3 óráig, csütörtökön pedig a Kerecsendi Általános Iskolában délután 2-től 5 óráig. A jelentkezők a tb-kártyájukat és a személyi igazolványukat vigyék magukkal! Ülést tart a térségi fejlesztési tanács poroszló Július 27-én, csütörtökön délelőtt 10 órától a településen, a művelődési házban tartja soros ülését a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TFT). Godó Lajos országgyűlési képviselő, a tanács elnöke javaslatot terjeszt elő a területfejlesztési pályázatok nyerteseinek módosítási kérelmeiről, majd a testület szavaz a TFT idei második féléves munkatervéről. Kerekes László, a Tisza-tavi Regionális Idegen- forgalmi Bizottság elnöke a Tisza-tavi turizmusfejlesztési stratégiáról beszél majd a jelenlévőknek. Szó esik a Village+ programot ellenőrző francia Pluris szervezet értékelő jelentéséről is. Ezt Scitovszky Angelika, a TFT igazgatója ismerteti. Alig emelkedik a zeneiskola díja FÜZESABONY Nem havonta, hanem évente emelkedik 1000-1600 forinttal a tandíj a Városi Zeneiskolában. Eddig fél évre 2600 forintot kellett fizetniük a tanulóknak, szeptembertől ez az összeg 3100 forintra változik. A téves információért elnézést kérünk! (Folytatás az 1. oldalról) Kérdésünk kapcsán azonban Gégény Tibor hozzátette: a jövedelmek reálértékének esetleges csökkenése, valamint a tervezett élelmiszerár-emelések akár jelentős forgalomvisszaesést is kiválthatnak - főként a kiskereskedésekben. Ez pedig újabb üzletek bezárását is eredményezheti - leginkább a szóban forgó egyéni válEGER ÉS KÖRNYÉKE, TISZA-TÓ A nyári idegenforgalmi főszezonban eddig két koncentrált ellenőrzést folytatott le a Heves Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Július 4-én és 5-én Egert, illetve környékét - Felsőtárkányt, Szilvásváradot, Szarvaskőt, valamint Bélapátfalvát - vonták górcső alá a Nógrád és Szolnok megyei kollégákkal, valamint a civil fogyasztóvédőkkel közösen. A két nap alatt 56 ellenőrzést végeztek, melynek során a vendéglátóegységek közel fele részesült bírságot is magával vonó szanklalkozók boltjai esetében, ami már a vásárlók számára is érzékelhetőbb lehet. A KSH felmérése szerint március végén Magyarországon 166 ezer kiskereskedés működött, 6400 új üzletet nyitottak és 6700-at zártak be 2006 első negyedévében. A legtöbb új boltot Közép-Ma- gyarországon és a Dél- Alföldön nyitották, a legtöbb bezárás pedig az Északcióban. Már 2005-ben is jelentős javulás volt tapasztalható a megye ezen területén, ami ebben az évben még tovább folytatódott. Kirívó, halmozott és súlyos szabálytalanságokkal nem találkoztak a felügyelők. A másik kétnapos koncentrált ellenőrzést július 11-én és 12-én a Ti- sza-tónál és környékén, Poroszlón, Sarudon, Tiszanánán, valamint Kiskörén ejtették meg, ahol Alföldön és a Dél-Dunántúlon történt. Lakatot főként a kistelepüléseken tettek végleg egy- egy üzletre, ennek következtében - a statisztika alapján - öt újabb helységben egyetlen bolt sem maradt. Az élelmiszerüzletek közül 408-at zártak be január és március között. Érdekesség, hogy ezzel szemben 32-vel nőtt ebben az időszakban a nem élelmiszert forgalmazó kis üzletek száma. a Hajdú és Borsod megyei kollégák, valamint a civil fogyasztó- védők segítették a hevesiek munkáját. Összesen 50 vizsgálatot folytattak, kedvező eredménnyel, mivel az ellenőrzött egységek 40 százaléka számíthat csak bírsághatározatra. Súlyos és halmozott szabálytalanságokkal itt sem találkoztak a fogyasztó- védők. Az augusztus 18-ig tartó vizsgálatsorozatban eddig összereskedesek számat tekintve térségünkben is növekedés tapasztalható - mutatott rá az országos adatokban megfigyelhető jelenség megyei vonatkozásaira Gégény Tibor. Az igazgató ösz- szegzésében azt is elmondta, hogy a vásárlói kör fogyasztásából is e kettő: az élelmiszer, valamint az iparcikkeket forgalmazó boltok piaci részesedése a legnagyobb ■ Heintz Bernadett sen 130 ellenőrzést végzett a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség. A Főfelügyelőség irányelvében meghatározottak szerint a következő hetekben sor kerül még a Mátra és környékének ellenőrzésére, illetve a kisebb falvak és települések vizsgálatára is, amiben a civil fogyasztóvédőkön kívül az APEH munkatársai is szervesen közreműködnek majd. Várhatóan még 120-150 vendéglátóegység és további 20-30 szálláshely ellenőrzésére kerül sor az elkövetkező hetekben. ■ (KJ) Ördög: tovább kell küzdeniük a gazdáknak a szőlő áráért heves megye Akad, aki támogatja a bojkottra buzdító felsőtár- kányi szőlősgazda, Bóta Rafael kezdeményezését, miszerint száz forint alatt senki ne adja el a szőlő kilóját a felvásárlóknak. Felhívására többek nevében egy gyöngyösi szőlőtermesztő jelentkezett.- Csatlakozunk a javaslatot tevő szőlősgazdához, egyértelműen együttérzünk vele. Mindenképp szükséges lenne egy védőárat kialakítani, hiszen a tavalyi árak a tíz évvel ezelőttieknek felelnek meg - véli dr. Ördög István, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Heves megyei elnöke. - Saját magam is tapasztalom, müyen nehéz a helyzet, főleg a kistermelőké. Folyik az egyezkedés a felvásárlókkal, de úgy tűnik, a minimális ár jóval a százforintos összeg alatt lesz. Igaza van a gazdának, valóban tiszta veszteséget termelünk, nem is csoda, hogy sokan elhagyják a szőlőt, ki akarják vágni a tőkéket De úgy látom, a gazdák lobbijának is erősebbnek kellene lennie. Kevesen mennek el a hegyközségi gyűlésekre, pedig az azokon résztvevők akarata érvényesül. A hegyközségeknek nagy szerepük van, lehet az árak kialakításában, és a gazdák is tagjai ennek a szervezetnek. Éppen ezért arra biztatunk mindenkit hogy vegyenek részt ezeken a gyűléseken - tette hozzá. ■ (Sz. K.) Házkapunak csapódott a személyautó (Folytatás az 1. oldalról) Az ütközés ereje elég nagy volt ahhoz, hogy a Suzuki az egyik lakóház hídjára csússzon, ahol nekiment egy ott parkoló személyautónak. Ezután a jármű tovább sodródva a lakóház nagykapujának csapódott. A szerencsétlenség következtében a Suzuki egyik utasa és a sofőrje könnyű, nyolc napon belül gyógyuló, a másik utasa súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A három autót is érintő baleset ügyében a Füzesabonyi Rendőrkapitányság folytat eljárást, szakértők bevonásával vizsgálódnak. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. MENGYI GYÖRGY 76 éves korában elhunyt. Temetése 2006. 07. 26-án 17.30 órakor a verpeléti temetőben lesz. Előtte 16.30 órakor gyászmise. A gyászoló család „Sem távolság, sem halál szét nem választja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.n (Szent Bernát) Mély fájdalommal, de a Teremtő akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. HIBAY GYÖRGY egri polgár, volt fertálymester életének 83., harmonikus házasságának 60. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után, 2006. július 20-án igaz lelkét visszaadta a Teremtőjének. Földi hamvait 2006. július 27-én 15.30 órakor helyezzük örök nyugalomra az egri Hatvani temetőben. Leikéért az engesztelő szentmise áldozatot ugyanezen a napon 14.00 órakor mutatjuk be az egri Szent Bernát Ciszterci templomban. A gyászoló család „Velünk maradsz--” Levélcím: Dr. Hibay Györgyné 3300 Eger, Almagyar u. 8. I I74é50; Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik id. GRÓSZ GUSZTÁVNÉ sz. Tóth Erzsébet temetésén megjelentek és gyászunkba n osztoztak. A gyászoló család (17458?) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS SÁNDOR • (Canimo) volt focista, nyug. osztályvezető életének 81. évében, családja szerető körében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése Egerben a Hatvani temetőben 2006. július 26-án 11.30 órakor lesz. Előtte gyászmise a temető kápolnájában. A gyászoló család (I/465ÍÍ Eddig kedvező a nyári szezonvizsga fogyasztóvédelem Kirívó szabálytalanságokkal nem találkoztak a felügyelők ■ „Az augusztus 18-ig tartó vizsgálatsorozatban eddig összesen 130 ellenőrzést végzett a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség.”