Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-18 / 166. szám

2006. JÚLIUS 18., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 ZABÁNKIG Gyöngyös néptánc az adácsi Zéta Tánccsoport vendégeként a Fő téren több néptáncegyüttes is fellép pénteken 19 órától. A mű­sorban felvidéki, erdélyi, vajdasá­gi és szardíniái csoportok szere­pelnek. A szervezők minden ér­deklődőt várnak a hagyományo­kat felvonultató rendezvényre. Hatvan véradás a hit­gyülekezet tagjait várja véradásra ma a Vöröskereszt területi szerve­zete és az Albert Schweitzer Kór­ház és Rendelőintézet vérellátó állomása. A donorok délelőtt 9-től 12 óráig a gyógyintézmény udva­rán található faházban jelentkez­hetnek. Istenmezeje változások Au­gusztus elsejétől egy közhasznú foglalkoztatottat alkalmaznak a településen, akinek feladata a parlagfűvel benőtt területek ka­szálása. A munkás naponta hat órát dolgozik, s bérét az illetékes munkaügyi központ 90 százalék­ban téríti. Az óvoda, és annak konyhájának felújítása befejező­dött. Ismét fogadják a gyereke­ket, s a szociális gondozottaknak is megoldott az étkeztetése. Kisköre EMLÉKTÁBLA A várossá nyilvánítás első évfordulójára el­készült a Főtéren egy emléktábla, amely megörökíti azon adomá­nyozók neveit (cégeket, vállalato­kat, magánszemélyeket), akik le­hetővé tették a park létrejöttét és megépülését Az önkormányzat ezzel szeretné megköszönni a tá­mogatóknak a segítségnyújtást. Lőrinci filmklub Az ősszel a Városi Könyvtár is csatlakozni kí­ván a Hatvani Városi Művelődési Központ és Könyvtár, valamit a TIT Bugát Pál Egyesület filmklub­programjához. Ha a kezdeménye­zés megvalósul, az itteni biblioté­kában is bemutatják majd a „Vá­logatás Európa filmművészeté­ből" című sorozatot. Mikófalva döntés Sokak szá­mára fájdalmas határozatot ho­zott a képviselő-testület a rendkí­vüli ülésén. Szeptembertől az ál­talános iskolában már csak az 1-4. osztályos gyerekek tanulhat­nak. A felsősök Balatonba vagy Bélapátfalvára járhatnak. Kovács Flórián polgármester elmondta, hogy a gyermeklétszám nagyon alacsony, és az állami normatíva évek óta nem fedezte az iskola költségét. Az önkormányzat a to­vábbiakban képtelen kigazdál­kodni a nyolcosztályos intézmény fönntartását. Vita után tömegverekedés jogerős ítélet Felmentették a bíróságokon a megvádolt romákat FOTÓ: PILISY ELEMÉR Eredetileg szócsata volt csupán. A sértések azonban vért kívántak. Képünk nem a helyszínen készült, csak illusztráció heves, dormánd Futballmeccs megtekintésének indult három éve egy májusi szombat dél­után, ám végül tömegverekedés lett belőle. A nem Heves megyé­be való Fradi-szurkolók Debre­cenbe igyekeztek meccsre, He­vesen és Dormándon azonban elakadtak. A Hevesi Városi Ügyészség utóbb vádiratában arról írt, hogy P. J. Cs. és M. A. sértettek egy cimborájukkal 2003. május 3-án délután 4 óra tájban P. J. Cs. au­tóján Heves Fő útján haladtak éppen. Eléjük kanyarodott a ké­sőbbi III. rendű vádlott B. L. ke­rékpárral. A gépkocsi megállt, a benne ülők összevitatkoztak a biciklissel, mert szerintük az szabálytalanul közlekedett. B. L. támogatására megjelent a ké­sőbbi I. rendű vádlott B. J. és a II. rendű B. R., s még több, már fel nem deríthető társuk. A vádin­dítvány szerint a helybeliek kö­zül az ismeretlenek kövekkel kezdték dobálni a szurkolók jár­művét, akik a vitát félbehagyva távoztak a helyszínről. Ezután a II. rendű vádlott autójával a ter­heltek, s még mások másik ko­csival követték a focirajongók autóját. Dormándon érték utol őket, s - a vád szerint - a vádlot­tak ásóval, lapáttal, vasvillával a kezükben ütlegelték a sértett személyautóját. Amikor a szél­védők kitörtek, az utasokat bán­talmazták. Emiatt M. A. ujjfica- mot és sípcsonttörést szenvedett. P. I. Cs. jobb és bal alkarja, bal térde összezúzódott, arccsontja is megsebesült, az orra pedig megrepedt. A sértett Volkswa­gen Golfjában mintegy félmilliós kár keletkezett. A vádlottak ta­gadták a bűntény elkövetését. A városi ügyészség mégis súlyos testi sértés, garázdaság és ron­gálás bűntettével vádolta meg őket, mint társtetteseket. A 2004. május 26-án a Hevesi Városi Bíróságon megtartott tár­gyaláson - a jegyzőkönyv szerint - számos tanút is meghallgat­tak a vádlotta­kon és P. J. Cs. sértetten kívül. A vallomások­ban szó esett kerékpárok dobálásáról, arról, hogy a sértettek baseball-ütőkkel fenyegetőztek. A vádlottak mel­lett a hevesi tanúk arról is beszá­moltak, hogy a Volkswagen Golf­ban ülők azt kiabálták: „meghaltok büdös cigányok!”. Az is kiderült, hogy a vádlottak ugyan valóban üldözni akarták a Golf mellett a nem oda valósiak másik, Omega autóját is, ám B. R. szerint útközben kifogyott a ben­zin az autóból, tankolniuk kel­lett, ezért nem mentek tovább. A sértett P. I. Cs. szerint - aki arra is kitért, hogy a Fradinál bizton­sági szolgálatot lámák el, a rend­re vigyáznak - Dormándon egy büfénél akart megállni, amikor egy Fordból és egy másik autó­ból 10-12-en kiszálltak, és szét­verték az autóját, majd rájuk tá­madtak. A tárgyaláson elhangzottak­ban egy volt közös: sem a sértet­tek, sem a tanúk nem ismerték fel a megvádolt romákban a dormándi támadókat. A Hevesi Városi Bíróság a 2005 áprilisá­ban hozott elsőfokú ítéletében a három vádlot­tat felmentette, a bűnjelek le­foglalását meg­szüntette és mint értéktele­neknek a meg­semmisítését rendelte el. A bűn­ügyi költséget a Magyar Állam viseli. Ezen ítélet ellen a Heves Me­gyei Főügyészség nyújtott be fel­lebbezést a már említett elsőfo­kú döntés megalapozatlansága, iratellenessége miatt. Ellentét­ben a Hevesi Városi Bíróság in­doklásában foglaltakkal, a vád­hatóság képviselője szerint nem vitás, hogy Hevesen konfliktus volt, a vádlottak a sértettek után indultak. Az ügyészség szerint az időpontok egybevetése alap­ján megállapítható, hogy a vád­lottaknak volt idejük a dormándi bűntény elkövetése után Heves­re visszatérni, s az ott intézkedő rendőröknek nyilatkozni. A me­gyei főügyészség ezért az elsőfo­kú ítélet hatályon kívül helyezé­sét kérte. A Heves Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság, már idén tartott ülést az ügyben. Jog­erős ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, s fenntar­totta a 3 vádlott felmentését tar­talmazó döntést. Hangsúlyozta indokolásában, hogy a Hevesi Városi Bíróság az eljárási szabá­lyok maradéktalan betartásával folytatta le az eljárást, s megala­pozott tényállást állapított meg, mely mentes a megalapozatlan­ságot eredményező hiányossá­goktól. Indoklási kötelezettségé­nek is maradéktalanul eleget tett. Külön is kitért arra, hogy az ügyészi fellebbezésben hivatko­zott időpontok alapos áttekinté­se alapján a vádlottak nem le­hettek egyszerre két helyen. Egyébként is - nyomatékosítot­ta a másodfokú bíróság - a sér­tettek nem ismerték fel a vádlot­takban támadóikat. ■ Sz. Z. ■ A tárgyalásokon sem a sértettek, sem a tanúk nem ismerték fel a egvádoltakban a táma­dókat. ÁLLÁSPONT SIKE SAÁNDOR Tragédiák az utakon közel húsz halott az elmúlt hétvége szomorú közlekedési baleseti statisztikája. A halot­tak egynegyede megyénk te­rületén tette meg élete utolsó métereit A máskor biztonsá- gosnák mondott M3-as ezút­tal szedte a maga áldozatait. Félreértés lenne az adatok alapján bármilyen következ­tetést levonni Heves megye közlekedésbiztonságáról. Mondhatnánk azt is, hogy amennyiben a román kis­busz - feltételezhetően - elal- vó sofőrje még tíz percig éb­ren marad, máris Borsodé a baleset No, és a szombati hármas családi tragédia el­szenvedői is más vidékről jöttek... következtetéseket nem le­vonni legalább ekkora téve­dés volna. Mind a megyében, mind pedig országosan, hi­szen - legyen bármilyen vé­letlenek összjátéka is a hát­térben - háromszor annyian vesztették életüket hazánk útjain, mint azt egy átlagos hétvégén „szokták”. Arról nem beszélve, hogy az eddig „csúcsnak” számító ló halá- losáldozat-szám is megdőlt. SZIGORÚBB ELLENŐRZÉST ígér a rendőrség, ami rendjén van. A leggyakoribb baleseti okok szűrhetők és visszaszo­ríthatok a hatékonyabb jelen­léttel, adott esetben a kemé­nyebb büntetéssel. Nem sza­bad azonban megfeledkezni sok más, nem is annyira mellékes körülményről. Is­mert tény a magyarországi úthálózat, vagy a gépjármű- park rendkívül eltérő állapo­ta. Egyik pillanatban még sztrádaszerű összekötő úton kényelmeskedhet az autós, a másik etapban pedig már ká­tyúkban rázódik a főúton. Az egyik autót a szentlélek tart­ja egybe, a másik nem bír magával százötven alatt. az autósról annak zavaros, vagy kiegyensúlyozott sze­mélyiségéről pedig még szó se esett. Ezt is kezelni kelle­ne valahogy. Egy páratlan csodaautó, karnevál a manézsban EÖTVÖS CIRKUSZ A világhírű família ifjabbik generációja mutatja be Fantázia című műsorát Száz év után magányos lesz a sínpálya gyöngyös Ma a világon csupán hárman képesek hét buzogány­nyal parádés zsonglőrmutatvány­ra, de köztük van a Hortobágyi­díjas cirkuszi művész, Eötvös Lo- ránd is. Qt is láthatja majd a nagyérdemű a hét második felé­ben a mátraaljai városban az Eöt­vös Cirkusz előadásaiban. A haj­dani világhírű zenebohóc család­jának ifjabbik nemzedéke ezút­tal Fantázia címen a Tesco- parkoló mellett felállított sátorban szórakoztatja majd július 19-23. között naponta több előadásban, alkalmanként másfél órán át a közönséget A porondra lép többek között keleti hangulatú egyensúlyozó produkciójával Eötvös Susy, azu­Az a bizonyos csodaautó, amelynek „bevetése" lesz az előadás fénypontja tán humoros kavalkáddal nevet­tet Eötvös íves gumiasztal-akro­bata. Kétségtelenül minden egyes műsor fénypontja lesz az olasz bohóc, Dilello, akinek csodaautó­val együtt bemutatandó produk­ciója egyedülálló az egész földke­rekségen. Merész légtornász hí­rében áll Fűzi Anita, akiről tudni kell, hogy biztonsági öv nélkül adja elő számait, továbbá nyolc esztendőn át az Egyesült Álla­mokban szerepelt különféle cir­kuszok programjában. Nem ma­radhatnak el további hagyomá­nyos cirkuszi bemutatók sem, így 14 uszkár és gazdájuk villantja fel a publikum számára, hogy az idomítással mi hozható ki ezek­ből a kicsiny ebekből. El próbál­Előadásnapok Július 19-23. között hétköz­napokon este 7 órától, szom­baton délután 4 és este 7 órától, míg vasárnap délután 3 órától látható majd az Eöt­vös Cirkusz Fantázia című műsora Gyöngyösön. ják varázsolni a nézőket az illuzi­onisták is, s külön érdekessége lesz a cirkuszi előadásnak a ve­lencei karnevál hangulatát idéző pompás műsorszám. A 30 tagú társulat bemutatója gyermekeknek és felnőtteknek - ígérik - egyaránt nagyszerű nyá­ri szórakozást jelent majd. EGER Az Eger-Putnok közötti vasútvonal kereken 100 eszten­dő eltelte után hamarosan meg­szűnik, s ezután csak Szilvásvá­radig viszi majd a szerelvény a kirándulni vágyókat. Épp ezért az utolsó lehetősé­gek lesznek az elkövetkezők, hogy a természetkedvelők végig­utazhassanak Magyarország egyik legszebb vasútvonalán, amely érinti a Bükki Nemzeti Parkot és a Lázbérci Tájvédelmi Körzetet. A 68 kilométer hosszú, két és fél órás utat három alag­út, számtalan kanyar tarkította, s a közepes sebességgel robogó vonat is hozzájárult ahhoz, hogy a különlegességeket szemügyre lehessen venni. I i I P! 1

Next

/
Thumbnails
Contents