Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-13 / 162. szám

7 2006. JULIUS 13., CSÜTÖRTÖK PANORAMA Háború folyik Libanonban az elrabolt katonák miatt Szárazföldi és légi offenzívát in­dított Libanon területén az izrae­li hadsereg, miután a síita Hezbollah szerdán elhurcolta a zsidó állam két katonáját. A két izraeli foglyul ejtését a terror­szervezet jelentette be. A katoná­kat egy határőrposztról hurcol­ták el a fegyveresek. Ehud Ói­mért izraeli miniszterelnök a japán kormányfővel folytatott jeruzsálemi tárgyalások előtt ■ Fedezékbe menekült a lakosság; és az ENSZ békefenn­tartó egysége a hábo­rús övezetben. figyelmeztette a túszejtőket, hogy „súlyos árat” fognak fizet­ni akciójukért. Az izraeli bizton­sági kabinet ezt követően rend­kívüli ülést tartott. A libanoni határra újabb egységeket vezé­nyeltek, és lezárták az oda veze­tő utakat. A gerillatámadás nyo­mán kibontakozott harcokban az izraeli ZAKA mentőszolgálat köz­lése szerint három izraeli katona vesztette életét, további nyolc pe­dig megsebesült. Az első össze­csapások során egy izraeli harc­kocsit kilőttek, egy másik pedig aknára futott. A harcok elől a la­kosság fedezékekbe menekült. Riadót rendeltek el tegnap a libanoni hadseregnél. Fedezék­be vonultak az ENSZ békefenn­tartó egységei is, amelyek a liba­noni-izraeli határon teljesítenek szolgálatot. ■ Cs. E. Merénylők nyomában Tegnap is folytak a mentési munkálatok a hét vonatrobbantás helyszínén Indiában. A rendőrségnek egyelőre elképzelése sincs, ki követhette el Mumbaiban (régi nevén Bombayben) a kedd esti robbantássorozatot, amely legalább 183 emberéletet követelt. A nyomozók egyetlen fegyveres szervezettel sem tudták összefüggésbe hozni a szerencsétlenséget. Maharastra állam egyik vezetője szerint minden sajtóhír, amely vala­mely konkrét szervezetet gyanúsít, találgatás. A hivatalos nyilatkozat utalás azokra az indiai lapértesülésekre, amelyek szerint a robbantássorozatot vagy a vitatott hovatartozásé Kasmír muzulmán harcosai vagy az illegális Indiai Iszlám Diákmozgalom követte el. A NATO-központban az új védelmi miniszter szekeres IMRE tegnap talál­kozott Brüsszelben Jaap de Hoop Schefferrel, a NATO főtitkárával. A magyar tárca­vezető arról is tájékoztatást adott, hogy a magyar kormány „kiigazító” intéz­kedései keretében tovább csökkentik a Honvédelmi Minisztérium költségvetését. Irakba látogatott Donald Rumsfeld az amerikai védelmi minisz­ter az egyre romló biztonsá­gi helyzetről tárgyal Irakban. Bagdadba érkezése után egy öngyilkos merénylő egy étteremben robbantott. Moldova nem egyesül Romániával sem most, sem az Európai Unióban nem szándékozik Romániával egyesülni a Moldovai Köztársaság - kö­zölte Vladimir Voronin államfő Basescu román elnök szavaira reagálva. Metróbaleset és tűz az amerikai Chicagóban KisiKLOTT és kigyulladt egy metrószerelvény a kedd esti csúcsforgalom idején Chica­góban. 120 embert kellett kórházba szállítani. @ további hírek: WWW.IU5GGEL.hu Ciánkatasztrófa veszélye fenyeget Suceavában Környezeti katasztrófa fenyeget a romániai Suceava megyében. Több falut is elsöpörhet a Minbucovina bányavállalat cián- és nehézfémszármazékot tartal­mazó ülepítőmedencéjében levő 15 millió köbméternyi víztömeg. A gát átszakadása több ezer la­kos életét veszélyezteti, állítja Orest Onofrei, a moldvai megye prefektusa. A meddőhányóban az esőzéseket követően nőtt a víz szintje. A hatóságok jelenleg is megállás nélkül szivattyúznak. A prefektus szerint csak abban az esetben oldódhat meg a hét végéig a probléma, ha nem esik több eső. ■ L. J. Külföld aggódik Észak-Korea rakétái miatt Japán addig vár, amíg Kína és Észak-Korea tárgyal a rakétaügy megoldásáról, de továbbra is ra­gaszkodik a szankciókat elren­delő BT-határozathoz. Dél-Korea szerint Japán csak ürügyként használja fel a rakétakísérleteket arra, hogy katonai óriássá fejlesz- sze magát. Egy japán kormány­zati informátor ugyanakkor azt állítja: Észak-Korea bármikor in­díthat egy újabb rakétát. Putyin orosz elnök szerint meg kell te­remteni a feltételeket ahhoz, hogy Irán és Észak-Korea nuk­leáris technológiákhoz jusson, és ne kelljen aggódni az atomfegy­verek elterjedése miatt. ■ K. I. HIRDETÉS ii “AJÁNLATI FELHÍVÁS“ A GÁZKÖZMŰ-VÁGYONNAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN, A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK RÉSZÉRE ÁTADOTT MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI VISSZAVÁSÁRLÁSÁRÓL Az Államadósság Kezelő Központ Rt. a gázközmiLvagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezéséről szóló 2001. évi LVI. törvény és a 2002.ávi LXIII. törvény alapján az alábbi Magyar Államkötvény sorozatok lejárat előtti visszavásárlását hirdeti meg: 1. A2001. évi LVI. törvény alapján visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvények adatai és maximális mennyisége: Sorozat/elnevezés: 2006/D 2007/C 2008/B 2009/A ISIN kód: HU0000401591 HU0000401609 HU0000401526 HU0000401625 Lejárat napja: 2006.08.12. 2007.08.12. 2008.08.12. 2009.08.12. Mennyiség: Legfeljebb Legfeljebb Legfeljebb Legfeljebb 1 000 000 000 Ft 1 000 000 000 Ft 1 000 000 000 Ft, 1 000 000 000 Ft, azaz - azaz azaz azaz Egymilliárd forint Egymilliárd forint Egymilliórd forint Egymilliárd forint 2. A21.-es pont szerinti kötvények visszavásárlási nettó árfolyama: 99,00% 3. Az 1 -es pont szerinti kötvények felhalmozott kamata (2006. augusztus 8-án): 3,0139% 4. Az 1.-as pont szerinti kötvények visszavásárlási bruttó árfolyama: 102,0139% 5. A 2002. évi LXIII. törvény alapján visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvény adatai és maximális mennyisége: 2010/A HU0000401633 2010. 08.12. Legfeljebb 1 000 000 000 Ft, azaz Egymilliárd forint Sorozat/elnevezés: ISIN kód: Lejárat napja: Mennyiség: 2Q07/E HU0000402110 2007.08.12. Legfeljebb 1 250 000 000 Ft. azaz Egymilliárdkettőszázötvenmillió forint 6. Az 5.-ös pont szerinti kötvény visszavásárlási nettó árfolyama: 100.00% 7. Az 5-ös pont szermb kötvény felhalmozott kamata 12006 augusztus 18-án): 3,0139% 8. Az 5-ös pont szerinti kötvények visszavásárlási bruttó árfolyama: 103.0139% 9. Az ajánlatok Elsődleges forgalmazókhoz történő benyújtásának határideje: 2006. július 31.1200 óra 10. Az Elsődleges forgalmazók által az ÁKK Rt-hez benyújtandó ajánlati összesítők beadásának batárideie lírásban, illetve floppyn): 2006 augusztus 1 14.00 óra 11. Eredményhirdetés időpontja: 2006. augusztus 2.12.00 óra 12. Teljesítés időpontja: 2008 augusztus 8. 13. A visszavásárláson történő részvétel A visszavásárláson közvetlenül a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok forgalomba hozataléra és forgalmazására az ÁKK Rl-vel megbízási szerződést kötött forgalmazók (Elsődleges forgalmazók) vehetnek részi A Magyar Államkötvényeket a hivatkozott jogszabályok szerint saját jogon tulajdonló települési önkormányzatok az)., illetve 5 pont szennti mennyiséget meghaladó össszajánlat esetén allokációs elsőbbséget élveznek. Ennek értelmében ajánlatai sorozatonként 2 000 000 Ft, azaz kettőmillió forint névértékig garantáltan elfogadásra kerülnek. Az 1, illetve 5 pont szerinti Magyar Államkötvények lejárat Bfötti visszavásárlásának részletes feltételeit és a visszavásárlás lebonyolításának rendjét az .Eljárási rend a gázközmű-vagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezése kapcsán, a települési önkormányzatok részére átadott Magyar Államkötvények lejárat előtti visszavásárlásáról (Budapest, 2003. július 10.1" című dokumentum tartalmazza, amely megtekinthető az Elsődleges forgalmazóknál BUDAPEST. 2006. JÚLIUS 12. ÁLLAMADÓSSÁG KEZELŐ KÖZPONT RT. < MAGYAR ÁLLAMPAPÍR OXÍiLAMI GARANCIÁVAL Q Dollármilliókra rúg a terrorista öröksége Darabokra szedték a kórbonc­nokok azt a holttestet, amely nagy valószínűséggel a hétfőn felrobbant Bászájev csecsen ter­roristavezér földi maradványa. A szakértők egyik csoportja az azonosítással foglalkozik, a má­sik pedig a halál körülményeit igyekszik kideríteni. Ez utóbbi olyan szempontból is érdekes, hogy a biztonsági erők likvidál­ták-e Bászájevet, vagy a terroris­ta akkor robbant fel, amikor újabb merényletre készült. A sajtóban rengeteg találgatás jelent meg. Először az terjedt el, hogy műholdas telefonját mér­ték be a biztonsági erők, és a te­lefon által kibocsátott jel egy ra­kétát irányított a helyszínre, mint Dudajev egykori csecsen elnök megölésekor. Ennek a ra­kétának azonban semmi nyomát nem találták a helyszínelők. Ez­után jött a következő változat: egy beépített ügynök valahogy bombát erősített Bászájev robba­nószerekkel megrakott teher­autójára, majd azt távirányítás­sal működésbe hozta. Legutóbb a kormányhoz közel álló Izvesz­tyija című lap azzal állt elő, hogy egy az oroszokkal együtt­működő külföldi titkosszolgálat mini adóvevőt és detonátort rej­tett el a robbanóanyagban, rá­adásul egy kamerákkal felsze­relt, pilóta néiküli mini repülő­gép vezetett a terroristák konvo­jának nyomára. Bászájev után három feleség és öt gyermek maradt, mind­egyik más néven. Orosz hírfor­rások szerint a családtagok mintegy 70 millió dollárt örököl­tek; a pénzt külföldi bankokban helyezték el (az Egyesült Álla­mokban, Lengyelországban, Grúziában és Finnországban). Az összeg egy részét Orosz­országnak sikerült befagyasztat- nia, az új nevekre kiállított ang­liai és grúziai betétszámlák azonban hozzáférhetők, s ma is érkeznek rájuk befizetések. ■ Csák Elemér A hét eleji ingusföldi robbanás helyszínén kő kövön nem maradt

Next

/
Thumbnails
Contents