Heves Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
www.hevesmegyeihirlap.hu HEVES 2006. JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK • XVII. ÉVFOLYAM 162. SZÁM MEGYEI HIR1AP ARA: 85 FT. ELŐFIZETVE: 63,40 FT EGYRE TÖBB A FIZETESKEPTELEN CÉG: A SZÁMLÁK HÁROM SZÁZALÉKÁT EGYÁLTALÁN NEM EGYENLÍTIK KI «. A LÁTVÁNYTERV MÁR ELKÉSZÜLT, PÁLYÁZHATNAK A HATVANIAK. egerszalók A nemzetközi imaévhez kapcsolódik a XXIV. Iljú- sági Találkozó és Lelkigyakorlat - tájékoztatott Federics Róbert, a Főegyházmegye Ifjúsági Irodájának vezetője. A rendezvény fő témája az ima, beszélgetés az Istennel önmagunkért, a családunkért. A lelkigyakorlat július 19-étől 23-áig tart a templom kertjében. Az ország legnagyobb katolikus ifjúsági találkozójára várhatóan 2,5 ezren érkeznek, ■közülük több mint százan külföldről. A fesztivál jellegű rendezvény ökumenikus lesz, szívesen látják az evangélikusokat, a reformátusokat és azokat is, akik nem vallásosak. Az előadásokon, csoportos beszélgetéseken túl táncház, kézművesfoglalkozások, íjászbemutató, filmvetítés vár a jelenlévőkre, akik a véradási akcióba is bekapcsolódhatnak. ■ „Szívesen látják az evangélikusokat, a reformátusokat és azokat is, akik nem vallásosak.” Újdonság, hogy a programot élőben közvetítik az interneten: az a cél, hogy az emberek közelebb kerüljenek Istenhez, és az értékes gondolatok azokhoz is eljussanak, akik nem utazhatnak el Egersza- lókra. Az adást többek között a Virtuális Plébánián, a www.plebania.net honlapon találják az érdeklődők. A lelkigyakorlatnak idén is lesznek vendégei, akiket nagyon várnak a fiatalok. Mindenekelőtt dr. Kerényi Lajos atya. ►2. OLDAL VESZI A LAPOT? Egy massachusetsi férfi beperelte fiának menyasszonyát, mert túl rondának találta. A férfi barátságba keveredett egy marylandi párral, akik felajánlották unokahúgukat a 37 éves fiának. Ám a menyasszonykeresők csak a meg egyezés után repültek Indiába, ahol döbbenten látták, hogy a lány egy sötétbőrű rondaság, szanaszét álló fogakkal, és ráadásul egy mukkot sem beszél angolul. A csalódás, a sokk, az utazásból adódó költségek és a lelki megrázkódtatás miatt döntött úgy az apa, hogy bírósághoz fordul. Igaz a mondás: a szépséget nem eszik kanállal, az észt nem osztják vödörrel, (j. m.) Ügyelet: ÚJSÁGÍRÓ Sike Sándor, tel.: 36/513-624, fax.: 36/513-605 • HIRDETÉS tel.: 36/410- 427, fax.: 36/513-630 • TERJESZTÉS tel.: 80/513-646, 30/471-66-76 II Hill III II lllllllll 06162 Gyalogost és biciklistát is elgázoltak EGER, ANDORNAKTÁLYA Tegnap, a délutáni órákban - egyelőre még nem tisztázott körülmények között - egy személyautó elgázolt egy gyalogost a megyeszékhelyen, a Kertész út és Homok út sarkán. Lapzártánkkor még tartott a helyszínelés: a rendőrök vizsgálták a baleset okait. Ugyancsak tegnap, még délelőtt folyamán Andornaktálya főutcáján eddig még ugyancsak tisztázaüan körülmények között egy, a főúton haladó autó elsodort egy kerékpárost. Mindkét esetben 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek a nem autóval közlekedő áldozatok. ■ (sz. d.) Szomszédoló kötélhúzás A felnyitott sorompó kis lépés a történelemben, ám nagyobb lehetőség a szomszédos régiók sokrétű jövőbeli együttműködésében. M. oldal A Vad angyal és a bunyó Te vagy az életem címmel új argentin sorozat indul az RTL Klubon. A történet hőse a Vad angyalból ismert Natalia Oreiro. ►io. oldal TARTALOM MEGYEI KÖRKÉP 2 PANORÁMA 6 GAZDASÁG 8 EGÉSZSÉG 9 KRIMI&BULVÁR 10 TV-MŰSOR 10 SZOLGÁLTATÁS 11 HOROSZKÓP 11 SPORT 16 Sandináv lottó nyerőszámai A skandináv lottó 42. heti gépi sorsolást] nyerőszámai 8 14 17 24 26 31 34 Kézi sorsolásé nyerőszámok 5 8 10 12 16 34 35 HgPir 1U» IDŐJÁRÁS Mérsékelt, néha élénkebb északi Irányú szél fúj. Túlnyomóan derűs Idő lesz, de előfordulnak - körülbelül 1%-os helyi esély- lyel záporok, sőt zivatarok is. ►11. OLDAL Lovagrendi aranyérem Virág András r. főtörzszászlós kapta meg a rend őreinek védőszentjéről elnevezett, legjobb rendőrnek járó Szent György Érmet. ► 4. OLDAL Még nem tudni, hogy véletlen vagy tudatos mérgezés végzett hazánk egyik jelkép-madarával Kál mellett. Öt védett parlagi sas, három fióka és a szülőpár pusztult el a közelmúltban. Eszmei értékük ötmillió, a ter- mésztvédelmi kár fölbe- csülhetetlen. A lehetséges felelőst, felelősöket még keresik. Kovács János HEVESI PUSZTÁK Továbbra sincs bizonyíték arra, hogy miként kerülhetett a mérgezett fácán a területre és ki tehette azt ki. Egy tény: a nagyjából 60-80 példányból álló hazai védett parla- gisas-állományt komoly, bár nem kiheverhetelen veszteség érte - hangsúlyozza Horváth Márton, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) LIFE Nature programvezetője és parlagisas-koor- dináció felelőse. Múlt év volt egyébként hazánkban épp a parlagi sas, illetve védelmének esztendeje. A szakember hozzátette: a védett ragadozó madárhazai legsűrűbb előfordulási helyéről van szó esetünkben, hiszen a parlagi sasból mintegy 25 pár fészkel a Hevesi Füves Puszták Természetvédelmi Területen és körzetében. Ez a hazai létszám közel felét jelenti, nem véletlenül található itt egyebek között a magyar parla- 1 gisas-állomány egyik monitor “ állomása, a Besenyőtelek köze- J lében lévő tepélypusztai MME I Túzok Központ ^2. OLDAL A madárvédők mindig reménykednek benne, hogy az elengedett sasok „visszavadítása” sikeres lesz IWSMM , ' \ ,< «K*- ‘-3y A V a i Nem csak mi szenvedünk a melegtől hőségriadó Az állatokat éppúgy veszélyezteti a meleg, mint minket és hőmérsékletű védőitalnak kell rendelkezésre állnia. Ez lehet négy, de akár nyolc liter, 15 Celsius-fok körüli hőmérsékletű alkoholmentes folyadék is személyenként - foglalta öszsze a tudnivalókat a tisztiorvos. Természetesen az irodai dolgozókat is megilletik a kedvezmények: számukra is biztosítani kell védőitalt, valamint ajánlott légkondicionáló berendezést, vagy ventilátort elhelyezni a helyiségekben. Egyénileg is vigyázhat bárki egészségére azzal, ha naponta többször, langyos vízben zuhanyzik. ► 2. OLDAL heves megye A készültségi állapotot akkor rendelik el, ha a meteorológiai előrejelzések szerint a várható napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon meghaladja a 25 fokot, s legalább egy napra 27 fok fölé emelkedik.- Ilyenkor, a tartós melegben az egészségügyi kockázatok megnövekednek, s ezekről a veszélyekről is folyamatosan tájékoztatni kell a lakosságot - bocsátotta előre dr. Pozsgai Szabolcs megyei tisztiorvos. *- Nagyon fontos, hogy a | szabadban dolgozó munká- § soknak óránként 5-10 perc | pihenőidőt kell biztosítani, il- £ letve megfelelő mennyiségű Az utóbbi napokban tapasztalt kánikula sokakat megviselt $ Áremelés előtti SUZUKI m KÉSZLETKIÁRUSÍTÁS V GYÁRI NAGYKERESKEDELMI ÁRON 1 0 Fi önerő T 0 Ft kezelési költség _ A 0 Ft forgalomba helyezési kéltség | 1 30/636-4160. 38/4764054,30/6384182 EGY PERCBEN mmmmmmmmmwammmmm- nmtmi Ötmilliós eszmei számla parlagi sas Méreg végzett hazánk védett ragadozó madarával A találkozó mottója: I H l \