Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-08 / 132. szám
4 H Gyógytorna és inzulin-terápia EGER A Diab-klub szombaton 14 órától tartja következő rendezvényét. A Civil Házban dr. Juhász Elek főorvos az inzulin-terápiáról tart előadást, ami után vérnyomás- és vér- cukorszint-méréssel várják az érdeklődőket. Hétfőn és szerdán 14.30-tól a reumakórházban cukorbetegeknek rendeznek gyógytorna-foglalkozásokat. Erre a 36/326-551-es telefonszámon jelentkezhetnek. Emlékező gyásznap az elhurcoltakért Eger Június 11-én 14 órától emlékező gyásznapot tartanak a zsidótemetőben az 1944-ben Egerből elhurcolt és mártírhalált halt kétezer zsidó tiszteletére. A megemlékezést az Egri Temetőért Alapítvány szervezi. Nyárköszöntő koncertek gyöngyös Pénteken 18 órától várják a publikumot a Szevasz Nyár koncertsorozatra. A Fő téren Majka, a Karthago és az Unique együttes szórakoztatja a közönséget. A focibarátok a vb eseményeit óriáskivetítőn követhetik figyelemmel. Az Eszterházy Károly Főiskola „Észak-magyarországi összefogás a régió fiatal diplomásaiért” című pályázatával közel 45 millió forint európai uniós támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) keretei között. A márciusban indult tevékenységről Nagy Levente címzetes főiskolai tanár, a projekt menedzsere adott tájékoztatást. Sike Sándor EGER A „Felsőoktatási intézmények és Helyi szereplők együttműködésének erősítése” címmel a ROP keretein belül meghirdetett lehetőségre az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) „Északmagyarországi összefogás a régió fiatal diplomásaiért” címmel nyújtott be pályázatot, melyet az irányító hatóság 44.881.810 forint támogatási összeggel elfogadott - tudtuk meg Nagy Levente címzetes főiskolai tanártól, a projekt menedzserétől. A pályázatban rögzített feladatok kidolgozása és végrehajtása a szerződés szerint ez év március 1. és 2008. február vége között történik. A pályázat kidolgozója és végrehajtója az Eszterházy Károly Főiskola Gazdaságtudományi Intézete mint főpályázó és a Heves Megyei Kereskedelmi Iparkamara (HKIK, támogatásban részesülő partner), az együttműködő partnerekkel együtt.- A pályázattal elérendő legfontosabb célunk, hogy elősegítsük a magasan képzett diplomások régióban való elhelyezkedését és megtartását. Ezt képzéssel, szakmai gyakorlat nyújtásával, MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 8., CSÜTÖRTÖK MMMMNMM MNMMMINiMMMMMM ammMNMMMNMNMS MMIMMHIMMMIMIM ^ MMMMMMM »ll!WI«)WtMCÍMMIÍWIlWnmi!IWWCHISm ' I **4 WX 'A ' ~ mmmmnmmmmmiim Életfa: ölelés a parkban díszkút A községbeli múzeumkert új szoborral gyarapodott A bazársorig jött a pisztrángos tóból az árvíz napokon át detk Tovább gyarapodott a nemrég átadott múzeum. Igaz, ezúttal nem a tárlat lett gazdagabb, sokkal inkább a létesítményt övező park. Itt kapott helyet ugyanis Torda Ferenc és Varga Gábor szobrászművészek alkotása, ami immár a település legújabb köztéri díszkútja. Az ölelkező emberpárt magában foglaló életfa a művészek első detki munkája, ám az avatáson Varga Gábor és Pelle Sándor polgár- mester is utaltak arra: bizonyosan nem az utolsó állomása együttműködésüknek.- Szinte nem múlhat úgy el év, hogy ne gazdagodjon a falu valamilyen nívós köztéri szoborral, s már beszélgettünk arról, hogy mi legyen a következő - fejtegette a polgármester, ám további részleteket nem árult el, csak annyit: reméli, hogy jövőre ismét avatási ünnepségre gyűlhetnek egybe a helybeliek és a távolabbról érkezett érdeklődők. Mint ahogy a művész sem szólt róla, ám azt hangsúlyozta: pályája mérföldkövének tekinti a most elkészült munkát, s mert igen megszerette Detket, bizonyos, hogy örömmel dolgozik a falunak a jövőben is. Az új műalkotást Fehér Róbert plébános szentelte meg, s az avatási ceremóniának a helyi Tarnóca néptáncegyüttes, valamint a gyöngyösi Musica Mansueta Kamarazenekar adott méltó keretet. Alkotó és alkotása. Varga Gábor már a következő detki szobrát tervezgeti (Folytatás az 1. oldalról) Szilvásváradon az új lakóövezetből, a Meggyesből ömlött a víz pénteken, s a Béke utcai házakat veszélyeztette. Az árok nem bírta elnyelni a hatalmas mennyiséget. ■ Értesítették a katasztrófavédelmet, zsákokat töltöttek, nyúlgátakat építettek. Antalné Filipcsényi Katalin polgármester elmondta: szombaton a vízmű feletti pisztrángos tó öntött ki a Szalajka- völgyben, s végigfolyt a bazársorig. Ott a Csobogó vendéglő alatt tért vissza a víz a mederbe, majd az Egri úti házakat fenyegette. Értesítették a katasztrófa- védelmet, zsákokat töltöttek, nyúlgátakat építettek Plachi Péter polgárvédelmi alezredes, Eger kirendeltségvetője irányításával a helyi önkéntes és a bélapátfalvi tűzoltók, közhasznú munkások segítségével. Szombat délutánra hárították el a veszélyt, de vasárnap este 10-kor újrakezdték a zsákolást, amivel hétfőn hajnalra végeztek. Hétfőn 18 órától duzzadni kezdett a patak, ezért a mederhez és a tóhoz is gátat építettek. Kedd reggelre újra emelkedett a víz, jött az újabb esőzés. A polgármester asszony ezúton is köszöni mindenki áldozatos munkáját. Mélyülő kapcsolat a munka világával pályázat A program részeként nyáron karrierközpont indul A márciusban indult program első kurzusán mintegy tizenöt oktató tartott órákat a főiskoláról és a vállalati szféráról ezekhez kapcsolódó kutatással, valamint az EKF területén működtetett úgynevezett karrierközpont létrehozásával kívánjuk elérni. Fontos cél a főiskola és a munka világa közötti kapcsolat elmélyítése. A program segítségével intézményünk és a helyi szereplők között szervezett, fenntartható együttműködés jön létre, segítve ezzel a hallgatók munkaerőpiacon való elhelyezkedését és zökkenőmentes beilleszkedését - összegezte röviden a már a megvalósulás szakaszába lépett pályázatot Nagy Levente. A cél érdekében az EKF a HKIK-val, mint támogatott partnerrel, a régió másik két - Borsod-Abaúj-Zemplén és Nóg- rád megyék - ipari és kereskedelmi kamarájával, a Heves megyei önkormányzattal, a régió munkaügyi központjaival és a gyakorlati képzőhelyet biztosító Nagy Levente: a pályázat segít közelebb vinni a hallgatókat a munka világához mintegy húsz vállalattal fogott össze - tudtuk meg.- A magasan képzett fiatal diplomások régióban való elhelyezkedését, illetve a régióban való benntartását olyan módon próbáljuk meg elérni, hogy elsősorban plusz szakmai gyakorlatot szervezünk, amiben önkéntesen vesznek részt a hallgatók - mondta a projektmenedzser. - Erre a szakmai gyakorlatra oktatással készítjük fel őket. Olyan témákban folyik képzés, mint önismeret, önéletrajzírás, vállalati szervezeti felépítés, humánpolitika. Arra készítünk fel, hogy amikor bekerül a vállalathoz a diplomás, rögtön otthonosan érezze magát, és ha egy mód van rá, akkor akár már a gyakorlati helyen is munkahelyet szerezzen, de ha ez nem megy, akkor olyan módon tudjon készülni a további szakmai életére, hogy amikor végez, sokkal könnyebben tudjon munkát keresni. Ezeken a kurzusokon arra is felkészítjük a résztvevőket, hogy ha nem alkalmazottként akar valaki elhelyezkedni, hanem például vállalkozást szándékozik indítani, céget alapítani, ehhez megfelelő ismeretei legyenek. Nagy Levente tájékoztatása szerint jelenleg túl vannak az első képzési cikluson, és a nyári. szünetben lesz a szakmai gyakorlat. A szakmai gyakorlatos képzőhelyeket a kamarával együtt kutatták fel, és a kamara fogja majd szétosztani a résztvevőket az együttműködő cégek között. A pályázathoz kapcsolódóan éppen egy magas színvonalú kutatást is végeznek neves közgazdászokkal, illetve kutatókkal. Ennek egyik célja felmérni a vállalatok középtávú terveit, munkaerőigényeit, és azt, hogy milyen képzést kívánnának.- Fontosak az üyen felmérések azért, hogy a felsőoktatási intézmények (így főiskolánk is) igazodni tudjanak a munkahelyek elvárásaihoz, a hallgatókat pedig orientálni tudjuk, hogy mire érdemes jelentkezni, szakosodni. Kétezer nagyon alaposan megszerkesztett kérdőívet küldünk ki a régió vállalataihoz, és ezt fogjuk majd feldolgozni, ennek alapján folytatunk kutatást. A kutatás másik része a főiskolánkon végzett diplomásoknak a munka világában való elhelyezkedését, a szakma vüágában való előrehaladását vizsgálja. A néhány éve végzett hallgatóinknak egy szintén jól megszerkesztett kérdőívet küldünk ki. Azt szeretnénk megtudni, hogy egykori hallgatónk el tudott-e rögtön helyezkedni, a szakmájában tudott-e elhelyezkedni, ha nem, akkor miért nem, ha elhelyezkedett, de nem a szakmájában, akkor miért Ha pedig elhelyezkedett és az a szakmájában történt, akkor hogy tudta hasznosítani az itt tanultakat? Volt-e arra például alkalma, képessége, rugalmassága, hogy átképezze magát? A projektmenedzser szerint az így szerzett adatok, ismeretek kezelésében is nagy szerepe lehet a létrehozandó úgynevezett karrierközpontnak, ahol ezeket az információkat - adatbázisba feltöltve - hasznosítani tudják. Az oda betérő hallgató tanácsot kaphat, hogy merre orientálódjon, mire szakosodjon, és a gyakorlati képzésben miket érdemes megfigyelnie. A karrierközpontban tréningeket, állásbörzét szerveznek majd, hogy azon elhelyezkedési lehetőségeket kínáljanak. A központ szeptembertől már teljes üzemben működne, mégpedig nem csak a pályázat idején, hanem tartósan működtetni akarja a főiskola.- Igen fontos cél, hogy a régió munkaadóival a főiskolának egy állandó kapcsolata alakuljon ki, és úgy hisszük, hogy ki is fog alakulni ez a kapcsolat. Részben a karrierközpont révén, részben, hogy oktatással felkészített, a szakmai gyakorlattal felkészített hallgatókat kapnak a munkahelyek - hangsúlyozta Nagy Levente, aki a márciusban indult program iránti érdeklődésről elmondta: aggódtak, hogy az önkéntes és plusz elfoglaltságot jelentő oktatásra és a szakmai képzésre nem lesz elegendő jelentkező. Szerencsére tévedtek, még emelni is kellett a kereten. Nagyon jól sikerült, jó hangulatú volt az oktatás. Körülbelül 15 oktató - részben a főiskoláról, részben pedig a gazdaságból jött szakember - vett részt a munkában különböző témákban. - Ezek a képzések mindig életszerűek, a gyakorlati élethez kapcsolódóak voltak. Arra koncentráltunk, hogy ha kilép az életbe a végzős, akkor rögtön tudja alkalmazni azt, amit már tanult, ennek következtében a munkahely sokkal jobban tudja őt hasznosítani. ▲