Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-23 / 145. szám

HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 23., PÉNTEK KÉK TÜKÖR&MŰSOR Bárándy felmentést kért princz-ügy Több mint 34 milliárdot kérnek számon a bankvezéren Princz Gábor a bíróság előtt ártatlannak vallotta magát: ügyvédje szerint nem állapítható meg a felelősség HÍRSÁV Menet közben lopott a biciklikről elfogtak egy 19 éves férfit, aki Hódmezővásárhelyen több alkalommal lopott el kerékpárok csomagtartójá­ból táskákat és egyéb érté­keket Szerda délután három idős asszony közel egy időben tett feljelentést a hódmezővásárhelyi rend­őrkapitányságon. Kiderült, hogy a lopáshoz használt bicikli is lopott volt. Rovarcsempészt füleltek le Röszkénél negyvenkét védett ízeltlábút akart kicsempészni Magyar- országról egy lengyel férfi Röszkénél. A szakértő véle­ménye szerint a rovarok védettek, s eszmei értékük meghaladja a kétszázezer forintot. Molotov-koktélt dobtak a Mercedesbe szerdán 22 óra körül egy tiszafüredi utcán parkoló gépkocsit nyitva hagyott tulajdonosa; ezt kihasználva egy ismeretlen személy meg­gyújtott benzinespalackot hajított az autóba. A Merce­des kigyulladt, de senki nem sérült meg. Az ügyben nyo­mozást indított a rendőrség. @ további hírek: www.regoel.hu Nem bizonyíthatók az egykori Postabank-ve­zérre az ismertetett ügyé­szi vádpontok, ezért vé­dencének felmentését kér­te Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügy-miniszter. Europress-összeállítás „A fő baj a váddal az, hogy nem egyes ügyletekhez köd bizonyos vagyoni hátrányok bekövetkez­tét, hanem az üzletmenethez” - így reagált Bárándy Péter ügy­véd a védence, Princz Gábor el­leni ügyészi vádakra. A vádható­ság 34 milliárdot kér számon az egykori Postabank-vezéren. Az ügyészség szerint a Posta­bank vezetői 1995 és 97 között szándékosan megszegték törvé­nyi kötelezettségeiket, hibás üz­letpolitikát folytattak, sorozato­san megtévesztették a bank tu­lajdonosait és a bankfelügyele­tet, nem képeztek céltartalékot, és jól prosperáló bank látszatát keltették. Az ügyész azt is a vád­lottak terhére rótta, hogy a pénz­intézet helyzetéről valótlan tájé­koztatást adtak a bankfelügye­letnek és a tulajdonosoknak. A vádlottak személyes felelőssé­ge kapcsán az ügyész korábban kifejtette: tisztában voltak a bank helyzetével, és azt dönté­seikkel érdemben befolyásolták, az előreláthatóan veszteséges üzletpolitikával megszegték va­gyonkezelési kötelezettségüket, és ezzel okozati összefüggésben vagyonvesztés következett be. ■ A vád szerint Princzék megszegték vagyonkeze­lői kötelezettségüket. Bárándy ezzel szemben azt hangoztatta: a vád által kifogá­solt hibás üzletmenet kapcsán nem egy kiragadott időszakot kell vizsgálni. Az ügyvéd szerint a vagyoni hátrány megállapítha­tatlan, és álláspontja szerint szabálysértés nem történt. Hoz­zátette: szakértő is alátámasztot­ta, hogy ha az eredeti, két évre szóló terv szerint működött vol­na a bank, akkor szolid nyere­ségalappal számolhattak volna. Az ülésekről nem készült ki­elégítő dokumentáció, ezért a személyi felelősség megállapítá­sa is kétséges. Nehéz megállapí­tani ugyanis, hogy ki hogyan döntött - tette hozzá az egykori igazságügy-miniszter. A bankvezért egy másik vád­pontban, a budai Hengermalom Kft üzletrészeladása révén oko­zott 121 millió forintos hűtlen ke­zeléssel vádolják. Ennek kapcsán Bárándy azt mondta: nem állapít­ható meg az üzletrész értéke. Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója és hat volt vezetőtársa az eljárás so­rán tagadta bűnösségét. A bün­tetőper a héten védőbeszédekkel folytatódik. A Fővárosi Bíróság az elsőfokú határozatát várha­tóan júliusban hirdeti ki. Két rendőr 43 ezer dollárt rabolt egy román pénzváltótól Hét-, illetve hatévnyi börtön- büntetést kapott az a két rendőr, aki társaival kirabolt két román pénzváltót. A huszonnyolc éves elsőrendű és a huszonnégy éves másodrendű vádlott a főváros V. kerületi rendőrkapitányságán dolgozott. Két társukkal 2005. június 28-án a 38-as úton, Vi­rányosnál, közúti ellenőrzést színlelve megállítottak és ki­raboltak két román pénzváltót: 43 ezer dollárjuktól szabadítot­ták meg őket. A gépkocsiból kiszálló román férfi gyanút foghatott, mert el­szaladt; a két rendőr az autóba pattant, majd az abban maradt másik pénzváltóval együtt elhaj­tott. Az egyik rendőr kést szorí­tott a román férfi nyakához, ez­zel szedte ki belőle, hogy hol a pénz. Miután az megmondta, ki­dobták a gépkocsiból. Az ítélőtábla a két segítő bün­tetését enyhítette: három és fél, illetve két és fél évig ülnek majd börtönben. Az indítékról idő­közben kiderült: a harmadrendű, vasmegyeri vádlott játékszenve­délye folytán több millió forint adósságot halmozott fel. Tartozá­sa törlesztése érdekében elhatá­rozta, hogy a nyíregyházi piacon pénzváltót üzemeltető két román állampolgártól fogja megszerez­ni a pénzt. A többieket is ő vonta be a tervbe. ■ Dreissiger Ágnes TELEV1ZIO-MUSOR 6.00 DIsney-raJzfilm Goofy és csapata 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 9.00 Receptklub (Ismétlés) 9.10 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.00 Strucc © Esélyegyenlőségi magazin 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 91.) 5.50 NAP KELTE 9.00 ’56-os napló © 9.05 Szünidei matiné 9.05 Marco és Glna 9.30 Kutya legyek 10.00 Na végre, itt a nyár! (magyar sorozat -12/2.) 11.05 Pláza © 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 9.00 Gabriel García Márquez: Száz év magány 10.00 Családfa 10.30 Mesélő cégtáblák 11.00 Taljánok... 11.30 AII. világháború 6.00 TV-shop 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) © 8.00 Stingers (Ismétlés) © 9.00 Halálblztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 6.00 REGGEL 8.00 Kikötő (Ismétlés) 8.30 Heuréka! (Ismétlés) 9.00 Szünidei matiné 9.25 Sklppy kalandjai (5.) 9.50 Az állatok világa 10.25 Mindentudás Egyeteme 11.30 Kívánságkosár 6.00 Olasz meló Jamle módra 7.00 Mediterrán fiesta (9.) 7.30 A vörös panda 8.00 A fal mögött (1.)© 9.00 Tudósok klubja (5.) 9.30 Kötélldegek (1.) © 10.05 Regélő kövek (3-4.) 11.15 Kutyaábécé (39-40.) 'W fi 13.25 Drágám, a kölyök marha nagy lett! (amerikai vígjáték, 1992) 15.05 Dlsney-rajzfllm 15.30 Labdarúgó-vb Szaúd-Arábia- Spanyolországvagy Ukrajna-Tunézia (élő) 12.30 13.30 15.00 15.30 16.00 17.00 Észbontó Danielle Steel: Szerelem a halál árnyékában (amerikai romantikus film) Anita,a bűbájos bajkeverő Jó barátok Pacific Blue Lisa csak egy van 12.00 Híradó délben 13.00 Regi óra 14.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 84/20.) 15.00 Szerelmek St-Tropez-ban (francia sor. - 74/43.) 51" 16.00 Az utolsó édenkertek 17.00 Életképek 12.00 Híradó délben 13.00 Virágzó Magyarország 13.25 Földközelben 13.50 Kívül-belül 13.55 Rondó 14.50 Kívül-belül 15.00 Heti tükör 15.25 NAP NYUGTA 12.10 A liliomlány© (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Stingers © (ausztrál krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.30 Baywatch © 14.00 Mit tett értünk az Ipari forradalom? (6/3.) 14.30 A 21. század spanyol városai (19/3.) 15.00 A Habsburgok (magyar ismerettel), sor.) 15.50 Szükséghelyzet 16.00 Talpalatnyi zöld 12.25 Nagy Katalin© 13.20 Tengeri történetek (9-10.) © 14.30 Merész régész (6.) 15.00 TELEFORTUNA 16.05 Autók - A formatervezés (4.) Giuglaro (1.) 16.40 Aszajga® 18.00 Egy rém rendes család (am. vígj.-sor.) © 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz © 19.45 Barátok közt© (magyar sorozat) 20.25 Labdarúgó-vb Togo-Franciaország vagy Svájc-Dél-Korea (éló) Az egyik mérkőzést a Sport Klub közvetíti. 17.30 Hetedik mennyország (amerikai vígjátéksor.) 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Tűzshratag © (oíasz-francia-német kaland­film, 1997 - 3/1-2.) 85+91' Fsz.: Anthony Delon, Franco Nero, Claudia Cardinale 17.35 A NAGY Vita 18.10 Híradók 18.30 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Lehettem volna... Psota Irén arcai 21.05 Nő fehérben © (francia sorozat - 6/2.) 55' 18.00 Kalandos nyár © 18.45 Unokáink sem fogják látni 19.15 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház Kultúra, szórakozás, szabadidő napról napra 21.00 MIÉRT? Műsor a történelemről (22.) 17.30 Ally McBeal© 16.30 (amerikai sorozat) 17.30 18.30 Will és Grace® 18.00 (amerikai sorozat) 18.30 19.00 Nevess csak!© 18.40 (ír vígj. sorozat) 19.00 20.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) © 19.30 21.10 Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 21.00 Fsz.: David Caruso 21.30 Világunk Kikötő Híradó. Sport Váltó Mese Az én Silas bácslkám (angol sorozat - 3.) © United© (norvég vígjáték, 2003) 82' Századunk Híradó. Sport 17.40 Szombat esti konyhaláz (14.) 18.15 Kagylók és társaik; Földigiliszták és társaik (ismerett. film) 18.40 Az írás története (Japán ism. sorozat) Az írás születése; A végtelen kihívás 20.00 Rejtélyek vonzásában (7.)Az51-es terület 23.00 Labdarúgó-vb Összefoglaló M 23.45 Reflektor® *5 24.00 A légy 2.® ^ (amerikai horror, 1989) 97' vjy 1.55 Hegylakó-A holló (amerikai kalandfilmsor.) © 23.50 Tények este 0.20 Harmadik típusú emberrablások ® (amerikai sci-fi sorozat - 2.) Jacob és Jesse 2.00 Chris Isaak-show © (amerikai vígjátéksor. -19.) 22.00 Péntek este 22.35 Kultúrház 23.00 Híradó. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.20 Nyomás! © (amerikai film, 1999) 98' 1.00 Kárpáti krónika 10' 22.25 Fllmldő Rés a vasfüggönyön (német történelmi dok.-film) 23.25 Senki nem tér vissza (magyar-olasz sorozat-4/3.) © 1.00 Mozi zongorára (15.) 22.10 Stlkll © (amerikai krimi) 104' Fsz.: Búrt Reynolds, George Segal, Candice Bergen 0.10 Vörös cipellők © (amerikai erotikus sorozat) 1.20 Szex és New York light © 22.00 Közbeszéd Aktuális háttérműsor 22.25 Táncos a házban © (amerikai-spanyol film, 2002) 0.35 Látogatás (filmetűd) 20.55 KI hitte volna? (9.) 21.50 Autóálmok és legendák (6.) 22.50 London - Egy világváros története (1.) © 23.50 Citytttkok (4.) © 0.50 A holnap harci eszközei 13.25 Drágám, a kölyök...! amerikai vígjáték 13.30 Szerelem a haláL.. amerikai romantikus film 23.20 Nyomási amerikai film 22.25 Rés a vasfüggönyön német történelmi dok.-film 20.00 Szex és New York... amerikai sorozat 22.25 Táncos a házban amerikai-spanyol film 16.05 Autók francia Ism. sorozat MAGYAR ATV HALOZAT 10.05 Lapzárta. Ismétlések. 15.06 Reporters. 1530 Talking Movies. 1605 Befutó. 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Ketten a korzón. 1830 Európai híradó. 19.00 Irányadó. 20.05 Péntek 8. 21.00 Híradó 21.2135 Célpont 22.05 Különkiadás-portré. 22.40 BBC-hír- adó. 23.05 Vetítő - Ez úgy igaz. ahogy hiszitek 12.05 Lad bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Kvízanéna. 1625 Ingatlanpiaci panoráma. 17.00 Lad bácsi konyhája. 1725 Zamatos utazások. 1800 Fórum. 19.00 Hír­adó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Filmsorozat. 21.00 Friderikusz most 22.05 A nő helye. 23.00 Híradó. Sporthírek. 14.00 Bencze-show. 1430lnfománia. 15.00 Maksavizió. 1530 Kincses sziget 1600 Pénz­halász. 17.00 Stílus. 1730 Csacska angyal (arg sor.). 1830 Palimadarak (am. vígj.). 2030 Hírháló. 21.00 A Fekete Maszk (hongk. akciófilm). 23.00 Mindörökké Júliái (arg. sor.). 24.00 Hírháló. 030 Maksavizió. FILMMÚZEUM H 14.00 Kockázat 15.00 Sportmúzeum. 1530 Andy Griflith-show. 1600 A labdarúgó-vb-k története (5). 1615 Sportmúzeum. 1635 A hajtány. 17.00 Arábiái Toto (ol.-sp. film). 1830A38-CPG. 19.10 Hollywoodi riválisok. 20.00 Snitt. 20.30 Bizalom (magyar film). 22.15 Aranykor. 22.45 Meghökkentő mesék. DISCOVERY 830 Mai helyzet 8.45 labdarúgás. A vb-k története (14.). 11.45 Bokszutca. 12.45 Ka­landsportmagazin. 13.15 Zuhanyhiradó. 14.45 Rögbimagazin. 15.45 Labdarúgás. A vb-k története (15.). 1645 Harcművészet 19.15 MKB Heb helyzet 20.15 T-Mobile-ma- gazin. 2030MotoiSbowl. 21.15 Bokszmágia. 600 Rajzfilmek. 1530 Az elsülytyedt világok. 1600 Mini News. 1606 Anne Zöld Oromból 1630 Sam, a tűzoltó. 1640 Qimos őrmester nyomoz. 1655Apu és én. 17.00 Hipper és ba­rátai. 1725 Arthur. 1735 Tupu. 1825Marce- lino. 1650 Mini News. 1855 Cirmi és Csurmi. 19.05 Hunyor-major. 1935 A Mézga család 14.00 Vetélkedő a roncstelepen. 15.00 Eszementtudomány. 1600Egyszeregy ilyet vezetni!. 17.00 Amerikai hot rodok. 1800 A legnagyobb megépítése. 19.00 Hoj&an csinálják?. 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. 22.00 Tűzlovagok. 23.00 Az eikölcsrendészet

Next

/
Thumbnails
Contents