Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-17 / 140. szám

2006. JÚNIUS 17., SZOMBAT ­HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 mm Igazgatókat neveztek ki az iskolák élére öt évre Lámpásként mindenét adta hetven esztendő Életdiplomát kapott diákjaitól a prepás tanító Jótékonysági koncerttel segítik az ifjú sportolót a városban FÜZESABONY A város önkor­mányzata minap arról döntött, hogy az eddigi megbízott vezető Nagy Istvánt nevezi ki az Általá­nos Iskolák Igazgatósága élére. Mint Gulyás László polgármes­ter elmondta: bevált az az elkép­zelés, hogy közös irányítás alá helyezzék a település két általá­nos iskoláját, a Széchenyi, illető­leg a Teleki Blanka nevét viselő intézményt. így kevesebb ráfor­dítással és hatékonyabban mű­ködnek. A testület szintén a korábbi igazgatót, Nagyné Rózsa Zsu­zsát nevezte ki a Városi Zeneis­kola vezetőjévé, ugyancsak öt esztendőre. A jogszabály által előírt kötelező évenkénti felül­vizsgálat során az önkormány­zat megállapította: dr. Zelei Jó­zsef, a város jegyzője továbbra is méltán viselheti a címzetes fő­jegyzői rangot. Döntés született arról is, hogy a Remenyik Zsig- mond Gimnázium, Postaforgal­mi Szakközépiskola és Kollégi­um egymillió forintot kap a költ­ségvetésből az érintésvédelmi rendszer korszerűsítésére. A városban száznál több iparo­sított technológiával épült lakás, közkeletű nevén panel található. Évente egy-egy lakótömb felújítá­sára nyújtanak lehetőséget a szű­kös anyagiak. Ezúttal hétmillió fo­rintot fordítanak e célra. Zamatos, kalandos turistacsalogató az északi tájakra észak-magyarország A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyaror­szági Regionális Marketing Igazgatósága a tájegység turisz­tikai értékeinek népszerűsíté­sére még ebben a hónapban Za­matos, kalandos Észak címmel akciót szervez. Együttműködő partnerek bevonásával terjesz­ti a régióról szóló magyar és an­gol nyelvű kiadványát az autó­sok körében. Többek között a határállomásokon, így Hegyes­halomban, Búcsún, Kópházán, Komáromban és Parassapusztán. Ezek mellett a fővárosban az M3-as autópálya kivezető, valamint az Ml beve­zető szakaszán, a Hungária kör­úton és a Lánchídon is. Hatvannégy éve együtt. János bácsi és felesége együtt idézte fel a hosszú-hosszú pedagógusi pályafutás éveit kál Ebben a korban - mondja kedvenc foteljében üldögélve a 89 éves Eged János bácsi - mindennek tud örülni az ember. Annak is, teszi hozzá, hogy ott vagyok nála, annak meg különö­sen, amiért most leültünk be­szélgetni. Nemrég ugyanis pos­tai küldeményt kapott, egy ru­bin díszoklevél lapult benne. Mutatja is nyomban, büszkén, boldogan: „Eged János okleveles tanítónak, aki az Egri Érseki Ró­mai Kát Tanítóképző Intézetben 1936. jún. 22. napján, hetven éve szerzett oklevele alapján köz- megbecsülésre méltóan teljesí­tette hivatását...,,- Ki van a sorozat - jelenti be a bélyeggyűjtők zsargonjával. - Megvan az arany-, a gyémánt-, a vasoklevél, ez már az utolsó. A legelsőt, a népiskolai tanítói oklevelet hét évtizede a Líceum tantermében vette át dr. Tóth Jó­zsef akadémiai tanártól, a vizs­gabizottság egyházi elnökétől.- Nagy, hatalmas oklevél volt, Benkóczy Emil tanár úr gyönyö­rű írásával - említi a sokak által méltán becsült Somos Lajos osz­tályfőnök egykori tanítványa. Á felnémeti születésű diák a polgári, majd a gimnáziumi kü­lönbözeti vizsga után - egykori tanára, dr. Godál Gyula biztató szavára és támogatásával -1931 szeptemberében került a tanító­képzőbe. Mielőtt azonban a „ma­Ötvenhatból talán még hárman élnek Az 1931-ben indult évfolya­mon Eged János volt a legfia­talabb. Tudomása szerint osztálytársai közül már csak a makiári Hegyi János és a szarvasi Molnár Pál él, bár őt az utóbbi időben már nem érte el. János bácsi nagyon szeretett volna ott lenni a ta­nítóképzős öregdiákok baráti köre legutóbbi találkozóján, de egészségi állapota nem tet­te lehetővé az utazást, így kedves levélben üdvözölte a díszoklevéllel köszöntött pre- pásokat. gyár tannyelvű népiskolában va­ló tanításra képesítettnek nyil­vánították” volna, kemény öt év telt el a patinás falak között. Ma is hálás azért, hogy a sok-sok tantárgy között még kézimunka is volt.- Könyvkötészettel is bíbelőd­tünk - mondja. - Miután sze­gény családból származtam, imakönyvek kötését vállaltam. Két pengőt kaptam egyért- egyért, ami jó pénz volt akkor, amikor negyven fillérbe került egy tankönyv. Végzés után - dr. Boros Endre kántortanító nyugdíjba vonulá­sát követően - pályázat révén, százpengős fizetéssel a felnéme­ti iskola második osztályának az élén találta magát.- Amikor fellapoztam az anya­könyvet, megtaláltam benne azt a részt, ahová volt tanáraim az én jegyeimet vésték be. A fiatal oktató később Tarnaleleszen kapott kántortaní­tói állást, onnan hívták be Salgó­tarjánba katonának. Losoncon kapott szakaszparancsnoki ki­képzést, s hadapród őrmester­ként annak rendje, s módja sze­rint megjárta a Don-kanyart. Ak­koriban egyetlen örömteli élmé­nye volt: az 1941-es Erzsébet-bá- lon megismerkedett egy tarjáni szépséggel. A Hungária Villamos- sági Társaságnál dolgozó lány fel­adta a városi életet, s Leleszre kö­vette a férjét, ahová csak nyolc év­vel később vezették be a villanyt.- Bárhogy is volt, kitartottunk egymás mellett. Most ünnepel­tük a 64. házassági évfordulón­kat - néznek egymásra. - Válto­zatos életünk volt, született két gyermekünk, s ma már nagy unokáink is vannak. Az említett változatos élet ré­sze volt, hogy János bácsit az öt­venes években szervezett káli óvónőképzőbe hívták. Amikor az megszűnt, először Petőflbányán, majd Karácsondon tanított. On­nan 1960-ban az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumba került, ahol ismét az óvónőképzésben kama­toztatta tudását- Huszonnégy éven át nevel­tem a kis óvó néniket. Pályafutá­som legszebb része volt ez, an­nak ellenére, hogy mindvégig hol busszal, hol vonattal ingáz­tam. Időközben ugyanis még a szarvasi képző felvételi bizottsá­gának a tagja is lettem - említi a törékeny férfi, aki ötvenöt év szolgálati idő után 1992-ben, het­venöt évesen vonult nyugdíjba.- Akkor kezdtük igazán megis­merni egymást - évődik Irén asz- szony, aki arra utal ezzel, hogy fér­je addig szülte csak a szakmájának élt János bácsi ma már alig mozdul ki otthonról: a családjának, s örök hobbijának, a magyar reformkor tanulmányozásának szenteli az idejét Meg az okleveleinek, mert a hivatalos okmányok mellett akad még számos kedves elismerés. Büszkén mutatja például azt az Életdiplomát amit a harmincéves találkozón kapott az 1966-ban vég­zett IV/E osztály tagjaitól. Vagy a másikat amelynek bronzplakettjé­re Ady szép verssorátvésték: .„Men­nyi sok mindent odaadtam, amíg üy szépen elfáradtam. Az öreg prepás forgatja egy ideig a csillogó fémet majd csen­desen azt mondja: ez így igaz, de sok-sok szeretetet is kapott... ■ Szilvás István gyöngyös A Bugát Pál Kórház Kht. és a Cantus Corvinus vegyeskar jótékonysági kórus- hangversenyt rendez ma este 6 órától a Kolping-házban. Az est bevételét a nemrégiben önhibá­ján kívül autóbalesetet szenve­dett Oszlánczi Kristófnak ajánl­ják fel a szervezők. A Berze Nagy János Gimnázium tizenhét éves tanulója erényeivel, tanulmányi és élsportolói munkájával vala­mennyi fiatal példaképévé vált. A fiatalembert jelenleg az Or­szágos Orvosi Rehabilitációs In­tézetben ápolják Budakeszin, mert pillanatnyilag válltól lefelé mozgásképtelen. Bár a sportoló emberfeletti erővel és hittel küzd a gyógyulásért, rehabilitációja nagyon hosszú ideig is eltarthat. A hangverseny szervezői Oszlánczi Kristóf gyógyítását tá­mogatják a koncert bevételével, melynek fővédnöke dr. Sebes Gá­bor, a Bugát Pál Kórház Kht. ügy­vezető igazgatója. Az est során többek között Bartók, Kari József, Rossini, Mozart és Rachma­ninov művei hangzanak el. ■ J. M. A város művészei muzsikálnak a zene ünnepén gyöngyös Mint az esemény szervezői bejelentették, a zene ünnepéről a Mátra Művelődési Központban is méltóan meg­emlékeznek majd. A Fő téren június 21-én délután fél négy­kor kezdődő, s igazi csemegé­nek számító programsorozat­ban bemutatkozik többek kö­zött a Berze Nagy János Gimná­zium „Berzikék” nevet viselő gyermekkara. Fellép műsorá­val a szabadtéri színpadon a Bogácsa együttes, továbbá Bo­rik Ildikó és zenekara. Ott lesz a szereplők között az Egressy Béni Általános Iskola énekka­ra, Kalocsai Mária népdaléne­kes, valamint a Muzsikus Céh leánykar. A helyi művészek kö­zül Varga Tekla, Zilai Györgyi és Kerek Norbert szórakoztat­ja a közönséget. A Pátzay János Zeneiskolában pedig este 7 órától a Jazz Voices együttes ad koncertet. ■ J. M. Veszélyesek a kaptárból kirajzó méhek riasztás Az utóbbi napokban számos helyre hívták ki a tűzoltókat Nyári csereprogramok a testvérközségekben heves megye Az elmúlt napok­ban nyolc alkalommal is méhrajok befogására riasz­tották a megyeszékhelyi tűz­oltókat. Az elkövetkező idő­ben - mint« Mérai Péter tü. hadnagy, az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság sajtóreferense utalt rá - több ilyen esetre is számítani le­het. Legutóbb hét alkalom­mal Egerben, egy ízben pe­dig Egercsehiben kerekedett fel egy-egy méhraj, hogy a család kiröppenő fele új la­kóhely után nézzen. A szapo­rodási ösztönük által hajtott mézgyűjtők - amíg a felderí­tők úton vannak - épületek üregeiben, fák odvaiban és A tűzoltók a méhbefogás szezonjának tartják ezt az időszakot ágain, illetve fal- és sziklaha­sadékokban pihennek meg. A szakemberek arra hívják fel a lakosság figyelmét, hogy lehetőleg ne közelítsék meg ezeket a zsongó fészkeket. Azt is ajánlják, hogy az épít­kezők, illetve a tetőterekben dolgozók nagyobb körülte­kintéssel kezdjenek munká­hoz ezekben a napokban. Amennyiben valahol kiraj­zott méheket észlelnek, je­lentsék be azt az illetékes tűzoltóság ügyeletén. Az ilyen esetekre is felkészült lánglovagok - méhész szak­emberekkel együttműködve - sikeresen elvégzik a befo­gást, valamint az áttelepítést. pétervására A Tamási Áron Ál­talános Iskola és az erdélyi Gyulakuta oktatási intézményé­nek a vezetői hét évvel ezelőtt döntöttek a testvérkapcsolat ki­alakításáról. Ennek jegyében minden év­ben lehetőséget biztosítanak a gyermekek és a pedagógusok találkozására. Tavaly nyáron az itteniek töltöttek egy felejthetet­len hetet Erdélyben, ahol a helyi családok vendégszeretetét él­vezték. Meglátogatták az iskola név­adójának Tamási Áronnak a szü­lőházát, majd koszorút helyez­tek el a sírjánál. A program so­rán ellátogattak Segesvárra, Székelyudvarhelyre, Korondra, és Parajdra. Az út során renge­teg új barátság szövődött. Június 26-tól az itteniek látják vendé­gül egy hétre az erdélyieket, akik megismerkednek a kör­nyék nevezetességeivel. Kirán­dulnak továbbá Budapestre, ahol parlamenti látogatáson is részt vesznek. A városi tamintézmény a má­sik partnerével, a szlovákiai Fe­led iskolájával négy éve fűzte szorosabbra a kapcsolatot. Júli­us 6-tól 8-ig azok a „tamásis” gyerekek kirándulnak majd Szlovákiába, akik a most záruló tanév folyamán méltóképpen képviselték az intézményt a különböző versenyeken és ren­dezvényeken.

Next

/
Thumbnails
Contents