Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-01 / 127. szám
2006. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Oyöngyösoroszi könyvtárismeret Lezárult a községi könyvtár- használati verseny. Az érdeklődők egy hónapon keresztül oldottak meg könyvtárismereti feladatokat, tudásukról tegnap adtak számot a döntőn. A szervezők célja az volt, hogy a fiatalok kedvet kapjanak az intézmény nyújtotta szolgáltatások igénybevételéhez és új ismereteket szerezzenek - tudtuk meg Nemesik Lászlónétól, a művelődési ház igazgatójától. Heves REHABILITÁCIÓ a városközpont rehabilitációs programjának részeként szilárd burkolatot kaptak a Pozsonyi, Mikszáth, Honvéd, Gárdonyi, Ősz és Klapka utcák, valamint a Katona és Béla király utcák. Elkészült a 31-es számú főút Erkel Ferenc úti csomópontja is. A munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak. Márkáz ÜNNEPSÉG Pedagógusnap alkalmából köszöntik a tanárokat a helyi általános iskolában a holnap 13 órakor kezdődő ünnepségen. A rendezvényt a szülői munkaközösség és a gyerekek együtt szervezik, a tanulók színes műsorral készültek az eseményre. Ostoros GYERMEKNAP A tagiskola szülői munkaközössége és tantestülete pénteken 15 órától gyermeknapot tart. A gyerekekre légvár, rodéóbika és boksz-ring vár, s ügyességi játékok is lesznek. A jelenlévőket büfével és bográcsos vacsorával kínálják. Este fél 9-től tábortűz köré sereglenek a diákok az iskola udvarán - tudtuk meg Vecseri Sándor igazgatótól. Poroszló újság a napokban megjelent a település és körzete független közéleti havilapja, a Poroszlói Újság legújabb száma. Ebben egyebek mellett a nyárnyitó majálisról, az önkormányzat döntéseiről, a Tisza-tó nyújtotta horgászélményekről, a poroszlói református egyházközség történetéről és az anyakönyvi hírekről olvashatnak. Tarnalelesz megbízással az iskolaigazgatói pályázatra jelentkezők közül a személyes meghallgatást követően három pályázót tartott alkalmasnak a testület, ám a titkos szavazáskor patthelyzet állt elő: egyik jelölt sem kapott minősített többséget. A grémium ezért úgy határozott, hogy egy évre a jelenlegi iskolaigazgató-helyettest, Rákóczi Pétert bízzák meg a vezetői feladatokkal. Kirándulásra mindenképpen érdemes kullancsirtó szereket is bekészíteni a hátizsákba. Felvételünk illusztráció Kullancs ellen szkafander? élősködők SMS-ben figyelmeztetnek, de postára is adhatjuk őket Rusnya egy állat a kullancs, és még betegségeket is terjeszt: Lyme-kórt, illetve agyhártyagyulladást. Az előbbi könnyebben gyógyul, az utóbbinak komolyabb kimenetele van. Ráadásul kullancsból az enyhe telek (1986-ban volt utoljára az ideihez hasonló kemény tél) és a párás nyarak miatt évről évre egyre több van az erdőkben és a mezőkön. Szilvás Krisztina heves megye Az Északi-közép- hegység, így Heves megye is az ország leginkább kullancs által fertőzött területei közé tartozik: a Bükkben, a Mátrában egyaránt sok él belőlük. Az árvíz miatt is rossz a helyzet, hiszen ahol állt a víz, ott gyorsan buja növényzet sarjad, és a kullancsok is hamar elterjednek. Védekezni pedig nehéz a csípésük ellen. Persze, azért lehet tenni egy-két dolgot: rendben tartani a kertet, felszámolni a farakásokat, irtani a bozótot, nyírni a füvet, ezekkel is csökkenthető az életterük. Gyógyszer- tárakban kaphatók különböző kullancsriasztó szerek, aki pedig kirándulni megy, zárt ruhát vegyen magára, olyat, amelyik nem szorul teljesen rá a testére. Be is oltathatja magát bárki a kullancsok által terjesztett betegségek ellen. Az oltóanyagot a körzeti orvos írja fel és adja be, kiváltania a páciensnek kell a patikában. A szer árát támogatja az állam. Ha valakit mégis megcsíp a kullancs, ne essen neki ész nélkül tűvel kipiszkálni! Gyógyszertárakban kapható kifejezetten erre a célra készült kullancskiszedő csipesz. Hegyes vége van, és csak egy ponton fogja meg az állatot, nem nyomja össze. Ez azért fontos, mert a kullancs testében rengeteg kórokozó lehet, amelyek többnyire akkor kerülnek át a mi szervezetünkbe, amikor megpróbáljuk helytelenül kiszedni az élősködőt. A kullancsoknak kö- Egy alkalommal összesen 92 kullancsot szedtek ki belőlem, illetve söpörtem le magamról. Ez a Vértesben történt, de itt, a környékünkön is rengeteg van- mondja marschall zoltán, a felsőtárkányi Erdei Iskola vezetője. - Főleg azokon a helye ken él sok belőlük, ahol nagy a vadállomány. A táborozó gyerekek figyelmét is felhívjuk erre, mindig befújják magukat A kullancsok agyhártyagyulladást és Lyme-kórt terjeszthetnek zel ezer fajuk van, a Föld minden táján megtalálhatóak, még a sivatagokban is. Magyarországon 42 faj honos, de csak fél tucat azoknak a száma, amelyek az embereket és a háziállatokat egyaránt támadják. Méghozzá ravaszul.- A látószervvel rendelkező kullancs, mint például a kutyakullancs elleni védőszerrel, és olyan helyekre visszük őket, ahol nem gázolnak derékig a gazban, vagyis kevés az ilyen élősködő. A különböző kullancs elleni szerek egyébként B-vitaminokat tartalmaznak, mint a sör, ezért a felnőttek akár a „folyékony kenyérfogyasztásával is segíthetnek csökkenteni a kullancscsípések esélyét kullancs, a fűszálak végén tanyázik, és alulról mászik rá az áldozatára. A vak kullancs pedig - vagyis amelyiknek nincs szeme, mint például a közönséges kullancsnak - magasabb pozíciót választ, egy-másfél méter magasból, bokrokról, levélfonatokról pottyan az arra járóra - magyarázza dr. Kapiller Zoltán, a Kullancs Szövetség elnöke. - Országszerte kullancsveszélyt jelző táblákat helyeztünk ki az érintett területeken, csak sajnos lopják őket. Működik egy SMS-szolgáltatás is: aki kullanccsal fertőzött területre ér, automatikusan kap egy erre figyelmeztető üzenetet. Újraindítottuk a kullancs-visszaküldési akciónkat is. A patikákban ingyenesen kapható kullancsvisz- szaküldő szett, amelyben a kiszedett kullancsot be lehet küldeni vizsgálatra - ezért azonban fizetni kell 4 ezer forintot. A közelmúltban pedig készült egy kullancsmentesítő védőruha is, amelyet a rendes öltözetre lehet majd felvenni. Egyelőre csak egy prototípus van belőle, de a következő szezontól várhatóan kapható lesz. A „szkafanderrel” történő védekezésre tehát a jövő évig várni kell. Addig maradnak az egyéb megoldások - illetve a rajtunk élősködő élősködők. Sörrel is védekezhetnek az idősebbek ÁLLÁSPONT SIKE SÁNDOR Kezdődjék, de másokkal reform, kiigazítás, stabilizáció, megszorítás. Az utóbbi hónapok leggyakrabban használt kifejezései ezek. Volt nekünk egy kampány a nyakunkon, amikor közülük pártállástól függően más és más szóra helyeződött a hangsúly. Ma viszont már pártállástól függetlenül kimondja mindenki, hogy a szavak így együtt, egymást kiegészítve, majdhogynem szinonimaként értelmezen- dők. KEGYELMI ÁLLAPOTBAN Van a győztes koalíció. Ezt már maga a kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, amikor felvázolta az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében elvégzendő sürgős teendőket. Gyurcsány Ferenc pontosan ismerhette, hogy egy közelmúltban elvégzett közvélemény-kutatás szerint a magyarok többsége tudja és elfogadja, hogy radikális változtatásokra van szükség a vészhelyzet elkerülése érdekében. (Erre a hozzáállásra lehet érteni a „kegyelmi állapot” kifejezést.) mégis, mi A baj? Ha a többség tudja - többnyire el is fogadja -, akkor „húzzanak már bele, csinálják már meg”. Mégpedig jól, a szó különös hangsúlyozása nélküli értelmében. A baj pedig pontosan ezen a ponton kezdődik. Mi, akiknek a bőrére megy a játék, valóban elfogadjuk a változások szükségességét, csak ne nekünk kelljen megcsinálni, és főleg ne a mi bőrünkre menjen ki a játék. Ne a mi óraszámainkat növeljék, ne velünk fizettessék meg egyetemi képzésünk költségeinek egy részét, ne mi fizessünk vizitdíjat, és hagyják békén évszázados akadémiai rendszerünket! LESZ TILTAKOZÁS több is, mint amennyi eddig nyilvánosságot kapott. Toljuk el magunktól a bajt más térfelekre, mert pórul jár, aki hárítani se próbál. Ezt is megtanultuk rég. Birtokon belül került a város laktanya Leghamarabb a sportcsarnok építése kezdődik Húszmilliós igazolatlan áru szorító cipő Sportot űznek a hiányos tájékoztatásból (Folytatás az 1. oldalról) Mint arról már korábban is írtunk, csaknem egy évtizede próbálta már az önkormányzat megszerezni a laktanyát. A területen ezalatt is zajlott az élet, bérleti és adásvételi szerződések születtek. Mindezek nyomán olykor átláthatatlan, de legalábbis nem egészen pontosan követhető tulajdoni, illetve használati viszonyok alakultak ki. Dr. Végh Attila, a polgármesteri iroda vezetője ennek kapcsán lapunknak elmondta: a tulajdonosváltás okán a KVI felbontotta a megállapodásokat a bérlőkkel, velük most az önkormányzat köt hasznosítási szerződéseket. Kivéve azokkal, akiknek az úgynevezett Lovarda épületében van bérleményük, hiszen itt alakítják majd ki - a képviselő-testület döntése nyomán - az új városi sportcsarnokot. Kérdésünkre dr. Végh Attila azt is elmondta, van a területre érvényes rendezési terv, ám - tekintve, hogy az már többéves - ezt aktualizálni kell. Miután a több hektárnyi terület összesen négy helyrajzi számon szerepel, nyilvánvalóan szükség lesz új telek- alakításokra is. A folyamat során derülhet ki a használati szerződések további sorsa is.- Vannak a területen olyan vállalkozások is, amelyek nem bérlők, hanem tulajdonosok, természetesen velük is folytatnunk kell egyeztetéseket. Például a lovarda, illetve a leendő sportcsarnok kapcsán is, ahol máris egy területcsere látszik szükségesnek - fejtette ki az irodavezető. (Folytatás az 1. oldalról) Alapvetően a forgalombahozók, a gyártók és az importálók mulasztják el megteremteni a szükséges feltételeket, kényszerítve az üzleteket a tájékoztatók pótlására, amik vagy túlzottan általánosak, vagy adataik nem fedik a valóságot. Mindezek a fogyasztók nem megfelelő tájékoztatását eredményezik. Sok helyen gond volt az áruk eredetének igazolásával, hiszen 9 üzletben vagy nem volt bizonylat a helyszínen, vagy azt nem lehetett beazonosítani a forgalmazott termékekkel. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárják a kereskedelemben a jogellenes forgalmazást, a vásárlók tájékoztatásának hiányosságait. Az akcióban érintett 13 üzletből kilenc kifejezetten távol-keleti, kettő pedig szakbolt volt. A hevesi piacon további két elárusítóhelyen is végeztek helyszíni ellenőrzést. A fogyasztóvédők az üzletek mindegyikében találtak hiányosságot. Működési engedéllyel minden üzlet rendelkezett, kilenc boltban viszont az árusított termékek eredetét hitelt érdemlő okirattal nem tudták igazolni. Hat kereskedelmi egységben nem volt számla, háromban pedig nem volt beazonosítható a bizonylat, azaz hiányzott róla a cikkszám, modellszám vagy a fantázianév. Összesen közel húszmillió forint értékű termék eredetét nem tudták igazolni. A 13 esetben elvégzett próbavásárlás során vásárlói megkárosítást nem tapasztaltak az ellenőrök. A vásárlási tájékoztatók vizsgálata során azonban kiderült, hogy nagyon sok termékről hiányzik a termék megnevezése, rendeltetése, származási helye, és ennek megfelelően a felelős forgalmazó vagy importáló neve és címe. A 13 ellenőrzött és kifogásolt egység mindegyikét határozattal kötelezték a hiány pótlására. A 12 esetben kiszabott fogyasztóvédelmi bírság értéke meghaladta a 2,5 millió forintot. ■ KJ