Heves Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-14 / 137. szám
14 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 14., SZERDA SPORTTÜKÖR Néha azért elcsavargott a posztjáról a jobbfedezet Sportolók a strandfürdőért úszógála A gyöngyösiek vb- és Eb-uszonyosokkal csaptak össze A válogatottban Kiss passzát klubtársa, Kis váltotta gólra Létezett labdarúgó NB III. az 1950-es évek körül is, aztán megszűnt, majd később újra versenybe iktatta az MLSZ. A korábbi változat északkeleti mezőnyében szerepelt a Rózsaszentmártoni Bányász is. Az akkori gárda rangos, magasabb szintekre is eljutott, de az utóbbi évtizedekben megszűnt együttesekkel vívott éles csatákat. A „rózsaiaknál” játszott számos kitűnőség, mint a jobbfedezet Laczik József. Tehetségére jellemző, hogy már 16 évesen (remegő lábakkal ugyan) bemutatkozhatott az NB Ill-ban, Túrán István edző látott benne fantáziát. A megyei ifjúsági válogatottban Csizmarik Imre és Nagy András tanácsait követhette. Még a megyei Bányász-válogatottban is szerephez jutott. Kemény futballistának tartották. A játék hevében időnként messze elcsavargott a posztjáról, amiért a hátvéd társai gyakran a helyéLaczik József szinte a futballpályán nőtt fel i b. re parancsolták. - Én a pályán nőttem fel. Mi, játékosok nagyon szerettük egymást. Csodálatos légkörben, ezrek előtt futballoztunk. A változásokat követően a megyei I. osztályban 1956-ban harmadikok, 1960-ban pedig elsők lettünk. Féltett kincseim az akkori újságcikkek és fényképek - mondja, majd teríti azokat az asztalra, miközben az emlékeit sorolja. Változást jelentett az életében, hogy nevelőegyesülete 1962-ben megszűnt (később újjá alakult), ő pedig a Hatvani Kinizsihez igazolt. Bajnoki csatákat színesítő barátságos mérkőzésen középhátvédként játszhatott azzal a magyar válogatottal szemben, amelyikben Tichy Lajos volt a középcsatár. A Kinizsiben fejezte be sportolói pályafutását 1968-ban. A sportéletbe tevőlegesen Horton kapcsolódott be ismét, ahová egykor nősült. Erdei László testnevelővel szervezte a klubot, 1994-ben valójában a semmiből keltették életre a labdarúgást. Elnöknek választották, de szükségből edzősködött is. Szerencsére számos önzetlen segí■ Sajnálja, hogy már nem segíthet, mert elfáradt. tője akadt. A polgármester Kassa Lászlónak is sokat köszönhet. Hort 1999-ben nyerte meg a Gyöngyös körzeti bajnokságot, a megyei II. osztályban általában az első öt között szerepelt. A B- közép stabil bázist alkotott, de még a közeli községek szurkolói is megjelentek meccseiken. Felejthetetlen tizenegy esztendő ez Laczik József életében. Lemondását nehéz szívvel fogadták el, aztán maradt lelkes szurkolónak ő is. Csak az bántja, hogy már nem a régi a csapatuk. ■ Fesztbaum Béla búvársport A Mátrai Erőmű Búvárklub által Gyöngyösön második alkalommal rendezett „MKB Uszonyosúszó Gála” nem csupán a megmérettetés örömét szolgálta. Kardos István, az MEBK elnöke kiemelte: a versennyel már tavaly, és idén is a városi strand felújítására szerették volna felhívni a figyelmet, hiszen ha a törvény által előírt kötelező korszerűsítés elmarad, akkor a strandfürdő bezárásának veszélye fenyeget. Éppen ezért a versenyen részt vevő hat városból érkezett 87 sportoló nevezési díját is a Gyöngyösi Búvársportért Alapítvány által létrehozott alszámlaszámra juttatják el, felajánlva az összeget a strand felújítására. Az eseményen a gyerekek három kategóriában (100, 200 és 400 méter) mérhették össze tudásukat. Veress Andrástól, a rendezvény főszervezőjétől megtudtuk: az idei uszonyosúszó gála újdonsága a „Bajnokok Viadala”, ahol a gyöngyösi csapat kiválóságai, valamint Európa- és világbajnok uszonyosúszók csaptak össze a fedett medencében. Vilhelm Szilárd Gábor József, Ócsai Dorotytya Wirtz Melinda, míg Székely Lilla Károly Csilla ellen úszott a párharc során. A rendezvény főtámogatója a Magyar Kereskedelmi Bank gyöngyösi kirendeltsége volt, amely immár második alkalommal szponzorálta a rendezvényt. Kiss Elek, a mátraaljai fiók vezetője hangsúlyozta: a jövőben is támogatják a jelenleg még kevésbé népszerű sportágat. Szeretnék, ha egyre több figyelmet kapna az uszonyosúszás esetén is az utánpótlás-nevelés. A versenyzők között a gálán 12 aranyérmet adtak át, valamint a dobogós helyezettek a szponzoroknak köszönhetően az érem mellé tárgyjutalmakat is kaptak. bJ. M. vízilabda A Világkupa A csoportjában a magyar válogatott az olaszok ellen mutatkozott be, s a Hajós-uszoda mintegy 3 és fél ezres szurkolóserege hazai győzelemnek örülhetett. Magyarország - Olaszország 10-6 (2-2,2-1,3-1,3-2) A magyar góldobók: Biros, Kásás, Szívós, Kiss G. 2-2, Fodor, Kis G. 1-1. A legutóbbi, 2002-es belgrádi Vk második és negyedik helyezettjének budapesti randevúja a várt, sőt a honi - és nem csak szakmai - közvélemény által egyenesen elvárt magyar sikert hozta. Biros bő két perc elteltével kilőtte a bal felső sarkot, majd olasz fordítást követően Fodor egyenlített. Kiss Gergely után Kásás 3 tizedmásod- perccel (!) a félidős dudaszó előtt azonban pontosan lőtt. A harmadik nyolc perc viszont feledtette az addigi gyengélkedést: Biros után Szívós találata már megnyugtathatta Kemény Dénest. A befejező negyed könnyedebb örömjátékká lényegült át, szólhatott az ütemes vastaps, s a „Hajrá, Magyarország!”, az ünnepléshez megfelelő muníciót szolgáltatott Szívós bal alsó sar- kos lövése (8-4), majd Kiss G. léc alatt bevágódó bombája (9-5), s az újonc egri center, Kis Gábor, klubtársa, Kiss Csaba passza utáni remek pattintása is (10-5). Az A csoport másik - meglepetéssel zárult - mérkőzésén: Románia - Görögország 8-7. A B csoportban: Horvátország - Oroszország 12-9. A mai program Horvátország - Spanyolország 13.30 Szerbia-Montenegró - Oroszország 15.00 Görögország - Mafflarország 17.30 Olaszország-Románia 19.00 Északon a Mátraballa a bajnok záróra Az Egerszólát legyőzte az aranyérmes Novaj Il-t A Novaj II. csapata harmadszor bizonyult csoportja legjobbjának A 945-ös postagalamb átrepülte a bűvös határt LABDARÚGÁS Megyei HL osztály A 28. forduló mérkőzésein. Északi csoport Az utolsó fordulóig kérdéses volt, hogy a Mátraballa vagy a Recsk végez a tabella élén, végül az Aux Péter vezette ballaiak biztosították elsőségüket. Mátraballa - Egerbocs 7-2 (4-0) Mátraballa, 200 néző. V: Reibl Imre. Mátraballa: Fülep - Forgó, Katona, Molnár, Szilágyi (Varga S.), Balázs (Kiss T.), Bóta, Szatmári, Aux (Pádár), Szabó Z. (Varga B.), Mező (Miklós). Játékos-edző: Aux Péter. Egerbocs: Szűcs - Smider, Kocsis, Vavrek, Godó (Göböly), Rátkai, Mező, Nagy Z., Barta, Cserős, Berecz. Játékos-edző: Cserős Vilmos. G.: Szabó Z. 2, Aux 2, Mező, Katona, Balázs, ill. Cserős, Göböly. Jók: az egész hazai csapat, ill. Cserős, Barta, Szűcs. További eredmények Szajla - Bükkszék 1-0 Váraszó - Ivád 2-1 Recsk-Szilvásvárad 3-2 A végeredmény 1. Mátraballa 28 20 5 3 106-28 65 2. Recsk 28 19 6 3 61-35 63 3. Váraszó 28 13 312 59-50 42 4. Bükkszék 28 11 512 52-58 38 5. Szilvásvárad 28 11 4 13 58-63 37 6. Egeibocs 28 10 612 66-70 36 7. Ivád 28 5 6 17 39-66 21 8. Szajla 28 5 122 34-105 16 Délkeleti csoport A Novaj II. együttese sorozatban harmadszor szerezte meg a bajnoki címet Vályiék örömét az sem vette el, hogy az utolsó fordulóban otthon kikaptak az ezüstérmes Egerszóláttól. Eredmények HevesvezekényKisnána 11-1 Novaj II. - Egerszólát 1-2 Egerbakta - Kápolna 6-1 Adács-Vécs 9-5 A végeredmény 1. Novaj II. 28 21 3 4 • 102-33 66 2. Egerszólát 28 20 3 5 i 143-46 63 3. H.vezekény 28 17 4 7 1 86-45 55 4. Adács 28 15 2 11 89-87 47 5. Vécs 28 11 3 14 ■ 86-71 36 6. Egerbakta 28 11 2 15 i 64-75 35 7. Kápolna 28 4 4 20 i 64-132 16 8. Kisnána 28 2 1 25 . 33-178 7 Megjegyzés: A megei III. osztályból az ifjúsági csapatokkal rendelkező sportszervezetek juthatnak fel a me$ei II. osztályba. Kieső nincs. A legnagyobb távot tette meg egy postagalamb az életteljesítményes kategória országos listájának létezése óta. Hegoczki F. Zsolt postagalambsport A 30 ezer kilométeres lélektani határt azonban eddig nem volt lehetősége átrepülni, mert a madárinfluenza miatt letiltottak minden versenyt. A 4340-93-0945 számsor egy kék hím postagalambot jelöl. Azt a délceg szárnyast, amelyik 12 éves, és egész életében összesen 29931 repült kilométert írtak kódja mellé. Ezzel érte el az életteljesítményes kategória országos listájának első helyét. Ez az adat azonban nem fedi a valóságot, ugyanis csak olyan versenyeken számították, amelyeken az adott postagalamb az indított galamb- sporttársak mellett a leggyorsabb 20 százalék közé küzdötte magát. Az öreg madár ötven kupát hódított el. Dúcának két gazdája, a balmazújvárosi Radócz József és a gyöngyösi Mihalik András is megkapta a díjat a Magyar Pos- tagalambsport Szövetség elnökségétől. Mihalik, a gyöngyösi V33 klub versenyzője elmondta, hogy a 945-ös szeret repülni, egy igazán szabad madár, de a hűség mintaképe is egyben. A sportágra jellemző madárveszteségi és - eltűnési időszakokat túlélte. A nagy viharok, a ragadozó madarak támadásai, a napkitörések okozta tájékozódási problémák ellenére mindig sikerrel tért haza versenyein. Csodának tartják ezt a kis teremtést, az égiek ajándékának. Úgy tűnt, nem növelheti a hivatalos kilométerei számát, mert letiltott az országos szövetség minden feleresztésL A madárinfluenza miatt ugyanis nagy veszély leselkedett a 945-ösre és sorstársaira, az esetlegesen fertőzött állatok közelsége miatt. A 945-ösnek megvolt az esélye, hogy kiesik a rutinból, és elveszhetett volna a versenyző képessége is. Ráadásul a győztes korában minden perc számított és számít. „Galamblelkének” azonban nagy öröm lehet, hogy a vész jelenléte ellenére a szövetség feloldotta a röptetési tilalmat A sors lehetővé tette így, hogy a történelem által biztosan mérföldkőbe vésett 30 ezer kilométeres távot átrepülhesse a mostanában lezajlott versenyeken. Babérkoszorút a 945-ösnek, hiszen halhatatlanná vált. Míg tavaly a szabadban, addig idén az esős idő miatt a fedett uszodában került sor a futamokra