Heves Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-10 / 108. szám

2006. MÁJUS 10.. SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP ZABÁNKIG Kisköre ISKOLA Megjelent a Vá­sárhelyi Pál Általános Iskola Suliújságjának májusi száma. A lap kiemelten foglalkozik a költé­szet napjával és az anyák napjá­val. Beszámoló olvasható a XIII. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválról, valamint a Konyhatündér rovatban a lengyel gasztronómiából adnak ízelítőt Az Aranyoldalakon az isko­lai eredményekről számolnak be. Nagyréde környezetvédelem A madarak és fák napját ünnepük ma az általános iskolában. A gye­rekek játékos vetélkedőn vesznek részt, majd felavatják a tanös­vényt az iskolaudvaron. Különféle növényeket is ültetnek, táblán je­lezve a latin és a magyar neveket. Délután a Művelődési Házban tar­tanak gálaműsort „A repülés" címmel. Varró Dániel verseket mond, utána madarakkal kapcso­latos népdalokat, népi játékokat adnak elő. Novai HELYREÁLLÍTÁS Ma 9 óra­kor lesz a műszaki átadása azok­nak a létesítményeknek, amelyek az árvíz során jelentősen megsé­rültek. A település - pályázata alapján a vis maior keretből - 29,5 millió forintot kapott. A tá­mogatást az önkormányzati tulaj­donú patakhíd, az átereszek, az utak, a faluház udvara, a sportöl­töző és a gondozási központ reno­válására fordították. Petőfibánya TÁNCGÁLA Pénte­ken tartják meg a hagyományos táncgálát a művelődési házban. A 14 órakor kezdődő eseményen a házigazdákon kívül-a környező te­lepülések általános Iskolásai is fellépnek. Poroszló TURISTÁKNAK A me­gyei és a helyi önkormányzat, a Ti- sza-tó Térségi Fejlesztési Tanács és a Magyar Turizmus Zrt. Tisza- tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda támogatásával a minap szí­nes programajánló kiadvány je­lent meg „Poroszlói nyár 2006" címmel. Ebben az érdeklődők a község idei rendezvényeiről olvas­hatnak. Tiszanána OKTATÁS Szép ered­ménnyel szerepeltek a „Tanulás­ban akadályozott tanulók orszá­gos diákolimpiái bajnokságának" megyei fordulóján a helyi gyere­kek. A nyolcadikosokat Fátyol László, Burai Ernő, Lóié Szandra képviselte, a hetedikeseket pedig Danyi József. A versenyzők közül Fátyol László súlylökésben a má­sodik lett. Felkészítő tanára M. Szűcs István. Első fokra készül a vízügy árvíz után Már bontják az ideiglenes gátakat a Tisza mentén FOTÓ: GÁL GÁBOR A mélyebben fekvő szigetek még mindig víz alatt állnak, sok hely még mindig csak csónakkal közelíthető meg Folyamatosan apad a Ti­sza, amely húsvétkor minden idők második legmagasabb vízszintjét produkálta. A felgyorsult apadás okán megkezdték az ideiglenes védművek bontását. Szuromi Rita TISZA - Egy héten belül pontos adatokat tudunk a hullámverés okozta károkról - jelezte Fejes Lőrinc, a Köti-Kövízig szakasz­mérnöke, aki lassan egy hónap­ja irányítja a védelmi munkákat. - A kárösszeg egyelőre azért nem ismert, mert a geodéziai fel­mérés után lesz csak megmond­ható, mennyi földet kell pótolni az elhabolódott szakaszokon. Ez nagyjából három kilométer Tiszanána és Sarud közt. A szak­ember szerint ígéretet kaptak ar­ra: állami költségvetésből fizetik a helyreállítási munkálatokat, amely a kimosott gátszakaszok lépcsőzetes visszatömítését, a ré­gi és új töltésanyag összekötését jelenti. Időközben elkészült a közel egy hónapon át tartó véde­kezési munkálatok összegzése. Az áradás megindulásától a biz­Dinamikusan, naponta 25-30 centimétert apad a folyó tonságos apadás megkezdődésé- kis zsák és 2500 nagy zsák föl­ig 4000 köbméter sódert és ho- tését, kihelyezését jelenti. Már mokot építettek be, ami 150 ezer ezeket hordják vissza a Ismét elhabolódott a partszakasz A legnagyobb károkat nem a magas vízállás, hanem a hul­lámverés okozta. Egy erős széláram húsvét előtt ugyan­azt a partszakaszt kezdte bon­tani, amely az 1999-es árvíz idején is gyengének bizonyult. Bár tudták, a védrendszernek ez a leggyengébb pontja, még­sem érkezett támogatás, hogy a gátat kellőképpen megerő­sítsék. A szakemberek ezért fokozott figyelemmel kísérték itt az árvíz okozta vészhelyze­tet, s félelmük be is igazoló­dott, hiszen az erős széllökés alaposan megrongálta a part­szakaszt. deppóniába, vagyis a töltőhely­re, ahol kiválogatják a használ­ható homokot és zsákokat. Ezzel együtt folyamatosan gyűjtik be a katrét is, vagyis a nád- és egyéb szerves hulladékot, amelyeket kijelölt hulladéktelepekre szál­lítanak, hogy a hamarosan kez­dődő horgász- és fürdőszezont a Tisza felső folyásáról ide érke­zett szemét már ne zavarja. A napokban a folyó apadása már olyan szintű volt, hogy több sziget is kibukkant a felszínre, igaz, még mindig vannak olyan mélyen fekvő részek, amelyek továbbra is víz alatt állnak. Ezzel együtt a vadászati társaságok lassan összegezni tudják a vad­károkat, amely elmarad a várt­tól, de így is kijelenthető, hogy a vadmalacállomány bizony meg­ritkult.- A folyó most már meglehe­tősen dinamikusan apad, napi 25-30 centimétert. A vízállás je­lenleg már csak 760 centi, va­gyis másodfokú a védekezési ké­szültség. Ha az apadás ezen üte­mét semmilyen „vis maior” té­nyező nem befolyásolja, úgy reg­gelre már csak elsőfokú készült­ség lesz érvényben a Tisza He­ves megyei szakaszán - mondta Fejes Lőrinc. 3 Mit érlel? mennyit ér az érettségi bizo­nyítvány? - hangzik el a kér­dés, mert muszáj ezzel a té­mával foglalkozni, hiába nincs botrány, ez a sláger, a topsztori. Mert belefásultunk a frakciózásba meg a koalíciósdiba. Nos, a papír állítólag keveset taksál. Ön­magában mindenképpen. Ha van mellé legalább egy nyelvvizsga, akkor már iro­dai kisegítő munkára, ügynökösdire talán elég. Mi­nimálbérért, esetleg jutalé­kos rendszerben. Ha szakma is társul hozzá, akkor mint­ha javulnának az esélyek, ám korántsem mindegy, hogy mi is az a bizonyos mesterség. Divatos, felkapott fajta-e, vagy nemes egysze­rűséggel olyan, amire szük­ség, igény van. NEM SOKKAL JOBB A HELYZET akkor sem, ha felsőfokú vég­zettséggel rendelkezik az em­ber fia-lánya, nehéz eltalálni a piac igényeit. Könnyen „túl­képzettnek” ítélnek a gonosz HR-esek, akik korábban egyébként személyzetisek voltak, csak ez már nem trendi, viszont írásunk szem­pontjából most nem is annyi­ra lényeges. Legfeljebb annyi­ban, ma már a takarítónő is minimum tisztaságpolitikai menedzser, ennek összes ér­téktorzító következményével, amit most terjedelmi korlá­tok miatt nem fejtünk ki. a hét végén voltam több bal­lagáson. Szakmunkáskép­zőkben is. Elcsípett beszéd­foszlányok alapján úgy érez­tem: jócskán akadtak apu­kák, kétkezi munkásembe­rek, akik maguk is ugyan­azokat a padokat koptatták egykor, amelyeket most fiaik elhagytak. És most - fittyet hányva a társadalmi mobili­tásról szóló veretes értekezé­sekre - büszkén ölelték da­gadó keblükre embernyi gye­reküket. Komolyan mondom: szép volt. Már-már megható. kár, hogy a szakmunkáskép­zőkben rendre kevesebben voltak, mint az egyéb típusú iskolákban. Zenével, dallal és tánccal a békéért gyerekek Hagyományos ünnepség a világháború befejezésének évfordulóján gyöngyös A „gyújtsd a vasat és a fémet” korszakétól - szeren­csére - alaposan eltérő értelmet nyert mára a béke óhajtása, ám ezzel együtt az egyik legfonto­sabb alapfeltétele a mindennap­oknak, hogy háborúk és egyéb gyilkos borzalmak ne fenyeges­sék a népeket. Ennek szellemé­ben csatlakozott Gyöngyös 9 éve a nemzetközi békemozga­lomhoz, s ebbéli minőségében immár hagyomány, hogy évről évre májusban - a II. világhábo­rú befejezésének évfordulóján - városi békenapot rendeznek, így volt ez tegnap is: a Fő téren délelőtt óvodások aszfaltrajz­versenye zajlott, míg délután az általános iskolák diákjai szóra­Mesével a békéért. Az iskolások tánccal, zenével, jelenetekkel tettek hitet a nyugodt és élhető világ mellett fotó: suha péti* koztatták színpadi műsorokkal a közönséget. Természetesen nem maradt el a nap hagyomá­nyos „fénypontja” sem: ezúttal a zeneiskola fuvolista növendéke­inek muzsikája közepette húsz hófehér galamb röppent az ég­re, a béke jelképeként. Ünnepi köszöntőjében Ke­resztesi József alpolgármester azt hangsúlyozta: örömteli, hogy Magyarország immár év­tizedek óta a békében élő társa­dalmak közé tartozik, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy a világ más tájain ma is robbannak ki háborúk, fe­nyegetnek fegyveres konflik­tusok, ártatlan emberéleteket követelve. Játsszon velünk! Karikázza be a helyesnek ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2006. május 15-ig küldje be címünkre (3301 JÁTÉK EGER. Pf. 657.). Mi a viaduk t? f. szeszes ital 2. szimfónia 3. völgyhíd 4. fogbetegség Múlt hetijátékunk helyes megfejtése: 1.Jóbb Miált h éti. játékunk nyertese: Habóczki Zoltánná Poroszló9 Hősök át 17. aki Nora Roberts: A múlt nyomában című könyvét kapja, ajándékba. Helyből a legjobb

Next

/
Thumbnails
Contents