Heves Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-09 / 107. szám

2006. MÁJUS 9., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 M ■: :í :: Rókák vannak, veszettség nincs vakcina Az országos program keretében tavasszal és ősszel szórják ki a csalit A rókaveszettséget nem szabad elbagatellizálni, mivel kiemelkedően fontos szerepet játszik a betegség fenntartásában és terjesztésében Összefogás: árvízi segély megyénkből a Körös-zugba egerfarmos A község képvise- lő-testülete úgy határozott, hogy - szűkös anyagi lehetőségeihez képest - árvízvédelmi segítséget nyújt a bajba jutott települések közül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, a Körös-zugban találha­tó Szelevénynek. Az egerfarmosi polgármester, Poczokné Blanár Gabriella leve­let küldött a szelevényi önkor­mányzatnak. Mint írja: „Megdöb­benéssel és sajnálattal néztük a médiában a képeket, melyek sze­rint az ország számos területén, köztük az Önök községében is katasztrófát okozott az idei tava­szon a folyók áradása. Gyakran egy élet munkáját, eredményét látják kárba veszni. (...) Egerfar- moson az Eger- és a Rima-pata­kok folynak keresztül, s mivel kö­zel a Tisza, igen belvizes a köz­ség. Talán éppen emiatt mélyen átérezzük az Önök tragédiáját, s ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy erőnkhöz képest 50 ezer forinttal támogatjuk az ott élő embereket.” Városi siker az informatikai diákversenyen Füzesabony A Remenyik Zsig- mond Gimnázium, Szakközépis­kola és Diákotthon két tanulója, akik a CISCO informatikai háló­zati rendszertelepítő szakképzés­ében vesznek részt, bejutottak az országos szakmai tanulmányi versenyre. Ezt a közelmúltban rendezték meg Szolnokon, a Pálfí János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskolában. Az országos döntőbe nyolc iskola került be, Heves megyét a füzesabonyi ok­tatási intézmény képviselte. A tanulóknak komplex felada­tot kellett megoldaniuk, egy háló­zat fizikai kiépítésén túl felprog­ramozták az aktív eszközöket, s a felmerülő hibákat is megkeres­ték és elhárították. A verseny má­sodik részében a beadott esetta­nulmányokat védték meg a szak­mai zsűri előtt. A középiskola két diákja, Kiss Szabolcs és Kárpáti Koppány az 5., illetve a ó. helyen végzett Ezzel megszerezték szak- képesítésüket és jeles eredmé­nyüket. Felkészítő tanáruk Garamhegyi Gábor. A közelmúltban is rendre tűnnek föl vörös bundá- sok a megyeszékhelyen, ám tőlük a veszettség mi­att már nem kell tartani. Nem úgy, mint jó pár éve, amikor a veszett rókák szinte „elárasztották” a várost. Kovács János egér És környéke Mindez a ra­gadozók elmúlt években vissza­térő légi immunizálásának, a re­pülőről kiszórt s hatékony ve­szettség elleni szérummal meg­spékelt csalinak köszönhetően. A napokban a megyeszékhely jegyzője is felhívta a figyelmet arra, hogy a rókák és egyéb va­don élő húsevők veszettség elle­ni immunizálása céljából április 18-tól a mai nappal bezárólag repülőgépről húspogácsába ágyazott vakcinát szórnak ki a térségben. Erre az időszakra a kerületi főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elren­delt. így többek közt az is elke­rülhető, hogy a kiszórt csalit más házi- vagy haszonállatok fölegyék. A rendelkezés értelmé­ben a tilalmi időszak alatt az ebet zárt területen vagy megköt­ve kell tartani, úgy, hogy közte­rületre vagy lakott területen kí­vülre ne juthasson ki. A kóborló ebeket a vadászatra jogosult kö­teles kilőni. A vakcinát egyéb­ként lakott területekre, illetve azok közvetlen környékére nem juttatják ki. Mint dr. Képes Lászlótól meg­tudtuk, a repülőgépes védekezés hatékonyságát mi sem bizonyít­ja jobban, mint hogy az elmúlt három évben csak egyetlen ve- szettségi eset fordult elő a kör­nyéken. A városi főállatorvos azt is elmondta: a legutóbbi tapasz­talatok szerint mintha az eboltást is komolyabban vennék a gazdik, nagyobb az érdeklő­dés, hiszen a tavaszi veszettség elleni akcióban az előzetes becs­lés szerint valamivel többen ol- tatták be ház- őrzőjüket, házikedvencü­ket. A rókák em­beri lakóhelye­ken való előfor­dulását mégis komolyan kell venni. Nem szabad elbaga­tellizálni, mi­vel kiemelke­dően fontos szerepet ját­szanak a ve­szettség fenn­tartásában és terjesztésében. Egy példa a közelmúltból: 1997-98-ban a város területére alig több mint fél év leforgása alatt 18 ismert esetben merész­kedtek olyan rókák, amelyekről az intézeti vizsgálatok utólag megállapították, hogy veszettek voltak. Veszett róka jelent meg a Park Szálló be­járatánál, a Rá­kóczi utcai sza­lagház IX. eme­letén, az Érsek­kertben, és még számos pontján a tele­pülésnek. A kilencve­nes évek dere­kán - még az országos prog­ram elindulása előtt - a szük­séghelyzetet látva az egri önkormányzat kísérletképpen a saját pénzén rendelt meg egy, a megyeszékhelyt és környékét érintő légi védekezést. Ennek a módszernek egyébként csak nagy, összefüggő területek keze­lése esetén van értelme. A veszettség visszaszorításá­ra 1998-ban Eger száz négyzet- kilométeres térségében — a vá­ros költségére, repülőgépről le­szórt paraffinos halba ágyazott vakcinával - megtörtént a rókák immunizálása. Ez a rókaveszett- ségi esetek számának látványos visszaesését eredményezte. Az újabb beszámolók szerint ismét látták a vörös bundást a Töviskes tér, a Rákóczi, a Cifra­kapu és a Kallómalom utcák tér­ségében, hulladékkonténerek­nél a városrész területén is. Ele- ség után kutatott a szemétgyűj­tőkben. Az utóbbi esetekben azonban nincs szó veszettségről, egysze­rűen csak arról, hogy az emberi környezet közelében élő vadál­latok - a saját természetes élet­terük zsugorodásával együtt - egyre inkább „belakják” a szá­mukra valamiért vonzó mester­séges, lakott helyszíneket is. A megyében a levegőből egyébként mintegy százezer, ve­szettség elleni oltóanyagot tar­talmazó rókacsalit szórnak szét I az akció során. A légi úton tor­'s ténő védekezés költséges bár, de | hatékony megoldást kínál. Az el- | múlt években a korábbi töme- I ges előfordulással szemben He­vesben csupán elvétve jelentet­tek megbetegedett állatot. Míg az ezredfordulón 42, többségük­ben rókaveszettséges esetre de­rült fény a megyében (a 32 meg­betegedett rókán kívül kutyá­kat, macskákat és szarvasmar­hát is megfertőzött a kór), addig a repülőgépes védekezés beve­zetésének köszönhetően ma már évente csupán egy-egy ha­sonló fordul elő. A 2000-ben indult országos program keretében évente két­szer, általában ősszel és tavasz- szal végzik a rókavakcinázást. Ennek során viszonylag kis ma­gasságból egyenletesen, az adott terület nagyságának meg­felelő számú oltóanyagot szór­nak ki. A pontos adagolás ugyanis feltétele a hatékonyság­nak. Az oltóanyag és a burok ál­latra és emberre egyaránt tel­jességgel veszélytelen. Az el­múlt években a megyében sze­rencsére nem történt emberi fertőződés. ■ ,A megyében a levegő­ből egyébként mintegy százezer, veszettség el­leni oltóanyagot tartal­mazó rókacsalit szór­nak szét az akció során. A légi úton történő vé­dekezés költséges bár, de hatékony megoldást kínál. Az elmúlt évek­ben a korábbi tömeges előfordulással szemben Hevesben csupán elvét­ve jelentettek megbete­gedett állatot.” Terítéken a „100 forintosok” fogyasztóvédelem Vizsgálatokat kezdett a felügyelőség BORongoló a Monarchiával kóstoló A borok mellé műsor és koncert is dukált EGER A „100 Ft-os boltok” helyi kezdeményezésű vizsgálatát kezdte meg a Heves Megyei Fo­gyasztóvédelmi Felügyelőség. Az ellenőrzés célja elsősorban az élelmiszerek, vegyi áruk, koz­metikumok, játék- és textilter­mékek, a háztartási eszközök ál­talános kereskedelmi és értéke­sítési körülményeinek ellenőr­zése - tájékoztatott Pintér Ist­ván. A felügyelőség vezetőjétől megtudtuk, hogy májusban, va­lamint júniusban az általános vizsgálati szempontokon túlme­nően (nyitva tartás, árfeltünte­tés, vásárlók könyve, beszerzési bizonylatok, nyugtaadás, pa­naszfórumok tájékoztatói) ellen­őrizni fogják a kiemelt termék­csoportoknál a kötelező vásárlói tájékoztatás teljesülését is. így az élelmiszereknél a jelö­lést (megnevezés, származási hely, gyártó/importáló, forgal­mazó neve és címe), illetve a minőségmegőrzési időt. A ke­reskedelmi előrecsomagolásnál - például az ömlesztett csoma­golású keksznél, nápolyinál - is vizsgálni fogják ezeket. A vegyipari termékek esetében különös hangsúlyt kap a koz­metikai cikkek megfelelő cím­kézése, valamint a háztartás­vegyipari termékek és a háztar­tási eszközök feliratozása. A já­tékoknál ellenőrzik az európai termékbiztonsági CE jelölést, s a megnevezésen túl a szárma­zási hely, valamint a gyártó/im­portáló, forgalmazó, továbbá az ajánlott korcsoport feltünteté­sét, illetve a veszélyekre utaló feliratokat, s a használati útmu­tatót. Utóbbi például a hinták esetében nagyon fontos az esz­köz baleset- és sérülésmentes használatához. A textiltermékek közül első­sorban a harisnyák, harisnya- nadrágok, zoknik, alsóneműk kerülnek be a vizsgálati körbe. Ezeknél egyebek közt a ma­gyar nyelven és százalékban megadott nyersanyag-összeté­tel, a méret, valamint a kezelé­si jelképsor meglétét veszik górcső alá. ■ K.J. EGER Balogh András színmű­vész műsorával és a Diamond Jazz Trio koncertjével színesített borbemutatót tartott szerda este a Monarchia Borászat. A Művészetek Háza BORongoló elnevezésű sorozatá­ba illeszkedő kóstolón a Monar­chia főborásza, dr. Pók Tamás beszélt a pincészet most felvo­nultatott termékeiről, így a 2005-ös Zenről, a 2003-as Egri Leányka-Zengőről, a 2005-ös Roséról, valamint a 2002-es Eg­ri Bikavérről. Az érdeklődők - miként a rendezvénysorozat más állomásain - ezúttal is ké­pet kaphattak a borászatban fo­lyó munkáról, az újdonságokról és érdekességekről. A Monarchia borait dr. Pók Tamás (középen) főborász mutatta be

Next

/
Thumbnails
Contents