Heves Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 78-100. szám)
2006-04-27 / 98. szám
8 GAZDASÁGI TÜKÖR 2006. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK HÍR SAV Nem szólt időben az adóhatóság KÉSVE TÁJÉKOZTATOD az AdÓ- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) arról, hogy az adózók a korábbi gyakorlattól eltérően csak február 20-ig rendelkezhetnek munkáltatójuknál adójuk civileknek felajánlott egy százalékáról - állapította meg Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Romániába indít fapadost a Wizz Air Marosvásárhelyre indít járatot Budapestről a Wizz Air - jelentette be szerdai, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Közép-Kelet-Európa utasszámot tekintve a legnagyobb diszkont légitársaság. A két város között 2006. július 14-től közlekednek majd a társaság gépei, kezdetben heti háromszor. Egyre népszerűbb az internetes bankolás INTERNETEN KERESZTÜL tavaly a lakossági ügyfelek közül 47, a vállalati ügyfelek közül pedig 44 százalékkal többen intézték bankügyeiket az interneten keresztül, mint egy évvel korábban - derül ki a GKI Gazdaság- kutató Rt. és a T-Mobile a Sun Microsystems Kft.-vel közös felméréséből. írsávot a támogatja-ox Imi A BUX-index 2006. április 26-án 25 100 25 000 záróérték: 24 775 24 558 15.30, a New Toriéi V NYERTESEK 2006.04.26. SM? tMáarfftí Wernm Mifäft Richter 46200 <1,54 651 OTP 8 245 + 1,17 7 482 EgtS 35 000 + 1,16 166: FHB 1460 + 1,04 316 Mol 25 480 +0,91 10803 VESZTESEK FORRÁS: BÉT V- :jj;o Ft Danubius 6200-2,97 58 Fotex 806-0,86 222 GraphiSoft 2000-0,79 35 BorsodChem 2380-0,79 5890 MTelekom 941-0,53 964 A BUX-index az elmúlt napokban 23 750 24 013 04.18 04.19 04.20 04.24 04.25 04.26 FORRÁS: BÉ1 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. április 26-án €/Ft $/Ft €/$ f f 265,22 213,77 1,24 +2,14 Ft +1,51 Ft Ocent Félpénz a baromfisoknak madárinfluenza Káruk felét kaphatják vissza a feldolgozók Német használt kocsikra cseréli a MÁV az elnyűtt vagonjait Csak a felét kaphatják vissza a madárinfluenza miatt kieső bevételeiknek a baromfitermelők. Magyarországon mintegy hatmilliárd forint jut erre a célra, a Baromfi Termék Tanács viszont a duplájára becsüli a kárt. Beke Károly Ötven százalékát téríti az Európai Unió a madárinfluenza miatti károkért járó támogatásnak, a fennmaradó összeget a tagországoknak kell hozzátenniük - állapodtak meg kedden Brüsz- szelben az unió mezőgazdasági miniszterei. A magyar kormány szerette volna elérni, hogy száz százalékban az EU fizesse a kompenzációt, de az is nagy eredmény, hogy a felét sikerült kiharcolni - mondta el lapunknak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője. „A baromfi-feldolgozásban nem érdekelt országok könnyen érez- hetnék burkolt exporttámogatásnak, ha a teljes kárt az unió térítené. A baromfi-feldolgozás ugyanis az unión belül nem tartozik a támogatott iparágak körébe” - magyarázta. Az agrártárcának összesen hatmilliárd forint támogatást sikerült elfogadtatnia a magyar termelők számára. A terméktanács számításai szerint ezzel szemben több mint 13 milliárd forint kárt szenvedett el a baromfiágazat a madárinfluenza miatt. Dékány András elmondta: a Baromfi Termék Tanács becslésében szerepelnek olyan tételek, amelyek nem írhatók kizárólag a madárinfluenza számlájára, ilyen például az 5,2 milliárd forintos exportkiesés. A minisztérium hétfőn elküldi az EU-nak a tételes igénylistát, és abban bízik, hogy azt még a jövő héten jóváhagyják. így akár néhány héten belül ki lehet írni a pályázatokat. A szóvivő elmondta: a tárca felkészült a pályázatok kiírására, már elkészítette a szükséges rendeleteket. Először a magyar költségvetésnek kell biztosítani a támogatási összeget, s ahhoz teszi hozzá az unió a saját részét. Takács László, a Baromfi Termék Tanács igazgatójának elA legrosszabbul azok az üzemek jártak, amelyek a baromfi elsődleges feldolgozását végzik mondása szerint az ágazat valamennyi szereplőjét érinthette a madárinfluenza, a legnagyobb veszteséget viszont a feldolgozó- üzemek szenvedték el, mivel hónapokig raktározniuk kellett a gazdáktól átvett baromfiból készített, eladhatatlan termékeket. Az érdekképviselet becslései szerint mind a belföldi, mind az exportpiacon mintegy húszszázalékos visszaeséssel lehetett számolni 2005 októbere és 2006 márciusa között. Emellett ugyanebben az időszakban tízszázalékos volt a tojás- és tojásterméktermelés árvesztesége. Zoltán Péter, a Merian Orosháza Rt. szóvivője szerint nehezen lehet mérni a veszteségeket. Úgy véli, hogy legrosszabbul azok az üzemek jártak, amelyek a baromfi elsődleges feldolgozásával foglalkoznak. Esetükben kilónként akár 50-60 forint is lehet a kar. Az orosháziTég űjra- feldolgozott baromfit használ fel, ezért szerényebb a kára, de pá lyáznak majd támogatásra. Zoltán Péter azonban egyelőre még megbecsülni sem tudta, mennyi pénzt kaphatnak. Amíg nem írják ki a pályázatokat, addig ugyanis nem lehet tudni, milyen jogcímeken lehet támogatást igényelni. Az A baromfiágazatot ért károk 2005. október 1. és 2006. március 31. között 12 ezer tonna tobbletkésziet tárolási költségé 0,22 milliárd forint A felhalmozott húskészlet-finanszírozás költsége 0.5 milliárd forint Belföldi húsforgalmazási veszteség 5 milliárd forint Export húsforgalom vesztesége 5,2 milliárd forint Tojás- és tojástermék-termelés árvesztesége 0,68 milliárd forint Tenyész- és szaporítóanyag-export meghiúsulása 1,76 milliárd forint ÖSSZESEN: 13,36 MILLIÁRD FORINT FORRÁS: BAROMFI TERMÜK TANÁCS előzetes várakozások szerint az eladatlan készletek magán- és hűtőházi tárolásából, a termelés és a kínálat csökkenéséből, a víziszárnyasok korai vágásából és az eladatlan készletekből adódó bevétel k i esé^je 11 e n súlyozására számíthatnak a feldolgozók. A tenyészállatállományt is meg kellett ritkítani Háromszáz használt német vasúti személyszállító kocsit lízingel összesen 13 millió euróért (3,4 milliárd forintért) a MÁV Zrt. vasúttársaság a szolgáltatási színvonal emelése érdekében. A kocsik korábban a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn használatában voltak, teljes felújításuk és átépítésük 1993 és 1997 között megtörtént. Az újszerű kocsik a tervek szerint a Dunántúlon járnak majd: a Bu- dapest-Székesfehérvár-Nagyka nizsa, és a Budapest-Pusztasza- bolcs-Pécs vonalon közlekednek, leváltva az elöregedett balatoni járműparkot is. Az első húsz kocsi tegnap érkezett Magyarországra. A tervek szerint idén még 250 járművet szállít a német társaság. A járművek három év bérleti viszony után jelképes értéken kerülnek át a MÁV tulajdonába. A pénzügyi lízing törlesztése féléves ütemezésben, hét féléven keresztül történik. A beruházás gazdaságosságát jelzi, hogy a most használt személykocsik felújítása a használt kocsik vételárának hatszorosába, míg a vezérlőkocsik esetében akár négyszeresébe is kerülne. ■ D. N. Hullámvasúton a budapesti tőzsdeindex Kedden újabb történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX), majd közel 500 pontos eséssel zárta a napot. Szerdán délelőtt tovább gyengült a BUX, elsősorban azért, mert az elemzők szerint elképzelhető, hogy a hitel- minősítők még az új kormány megalakulása előtt lerontják Magyarország hitelkockázati besorolását. Délután azonban erősödött az index, amelynek a jövőbeni alakulását főként a koalíciós tárgyalások eredménye határozza meg. A Mól papírjai is gyengültek az utóbbi két napban, amelyet a kőolaj árának ingadozása okozott. A nap végére kissé erősödtek az olajtársaság részvényei. A forint tovább gyengült az euróval szemben. Tegnap délután egy eurót 265,70 forinton jegyeztek. ■ T. M. Lenyelik a beszállítók a magas üzemanyagárakat présben Csak a tankolásért kell többet fizetni a lakosságnak, más termékek nem drágulnak Egyelőre nem drágul a kenyér a növekvő üzemanyagárak miatt - mondta el lapunknak Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára. A nagykereskedelmi láncok ugyanis alacsonyan tartják az átadási árat, ez csak kismértékben emelkedett az utóbbi két évben. így a pékségek kénytelenek lenyelni a magas üzemanyagárak miatti többletkiadásokat. A kenyér előállítási költségének mintegy 28 százalékát adja az összes energia ára (ebben benne van a gáz, a gázolaj és az áram). Ha ezek közül bármelyik tíz forinttal drágul, akkor az mintegy három forinttal emeli a kenyér előállítási költségét - magyarázta. A pékáruk árváltozása ■ Fehér kenyér(kg) ■ Házi jellegű kenyér (kg) I Zsemle (kg) A vendéglátó-ipari cégek sem tudják a fogyasztókra terhelni a megnövekedett költségeket, elsősorban a fizetőképes kereslet hiánya miatt. Ezen a területen is a drágább áruszállítás növeli a vállalatok kiadásait - mondta el Thurzó Béláné, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének gazdasági alelnöke. A fuvarozó cégek többsége sem tudja érvényesíteni áraiban a magasabb költségeket. Egyrészt nagyon éles a verseny, másrészt jelentős az illegális, fekete szállítások aránya. Továbbá a fuvarozási vállalatok általában hosszú távú megállapodásokat kötnek, ebben előre rögzítik az árakat - mondta Rajnai Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökségi tagja. A tavalyi átlagárhoz képest az idén negyven százalékkal többe, kilométerenként 74-75 forintba kerül az egy kilométerre vetített üzemanyag- költség. A tegnapi áremeléssel a 98-as oktánszámú benzin literenkénti ára megközelítette a 300, a 95-ösé pedig a 290 forintot. Átmenetileg, rövidebb-hosszabb ideig átlépheti a lélektani határnak számító 300 forintot a benzin literenkénti ára, ellenben nem várható, hogy tartósan ez az árszint maradna - közölte lapunkkal Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. ■ Tóth Marcella