Heves Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 78-100. szám)

2006-04-10 / 84. szám

15 2006. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Komáromi magyar bajnok kötöttfogású ob MiclMger bronzérmes, Lakatos és Kun ötödik A 60 kg-os súlycsoport döntőjében Komáromi Ede kezét emelhették a magasba a csepeli Purczeld Gábor ellen Gyöngy Attila még többet akar Az egriek vezető edzője gyöngy ATTILA örül, de nem áradozik: - Maradéktalanul nem vagyok elégedett, mert bár két érmet szerez­tünk, de Lakatos és Kun révén még további két dobogós helyezés benne volt a mieinkben. Az arany persze sok mindenért kárpótol, Komáromi és Mischinger kitett magáért - mondta a szakember. Kárpáti Károly, a 100 éve Egerben született olimpi­ai bajnok tiszteletére ren­dezték az idei országos felnőtt kötöttfogású baj­nokságot, az egri körcsar­nokban. A kitűnő vendég­látónak bizonyuló házi­gazdák nagy örömére egy súlycsoportban hazai aranyérmet is ünnepelhe­tett az egri közönség. Fesztbaum Béla birkózás A verseny megnyitó­ján Gáspár Tamás, a Magyar Bir­kózószövetség igazgatója a szö­vetség érdemkeresztjét adomá­nyozta dr. Nagy Imre polgármes­ternek, a verseny fővédnökének és Szuromi Józsefnek, az Egri Vasas-BBK szakosztály-igazgató­jának. Oklevelet, illetve emlék­plakettet kapott még Kun István, Kun József, Ónodi Gyula, Gyöngy Attila és Ondecs Ferenc, a sport­ág érdekében kifejtett korábbi és jelenlegi tevékenysége elismeré­seként. Azt követően a MOB ne­vében dr. Székely Ferenc, a MOA részéről dr. Szabó Béla, az MBSZ- től Gáspár Tamás, a sportág egri képviseletében pedig Szuromi József koszorúzta meg Kárpáti Károly emléktábláját, mielőtt Kiss Sándor, a megyei szövetség elnöke idézte fel a 90 évesen, tíz éve elhunyt sportember alakját. A 85 éves egri birkózás történe­tében még soha nem rendeztek felnőtt országos bajnokságot a megyeszékhelyen, noha voltak már rangos nemzetközi esemé­nyek. Az idei ob-ról négy első szá­mú válogatott - Majoros István, Füredy Levente, Virág Lajos és Deák Bárdos Mihály - hiányzott, de ezzel eleve számolt (kellő in­dokkal) Komáromi Tibor, a kötött- fogásúak szövetségi kapitánya. A házigazdák bánkódnak ugyan Vi­rág Lajos ismert műtétje miatt, de aranyéremmel pótolta olimpiko­nunkat Komáromi Ede. A 60 kg- ban első számú esélyesnek szá­mított, amit igazolt is. Komáromi minden meccsén megmutatta erejét, technikai és taktikai felké­szültségét. A döntőben olyan ak­ciókat láthattunk tőle, amilyene­ket másoktól keveset. Ebben a súlycsoportban szerezte első fel­nőtt bajnoki érmét az ugyancsak tehetséges és szorgalmas, ám még junior Mischinger György, ő a dobogó harmadik fokára állha­tott. Csak éppen egy kicsivel ma­radt le arról a 74 kg-os Lakatos Zoltán, aki a „kisdöntőben” verhe­tő ellenféltől kapott ki minimális különbséggel, így ötödik lett. Ha­sonlóan végzett a 84 kg-os Kun Mátyás is, noha neki is volt esélye a dobogóra, de nem sikerült fellép­ni arra. Az 55 kg-os Csehovics Sándor és a 120 kg-os Szabó Ist­ván juniorként még csak ismerke­dik a felnőtt mezőnnyel. A 2006. évi bajnokok 55 kg (8 induló): Oláh Tibor (Váci Forma) 60 kg (8): Komáromi Ede (Egri Vasas-BBK) «61» Lörincz Tamás (Cegléd) 74 kg (17* Horváth András (Kecskemét) 84 kg (8): Bárdosi Sándor (Váci Forma) 96 kg (14): Kiss Balázs (BVSC-Ganz-Tát) 120kg(10): Banda Gyula (Kőbánya SQ Az összetett pontversenyben az Egri Vasas-BBK a 6. helyen zárt összesen 13 klub szerzett pontot LABDARÚGÓ NB III. MÁTRA CSOPORT — 20. FORDULÓ Egykapuzott a Halász, mégis vesztett Hagyrétte- Túra 0-0 szoiosKerwiagyreoe. Túra: Juhász E. NagyG. Gödör Sukaj Bódis ülik Fekete NagyCs. Debreceni Less! Papi Szőke (Nagy F.) Takács Kuti Ludányi Kósa Forgács (Szász) Takács L Bíró Less K. (Senyviczki) Csomós Hamar (Lőrincz) Edző: Edző: Nagy Gábor. Aczél Zoltán. Jászberény­Gyöngyös 2-1 (0-0) Jászberény: Gyöngyösi AK-Ttang: Rácz Horváth R Tóthi Molnár G. Szabó Z. Szilágyi Majzik Tari Juhász Agócs Lukácsi Tatár (Nagyfalusi) Molnár J. (Mizsei) Szekrényes Kónya Tóthi Beszteri (Ládi) Gohér Mohácsi (Kisnémet) Balogh B. Német Molnár B. Játékos-edző: Játékos-edző: Rácz Róbert Labancz Róbert Gyongyoshalasz ** Magyargéc 0-1 (0-1) Gyöngyöshatász: Magyargéc: Szerdahelyi Oláh! Szabó Gy. Pingiczer Vemyik Bitter Nagy Gy. I Jenei Karsai Blaskó Tóth P. Jeferson Molnár A. Mátyás Nagy Gy. G. Novák NagyG. Gojék (Fazekas) Bakondi Csépányi (Ökrös) Balogh P. Oláh S. Edző: Edző: Majzik Zoltán. Oláh Béla NagyrédB, 300 néző. Játékvezetők: Tolnai János (Pap I., Havrán Zs ). Nagy iramú, sportszerű mérkőzést játszott egy­mással a dobogóra pályá­zó két jól felkészített csa­pat A mezőnyben jobban játszó, ám a kapu előtt határozatlan turaiak talán egy kicsivel közelebb áll­tak a győzelemhez, de a szervezetten futballozó nagyrédeiek pontszerzése nem tekinthető érdemte­lennek. Jók Fekete, Bódis, Debreceni, Papi, ill Lilik, Nagy Cs, Kósa, Kuti. lük: 6-2. Nagy Gábor - Tudtuk, hogy szervezett jó képességű ellenféllel találkozunk, igazságosnak érzem a pont- osztozkodást Aczól Zoliin: - Nagyon sportszerű, jó Iramú mérkőzé­sen, komoly győzelmi esélyeink voltak. Sajnos, ennyi helyzetet kihagyva nem lehet mérkőzést nyerni. Bódis Barnabás ■y, 300 néző. Játékvezetők Varga Gábor (Oláh G., Strehó S.j. A gólok története: 48 perc: Jobb oldali beadás után Német fejelt a kapu­ba, 1-0.75. perc: Molnár J. labdája Tarin irányt vál­toztatva került a hálóba, 2-0.82. perc: A Molnár G. felrúgásért megítélt büntetőt Gohér értékesí­tette, 2-1. A bajnoki címre pályázó hazaiak mezőnyfölényben játszottak, de a vendégek jól védekeztek. Szünet után változatosabb lett a mS kőzés, ám a helyzeteket a herényiek jobban használ­ták ki. Jók: Lukácsi, Majzik, ill Szekrényes, Szilágyi, Molnár B. ük: 0-2. Rácz Róbert - Miután feltörtük a gyöngyösi védelmet megérdemelten nyertünk Labancz Róbert - Csapatom mindent megtett annak érdekében, hogy ponttal távozzunk. Szekrényes Ákos Gyöngyöshatász, 280 néző. Játékvezető: Laczkó Zoltán (Tóth, Bimbó). Nagy György Gábor A gól története 31. perc: Az oldalról belőtt labdát Csépányi közelről a léc alá lőtte, 0-1. Kiegyenlített első félidő­ben a hazai védelem egyetlen apró megingását góllal büntették a listave­zető magyargéóek. Szü­net után egykapuztak a halásziak, egyszer a ka­pufát is eltelálták, ám a hálóba nem találtak be. A listavezető óriási szeren­csével vitte el a három pontot. Jók Nagy Gy. G. (a mezőny legjobbja) és az egész ha­zai csapat ill Oláh T, Bitter, Novák. tik 3-3. Majzik Zoltán - Lassan olyan leszek mint a papagáj, csak ismételni tudom önmagam: nem érdemeltünk vereséget Gratulálok a csapatomnak! Oláh Bók: - Ez a mérkőzés az akarat diadala volt szá­munkra Nagy József Halmóczki Ferenc Szabó Ferenc További eredmények Salgótaiján - Kistarcsa 1-1 Baglyasalja - Ózd 1-1 Nawkáta - Mezőkövesd 2-6 Putnok - Kisbábon 1-1 Veresegrház - Gödöllő 2-2 A bajnokság állása 1. Ma&argéc 19 14 3 2 46-20 45 2. Jászberény 19 13 5 1 49-17 44 3. Túra 19 9 6 4 46-14 33 4. Gyöngyös 19 9 5 5 32-22 32 5. Naftréde 19 9 4 6 27-25 31 6. Mezőkövesd 19 8 7 4 38-28 31 7. Veresefflház 19 8 6 5 35-22 30 8. Bagtyasalja 19 7 5 7 35-28 26 9. Putnok 18 6 6 6 31-27 24 10. Kisbábon 18 6 6 6 29-33 24 11. Ózd 18 6 4 8 32-37 22 12. Kistarcsa 19 5 5 9 35-41 20 13. Salgótaiján 19 4 411 20-44 16 14. Gy.halász 19 4 213 16-33 14 15. Naakáta 19 3 3 13 31-71 12 16. Gödöllő 18 2 3 13 18-58 9 Következik: szerda, 16.30: Gödöllő -1 Kisbágyon A 21. forduló párosítása Április 15., szombat 16.30: Salgótaiján - Verese&ház (14.30) Kistarcsa - Mezőkövesd Ózd - Szőlőskert-Nagrede Maflargéc - Jászberény Kisbá&on - Gyön&öshalász Gödöllő - Putnok Április 16., vasárnap, 1630: Túra - Nagykáta Gyön^ősi AK-Ytong - Bagtyasalja HIRSAV Saját szurkolói támadtak az Inter játékosaira labdarúgás - Saját szurko­lói támadtak rá az Internazionale labdarúgóira vasárnap hajnalban a milá­nói Malpensa repülőtéren. A csetepatéban, melynek a rendőrség vetett véget, né­hány biztonsági is könnyeb­ben megsérült. Teljes hazai diadal Egyiptom ellen tenisz - Bardóczky Kornél és Kiss Sebő a vasárnapi két egyest is megnyerte, ezzel teljessé vált a hazai diadal az egyiptomi csapat ellen a te­nisz Davis Kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjának első fordulójában, Hódmezővásár­helyen. Kikapott és óv a MAFC-Ujbuda KOSÁRLABDA - A MAFC- Újbuda hazai pályán két ponttal kikapott a ZTE csapa­tától a férfi NB I-ben. A mér­kőzés után a házigazdák úgy döntöttek, hogy megóvják a találkozót, mert véleményük szerint a játékvezetők több esetben is elnézték, hogy já­tékosaikat a vendég kosara­sok szándékosan megütötték. További eredmények _________ D ombóvár - Körmend 70-100 Univer KSE - Atomerőmű 85-92 Soproni sÖrdögök - Falco KC 87-69 MAFC-Újbuda - ZTE 89-91 Debreceni Vadkakasok - Szolnoki Olaj 73-69 Sebastien Loeb újabb győzelmet aratott autósport - A világbajnoki címvédő Sebastien Loeb nyerte a rali-vb ötödik, korzi­kai állomását. A francia piló­ta sorozatban másodszor nyert a francia szigeten, ez­úttal az idény első két viada­lán győztes finn Marcus Grönholmot előzte meg 29 másodperccel, míg a harma­dik a spanyol Daniel Sordo lett. Ma kezdődik az Egri Honvéd bajnokság kispályás foci - Az 1. osz­tályban 10, a II. osztályban pedig 8 csapat részvételével ma 16 órától kezdődik az Eg­ri Honvéd SE 2006. évi baj­noksága. A Bem téri létesít­ményben a - tavalyi évhez hasonlóan - három játékté­ren zajlanak majd a mérkő­zések. A14. heti totóeredmények 1. Bielefeld - Frankfurt 1-01 2. Bremen - Bayern München 3-01 3. Dortmund - Leverkusen 1-22 4. Kaiserslautern - Hertha BSC 0-22 5.1. FC Köln-Wolfsburg 3-01 6. Mainz - Hannover 0-0 X 7. VfB Stuttgart-Nürnberg 1-01 8. Duisburg-Schalke 1-1X 9. Hamburg - Mönchentfadbach 2-01 10. Ascoli - Internazionale 1-22 11. Milan - Chievo 4-11 12. Siena - Lazio 2-32 13. Manchester United - Arserral 2-01 Plusz effl mérkőzés: 14. Juventus - Fiorentina később Bonifác nyomában Száz csapat vett részt a 16. Szarvasűzők elnevezésű egyetemi-főiskolás váltófutóversenyen. A 12 fős együttesek (4 hölgy és 8 férfi) az egri Dobó térről rajtolva teljesítették az Eger és Miskolc közöt­ti 75 km-es távot, melyen a Bonifác nevű szarvast „űzték” a versenyzők. Az esemény rangját az is jelzi, hogy 1999-től a Bécs-Budapest Szuper- maraton hivatalos előversenyének számít fotó: lénárt marton HEVESM*'HÍRLAP EGER. CrONCYÖS. HATVAN. HIVŐ. FÜZESABONY. B^lkAt lABINCI, FCTFJVAJARA VÁROSOK ti KÖRZETÜK NAFI1APM Kiadja az Axal Sprlnger-Magyarország Kft. Neves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója I Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN j Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA | Vezető szerkesztő: | DR.SZALAY ZOLTÁN | Lapszerkesztők: l HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. | Szerkesztőség és kiadó címe: | 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) \ Telefon: 36/513^00, fax 36/513-605 | E-mail cím: hmhirlap@axels.hu J Ügyfélszolgálati iroda \ Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 \ Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN I Telefon: 36/513634, fax 36/510630 j Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 | Az előfizetői .példányok kézbesítését az jj Axel Springer-Magyarország Kft. Heves f Megyei Irodájának terjesztő hálózata í végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi- l onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644. fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646. valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzószámra. Előfizetés dija egy hónapra 1600 Ft, negyedévre 4800 Ft fél évre 9600 Ft egy évre 19200 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax: 37/341-051). Készült: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- f bözó versenyeken, játékokon, akciókon, | szavazásokon, rejtvénypályázatokon 1 stb. résztvevők által személyesen, írás- § ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- | mailben megadott személyes adatok | nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- | hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- í Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, | amelyek az adatok feldolgozását is vég- | zik (Axel Springer-Magyarország Kft., | Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., f Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság 1 i Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- | ! újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő | I Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- | sük, akcióira, kiadványaira és egyéb | szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek | az általunk kezelt személyes adataik kő- | réről, felhasználásuk módjáról és céljá- | ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- I téséf, felhasználásuk korlátozását, illet- f ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és fektolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. HU ISSN 0865-9109

Next

/
Thumbnails
Contents