Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-08 / 57. szám
2006. MÁRCIUS 8., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 5 Színvonalas, odaadó gyógyító tevékenység Az egrieknek szerzünk örömet A Fekete Sasok kosarasai a megyeszékhelyért Szülinapi köszöntés a tudósítónak Körültekintő, a betegre odafigyelő, rátermett szakorvosi, orvosiápolói kollektíva gyógyítja a lábadozó és visszatérő betegeket a Parádfiirdői Állami Kórházban. A térségben színvonalassá nőtte ki magát a több mint 230 éves gyógyítómunka napjainkra, mely által az ország egyik legszínvonalasabb intézményévé vált a Parádfiirdői Állami Kórház. Sok gyógyulni vágyó beteg visszakaphatja az életörömét, a mozgás szabadságát Folyamatosan fejlesztik a kórház rendelkezésére álló adottságaiból azt az infrastruktúrát, mely által a gyógyítást segítő eszközök beszerzése és a szakmai továbbképzések is létrejöhetnek. Szabó Vilmos Aldebrő Az üres ígérgetések semmit nem segítenek Mélységesen megértem a fiatal pályakezdők problémáját. Én 40- es munkanélküli vagyok. Másfél évi munkanélküliség után - ebből fél évig kaptam járadékot - Budapesten, egy közhasznú egyesületnél tudtam elhelyezkedni. Napi négy óra utazást vállaltam ezért. Kétéves, határozott idejű szerződést kötöttek velem, s járulék- és utazási támogatásra a munkaügyi központtal. Két hónap múlva kiderült, felelőtlen munkáltatóval kötöttem szerződést, s a munkahelyem meg is szűnt fél év után. Munkaügyi bíróságra került az ügy. Egy év eltelte után első fokon pert nyertem. A volt munkáltató fellebbezett, s még másodfokon nincs döntés. Korom miatt, s mert vidéki vagyok, sehol sem kellek. Én ugyanis nem voltam fontos elvtárs gyermekének bébi- szittere, így jutalmul nem kaphattam semmilyen állást szakterületemen. Szeretném tudni, miből éljek meg, s azért, mert vidéki vagyok és negyvenes, már semmi esélyem? A szociális segély és a közmunka nyugdíjig a perspektíva? A szolgáltatókat nem érdekli, hogy önhibámon kívül kerültem ilyen helyzetbe, küldik a végrehajtót. A politikai pártok üres ígéretei nem oldják meg problémáinkat (név és dm a szerk.-ben) Búcsú ladó Erzsébettől A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium nevében szeretnék búcsút venni Tőled, annak az iskolának a képviselőjeként, ahol alapító tanárként hosszú évekig dolgoztál, és tevékenységeddel hozzájárultál ahhoz, hogy ez az iskola ma is városunk neves tanintézménye. Sokan vagyunk, akik kollégaként, illetve tanítványként emlékezünk Rád, mert szellemiséged, tehetséged mély nyomokat hagyott bennünk. Kiváló, igényes tanár voltál A magyar nyelv és irodalom szerete- tét, tiszteletét oltottad be tanítványaidba Sokan közülük szerte az országban, követőidként adták tovább mindazt, amit tőled tanultak. Felvételiző diákjaid biztonsággal vették az akadályokat az egyetemek bölcsész- és jogi karain. Tanítványaidban kialakítottad az olvasás, az anyanyelv szereidét, a könyvtárhasználat igényét Kiváló ötleteid voltak, melyekkel újat teremtettél az oktatásban. Ottlik Géza író gondolatai mintha rólad szólnának: „ ... a világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan, hanem hozzáadni mindig...” Ki ne emlékezne azokra az iskolai ünnepségekre, évfordulókra, amelyeket szerveztél. Mind- mind egyediek és megismételhetetlenek voltak. Munkásságoddal beírtad magad a SZEG múltjának színes lapjaira. Most elmentél ugyan, de szellemed tovább él az iskola írott és íratlan történetében. Nyugodjál békében! A Heves Megyei Hírlap március 1-jei számában nyilatkozott Szeleczki János, a Fidesz városi alelnöke, aki úgy fogalmazott Eger sportjáról beszélve: „ ...vissza kell szerezni a labdarúgás és a röplabda tekintélyét, míg a salgótarjáni székhellyel bejegyzett Fekete Sasok kosarasait nem tekinti egri csapatnak.” Emlékeinkben kutatva felötlött, hogy Szeleczki János volt az, akinek 2000 környékén az NB 1/B-be kellett volna vezetnie a Hész-Gépszolg NB Il-es csapatát. A feltételek adottak voltak, hiszen a Hész-Gépszolg évtizedek óta elkötelezett híve az egri kosárlabdának. Sőt még segítséget is kértek az akkor még Salgótarjáni Fekete Sasoktól, amiből Szeleczki János kissé elavult szakmai elképzelései miatt nem lett semmi. Tehát lett volna lehetősége tevékenyen részt venni a helyi kosárlabdaélet felvirágoztatásában. Nem élt vele. Kritikájára az alábbiakat válaszoljuk, segítve szélesebb körű tájékozódását is: 1. Mind a helyi labdarúgás, mind pedig a női röplabda jó úton halad afelé, hogy ismét soksok nézőnek, szurkolónak szerezzen örömet. (Az előbbi első, míg az utóbbi pillanatnyilag második a bajnokságában.) Tehát nyitott kapukat dönget. 2. A Salgótarjánból 2003-ban áttelepült Fekete Sasok felnőttcsapata mérkőzéseit az elmúlt mintegy két és fél évben hozzávetőlegesen 30-35 ezren tekintették meg a helyszínen, nem beszélve a helyi és országos televíziók közvetítéseiről. Bizonyára ezek az emberek nem tudták, hogy az egyébként egri székhellyel bejegyzett (!) és itt adózó sportvállalkozás csapata, melyben jó néhány helyi játékos is szerepelt, szerepel, mely helyi utánpótlás csapatot is működtet, „nem egri”. Hál' Istennek, hogy sem ők, sem a város önkormányzata, annak vezetői sem így gondolkodtak és gondolkodnak, ezért lehet még mindig az NB l/A csoportja felé kacsintgató élcsapata a hevesi megyeszékhelynek most is. 3. Valóban igaz, hogy sem én, sem pedig a játékosállomány egy része nem egri születésű, de mindannyian azért dolgozunk, hogy Eger városának hozzunk sikereket, az itt élőknek örömet. Volt már arra példa a történelem során, valaki írt is róla egy könyvet, hogy Eger városáért elkötelezett zsoldosok is küzdöttek. De ne menjünk ilyen mesz- szire, hisz mindenki tudja például, hogy Gerendás György nem egri őslakos, mégis kész hétről hétre, napról napra „meghalni” az egri vízilabdáért, az egri sikerekért. Végezetül: veszélyesnek tartom Szeleczki János állásfoglalását, melytől szimpátiát vár a kosárlabdával konkuráló helyi sportágak híveitől. Én úgy gondolom, hogy mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk a város sportéletének jobbításáért, a minél jobb eredményekért, Eger városáért! Dániel Tamás a Fenstherm-Egri Fekete Sasok ügyvezetője 2006. március 6-án ünnepelte 70. születésnapját Juhász Árpád, a csányi Idősek Otthona lakója. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik az otthon lakói és dolgozói. Személye és egyénisége nélkül szegényebb lenne a közösség. 1989-ben történt betegsége következtében nyugdíjazták, 1991-től az intézmény lakója, aki állandó figyelemmel kíséri az intézmény életét, és rendszeresen tudósítja az újságot a történtekről. Alapvetően figyelmes, jó szándékú, jó érdekérvényesítő, humoros, vidám ember. Családtagjai aggódó szeretettel veszik körül, így ünnepelték az elmúlt hét végén is a jeles napot mindannyiunk örömére. A születésnapi köszöntés nem maradt el az otthon lakói és dolgozói részéről sem, akik március 6-án szeretettel gratuláltak a kerek évfordulóhoz. További jó egészséget és még sok-sok sikerekkel, eseményekkel teli évet kívántak az otthon „tudósítójának”. Pádár Sándorné A véradók megbecsüléséről Az egészségügy is viszonozhatná a segítséget Egri tejet keresünk az egri üzletekben Szinte nincs olyan hét, hogy 2-3 felhívást ne olvasnánk a Hírlapban, melyben önkéntes véradásra kérik a lakosságot. Másfajta, mármint térítéses véradás már évtizedek óta nincs is, hisz az egészségügynek nincs rá pénze. Megértjük az egészségügy gondjait, a társadalom egy szűk rétege rendszeresen jár is vért adni. Tettem ezt magam, m g is, míg egészségem en- m gedte. A véradók megbecsülése azonban lehetne nagyobb, szélesebb körű is. Nem anyagiakra gondolok, hanem olyasmire, ami nem kerül egy fillérbe sem. Mivel egy-egy vizsgálatra az előjegyzés olykor több hetet vesz igénybe, jó lenne, ha egy kicsit szélesítenék annak lehetőségét, hogy ne csak a 60-szoros véradók kapjanak némi soronkívüliséget. A nők, adottságaiknál fogva, nem adhatnak olyan gyakran vért, mint a férfiak, talán ezért is van az, hogy a véradók napján a férfiak között mindig akad 1-2 kétszázszoros, sőt 250-szeres véradó, de nők között nagyon ritka, akárcsak a negyven- vagy ötvenszeres is. Mivel magam is 50-szeres véradó vagyok, a múlt hogy valaki elmegy egyszer-két- szer vért adni, és máris döngeti a soronkívüliség ajtaját, hanem arról, hogy aki évtizedeken keresztül letette az egészségügy asztalára az önkéntes és főleg térítésmentes évben több fórumon próbáltam kérni, hogy a nőknél ezt a határt legalább ötvenszeres véradásra csökkentsék, de eredménytelenül. Hangsúlyozom, nem arról van szó, „hozzájárulását”, azt az egészségügy is viszonozza, ha erre majd egy-egy régi véradó rászorul. Talán többen jelentkeznének a felhívásra, ha a megbecsülésről is többet lehetne olvasni. Egy 50-szeres véradó: dr. Artner Oszkámé Eger, Remenyik u. 12. A minap olvasom, hogy az Egri Tejipari Vállalat sok munkást elbocsátott, mivel probléma van a termelt áruk értékesítésével. Nem értem! Állítom, hogy az egri tejföl a legfinomabb, amit a nagy választékban kapni lehet. A sajt, a kefir, a túró, a tej kifogástalan! Sajnos, egy probléma van: nem árulják az üzleteink, hogy miért, ezt nem tudom. A városlakók nem éreznek felelősséget, és az üzletkötők sem. Németországban fontos az embereknek, hogy német autót vegyenek, mert ezzel is támogatják hazájuk kereskedelmi színvonalát. Lehet, hogy felháborodásomat komolytalannak tartják, de nem az. Most nekem a Sas útra kell mennem, hogy egri tejtermékhez jussak, pedig itt lakom Egerben. Kérem az illetékeseket, oldják meg, hogy az üzletekben lehessen egri tejterméket vásárolni, ami kivétel nélkül mind finom. D.M. (név és cím a szerkőben) Levelezőink figyelmébe ajánljuk Mire és kinek jó az örökös tankönyvmizéria? A segédanyag csak annyit ér, amennyit használnak belőle a pedagógusok Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Itt hívjuk fel levelezőink figyelmét, hogy az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesz- szük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. Átdolgozzák a tankönyveket - nyilatkozta Magyar Bálint miniszter -, mert „új szemléletre van szükség”. A jövőben megszabják a tankönyvíróknak, tan- könyvkiadóknak, mennyi kép, hány szakszó szerepelhet egy oldalon, milyen hosszú lehet egy mondat, mennyi idegen szót tartalmazhat egy szövegrész, az olvasmányoknak pedig „összhangban kell lennie a diákok olvasástechnikájának szintjével”. Valójában örülhetnék a hírnek, mert szülőként és pedagógusként is évek óta aggályaim vannak az általános és a középiskolákban használt tankönyvekkel, mégsem remélem az oktatásügy, a képzés szintjének emelkedését csak ettől az intézkedéstől. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy tudjuk, hogy a nyolcvanas évektől miért szaporodtak meg a tankönyvek, miért lett nagyon jó üzlet új tankönyveket írni, kiadni. Elég, ha a tanév elején kifizetjük a gyerek által hazacipelt - és gyakran egész évben nem is vagy alig használt - tankönyveket. A gazdasági okot tehát értem. Sőt még azt is tudomásul veszem, hogy a kétévenként átdolgozott nyelvkönyveknek gazdaságélénkítő szerepe van, és növeli a tankönyvíró tanárok társadalmi presztízsét. A szokatlan számomra egyedül az, hogy egy liberális szemléletű miniszter az eddigi szabadelvű „minden iskola tanítson olyan módszerrel, ahogy akar”, „ne korlátozzuk a pedagógus szabadságát” vélemény után egyre keményebben bele kíván szólni egy - a tanítás során használt - segédanyag elkészítésébe. A tankönyv ugyanis „csak” egy módszertani segédanyag, ami nagy segítség a pedagógusnak, gyereknek, de mindenki tudja, hogy „csak” annyit ér, amennyit használnak belőle. Nem érdemes ezért azt hinni, hogy egy végletekig leegyszerűsített tankönyv majd csökkenteni fogja a diákok leterheltségét, megszünteti a 8., 9. órákat, vagy segíteni fogja a szövegértő olvasás kialakulását a számítógépes játékokon nevelkedett, és egyáltalán nem olvasó közép- és általános iskolásoknál. Félő, hogy az egész tankönyvmizéria ismét csak arra lesz jó, hogy a két-három éve készített tankönyvek helyett újakat szerkesszenek, újabb tiszteletdíjakat fizessenek ki a tankönyvíróknak, szakértőknek, véleményezőknek és bírálóknak. Lehet, hogy túlzottan pesszimista lettem az utóbbi évek oktatási „reformjait” látva, de meggyőződésem, hogy akkor folyt egyértelmű és eredményes oktatás az iskolákban, amikor az igazgatók is jól ismerték a követelményeket, és azokat minden tanártól meg is tudták - akár órára lebontva is - követelni. Nem csak a tankönyvek egyszerűsítésében látom tehát diákjaink tanulmányi eredményességének javulását. Sokkal inkább remélem, hogy eljön az idő, amikor ismét szakfelügyelők segítik és ellenőrzik az igényes oktató-nevelő munkát, melynek hasznos része - nem pedig kulcskérdése - lesz a tankönyv. Csak remélni merem, hogy az Oktatási Minisztérium előbb- utóbb ezzel a problémával is szembesül, és végre ezzel is tud majd foglalkozni. Gottschalkné Kiss Katalin Heves i
