Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-28 / 73. szám
2006. MÁRCIUS 28., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 6 Kitüntetés tíz év munkájáért világszínvonal A város kultúráját és sportját is támogatja EGER Bensőséges ünnepséget tartottak tegnap a ZF Hungária Kft. kísérleti üzemében. A vezetők és a dolgozók jelenlétében Kisgergely István ügyvezető igazgató beszélt a cég megalakulása óta eltelt évtized eredményeiről. Kiemelte: tíz éve a német világkonszern ZF vásárolta meg az egri előd vállalatot, ahol világszínvonalra emelte a sebességváltó-gyártást. Ebben kimagasló érdemei voltak Ulrich Diller elnök-igazgatónak: a szakember irányításával nemzetközi hírű céget hoztak létre itt, s aki Eger kulturális, egészségügyi és sportéletének támogatójaként is sokat tett a városért. Elnyerte a díszpolgári címet, és a Miskolci Egyetemen díszdoktorrá avatták. Az eddigi munkásságért dr. Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét adományozta dr. Ulrich Dillernek, amelyet Kiss Péter kancellária- miniszter adott át, méltatva az elnök-igazgató érdemeit. Kiemelte: a ZF Hungária Kft. törekvései azonosak az Új Magyarország programmal. Májusban új üzemcsarnokot avat- . nak, ahol munkahelyeket is létesítenek. Dr. Ullrich Diller köszönetét mondott a magas elismerésért a dolgozóknak és családjának, akik segítették a munkáját. Hangsúlyozta: az elmúlt tíz év eredményei beigazolták, hogy helyes úton jár, és ezt kívánja folytatni a jövőben is. ■ M.K. FOTÓ: GÁL GÁBOR Dr. Ulrich Diller a fiának és Kiss Péter miniszternek mutatja a kitüntetését Gondoskodó önállóság egy életen át (Folytatás az 1. oldalról) Ébner Gyula, az Autista Segítő Központ (ASK) igazgatója meg- hatottan és egyben meghatóan szólt a kezdeményezést segítőkről, megköszönte a ferencesek támogatását, akik rendelkezésükre bocsátották a gyöngyösi rendházat, s működésüket azóta is segítik. Méltatta a karácsondiak és a gyöngyösiek befogadó szeretetét. S hogy mi minden épül meg a faluszéli tíz hektáron? A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány a majorság megépítéséhez nyújtott 85 millió forintos támogatást, ennek révén alakíthatják ki a lakóépületek mellett a szabadföldi kertészetet, a szociális épületeket, a növényházat. Az EU-tól nyert 167 millió forintos pályázati támogatás pedig a rehabilitációs centrum létesítményeinek megépítését szolgálja, így például a foglalkoztató „rehabilitációs műhelyt", a közösségi házat és a 300 adagos konyhával felszerelt éttermet, a zöldségfeldolgozó egységet. A területen egy tavacska és egy nyárfaerdő is helyet kap, amint az egy majorsághoz illik is. A természet közelsége, a közös, értéket termelő munka egyaránt a majorság előnyei közé tartozik. S az sem elhanyagolható, hogy a leendő lakók egy része, várhatóan több mint egy tucatnyian, nem „csupán” lakhatást és gondoskodást, hanem munkahelyet is találnak a karácsondi létesítményben, amit egyébként holland mintára honosít meg Magyarországon az ASK. Szórakoztató programok, vidám segítség Az ASK már többször szervezett olyan szórakoztató programokat, amelyek egyben jótékonysági célokat is szolgáltak. Csütörtökön, azaz március 30-án este hattól Molnár Ferenc Caramel és Bartók Eszter koncertezik Gyöngyösön a Kolping Házban az ASK javára, majd filmvetítés, zárásként pedig Unique-koncert következik. A bevételt az otthon kápolnájának berendezésére kívánják fordítani. mmm Kaszálhatnak Síké Sándor ELŐBB CSELEKSZIK, MAJD GONDOLKODIK. Egy régi-régi, a magyar ember jellemzésére hivatott vicc alapmotívumaként élt ez a konstrukció. Az anekdota maga ugyan vízözön előtti, de a minta ma is működik. Mi másként is tekinthetnénk arra a helyzetre, amit csak „hirtelen felindulásból” idézhettek elő a törvényhozók több ezer részvénytársaság kontójára. Merthogy sokba kerül nekik egy parlamenti döntés - néhány tucatnyi tőzsdei cégnek nyrt.-re, több mint négyezernek zrt.-re kell változtatnia elnevezését -, az nem kétséges. a friss törvény szerint a részvénytársaságoknak a nevükben fel kell tüntetniük, hogy tőzsdei cégek-e vagy sem. Ennek megfelelően a jövőben nyilvánosan vagy zártkörűen működő részvény- társaságnak fogjuk hívni őket, és a rövidítésük rt.-től zrt.-re vagy nyrt-re módosul. Helyből a következő teendők várnak rájuk: a törvénymódosítás hatálybalépését követő első közgyűlésnek kell döntenie a névváltoztatásról, majd a határozat nyomán meg kell indítani az eljárást a cégbíróságon. (A törvény azt nem határozza meg, hogy mikortól kell az új elnevezést és rövidítést használni, „csupán” a soros közgyűlést jelöli meg. Nagy dolog, ki vannak segítve az érintettek...) A cégek vélhetően túlnyomórészt az április-májusi - szokásosnak mondható - közgyűlési időszakban, a rendes közgyűlésen döntenek majd az átnevezésről. egyértelműek A pénzügyi következmények. A módosítás társaságonként több százezer forintba kerül. Az illeték tizenötezer, a közzétételi díj soronként ötezer, a címpéldányok készítésének díja pedig ezer forint darabonként Módosítani kell a társasági szerződést, aminek ügyvédi tarifája „alsó hangon” ötvenezer forint, és akkor még nem beszéltünk levélpapírokról, névjegyekről és borítékokról. racionális alap természetesen a tőzsdei és nem tőzsdei cégek megkülönböztetésének igénye. Hanem, ha összevetünk két számot, valamint segítségül hívjuk a formál-logikát, hamar kiderül, hogy nem ártott volna előre gondolkodni. 2005 végén 4371 részvénytársaság működött az országban, ebből mindössze néhány tucatnyi volt tőzsdei. Ami pedig a logikát illeti: ha egy kategória csak két alkategóriából áll, akkor elég az egyiket megkülönböztetni. Például azt a néhány tucatot. igaz, akkor nem jutna könnyű pénz néhány, most „kaszáló” szektorba. Uj körzetek és rendelők: szó sincs ajándékokról gyöngyös Korábban beszámoltunk róla: néhány háziorvos nem ért egyet az önkormányzat döntésével, melynek alapján két új felnőtt háziorvosi körzet nyílt az év elején a városban. Ezzel kapcsolatban a Diósmalom úti új rendelő orvosa, dr. Reinelt Ákos tudatta: a háziorvosi ellátás biztosítása az önkormányzat feladata. - A városban évek óta dolgozó háziorvosoknak lehetőségük volt arra, hogy a két új rendelő kialakítása előtt nemtetszésüket fejezzék ki. Ám ha nem sikerült a döntéshozók véleményét megváltoztatni, akkor le kell vonni a megfelelő konzekvenciát - vélekedett. Hozzátette: az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy valós igény van az új rendelőkre, amelyek az önkormányzat tulajdonában vannak, így semmilyen ajándékot nem kaptak az új háziorvosok. Inkább ajándéknak tekinthető, hogy az évek óta dolgozó háziorvosok a piaci érték töredékéért, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatásával válhattak a régi rendelők tulajdonosává. Dr. Reinelt Ákos szerint az esélyegyenlőség azt jelenti, hogy helyzeti előnnyel senki sem rendelkezik. Az új praxisok messze előnytelenebb helyzetben vannak, hiszen egyetlen „beteget” sem kaptak. HÍRÖZÖN megyénkből Mátraballa - a helyi nyugdíjasklub tagjai április 4-én Budapestre kirándulnak. A főváros nevezetességeinek megtekintése után az Operett Színházban vesznek részt egy előadáson. Március 29-én, szerdán Arató Gergely oktatási államtitkár érkezik a településre, hogy tájékozódjon a kisiskolában folyó pedagógiai munkáról. Nagykökényes - Április 1-től négy közcélú munkást alkalmaznak a községben. Feladatuk a vízelvezető árkok rendbetétele és a parkok karbantartása lesz. A településen - az országgyűlési választásra készülve - kifestették a szavazóhelyiséget. Nagyréde - Újabb fejlesztési célokra szeretne pályázati úton támogatást nyerni a Nagyrédei Környezet- védők és Hagyományőrzők Egyesülete - tudtuk meg Mészáros Tibortól. A szervezet elnöke elmondta, hogy részt vesznek a MOBILITÁS által kiírt pályázaton. Ha nyernek, a pénzből irodabútorokat vásárolnak. A Nemzeti Civil Alapprogramhoz is nyújtanak be pályázatot: a támogatásból működési célokra és a közösségi tér fejlesztésére költe- nének. Nagyvisnyó - Szerdán 15 órától képviselő-testületi ülést tartanak a polgármesteri hivatalban. A tanácskozáson Molnár Albertné polgár- mester terjeszti elő az önkormányzat elmúlt évi gazdálkodásának zárszámadását. Ezt követően a szociális kérelmeket bírálják el a képviselők. Parádsasvár - Tíz emberrel indított közmunka-programot a mátrai település önkormányzata - tudtuk meg Holló Henrik polgármestertől. A helyi üveggyár felszámolása miatt sokan váltak munkanélkülivé, s ők lassan kikerülnek az ellátásból, ezért is fontos a munkahelyteremtés. Tervezik, hogy még öt helybelit felvesznek az említett közmunka-programba, s az önkormányzati tulajdonban lévő, intézményként már nem működő óvoda- és iskolaépület hasznosításáról is gondolkodnak - itt is munkaalkalmakat szeretnének teremteni. Pétervására - A város önkormányzatának képviselő-testülete március 29-én, szerdán délután 3 órától tartja soron következő ülését. Először Szabó Károly falugazdász beszámolóját hallgatják meg, majd a körzeti orvosok, fogorvosok és gyermekorvosok adnak tájékoztatást a város egészségügyi helyzetéről. Ezt követően dr. Maróthy Zoltán hatósági állatorvos összegzi a város állat-egészségügyi helyzetét, majd a szociális rendeletet módosítják a jelenlevők. Végül a polgármester havi illetményét határozza meg a testület. Poroszló - Megjelent a Poroszlói Újság, a település és körzete fügioro^löi árság 9 TTwK^öAiÉitafCcarTti*. KOztai Kívtuwr getlen közéleti havilapjának legfrissebb száma. A kiadvány első oldalán gratulálnak Deáki Jánosnak, a Poroszlói Honismereti Baráti Kör elnökének, aki március 14- én Sólyom László államfő adományaként a „Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt” kitüntetést vehette át. Az érdeklődők a lapban olvashatnak még a Tisza-tó által elnyert ökoturisztikai védjegyről, a képviselő-testület határozatairól. Készült egy személyes jellegű interjú Bornemisza János polgármesterrel is, és a Gasztronómiai Randevú rovata sem hiányzik. Tudósítanak az óvodai farsangról is. Tamaszentmiklós - Két nagyobb volumenű pályázatot adott be az idén az önkormányzat. A Hevesi utca felújítására 18 millió forintot igényeltek. Ugyanakkor pályáztak a település rendezési tervének elkészítésére is. A községben élőket érintő hír továbbá az is, hogy április 4-én lesz a faluban az eboltás. Azoknak, akik a jelzett időpontban nem tudják derék négylábúikat beoltatni, várniuk kell a pótoltásra április 18- ig. Az árak a tavalyihoz képest nem változtak. Vámosgyörk - Ma 16 órakor kezdődik az ultibajnokság következő fordulója a közösségi házban - tudtuk meg Bódi Zsolt intézményvezetőtől. A szervezők minden versenyzőt és érdeklődőt várnak.