Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-22 / 68. szám
2006. MÁRCIUS 22., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 5 f Nem szűnő hivatali üldözés egy kocsi miatt Kinek a kötelessége, feladata intézkedni az alábbi ügyben? Fiam a tulajdonát képező személygépkocsiját 2003. május 16-án eladta szabályszerű adásvételi szerződéssel. A szerződés egy példányával az Egri Polgármesteri Hivatal adóirodájánál, valamint az okmányirodában az adásvételt ekkor bejelentette. Fiamat az adóiroda 2004 és 2005-ben azzal zaklatta, hogy nem fizeti a súlyadót Ekkor hosszú huzavona után ezt lerendezte. 2004-ben kiderült, hogy a gépkocsi állítólag lopott, rendőrségi eljárás kerekében őt is meghallgatták tanúként, amely eredményéről azóta sem értesítették. 2005 őszén parkolási pótdíjak megfizetéséről kapott felszólítást kétszer 12 ezer Ft-ról, valamint a miskolci közterület-felügyelettől 2 ezer Ft- ról. 2006. jan. 26-án Debrecen környékén a rendőrségi igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a személygépkocsira nincs kötelező felelősségbiztosítás. Az Egri Rendőrkapitányság az utóbbi szabálysértésért 30 ezer Ft pénzbüntetéssel sújtotta. Kérdésem az illetékesek felé: fiamnak, mint jogkövető állampolgárnak, kötelessége-e mások nem tudása vagy nemtörődömsége miatt a szabadidejét, munkaidejét fenti ügyek intézésére feláldoznia? Kérdésem vagy megjegyzésem az intézkedő rendőrökhöz: milyen alapossággal jártak el akkor, amikor 2006. január 28-án X. Y.-t igazoltatták a korábban a fiam tulajdonában lévő gépkocsival, és nem tisztázták a tulajdonjogot? Az okmányiroda illetékeseitől kérdezném: a náluk időben bejelentett gépkocsi-eladást miért nem regisztrálták? 2006. február 27-én az okmányiroda által kapott időpontban a fiam megjelent, panaszát előadta. Kérte a gépkocsinak a forgalomból való kényszerkizárását. Azt a választ kapta, hogy ezt csak a forgalmi engedély felmutatásával tudják végrehajtani. Ismételten hangsúlyozta, hogy a gépkocsit 2003-ban eladta, így a forgalmi engedély már nincs a birtokában. Ekkor kapott egy hivatalos igazolást, amely a további zaklatások esetén felhasználható. Ez lenne a végleges megoldás? Az illetékesek nemtörődömsége, hanyagsága miatt fiamnak számtalan esetben kellett szabadságot kivennie, hogy intézkedni tudjon. Nagyon örülnénk, ha az általam felvetett problémára az arra illetékesek végleges megoldást találnának. Utólagosan bejelentem még, hogy a mai napon a korábban a fiam tulajdonában lévő Skoda típusú személygépkocsira, melyet kb. három éve eladott, az egri adóiroda súlyadó meg nem fizetése miatt a fiamat ismételten felszólította. Fekete János Eger (cím a szerkőben) Mennyei eledelek estje a társasági vadászbálon Február 25-én tartotta az Egri Csillagok Vadásztársaság az évi soros vadászbálját. Köszönet a szervezőknek és a vendéglátó- egység dolgozóinak. A szakácsok igazán kitettek magukért. Mennyei eledelek sora vonult fel az este folyamán. A jó hangulatról a zenészek gondoskodtak. Reméljük, hogy még sok ilyen hangulatos, kiválóan szervezett programban lesz részünk. Bartók Lászlóné Ostoros Tinódisok köszöneté a kiváló szakmunkáért A Tinódi Sebestyén Általános Iskola nevelőtestülete, szülői munkaközössége, diákjai ezúton is köszönetét szeretnének mondani a Bornemissza Gergely Szakközép- Szakiskola és Kollégium igazgatójának, szakoktatóinak és tanulóinak az iskola tornatermének kifestéséhez, megszépüléséhez nyújtott segítségért. A borne- misszások szakoktatói (Somogyi Tibor és Bódi István) és szobafestő-tanulói kifogástalan, szép munkát végeztek. Látva szorgalmukat és munkájukat, biztosak lehetünk abban, hogy jó felkészítést kapnak, és így kiváló szakmunkásokká válhatnak. Segítségük nélkül a fentieket nem tudtuk volna megtenni. Kívánunk további jó munkát, szép sikereket a bornemisszásoknak! Bolla Károlyné igazgató Farsangi mulatság a csányi otthonban A Csányi Idősek Otthonában február 15-én tartottuk a farsangi bált. A mulatság a jelmezes felvonulással kezdődött. Helgert Mária kisbíró hívó szavára jöttek egymás után a fellépők. Elsőként a méltán híres Máté Ottilia lépett fel székely asszonykórus kíséretében. Volt „nagymama lekvárját” készítő brigád, az örök ellenség: angyal és ördög, kutya és macska barátság. A sort indián és cowboy zárta. A zenére kezdődött a tánc, majd a tombola következett, melyen értékes tárgyak kerültek kisorsolásra. A tombola létrehozásában köszönjük a támogató segítségét! Ezek után következett a meglepetés, a finoman elkészített fánk, ezért köszönet a konyha dolgozóinak. A bál egészen vacsoráig tartott, mindenki jól érezte magát. Juhász Árpád Egy néptanító elköszönt guba dezső Mindig a kisemberek érdekeit képviselte Guba Dezső 1924. január 7-én született Hevesen többgenerációs iparos családból. Apja kovácsmester volt. Elemi iskoláit Hevesen, a gimnáziumot Jászapátin végezte (ahová az akkori útviszonyok közepette kerékpárral kellett járnia). 1942-1946 között Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult és szerzett magyar szakos tanári diplomát. 1946-1948 között az egyetem szociáldemokrata fiatalok kollégiumának igazgatója, majd 1950-ig egy csepeli szakiskola tanára. 1950 márciusában a Fővárosi Bíróság a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése címén 10 évi börtönre ítéli. 1955. május 1-jén szabadul. 1955-1957 között a hevesi művelődési ház munkatársa. Az 1956-os forradalom Hevesen éri, ahol a Járási Munkástanács elnöke lesz, ezért a miskolci népbíróság 1957-ben életfogytiglani fegyházra ítéli. 1963-ban mérséklik büntetését, és május 1-jén szabadul. 1963- tól az 1980-as évek elejéig mint napszámos és mint műfordító tevékenykedik. 1966-ban Pitter- mann osztrák kancellár - aki akkor a II. Internacionálé elnöke volt - magyarországi látogatása alkalmával külön találkozón fogadja Guba Dezsőt, melynek következtében két évre kitiltják Budapest és Pest megye területéről. 1988-ban még nem kap útlevelet. A politikai helyzet konszolidálódásával együtt több mozgáslehetősége és munkalehetősége van. A teljes rehabilitációja a rendszerváltással valósul meg, amelyet ez idő utáni kitüntetései is igazolnak. A Magyar Köztársaság elnöke a Rákosi- és a Kádár-diktatúrával szemben tanúsított példamutató helytállásáért aranyéremmel tünteti ki. A Magyar Köztársaság elnöke életútja elismeréseként a Magyar Köz- társasági Érdemrend középkeresztjét adományozza. Tulajdonosa a Hazáért és Szabadságért 1956-os emlékéremnek. 1943-ban kerül kapcsolatba a Szociáldemokrata Párttal. A párt vidéki értelmiségi és főiskolai vonalán dolgozik. Közvetlen munkakapcsolata van Kéthly Annával. Szervezi és irányítja a szociáldemokrata fiatalok kollégiumát. Nem ért egyet a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt egyesülésével, ezért kerül összeütközésbe a hatóságokkal. A börtönévek alatt aktív pedagógusi tevékenységet folytat, iskolát szervez és vezet. Egész élete és munkássága során következetesen kiállt a szociáldemokrata értékek mellett. Elveit vállalta akkor is, amikor ezekért komoly büntetés járt. A párt jellegéből adódóan élete minden állomásán a kisemberek, a bérből és fizetésből élők érdekeit képviselte, azokon kívánt segíteni. Nagy gondot fordított az egyszerű emberek felzárkóztatására, szellemi és politikai tekintetben egyaránt. Ennek érdekében formális és informális úton is igen sokat tett, József Attila szellemében tevékenykedett, és vallotta, hogy „Egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani”. 2006. március 3-án, pénteken egy néptanítóval és egy igazi szociáldemokratával lett szegényebb az ország. Büntetést a szabálysértőknek! Mindenki mástól remél megoldást, ha havazik Fergeteges mulatsággal űzték el a telet „Síkos és fehér veszedelem” címmel a Hírlap február 19-i, vasárnapi kiadásában a jegyzetíró megyénk közútjainak az elmúlt héten történt tanulságos eseményeire pillantott vissza. A sajtó joggal tálalja kommentárokkal a szörnyű baleseteket. A közlekedők másik nagy tábora, akik nem járművel, csak gyalog járják útjukat, szerencsére ritkán kerülnek az újságba. De ami a megyeszékhelyen történt nemrégiben: Eger utcáin a gyalogosok „ szinte kivétel nélkül áldatlan helyzetbe kerültek. Különösen a pénteki nap volt kriminális. Februárban a már nem várt nagy hóesés, majd az ónos esővel mixelt gyors olvadás próbára tette a járókelők idegzetét. Belvíz mindenfelé! A hivatalok, s a legtöbb középület előtt bokáig érő hókásás latyakban gázolva lehetett továbbjutni. Száraz lábbelire mindössze két esetben maradt remény: helikopterre szállunk, vagy egyszerűen nem hisszük el, amit látunk, tapasztalunk. Persze, másképpen fest a helyzet, ha a leesett havat nem tapossuk le, hanem idejében elsöpörjük. Ha én néprajz- kutató lennék, a hólapátolást a feledésbe merült fogalmaink élmezőnyébe sorolnám, s helyébe a „hóhányó” kifejezést írnám. a gyalogátkelőknél is. Hiába a felhívás, falragaszok és apelláta az öntudatra, évtizedek óta változatlan a népesség hótakarítási ambíciója. A csúszkálok vagy vízben járók szitkozódása is hasztalan. A legközelebbi hóesésig is várhatóan marad minden boszElszoktunk már a hóeséssel járó munkától, mivel majd mindenki mástól várja a lakó- vagy munkahely övezetéhez tartozó útszakasz tisztán tartását. A kritikus napon reménytelen helyzet alakult ki a buszmegállók környékén és szusag. Mi hát a megoldás kulcsa? A klasz- szikus bio-hótisztítást leszámítva - majd kisüt a Nap és elolvad —kézenfekvő az orvoslás módja. Mindössze annyi a teendő, hogy az érvényes, de gyakorlatilag hatályon kívül helyezett rendelkezés alapján szigorú büntetést rójanak ki a szabálysértőkre. Simon Imre (cím a szerkőben) Február végén fergeteges táncmulatsággal zárta az idei farsangot az egri Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet. A bált Gallovits László, a szervezet helyettes vezetője nyitotta meg. A mulatságon minden asztal roskadozott. Köszönet érte a szervezet vezetőjének, Papp Jánosnénak, hogy ez évben is megtarthattuk ezt a vidám hagyományőrző ünnepséget, s Gyulai Ferencnek, aki mindezt megszervezte. Zelei Ferencné, Eger Köszönet a lelkiismeretes gyógyítóknak Köszönetemet fejezem ki az egri Markhot Ferenc Kórház sebészeti intenzív osztályán dolgozó dr. Magyar István mb. ov. főorvosnak és az ottani orvosoknak, nővéreknek és minden dolgozójának a betegek gyógyításában végzett lelkiismeretes, fáradhatatlan munkájukért. Stregova Lajos Elhanyagolt sírok: hiába haltak a hazáért Tiszta víz került végre a füzesabonyi pohárba Tíz éven belül harmadszor kényszerülök arra, hogy az illetékesek figyelmét felhívjam egy nagyon szomorú tényre: 1944 novemberében a szovjet csapatok harci cselekménye során nagyon sok magyar katona esett áldozatul. Ezeknek az áldozatoknak nagy többsége temetőkben nyugszik. Sajnos, nem mondható ez el a Besenyőtelek községhez tartozó Kaparóház előtt 61 évvel ezelőtt elhantolt két magyar áldozatra (egy honvéd és egy zászlós), akik a mai napig az árokparton vannak. Két esztendővel ezelőtt a Hírlap hasábjain felhívtam az illetékesek figyelmét arra, hogy több mint 60 év után kerülhessenek megfelelő nyugvóhelyre. Az írásom megjelenése után Besenyőtelken működő két szervezet is jelezte, hogy intézkedni fognak e két szerencsétlen áldozat méltó végtiszteletéről. A két esztendővel ezelőtti írásomban megjegyeztem, hogy ha Irakban egy zsoldos magyar katona elesne, azt idehaza katonai pompával helyeznék végső nyugalomra. Ez sajnos bekövetkezett, de a hazájáért elesett, hősi halált halt magyar áldozatok közömbösek az illetékesek számára! Ez nagy szégyen! Szomorú, hogy e véleményemnek ismét így kellett hangot adnom. Berecz Gábor Sarud Február 27-én a füzesabonyi ön- kormányzat képviselő-testülete nevében Gulyás László polgár- mester beszámolt a „telepi” választópolgároknak a 2005. évben elért eredményekről, valamint a 2006-ban elvégzendő feladatokról, melyet a város szépítése, komfortosabbá tétele érdekében kívánnak tenni. Több mint egy évtizedes álma, terve a Füzesabonyban működő tüdőgondozó rendelőben az elavult röntgengép kicserélése, mely 2005-ben végre megvalósult. 2005-ben Füzesabonyban az utak és gyalogjárdák felújítása, aszfaltozása kb. 95%-ban megtörtént. Ebből a munkából a telepi területen szinte minden út megújult. Talán legnagyobb örömünkre Radics József a vízügy képviseletében bejelentette, hogy a rég áhított víztisztító berendezést a napokban üzembe helyezték, s így Füzesabony lakói egészséges ivóvizet kapnak. Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődött városunk, otthonosabbá, élhetőbbé vált lakóhelyünk. Mindez a város vezetését dicséri. Kívánjuk, hogy a 2006-os év is eredményes munkával teljen, s év végén az elvégzett munka okozzon a képviselő-testületnek olyan örömet, amilyent a tiszta, iható ivóvízzel szereztek a város állampolgárainak. Bocsi József Füzesabony (cím a szerk.-ben)