Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
15 2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORT - HIRDETÉS Mintegy 80 sípmester vett részt a megyei játékvezetők Gyöngyösön rendezett idény eleji tesztjén és értekezletén, ahol a közelgő' szezonra vonatkozó legfontosabb tudnivalókról is szó esett. Bódi Csaba labdarúgás A pályaviszonyok a bírókon is kifogtak, mert salak vagy fű helyett csupán a gyöngyösi utak aszfaltján tudták lebonyolítani a fizikai teszt során kötelező 12 perces futást A szellemi felmérőn azonban már a körülményekre nem lehetett panasz. Az aktuális információkról és a szabályváltozásokról Kiss Tibor, az oktatási albizottság vezetője adott tájékoztatást sípmestereknek. Terítékre került a téli idény is, melynek során megyénk játékvezető válogatottja a kelet-magyarországi bírótornán 11 csapat közül az 5. helyen végzett, míg az országos megmérettetésen 20 társulatból all. hely jutott a mieinknek. A játékra alkalmatlan pályák miatt később kezdődő tavaszi idényben a következőkre figyelnek majd jobban a mérkőzések dirigensei. Ékszerviselés Egységesen és következetesen mindenfajta ékszer (gyűrű, fülbevaló-/'karkötő, bőr-, műanyag, ill. gumiszalag) viselése a mérkőzésen tiltott. A játékosnak nem elegendő tapasszal elfedni az ékszert, mert a lera- gasztás nem nyújt megfelelő védelmet. Az ellenfél visszatartása Mezhúzás és a kézzel történő visszatartás megítélésében általában csak közvetlen szabadrúgást vagy büntetőrúgást kell ítélni, de vannak olyan szituációk, amikor egyéb további szankció is szükséges, pl. sportszerűtlen magatartás miatt sárga lappal figyelmeztetni kell azt a játékost, aki visszatartja az ellenfelét, hogy megakadályozza őt egy új, ígéretes pozíció felvételében; ki kell állítani azt a játékost, aki az ellenfél visszatartásával nyilvánvaló gólhelyzetet akadályoz meg. Sárga lappal figyelmeztetni kell, ha a játékvezető véleménye szerint a labdarúgó provokatív, gúnyos vagy Ingerlő Lesjelzések Leshelyzetben tartózkodni önmagában nem szabálytalanság. A játékvezető-asszisztenseknek csak azokat a leshelyzeteket kell jelezniük, amelyeket büntetni kell. Leshelyzetben levő játékos csak akkor büntetendő, ha abban a pillanatban, amikor csapattársa érinti vagy megjátssza a labdát, a játékvezető véleménye szerint aktívan részt vesz a játékban úgy, hogy: beavatkozik a játékba; vagy zavarja az ellenfelet; vagy előnyt szerez leshelyzetéből. A gól ünneplése A gól utáni mérsékelt ünneplés megengedett, azonban nem járhat túlzott időveszteséggel. A játékost sárga lappal figyelmeztetni kell, ha a játékvezető véleménye szerint a labdarúgó provokatív, gúnyos vagy ingerlő; a gól ünneplése céljából felmászik a nézőteret határoló kerítésre. A játékost nem kell figyelmeztetni a játéktér elhagyásáért gólöröm esetén, de szükség- szerű, hogy térjen vissza a játéktérre, amilyen gyorsan lehetséges. ★ A március 17-én megjelenő Grátisz Gól című kiadványunk támogatói: Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezet, Eger Autokomplex Kft - Eger, Balogh Oktató Kft, Miskolc, Betongép Kft, Eger-Gyöngyös-Hatvan, Bükk Autóház Kft, Eger, Centrál Travel, Eger, Demi 2001 Kft, Novaj, Egér-Kapu Bt, Andornaktálya, Egertherm Kft, Eger, Egri Húsvár, Erzsébet-M 2000 Ingatlanközvetítő Kft., Eger, Észak-Kelet Magyarországi LITE Nyelviskola, Eger, Expressz Ingatlanközvetítő Iroda, Eger, F + F Tisza-tó Tüzép és Fészek Áruház Sarudi Telepe, Fabók Fabót, Felnémet, Fenstherm Ingatlan, Gál és Társai 98’ Kft, Eger, Gumibörze, Eger, Horgászparadicsom, Eger, Inter-Sport, Eger, Juhász Ferenc Autószerelő Műhely, Egerszalók, Közlekedési Biztosítási Egyesület, Langwest Nyelviskola Bt., Eger, Laxter Fenyőbútor Kft., Eger, Mező Eredetiségvizsgáló, Eger, Nívóber Kft, Nyíregyházi Állatpark, Pegazus Tours, Gyöngyöspata, Real Ingatlan- forgalmazó Iroda, Eger, Renault Márkakereskedés - Hatvan, Sirály 92’ Bt., Eger, Suzuki Sós, Hatvan, Szent József Forrás Kft. - Eger, Tóth Autókereskedés, Eger, Tuza Camion, Unicar Kft, Eger, VK Trend Divatáru Üzlet, Wilker Kft, Eger. Ékszer: leragasztva sem érdemes tudni Amire fokozottan ügyelnek a játékvezetők ■ HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Péntek floorball: Diákolimpia VI. kcs., lányok, Eger, Pásztorvölgy, 10.00. Szombat ASZTALITENISZ: NB II., Kelet, férfiak: Kömlő I. - Gyula, 11.00. kézilabda: NB Í/B., Kelet, férfiak: Gyöngyösi Főiskola KK- Tiszafóldvár, Gyöngyös, Kálvária-part, 16.00. NB II., Észak, férfiak: Hevestherm- Heves SE - Tarján, Füzesabony, 11.45. NB II., Északkelet, nők: Fenstherm- Füzesabonyi SC - Eszterházy KFSC, 16.00. KOSÁRLABDA: NB l/B., Kelet, férfiak: Fenstherm-Egri Fekete Sasok - Tiszaújváros, Eger, körcsarnok, 18.30. ökölvívás: Régió box regionális és megyei egyéni verseny, 1. forduló, Gyöngyös, Egri út, 16.00. röplabda: Megyei bajnokság, diák IV., kcs., lányok, Bélapátfalva Ált. Isk., 9.00. természetjárás: Ifjúsággal a Bükkben túramozgalom Pe- tőfi-emléktúrája a Szarvaskő- Tanyák - Major-tető kilátó- Margit-forrás - Leshely 6 kilométeres útvonalon. Találkozó: Szarvaskő, vasútállomás, 10.00. A Kárpát Egyesület Eger Mátra-túrája a Márkáz - Markazi várrom- Rókalyuk-tető - Markazi kapu - Disznókői vh. - Ilo- na-völgy - Parádfürdő 14 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 7.30. TOLLASLABDA: 2006. évi Újonc magyar bajnokság. Gyöngyös, Felsővárosi Ált Isk., 9.00. VÍZILABDA: OB. I., férfiak: Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - Domino-BHSE, Eger, Bitskey-uszoda, 16.30. labdarúgás: Megyei I. o.: Zagyvaszántó - FC Hatvan, 14.30. Megyei II. o., Kelet, 14.30: Poroszló - Balaton, Detk - Egercsehi. Nyugat, 14.30: Visonta - Abasár, Energia SC - Szűcsi. Megyei III. o., Délkelet: Heves- vezekény - Egerszólát, 14.30. Kiemelt utánpótlás bajnokság (U13, U15): Egri Sportiskola - Debrecen, Eger, műfű, II, ill. 13.00. Vasárnap ASZTALITENISZ: NB III., Észak- magyarországi régió, A-cso- port, 10.00: Karácsond II. - Pásztó, Hatvani Lokomotív III. - Lőrinci, Karácsond I. - Salgótarján. B-csoport, férfiak: HMÖ SE Eger - Mályi, 10.00, Kömlő II. - Borsod Volán, 11.00. floorball: Diákolimpia VI. kcs., fiúk, Eger, Pásztorvölgy, 10.00. kézilabda: NB II., Északkelet, férfiak: SHS Eger- Eszterházy SE - Füzesabonyi SC, Eger, körcsarnok, 17.00. kosárlabda: NB II., Észak-al- fóldi régió, férfiak: Eszterházy KFSC-Hész Gépszolg SE - Nagykálló, Eger, Eszterházy-csarnok, 17.00. sakk: Megyei csapatbajnokság, 9.00: Vörösrák Eger Munkács, Hatvan - Heves, Pásztó - Gyöngyös II., Andornaktálya - Egri Vasas, Pétervására - HMÖ SE. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt Petőfi-emléktú- rája és vártúra a Szarvaskő - Szarvaskői vár - vissza Má- ria-forrás - Leshely (megemlékezés) - Papp-hegy - Felnémet 10 kilométeres útvgr nalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 8.30. labdarúgás: Megyei II. 0., Kelet, 14.30: Eger - Noszvaj (műfű), Domoszló - Andornaktálya, Mátraderecske - Demjén. Nyugat: Boldog - Solybor- Gyöngyössolymos, 14.30. Megyei III. o., Észak: Szajla - Ivád, 14.30. A CIB Bank Zrt. valuta- és forlntpénztáros $ CIB BANK lr munkatársat keres egri fiókjába. Feladatok: ■+ pénztári tételek számfejtése.-* pénztári be- és kifizetések. -♦ ATM-feltöltéS. Ht éjszakai trezorkezeíés,-* készpénzigény elkészítése. Elvárások:-k pénzintézetnél szerzett, minimum 1 éves forint- és valutapénztárosi tapasztalat, valutapénztárosi vizsga, -* államilag elismert alapfokú nyelvvizsga. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük 2006. március 20-ig küldje el önéletrajzát a megpályázni kívánt pozidó megjelölésével a CIB Bank Zrt. központi címére: 1027 Budapest, Medve u. 4-14. Humánpolitikai főosztály, vagy jelentkezzen honlapunkon a www.cib.hu karrier oldalán a fenti hirdetésre. www.cib.hu CIB, a Gruppe Banca íntesa bankja (1Ä3W9-179777) Hí KÖZLEMÉNY Adófizetési Határidő (2006-03-16) Tisztelt: Adózók! Eger MJY. PH. Önkormányzati Adóhatóság felhívja szives figyelmüket arra, hogy 2006. 03- 16-ig kell befizetni a helyi adókat (helyi iparűzési adó. építményadó, telekadó) és gépjárműadó elsó félévi összegeit. .Az adóhatóság a regisztrált címekre postázta az adófolyószámUHigyen legeket, melyekből értesülhettek fizetési kötelezettségeikről. .Azon, helyi iparűzési adófizetési előírással rendelkező adóalanyok, akik 2005. december 20. napjáig feltöltési kötelezettséget teljesítettek, e befizetéseik .túlfizetésként' jelennek meg egészen az adóbevallása feldolgozásáig (2006. május 31). Ezért kérjük, hogy az iparűzési adószámla fizetési kötelezettségét tartalmazó első félévi ..Folyó évi adókötelezettség (előlegé összegét - szükség szerint - emeljék meg a feltöltésre múlt évben fizetett összeggel. A fizetési kötelezettséget a bankszámlával rendelkező adózóknak átutalási megbízással, bankszámlával nem rendelkező adózóknak belföldi postautalvánnyal vagy folyószámlájáról történő átutalással kell teljesíteniük. Bankszámlával rendelkező Ügyfeleink az önkormányzati adóikat csoportos beszedési megbízás keretében is fizethetik. 2006. február közepétől a formájában és tartalmában is megújult egri városi portálon ( www.eger.hu ) az állampolgárok, vállalkozások, könyvelők hozzáférhetnek az őket közvetlenül érintő helyi információkhoz, tájékozódhatnak a város eseményeiről, híreiről és megfelelő tájékoztatást kaphatnak a hivatali ügyintézéssel kapcsolatos teendőkről. Ezen túlmenőeu hivatal ügyeiket - fokozatosankibővülóen - elektronikus úton, kényelmesen számítógépen is intézhetik. Felhívjuk az érintett Adózók (könyvelők) figyelmét arra. hogy - az okmányirodánál történő regisztrálást köm tóén - 2006. március közepétől a városi portálról elérhetik saját, az egri önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adataikat (különböző adónemek adóbevallási adatait, folyószámla egyenlegeket, stb.). Eger.Me gyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adóirodája 5HEVESI1 HÍRLAP Kp, gtOhctq*. hatom Htvn. mamoHT. W|Ló»«at<TWAiAMViUo»«t»MiianWNAniAMA Kiadja az Azal Sprlngar-Magyarorszig Kfl Ham Magyal Irodája. Falalás kiadó a Ml. ügyvazsto Igazgatója j Ftakesztó: STANCA ISTVÄN \ KiadóvezeU: PERJÉS) ATTILA I Vezető szerkesztő: j DR SZALAY ZOLTÁN i| Lapszerkesztők: I HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR MB. I Szerkesztőség és kiadó címe: I 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pl. 23.) I Telefon: 36/513600, fax: 36/513-605. li E-mail cím: hmhirlap@axels.hu | Ügyfélszolgábti iroda: j Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 \ Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN l Telelőn: 36/513634, fax: 36/513630 j Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 \ Az előfizetői példányok kézbesítését az I Axel Springer-Magyarország Kft. Heves 1 Megyei Irodájának terjesztő hálózata í végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi- I onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1600 Ft negyedévre 4800 Ft fél évre 9600 a egy évre 19200 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax- 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/tax 37/341-051). Készült: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, i amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., § Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., I Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság | Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- | újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő | Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- | sük, akcióira, kiadványaira és egyéb § szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek | az általunk kezelt személyes adataik kö- £ réről, felhasználásuk módjáról és céljá- f ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- f tését, felhasználásuk korlátozását, illet- f ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.