Heves Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
SZOLGÁLTATÁS HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK Sírkőnél is fontos a szerződés feszültségforrás Még mindig sok panasz érkezik az áramszolgáltatóra Csatornázott panaszok A civil fogyasztóvédők bekapcsolódtak a verpeléti szennyvízprobléma megoldásába is, a hálózatkialakítás miatt ugyanis több utca 1999 óta nem képes használni a közművet A másik, de már működő csatorna, a fogyasztói panaszügyek elintézésének gyors és ingyenes módja, a békéltető testület méltán növekvő ismertségnek örvend S egyre bővül a sikeresen lezárt itteni panaszügyek száma. Az örökkévalóság is csak szerződéssel nyugodt A civil fogyasztóvédő szervezet mára átfogóan behálózza Hevest, és a városi információs irodái - Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Füzesabony - mellett a kisebb településeken például Aldebrőn a teleházban is igyekszik jelen lenni. Az 1998-as megalakulásunk óta civil aktivistáink fokozott mértékben kapcsolódtak be a tevékenységbe, s mára a fogyasztó- védelmi felügyelőséggel is intenzív munkakapcsolat jött létre, rendszeresen közös ellenőrzéseken veszünk részt velük - hangsúlyozza Papp Jánosné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) Heves megyei elnöke. Egerben a Civil Ház létrehozása óta ad helyet az OFE Heves megyei központjának és információs irodájának. A 2004-ben a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséggel megkötött együttműködési megállapodás szorosabbra fűzte a kapcsolatot az állami hatósággal, mellyel jól kiegészítik egymást a fogyasztóvédelem terén. Az egyesület megyei szervezetében jelenleg nyolcvan aktivista tevékeny részvételére számíthatnak, s működtetik a fogyasztó- védelmi Figyelő szolgálatot. A sokfelé ágazó fogyasztóvédelmi munkába az önkormányzatok is bekapcsolódnak. Jellemző, hogy a polgármesteri hivatalok is mind gyakrabban kérnek az egyéni lakossági panaszok elrendezéséhez tanácsot. Harmadik éve folytatják az OFE-szakértők a szakközépiskolákban a tanulók tájékoztatását a fogyasztói ismeretekről. A fogyasztók szokásai gyakran igen nehézkesen, lassan igazodnak a megváltozott piaci körülményekhez, ezért nem ritka a meggondolaüan, megfontolatlan pénzköltés. Különösen sok probléma van a sírkő, tatarozás vagy kisebb építési-felújítási munkák megrendelésével, amikor a fogyasztók zömmel nem mérik fel előre annak jelentőségét, hogy mivel jár - de legalábbis köny- nyen járhat - a szakszerű szerződés és hivatalos számla hiánya. Az ilyen esetekben a civil fogyasztóvédők utólag már a legjobb akarattal sem képesek segíteni. Ugyanez vonatkozik a használt gépkocsik vásárlására, vagy az „Ismerd meg hazádat buszos árubemutatós mozgalom" keretében meggondolatlanul aláírt szerződésekre. Újabban egyes cégek az „előleg” fejében egy közönséges nyugtát és mellé vásárlási bont adnak, a kárvallott fogyasztók pedig a bont csakis egy éven belül, egy újabb program keretében vásárolhatják le, vagy a cég központi raktárában - hangsúlyozza a fogasztók magazinja, a Kosár is. A közüzemi telefonos reklamálás, egyeztetés ugyanis - különösen kistelepüléseken - szinte kivitelezhetetlen az automata gépi információs kapcsolások miatt. A fogyasztói panaszoknál erősen hátrányos a garanciális időn belüli reklamálás rendezése, mivel a rendelet úgy határozza meg az ügyintézés időtartamát, hogy „lehetőleg igyekezni kell 15 napon belül elrendezni". A garanciális javítás többek között az elektromos készülékeknél gyakorta indokolatlanul húzódik- halasztódik. A nagy bevásárlóközpontoknál viszont kezd elharapózni az a jelenség, hogy az ő forgalmuknak a reklamált áru szinte ki sem mu- tathatóan csekély része, így a vevők panasza sokszor nem nyer kellő elintézést. A kisebb értékű - jellemzően távol-keleti - áruk reklamációjának szokásos „kezelése”, hogy a terméket jegyzőkönyv felvétele nélkül félredobják, a vevőnek pedig azt mondják, válasszon helyette másikat, vagy vásárolja le. Napi tapasztalat Heves megyében is, hogy ha a fogyasztók nem vigyáznak magukra, nem kellően tájékozottak és elővigyázatosak, az könnyen meggondolatlan lépésekhez vezet, s ezen még az erélyes és jól felkészült civil fogyasztóvédelem sem tud segíteni. ORSZÁGOS FOGYASZTÓVÉDELMI EGYESÜLET(OFE) 1012 Budapest, Logodi u. 22-24. (hétfő-csütörtök: 9-16, péntek: 9-13 óra) Tel: 06-1-311-7030 Fax: Oél-331-7386 WWW.OFE.HU www.kosarmagazin.hu Kosár - a fogyasztók magazinja, az OFE havilapja FOGYASZTÓVÉDELMI TANÁCSADÁS HEVES MEGYÉBEN: Az OFE Heves Megyei Szervezete, elnöke: Papp Jánosné, Eger: Civil Szolgáltató Központ (Egri Civil Ház), 3300 Bajcsy-Zs. u. 9. hétfő-kedd 9-12-ig. Telefon: (36)517-295, 296 Gyöngyös: Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület, Fő tér 9. hétfőn 9- 12-ig. Aldebrő: Teleház, minden hónap második hétfőjén 14-16 óra között a debrői kistérség települései részére OFE-aktivista tart fogadóórát és felveszi a panaszokat. Egyeztessük óráinkat! Sok a panasz a közüzemi szolgáltatásokra. A fogyasztóknak ajánlatos rendszeresen ellenőrizni a víz-gáz-villany fogyasztásmérőket és vezetni az óraállásokat, hogy az éves elszámolásnál ne érje őket meglepetés. A legtöbb panasz még mindig az áramszolgáltató kapcsán érkezik - többek közt hibás óra fölszerelése miatt -, bár az utóbbi időben sokat javult a szolgáltató cég ügyintézési módszere. S a panaszos ügyét a szolgáltató már akkor hajlandó volt elrendezni, amikor tudomást szerzett a békéltető testületi eljárásról. TELEVIZIÖ-MUSOR DÉLELŐTT R TL KLUB wri "HP-' MB V1ASAT3 H— LHJNA 'HBHHPMI spektrum mmm 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! Ébresztőshow 8.35 Találkozások - reggel 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 6.00 Strucc © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Stahl konyhája 9.00 Szóda Telefonos játék 10.00 Teleshop 11.20 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 20.) 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 84/74.) 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 11.28 Mit főzzünk ma? 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! Benne: Tudásakadémia 11.05 Különóra 11.35 Virágzó Magyarország - Komló 12.00 Angolka 6.05 TV-Shop 7.05 A Vadmacska új élete (mexikói sor. - 50.) © 8.05 A körzet (ismétlés) © 9.10 Halálbiztos diagnózis © 10.10 Gyilkos sorok © 11.10 Vadmacska © (venezuelai sorozat - 50.) 6.00 REGGEL 8.00 KIKÖTŐ (ismétlés) 8.30 Heuréka! (ismétlés) 9.00 Hortobágy színei 9.30 Berlini ügyvéd © 10.30 Titkok kertjei (angol sorozat - 12/1.) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Zamatos Európa 7.10 A Hasadékvölgy pásztorai 8.10 Múzeumról múzeumra 9.20 Tudomány és elektronika (angol ism. sorozat) 10.30 Híres erődök, csodás paloták (1.) 11.30 Legendás labdarúgók DÉLUTÁN 11. 45 06-81-603-000 13.20 Az ifjú Indiana Jones © (amerikai kalandfilmsorozat) 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Rejtélyek kalandorai © (amerikai kalandfilmsorozat) 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 12.20 Játékidő 13.20 A púpos © (fr. kalandfilm, 1997) 124' 15.30 Anita, a bűbájos... 16.00 Knight Rider© (amerikai akciófilm-sor.) 17.00 Hetedik mennyország 18.00 Lisa csak egy van 13.00 Sorstársak 13.30 Sírjaik hol domborulnak? (riport-dokumentumfilm) 14.00 Regi óra 15.00 Berlin, Berlin © (német vígjátéksor. - 23/5.) 15.53 Bartók 125 16.05 Zselé 12.30 Nyelvoktatás az EU-ban 12.55 Földközelben 13.25 Glóbusz 13.50 Slovenski utrlnki 14.20 Roma fórum 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Heti tükör 15.25 NAP NYUGTA 12.10 Vészhelyzet (Ism.) © 13.10 A körzet © (amerikai akciófilm-sor.) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor. - 48.) © 15.15 Gyilkos sorok© 16.20 Trükkös hekus © 17.20 A Vadmacska új élete © 14.00 Sérült világ (7/4.) 14.25 Egy nomád világutazó nyomában (angol sorozat - 12/1.) 14.55 Utazás a Csendes-óceán körül (10/7.) 15.45 Bioritmus 16.00 Talpalatnyi zöld 12.30 Merész régész (7-8.) 13.30 Állati évfordulók 14.30 Kína talányai (4.) 15.05 TELEF0RTUNA 16.05 Alternatív (5.) Kelációs terápia, gyógyfüvek, hidroterápia 16.35 Bújj a bőrükbe! (12.) I W 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt® (magyar sorozat) 20.55 Rejtélyek városa (amerikai misztikus kalandfilmsorozat) © Járványveszéiy Fsz.: Eddie Cibrian 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Ál! az alku Szórakoztató vetélkedő 21.10 Csaó, Darwin! © Szórakoztató műsor Nacsa Olivér vezetésével 23.20 A szem 2.® (angol-hongkongi-thaiföldi horror, 2004) 90' 17.25 A NAGY Vita© Talk-show 18.00 Híradók 18.25 Esti mese Kukoriés Kotkoda; Futrinka utca 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 20.05 Dob + basszus Két dal - egykor 17.55 Szabadság tér 17. 18.00 Repeta 18.30 TS-Fedett pályás atlétikai vb 19.45 Membrán 20.10 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.05 FilmMő Költészet a filmvásznon Andrzej Wajda 18.30 Nevess csak! ® 19.00 Vészhelyzet® (amerikai sorozat -118.) 20.00 Topmodell leszek!© (amerikai valóságshow - 2.) 21.05 Szex és New York (amerikai sor. - 73-74.) ® 22.15 Kés alatt® (amerikai sorozat-32.) 23.15 Sírhant Művek® (amerikai sorozat-36.) 16.30 Világunk 17.30 KIKÖTŐ 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Labdarúgó Borsodi Uga Pápa- Ferencváros 20.50 Századunk 21.15 Híradó. Sport 21.40 KÖZBESZÉD 17.30 Mit ültet Matt? (3-4.) 18.40 Művészet és történelem (angol dók. sorozat) 19.40 Vonalak, formák, színek (francia ism. sor.) © A hofdozőanyag- A festmények ezernyi formája; Festékanyagok 20.50 Biztonságos? (6.) (ism. sorozat) ■J 3 'W 21.50 Nikita © (francia akciófilm, 1990) 0.05 Találkozások - este © 0.20 Alias © (amerikai akciófilm-sorozat) Az első fázis Fsz.: Jennifer Garner 1.05 Tények este 1.35 Chris Isaak-show © (amerikai vígjátéksor. - 5.) Mr. Isaak opusa Fsz.: Chris Isaak, Kristin Dattilo, Rowland Salley 2.30 Aktív (ismétlés) © 21.05 Gőg® (olasz sorozat - 26/4.) 50' 22.00 Péntek este 22.45 Kultúrház 23.25 Híradó. Időjárás 23.45 TS - Fedett pályás atlétikai vb 21.40 MIÉRT? Műsor a történelemről (7.) 23.05 Évfordulók© (német sorozat - 4/1.) 89' Fsz.: Suzanne von Borsody, Marie Helen Dehorn 0.35 Bartók 125 0.15 Vörös cipellők® (amerikai erotikus sor. -15.) 0.50 Kés alatt (ismétlés)® (am. filmsor., 32. rész) 1.50 Sírhant Művek (am. filmsor., 36. rész, 55 2.50 Műsorzárás 22.00 Fricska Rádió © (olasz film, 1998) 108' 23.50 Sabado - Esküvői videó (chilei film, 2003) © 1.05 Híradó. Sport 01:35 Kerek Ferkó (magyar játék) 21.45 James Joyce világa (ír portréfilm) 22.55 Élet-halál kérdése (dók. sor., 2. rész, 51') 23.55 Parti parti (1-2.) (ismereti, film) 0.55 A levegő lovagjai '0 1 * IgKg* É * üöZs'' ... “SjMlll;/ J.zzas- $§& Ywg.j HM A3 20.20 Barátok közt magyar sorozat 13.20 A púpos francia kalandfilm 18.25 Esti mese magyar rajzfilmek 23.05 Évfordulók német sorozat 21.05 Szex és New York amerikai sorozat 10.30 Titkok kertjei angol sorozat 11.30 Legendás... amerikai portréfilm nm tv 1—| MAGYAR ATV "MÉH HÁLÓZAT WM FILMMÜZJB UM HM MIN1MAX HUH DISCOVERY VB 6.05 Hírek, sorozatok. 1535Abirodabm titkai. 16.05 GyógyHír. 1635 Ingatlanpiac. 1730 Híradó. Sport 1735 Dosszié. 18.00 Európai híradó. 1830 Lapzárta extra. 19.00 Híradó. Sport 1935 Libikóka. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21. Sport 2135 Célpont 22.00 Híradó. 2230 BBC-híradó. 23.05 Sorok között 9.05 Bűvölet 10.10 Filmsorozat 12.05 Laci bácsi kohyhája. 12.40 Játék. 1520 Játszma. 1625 Ingatlanpiaci panoráma. 17.00 Filmsorozat. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Bűvölet 21.00 Frid- erikusz most. 22.15 A nő helye. 23.00 Híradó. 23.10 Sporthírek. 2325 Játszma. 930 Koldus és királyfi. 11.15 A csend börtönében. 13.00 Amynek Ítélve. 14.00 Walter és Henry. 15.45 Érzelmekáradatában (am. film). 1730 Koldus és királyfi (am. film). 19.15 Amynek Ítélve (am. sor.). 20.15 Doc Martin (am. sor.). 21.15 A becsület kötelez (am. krimi). 2330 Körbebástyázva (am. film). 9.00 Rímek, sorozatok. 1645 Kalauz. 17.15 A buszon. 1740 Zenebisztró. 18.10 Az Angyal. 19.00Ahuszárésa pásztoriányka. 19.10 A Ratal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljának alkotásaiból. 20.00 Úttöiőhíradó. 2030 Harlekin és szerelmese (magyar film). 22.00 Monty Python repülő cirkusza. 2235 Cinetrip. 830 Mai helyzet. 8.45 Libertadores-ku- pa.U30 Zuhanyhíradó. 13.OOKO.Tv. 1330 Horgászsport. 14.45 Kosáifabda. 16.45 MKB Heti helyzet 1745 Jégkorong. 2030 Motor- Showl. 21.00 Gillette World Cup. 22.00 Full kontakt magazin. 23.00 Premier-síp. 2330 Bokszmágia. 030Jégkorong. 6.00 Rajzfilmek. 1605 Sharon naplója. 1630 Charley és Mimmo. 1640 Blinky Bili kalandjai. 17.05 Cirmos őrmester nyomoz. 17.15 Bicsi Bocs kalandjai. 1730Babar. 1755 Andersen, a mesemondó. 1625 Maisupilami. 1655 Mini News. 1950 Stop! Közlekedj okosan! 19.05 Hunyor-major. 1930 Az elsüllyedt világok. 14.00 Fából vaskarika. 1600 Eszementtu- domány. 16.00 Motorkerékpár-építő vb. 17.00 A szupergép. 1600 Mérnöki műtárgyak. 19.00 Állítólag... 20.00 Egyszer egy ilyet vezetni!. 21.00 Gigászi építmények. 22.00 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. 23.00 Egyszer egy ilyet vezetni!