Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-07 / 32. szám
2006. FEBRUÁR 7, KEDD 6 HÍRSÁV Alkotmánybíró lett Paczolay Péter alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés hétfőn Paczolay Pétert. Megválasztására azért volt szükség, mert Tersztyánszkyné Vasadi Éva megbízása február 23-án lej'ár. Paczolay korábban az Alkotmánybíróság főtanácsosa, majd főtitkára is volt, 2005 augusztusa óta a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője. Lomnici: jól teljesített a Legfelsőbb Bíróság másfél évtízed után most először nincs két éven túli ügye a Legfelsőbb Bíróságnak (LB), egy éven túli is csak három - jelentette ki tegnap Lomnici Zoltán főbíró. Az LB tavaly közel hétezer ügyet fejezett be, és csak 1800 maradt folyamatban. Lomnici szerint 2002- höz képest jelentősen növekedett a bíróságok költség- vetése, idén mégis 19 milliárd forinttal kevesebb az indokoltnál. Új Start program indul a munkanélküliség ellen start plusz és Start Extra program bevezetésére tett javaslatot Gyurcsány Ferenc kormányfő: a két program a gyesről, gyedről visszatérők, a tartósan munkanélküliek, valamint az ötven év felettiek és a hátrányos helyzetű településeken élők elhelyezkedését segítené. Deutsch- Für Tamás (Fidesz) frakcióvezető-helyettes „Gyur- csány-blöff plusznak” ne- .,,, vezte a programot. Áfa: Kovács László örömmel egyeztet kovács László „örömmel egyeztet” a Fidesszel a lakásfelújítás és a szociális lakásépítés áfájának csökkentése ügyében. A Fidesz azt vetette fel: a lakásfelújítás ' és a szociális lakásépítés áfájának csökkentése ügyében egyeztetést javasol európai parlamenti képviselők és Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi biztosa között. @ további hírek: www.reggel.hu Prostituálthoz jár minden hetedik férfi Elfogadhatatlannak tartja a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom (PNMM), hogy a 14 év feletti prostituáltak klienseit nem bünteti a törvény. Azt várják, hogy minősítsék bűncselekménnyé a fiatalkorúak prostitúcióját. Juhász Géza, a PNMM munkatársa szerint minden hetedik férfi veszi igénybe prostituált szolgáltatásait. „Az igények táplálják a gyermekprostitúciót, a nők és a kiskorúak döntő többségét erőszakkal kényszerítik” - szögezte le Juhász. Céljuk, hogy töröljenek el minden olyan szabályt, amely a prostituáltakat fenyegeti, és nem a kuncsaftokat. ■ V. M. HAZAI TÜKÖR Mcgolákuit 8 választási bizottság. Megválasztották tegnap a parlamentben az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait. A tagokat Lamperth Mónika belügyminiszter javasolta, miután konzultált a pártokkal. A választás törvényes rendje és pártatlansága felett őrködő testület tagjai a megegyezés alapján (jobbról) Fazekas Marianna, Halmai Gábor, Molnár Miklós, Ivancsics Imre és Szigeti Péter lettek, póttagnak Tóth Károlyt és Beregi Zoltánt választották. Szigeti Pétert zárt ülésen választották a bizottság elnökévé. Távoltartás: olaj a tűzre? családi erőszak A jogvédők szerint veszélyes lesz a szabályozás Várják a távoltartásra vonatkozó szabályok életbelépését a családon belüli erőszak áldozatai. A jogvédő szervezetek szerint a javaslat aggályos. Bánky Bea „Ne jelentse fel a férjét, asszonyom, azzal csak azt éri el, hogy még jobban megveri” - gyakran ezzel a „jó tanáccsal” látják el a rendőrök a családon belüli és párkapcsolati erőszak áldozatait. A jogvédők szerint azután sem változik semmi, hogy a távoltartással kapcsolatos szabályok várhatóan jövő hétfőn bekerülnek a büntetőeljárásról szóló törvénybe. „A távoltartás jelenlegi formájában nemhogy nem nyújt segítő kezet a családon belüli erőszak áldozatainak, hanem egyenesen életveszélybe sodorja őket” - véli Fodor Márk, az Amnesty International Magyar- ország igazgatója. „Ha a rendőrség a bejelentés és a helyszínelés után nem távolítja el a lakásból azonnal a bántalmazót, fennáll a veszély, hogy az elkövető Csak még dühösebb lesz” - mondta el lapunknak. Az elfogadás előtt álló szabályozás azonban csak a bírósági eljárás részeként teszi majd lehetővé az erőszakoskodók ideiglenes eltávolítását. Fodor szerint a kormány csak vállalt kötelezettségének akar eleget tenni. A parlament három évvel ezelőtt felszólította a kabinetet, tegyen a családon belüli erőszak visszaszorításáért. Ennek határideje egyébként már 2004 áprilisában lejárt „A bíróság nem csak a lakásból tilthatja ki az erőszakos családtagot, arra is kötelezheti, hogy tartsa távol magát a bántalmazott munkahelyétől, iskolájától, az általa látogatott egészség- ügyi és vallási intézménytől - foglalta össze a távoltartás lényegét Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. - Ezenkívül azt is megtilthatja, hogy telefonon vagy elektronikus levélben vegye fel vele a kapcsolatot.” Az államtitkár hozzátette: pontosan meghatározott távolságot azért nem tartalmaz a módosító javaslat, mert például egy nagyvárosban és egy faluban eltérőek ezek a mértékek. A távoltartásra beterjesztett javaslatok korábban - alkotmányossági aggályok miatt - lekerültek a napirendről, pedig a probléma ellen küzdő civil szervezetek évek óta új törvényt szeretnének, amely nem a bántalmazok, hanem a bántalmazottak jogait védi. A távoltartás bevezetése ellen érvelők arra hivatkoztak, hogy az intézkedés voltaképpen olyan, mint egy letartóztatás: korlátozza a feltételezett elkövető jogait. Kolláth György alkotmány- jogász szerint a fentiekkel kapcsolatban az arányosságot kell vizsgálni, azaz meg kell határozni azokat az eseteket, amikor a lakástulajdonost jogszerűen távol lehet tartani otthonától. Az ideiglenes távoltartással - mivel az csupán 10-30 napra rendelhető el - a bántalmazottak csupán időt nyernének. „A távoltartásnak éppen az lenne a célja, hogy ne a nőknek és a gyermekeknek kelljen elmenekülniük otthonról” - mondta Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület munkatársa. Szerinte semmi sem fog változni, legfeljebb any- nyi, hogy a jogalkotó „kényelmesen hátradőlhet a székében”. Nyomoznak a kormányfő cégügyében Nyomozást rendelt el az ügyészség a Nomentana-üggyel kapcsolatban - közölte Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Az ügyben három fideszes képviselő, Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert és Szijjártó Péter tett feljelentést. A nyomozás jelenleg ismeretlen tettes ellen, közokirat-hamisítás miatt folyik. Keresztes Imre azt közölte: a nyomozóhatóság soron kívül beszerzi a szükséges iratokat és megvizsgálja azokat, többek között az elévülés szempontjából is. A nyomozás határideje hatvan nap múlva jár le. A Nomentana Kft.-vel kapcsolatban korábban a Magyar Nemzet napilap közölt cikksorozatot. A lap azt írta: a cégjogi értelemben - mivel az azonos nevű betéti társaság kft.-vé alakulási kérelmét a cégbíróság elutasította - 1993 és 1995 között nem létezett, azaz lényegében fantomcégként működött. Gyurcsány Ferenc kormányfő ennek ellenére a cég nevében szerződéseket kötött, a társaságot ügyvezetőként képviselve. A feljelentésben többek között az szerepel: fennáll a gyanúja annak, hogy Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök akkoriban több jogsértést követett el, azzal pedig, hogy a törvényben előírt elszámolási mérleget és adóbevallásokat nem készítette el, megfoszthatta a magyar államot az adóbevételtől. Lapunknak László Boglár, Gyurcsány Ferenc sajtófőnöke azt mondta: a miniszterelnök egyelőre nem kíván reagálni a nyomozás hírére, mivel arról semmilyen tájékoztatást nem kapott. Az ügyészség közölte: Deutsch- Für Tamás korábbi, a kormányfő Altus Rt.-jének egyes ügyletei miatt tett feljelentésével kapcsolatban is megszületett az állás- foglalás, amelyet ma hoznak a képviselő tudomására. ■ T. G. Tíz nőből kettőt bántalmaznak MINDEN ötödik felnőtt nő legalább egyszer él olyan pár- kapcsolatban, ahol partnere bántalmazza - legalábbis a legutolsó magyar, 1998-as felmérés szerint. A legújabb, az Európai Unió összes tagországára kiterjedő felmérésben az szerepel: évente 700-900 nő hal meg családon belüli erőszak áldozataként. Svéd, német és finn tanulmányok szerint a 16 és 67 év közötti nők legalább 30-35 százaléka egyszer fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válik, az agresszor pedig többnyire családtag vagy élettárs. Újabb közös MSZP-SZDSZ-képviselőjelöltek választások Egyre több megállapodás születik a pártok között a kampányidőszakban Újabb helyi választási együttműködésről döntött az MSZP és az SZDSZ. A megállapodásokat a koalíció tagjai részletekben csö- pögtetik a választóknak, valószínűleg azért, hogy a liberálisok továbbra is azt mutathassák, egyedül is megállják helyüket a voksolásokon. „Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében a tiszavasvári választókörzetben a koalíció közös jelöltje Juhász Ferenc (MSZP) honvédelmi miniszter lesz, Vásárosnaményban pedig Jüttner Csaba (SZDSZ) indul a koalíció támogatásával” - nyilatkozta lapunknak Horn Gábor, a liberális párt kampányfőnöke. Vasárnap Somogybán állapodott meg a két párt arról, hogy Kaposváron az MSZP-s belügyminisztert, Lamperth Mónikát segítik a szabad demokraták is. A korábbi egyezmények alapján a koalíciós pártok Szegeden közös jelöltként támogatják a szocialista Botka Lászlót, Újhelyi Istvánt és a szabad demokrata Sándor Klárát. Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten a szocialista Balogh László és a korábban a Fidesz, jelenleg azonban az SZDSZ által patronált Szécsi Gábor polgár- mester indul a két párt segítségével. Vas megye székhelyén, Szombathelyen a szabad demokrata Hankó Faragó Miklós és a szocialista Gaál Angelika a koalíció jelöltje. „Az SZDSZ nem tervez további megállapodásokat” - mondta Horn Gábor. A Fidesz a KDNP-vel, a Vállalkozók Pártjával, a Lungo Drommal, a Fidelitasszal, a Nemzeti Fórummal, a Kisgazda Polgári Egyesülettel és a Magosszal kötött választási szövetséget. A kereszténydemokraták 24 helyen indítanak egyéni választókerületben közös jelöltet a Fidesszel - többek között Harrach Pétert. Két helyet az MDF-es Sisák Imre és Gémesi György kapott meg: előbbi a Nóg- rád megyei Pásztón, utóbbi a Pest megyei Gödöllőn indul a három párt közös jelöltjeként. A Vállalkozók Pártja Heves megyében, Füzesabonyban Herman Istvánt, illetve Szabolcsban, Kisvárdán Oláh Albertet indítja a Fidesz támogatásával. A korábbi MDF-eseket - például Lezsák Sándort, Font Sándort, Balsai Istvánt, Balogh Lászlót - felvonultató Nemzeti Fórum tizenegy körzetben szövetkezik a legnagyobb ellenzéki párttal. A Fidelitas Szijjártó Pétert, Cser-Palkovics Andrást, Bagó Zoltánt és Erdős Norbertét indítja a Fidesszel közös színekben. A nagy párt a Lungo Drommal és a Magosszal még folytatja az egyeztetéseket az egyéni jelöltekről. A kis pártok is egyesítik erejüket A PARLAMENTEN kívüli pártok közül a M1ÉP és a Jobbik kötött választási szövetséget Harmadik Út néven, hogy erőiket egyesítve jussanak be a parlamentbe. A két párt mind a 176 egyéni választókerületben tervez képviseló jelöltet állítani. A Magyar Gazda- és Polgárpárt megállapodást írt alá a közelmúltban, jelöltjeit a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt zászlaja alatt kívánja indítani a választásokon. ■ A kormány- koalíció nem tervez további közös jelölteket. Gyurcsány * Ferenc egy- I előre nem « kívánta kommentálni az ügyet