Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-07 / 32. szám
MEGYEI KORKÉP m tm HEVES MEGYEI HIRUVP - 2006. FEBRUÁR 7., KEDD Jótékonykodó tűzoltók bálja sikeres pályázatok Jól indult az idei esztendő Nemcsak vészhelyzetben teljesítenek jól, mulatni is tudnak a tűzoltók Első alkalommal rendezett a hét végén jótékonysági bált a város hivatásos tűzoltó-parancsnoksága, melyen csaknem száz lánglovag és hozzátartozója vett részt. Kiderült, hogy az idei év igazán jól indult, hiszen új koponyamikrofonokat, kismotorfecskendőt, nagy teljesítményű ventilátort, hasábrádiókat, védőruhákat, valamint egyéb, tűzoltást segítő eszközöket kaptak. J. M. gyöngyös Először rendezett bált a város hivatásos tűzoltóparancsnoksága. Verebélyi Antal tű. mk. alezredes elmondta: a hagyományteremtő szándékkal megtartott mulatság két célnak tett eleget. Egyrészt az állomány összekovácsolását, másrészt pedig a tűzoltóság alapítványának pénzügyi támogatását is szolgálta. ■ „A tűzoltóparancsnok hozzátette: az idei esztendő sikeresen indult, hiszen a Belügyminisztériumhoz beadott három pályázatukat fogadta el a szaktárca...” Az igencsak jó hangulatú és vidám jótékonysági bál 65 ezer forintos bevételét többek között új felszerelésekre, védőeszközökre, valamint a pályázatok önrészének fedezetére fordítják majd. A tűzoltóparancsnok hozzátette: az idei esztendő sikeresen indult, hiszen a Belügyminisztériumhoz beadott három pályázatukat fogadta el a szaktárca. Ennek köszönhetően többek között új koponyamikrofonokat, kismotorfecskendőt, nagy teljesítményű ventilátort, hasábrádiókat, védőruhákat, valamint egyéb, tűzoltást segítő eszközöket kaptak. Szintén pályázat útján nyerték azt a négy szivattyút, amely a bel- és árvíz elleni védekezést szolgálja. Jövőre pedig megérkezik majd az a magasból mentő gé- pezetes tolólétra, melynek 33 millió forintos önrészét az ön- kormányzat biztosította. Tisztábbá váló vasúti pályák közmunka Irtják a gyomot, karbantartják az árkot Rendbe teszik a pályaudvarok környékét is BUDAPEST, HEVES MEGYE A tavalyi kedvező eredmények alapján egymilliárd forint értékű együttműködési megállapodást írtak alá a vasúttársaság és a munkaügyi tárca vezetői az idei közmunka-programról. Ennek célja, hogy elsősorban a fővonalakon megtisztítsák a vasúti pályákat és azok környezetét karbantartsák. Mint a vasúttársaság sajtó- osztályán megtudtuk, a pályák mentén évente több ezer köbméter szemét halmozódik fel, amelyeket a következő időszakban összegyűjtenek és elszállítanak. Emellett irtják a gyomokat, karbantartják az árkokat és eltávolítják a környező fákról a közlekedést befolyásoló gallyakat. Az említett feladatokat tartósan mukanélküliekkel végeztetik el. A program márciustól indul, és ezzel 1200-1300 embernek biztosítanak fél évre közmunka-lehetőséget. Értesülésünk szerint Heves megyében főleg a Hatvan-Füzesabony-Miskolc közötti fővonal, valamint a közelében levő állomások környékének, illetve a Tisza-tó megyéit érintő vasútvonalának a megtisztítása szerepel. Ezekről már megkezdték az egyeztetéseket. A legnagyobb programnak létszámban és ráfordításban a fővárosi ígérkezik, ahol többéves mulasztást pótolva rendbe teszik a vasútvonalakat és a pályaudvarok környékét. Megszólalt az Aranycsengő SZ. R. tenk A közelmúltban a Szent Imre Általános Iskola falai közt versenyezhettek a megye legjobb helyesíró és legszebben verset mondó diákjai. A vetélkedőn a tét most sem volt kevesebb, mint az Aranycsengő, amelyet mindkét kategória legjobbjai vihettek haza. A harmadik osztályos szép- és helyesíró verseny résztvevői közt első lett Sohajda Katalin (Eger, Kemény F. Ált. Isk.), második Lövei Dávid (Tárnáméra), harmadik Veres Vanda (Füzesabony, Teleki B. Ált. Isk.). A negyedikesek versenyének győztese Máté Bettina (Tiszanána), második helyezettje Németh Bettina (Kál), a harmadik helyen Oszlánczy Kitti (Erdőtelek) végzett. Az alsósok közül immár második alkalommal Máté Bettina nyerte el az Aranycsengőt. A felsősöket vers- és prózamondó versenyre hívták az általános iskolába. A próza kategóriában a következő sorrend alakult ki: Pári Petra (Sírok), Tarnóczy Gréta (Füzesabony, Telek B. Ált. Isk.), Bezzeg Sándor (Tenk). A versmondóknál az elsőséget Benyovszky Fanni (Gyöngyös, Felsővárosi Ált. Isk.) szerezte meg, második lett Rab Fanni (Pély), míg megosztott harmadik helyen végzett Oberczián Anna (Eger, Kemény F. Ált Isk.) és Horváth Zoltán (Eger, Szentgyörgyi Ált Isk.). Különdíjas lett Kaska Zsófia (Sírok). A felső tagozatosok közül Benyovszky Fanni vihette haza az Aranycsengőt. Ezzel egy időben eredményt hirdettek a Jövő iskolája címmel meghirdetett rajzpályázatra nevező diákok közt is. Az alsó tagozatosok versenyében a győztesek: Puzsoma Dénes (Kisköre), Gál Péter (Sirok) és Lövei Dávid (Tárnáméra). A felsősök közt a következő sorrend alakult ki: Csintalan Zsombor (Tárnáméra), Janovecz Erika, Szalai Tünde, Varga Dániel (Tenk) és Parázsó Lilla (Kisköre). Különdíjas lett Juhász Tamás (Tárnáméra). A Szent Imre Általános Iskola az idén ünnepli megépítésének 80. évfordulóját. Az alkalomra egész éves programsorozatot szerveznek, így az idén több eseményen is tisztelegnek az egykori alapító földbirtokos előtt. Januárban például az egykor itt tanult diákok kézművesmunkáiból nyílt kiállítás. Nem kell tüzetesen ismerni a Verpeléti Közösségi Ház programját a térségben élőknek, hogy tudják, havi rendszerességgel komolyabb rockzenei megmozdulásokra számíthatnak. Ezek a koncertek joggal nevezhetők nagyszabásúnak, mert Varga Miklós a Közös ségi Házzal a kezdetektől azon munkálkodik, hogy minél ismertebb, kedveltebb bandák minél komolyabb hang- és fénytechnikai feltételek mellett álljanak desz kára a rockzene rajongói előtt. A januári pihenőidő végeztével, február 10-én 19 órától újra indul a „bál szezon”. Verpeléten is jönnek a dühös megawattok, hogy szétfeszítsék a Közösségi Ház falait. Pénteken este három banda áll a színpadra. Az estet a domoszlói Endemnik zenekar kezdi húzós rock-metál muzsikájával, majd a dallamosabb glam- rockot játszó egri Extázis következik, végül a hatvani Rock'nRockCats felidézi az '50-es, '60-as évek legjobb amerikai rockabilly-jét. Mi lesz a folytatás? Egy biztos: ezt az utat szeretnék folytatni, legalábbis a fiatalok és a rock felé. Valamit elindítottak, és azt ebben az évben már csak naggyá teszik. Március 18-án, szombaton a Road zenekar „Második harapás” című nagylemezének bemutató kon- c e r t j é t hallhatjuk, aztán nem marad rock nélkül április és május sem, és jön a nagy falat, a Bor- Rock fesztivál! ▲ Bűnügyek, finom falatok, emlékek beszámoló A kapitányságvezető most először találkozott az „ex-zsarukkal” Ezúttal is felelevenítették aktív éveik emlékezetes történeteit gyöngyös A város bűnügyi helyzetéről, az utóbbi időszakban a kapitányságon végrehajtott személyi és szervezeti változtatásokról egyaránt szó esett azon az összejövetelen, amelyen a Gyöngyösi Rendőrkapitányság nyugdíjasai találkoztak egymással és egykori munkahelyük jelenlegi vezetőivel. Kiss Gábor r. alezredes, kapitányságvezető arról szólt: a végrehajtott változtatások - például az osztályok és alosztályok szervezeti rendjének megváltoztatása mind az ered- ményesebb munkavégzést szolgálják. A kapitány, aki most először találkozott az ex-zsarukkal és a nyugállományú közalkalmazottakkal, bemutatta az új kollégákat is, így Kompos Ferenc r. őrnagyot, aki a bűnügyi osztályt irányítja. A hagyományos találkozón több mint 120 nyugdíjas vett részt, akik eztán kötetlen beszélgetésen - némi harapni- és kortyolnivaló mellett - elevenítették fel aktív éveik emlékezetes történeteit. Az örömteli találkozásba némi üröm is vegyült persze, hiszen - mint minden esztendőben - ezúttal is szomorú FOTÓ: S.P. kötelességüknek tettek eleget, amikor megemlékeztek már elhunyt egykori kollégáikról. Rock-folytatás Verpeléten