Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-03 / 29. szám
3 2006. FEBRUÁR 3.. PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Elismerés a befogadásért otthonteremtés A kormányfő megköszönte a falunak a programot FOTÓ: GÁL GÁBOR A befogadó faluban valóban otthonra találhattak a letelepedni szándékozók (szuromi) tarnabod A községről korábban annyit lehetett tudni, hogy megyénk egyik legkisebb települése. A tavalyi év egy csapásra megváltoztatott mindent. Az egy éve indult Befogadó program kiemelt helyen szerepelt a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc hétfői évértékelő beszédében. Meghívást kapott rá a polgármester, Pető Zoltán, aki öt további vendéggel a Parlament karzatáról hallgathatta végig a beszédet, melyben az országvezető a bodi programról mint sikeres vállalkozásról szólt.- Gyurcsány Ferenc azért hívott meg, hogy jelen legyünk, amikor szakmai, települési, gazdasági sikereket ismertet. Tarnabod a Befogadó program révén lett része az évértékelésnek. A kormányfő a minket érintő részben arról szólt, hogy azért sikerült ezt a programot megvalósítanunk, mert legyőztük saját előítéleteinket, korlátáinkat - összegezte élményeit Pető Zoltán. - Hangot adott azon meglátásának is, hogy a siker főleg a falu vezetőit és lakosait dicséri. Egyben üdvözletét küldte a hódiaknak, akik részt vesznek ebben az országban egyedülálló „vállalkozásban”. Pető Zoltán A polgármester szerda reggel az Ml Napkelte című adásában is beszélt a Máltai Szeretetszolgálat, az ISZCSEM és a község közös vállalásáról, az otthontalanok letelepítéséről. Az adás után kérdeztük: kinek tulajdonítható ez a már országosan is méltatott eredmény?- Összetettebb dolog, semmint egy személy birtokolhatná - válaszolta Pető Zoltán. - Csak a fele az én érdemem, a megvalósuláshoz kellettek a képviselők, a munkatársaim és a falu lakosai, akik megértették, mi miért történik.- Mennyiben változott meg az Ön élete?- Többen szólítanak meg, többször szerepel Tarnabod a médiákban. Megtanultam különféle gondolkodású, életfelfogású emberekkel együtt dolgozni. Érzelmileg is sokat mélyültek az emberi kapcsolataim, hiszen példaadó az, amilyen tiszta lélekkel és őszintén nyitottak az emberek felé a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. A program persze folytatódik, miként a napokban arról hírt adtunk. Nehéz helyzetben az önkormányzatok EGER A Heves Megyei Települések Szövetségének (HMTSZ) elnöksége a valóságban tapasztalja, hogy a költségvetési törvény önkormányzati fejezete elvonást, megszorítást, zárolást jelent idén. Sok helyütt eddig is a működőképesség határán mozogtak az önkormányzatok, most hitel felvételére kényszerülnek, s könnyen adósságcsapdába kerülhetnek - mondta tegnapi, a városban tartott sajtótájékoztatóján Derecskéi Csaba, a HMTSZ elnöke. Szavai szerint a helyzet a kistelepülések esetében a legsúlyosabb. A falvak ugyanis nem tudják önmaguk kigazdálkodni azt az összeget, amivel fenntarthatnák az intézményeiket. További probléma, hogy a kormány több normatívát megszüntetett. Eltörölték például az iskolába járó gyermekek diáksportját támogató kiegészítő normatívát, a gyermekjóléti szolgálattal összefüggő feladatok ellátásához tartozó támogatásokat, s csökken az igazgatásra, a szociális ellátásokra fordítható összeg. U£i Jégvirág Szilvás István NEM SZERETEM A JÉGVIRÁGOKAT - torpant meg a valaha szebb napokat látott, horpadt tetejű ház előtt az utcai szociális munkás, akivel a hajléktalanok téli búvóhelyeit jártuk a dermedt éjszakában. A jégvirágos ablakok mögött ugyanis - jegyezte meg a fedél nélküliek önzetlen istápolója - többnyire sötét, fűtetlen szoba húzódik, s az ilyen jégveremmé hűlt helyiség végzetes emberi tragédiák okozója lehet. Mint annyiszor volt is már... naponta jönnek A hírek az újabb és újabb esetekről. Legutóbb Alattyánban találtak rá egy tisztes korú nőre, aki a fűtetlen nyári konyhában fagyott halálra. Korábban egy ugyancsak idős tiszafüredi férfi kihűlt testére bukkantak rá a rendkívül kemény leheletű éjszaka után. Mindketten - akárcsak az ezeket megelőző esetek áldozatai - egyedül éltek a korszerűnek ma már egyáltalán nem mondható házukban. Magányosságuk, előrehaladott életkorukból fakadó gyengeségük szinte előre vetítette sorsuk alakulását, csak ezt nem vette észre senki. Vagy ha látta is valaki szánalmas elhagyatottságukat, nem foglalkozott vele, elvégre nem az ő dolga gondjukat viselni, törődni velük. Talán egyszerűbb is azzal rálegyinteni a dologra, hogy azért van az önkormányzat meg az egészségügy, hogy vigyázzon az öregekre, az elesettekre. Különben is, manapság mindenkinek megvan a maga baja. való igaz, valamennyien cipeuük a magunk keresztjét. Ettől azonban még nem válhatunk teljesen érzéketlenekké mások sorsa iránt. Valahol mindenkiben ott lapul az együttérzés csírája, s csak a lelkiismeret egyetlen apró kis rezdülése kell hozzá, hogy önzetlen cselekedetté váljék. Hogy tű alá tartsuk a karunkat, ha gyógyító vérre van szükség, hogy pár száz forintot kiemeljünk a pénztárcánkból, ha árvízkárosultakon kell segíteni, s hogy - mert ez is életet menthet - szóljunk az illetékeseknek, ha az egyébként lakott ház utcai frontján jégvirágos ablakot látunk. Ebben nagy szerepük és felelősségük van a szomszédoknak, akik mégiscsak a legközelebb vannak egymáshoz. Még akkor is, ha - s ez főként a városok lakótelepi méhkaptáraira vonatkozik - nincsenek különösebben szoros kapcsolatban egymással. az utolsó előtti pillanatban ugyanis az tesz a legtöbbet, aki elsőként segít. Egy nagyrédei férfi volt a fegyveres rabló GYÖNGYÖSTARJÁN Nem sokáig élvezhette a kockázatosán szerzett pénzt az a személy, aki szerdán délelőtt fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve pénz átadására kényszerítette a községben a Mátra Takarék- szövetkezet helyi kirendeltségének alkalmazottait. Mint azt a tegnapi lapszámunkban már megírtuk, az illető egy Peugeot 405 típusú bordó személygépkocsival távozott a helyszínről. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) és a Gyöngyösi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályainak munkatársai nagy erőkkel végezték el a halaszthatatlan nyomozati cselekményeket. Az adatgyűjtés során látókörbe került egy 37 esztendős nagyrédei férfi, akit még szerdán este a rendőrség elszámoltatott. Kihallgatása nyomán végül az illető beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy ő követte el a bűncselekményt. Előkerült az elrabolt pénz egyharma- da is. Pontos összeget a rendőrség a nyomozás sikere érdekében nem kíván megjelölni. A gyanúsítottal szemben fegyveres rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a HRFK, s őrizetbevétele mellett előterjesztést tett az ügyészségnek az előzetes letartóztatásba helyezés indítványozására. E kérdésben a bíróság dönt. HÍRÖZÖN megyénkből Hatvan - A Városi Könyvtár és Művelődési Központban ma folytatódik a filmklub rendezvénysorozata. Az érdeklődők 19 órától Christophe Barratier „Kóristák” című alkotását tekinthetik meg. Kerecsent! - Az önkormányzat gymillió forintot nyert pályázaton egy korszerű játszótér kialakítására. Az összeget a romaintegrációs programon belül nyert 2,4 millió forinttal egészítik ki. Az EU-s normáknak megfelelő játszótér megépítéséhez még idén hozzákezdenek, s a tervek szerint a játszóparkot körbekerítik és az állandó őrzéséről is gondoskodnak majd. A Faluvédő Egyesület (FAVE) március 18-án szervezi meg a hagyományos FAVE-bált. A vezetőség arra kéri a tagokat, hogy programjavaslataikat juttassák el a vezetőséghez. Kiüli - Hétfőn 16 órakor közmeghallgatást tartanak a polgármesteri hivatal tanácstermében. Cseh József polgármester előbb beszámol a tavalyi eredményekről, majd ismerteti az idei terveket. A lakosoknak lehetőségük lesz javaslataikkal segíteni a költségvetés összeállítását, s ismertetni a falufejlesztésre vonatkozó igényeiket. Lőrinci - Legközelebb kedden tartanak véradó napot. A Vöröskereszt és az Albert Schweitzer Kórház vérellátó állomása ez alkalommal az egykori cukorgyári kultúrházba várja a donorokat, akik 9-től 12 óráig tarthatják karjukat a tű alá. Mátraderecske - a napokban az önkormányzat vezetése közmeghallgatásra várta a falu lakosságát. A fórum csekély érdeklődés mellett zajlott. Az ezt követő önkormányzati ülésen a helyhatóság idei költség- vetését tárgyalták meg első fordulóban. A következő testületi ülésre február 7-én kerül sor, amikor a Kincses fürdő hasznosításáról is szó esik majd. OstOfOS - A megyében két önkormányzat - az egyik Ostoros - érdeklődik komolyan a PPP tornaterem-építési program iránt. A napokban tárgyalást folytattak Gyöngyöstarjánnal, értelmezték a modellt, s a vágyott beruházás költségvonzatát. A tét jelentős, tekintve, hogy nagyon sokan szeretnék, hogy tornaterem épüljön a településen, ám a beruházás több évre megterhelné a költségvetést - tájékoztatott Kisari Zoltán polgármester. Parádsasvát" - A hagyományokhoz hűen ismét jelmezes farsangi felvonulást rendeznek a mátrai településen. Az esemény február 11-én 10 órakor kezdődik, a menet a művelődési háztól indul. 19 órától jelmezes farsangi bál lesz az említett kulturális intézményben. Bővebb információ a 20/203-2978-as telefonszámon vagy a helyszínen kapható mindennap 14 órától Hídvégi Ildikónál. Péíervására - A művelődési házban február 18-án 19 órától vacsorával egybekötött zenés-táncos estet rendeznek. A programon 21 órától a Magic Moon hastánccsoport szórakoztatja a közönséget. Éjfélkor tombolahúzás következik, majd hajnalig tartó bállal zárul a rendezvény. A részletekről Szántó Györgynénél, az intézmény vezetőjénél érdeklődhetnek. P0f0S7lÓ - A képviselő-testület megbízta az egri Moongoose Kreatív Műhelyt 10 ezer darab, Poroszlót bemutató prospektus elkészítésével. A munkát nettó 1,232 millió forintért vállalta a cég. A költségek fedezetéül a Tisza-tavi Térségi Fejlesztési Tanács által nyújtott 1 millió forintos támogatás szolgál, amelyhez 540 ezer forint önerőt biztosít az önkormányzat az idegen- forgalmi adóból a 2006-os költség- vetésben. Szűcsi - Jótékonysági bált rendez az Évgyűrűk Egyesület február 18- án 17 órától a művelődési házban. A vendégeket - az óvodások műsorát követően - vacsora várja, majd Borsodi Kovács Ferenc muzsikájára táncolhatnak a mulatság résztvevői. VáíIiOSgpfl - A Magyar Vöröskereszt területi szervezete vöröskeresztes vásárt tart szombaton a művelődési házban 9 és 12 óra között, ahol az érdeklődők használt, de viselésre még alkalmas ruhaneműt vásárolhatnak. Az akcióból összegyűlt pénzt a szervezet által pártfogoltak megsegítésére fordítják. t