Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-24 / 47. szám
2006. FEBRUÁR 24., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP .«■llflflll HIRDETÉS SZOLGÁLTATÁS Egészségesen élni könnyű életmód Kis odafigyeléssel nagy eredmények is elérhetők Életmódnak nevezzük körülményeinket, szokásainkat, amelyek közt és ahogyan élünk, amelyek jellemzők ránk, és meghatározzák egyéniségünket. Jellemző rá például az időbeosztásunk, azok a rendszeresem ismétlődő tevékenységek, amelyek kitöltik napjainkat. Jól mutatja, hogy milyen szükségletek, igények kielégítésére törekszünk, milyen mintákat követünk. Mint mindent, ezt is lehet tervezni és alakítani, bár eredendően magától alakul ki. Éppen ezért olyan természetesnek tűnik, hogy sokáig nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen életmódot is folytatunk valójában. Az életmód teszi lehetővé az egyén számára az egészség megőrzését és megszilárdítását, a képességeinknek megfelelő sikeres munkavégzést és az aktív, hosszú életet. Az egészséget befolyásoló tényezők többek között a környezet, a szükségletek, s a stresszhatások is. A szervezet harmonikus működését leggyorsabban a táplálkozással lehet befolyásolni. Amit megeszünk, beépül a sejtjeinkbe, illetve energiát nyerünk belőle úgy, hogy a sejtek elégetik azt. Az élő szervezet felépítéséhez, jó működéséhez, alkalmazkodóképességéhez tápanyagra van szüksége. A tápanyagot sejtjei felépítéséhez, szerveinek működéséhez, valamint a környezethez való alkalmazkodáshoz, élethelyzeteinek megoldásához használja fel. A mindennapi tápláléknak tartalmaznia kell az összes tápanyagfélét, hogy a szervezet ne szenvedjen hiányt. Nagyon fontosak a fehérjék, a sejtek építőkövei, azaz az aminosavakból álló molekulák is. A zsírok is fontosak, de csak a növényi olájokban megtalálható telítetlen zsírsavak egészségesek. Ezek fogyasztása azért kedvezőbb, mert azok az érfalakat védik. A másik jelentős energia- forrás a szénhidrátok. A tisztacukrok fogyasztása (az édességekben van) egészségtelen, mert azokkal úgynevezett luxuskaló■ „A zsírok is fontosak, de csak a növényi olajokban megtalálható telítetlen zsírsavak egészségesek. Ezek fogyasztása azért kedvezőbb, mert azok az ér falakat védik.” riákat viszünk be a szervezetbe. Ezek pedig hozzájárulhatnak az elhízáshoz és a fogak romlásához is. A vitaminok pedig az anyagcsere-folyamatok szabályozásában nélkülözhetetlen anyagok. Két fő csoportjuk van, a zsírban oldódó vitaminok, s a vízben ol- dódóak. Előbbiek raktározódnak a szervezetben, utóbbiakat naponta kell pótolni, mert a fel nem használt mennyiség a vizelettel kiürül. JJiányuk esetén betegségek lépnek fel, túladagolásuk akár működési zavarokat is okozhat. Az ásványi anyagokra is szüksége van a szervezetnek az anyagcsere lebonyolításához. A talán legfontosabb összetevő a víz. Ez az elem alkotja testünk legnagyobb részét. A napi vízszükséglet általában másfélkét liter, de ebbe bele kell számítani az egyéb folyadékforrásból nyert vizet is, például a levest, gyümölcsleveket, teát, tejet. Az élelmezés- és táplálkozástudomány hazai szakemberei által kidolgozott táplálkozási ajánlások szerint édességet, süteményt az étkezések között egyáltalán nem szabad enni, desz- szertként is hetente egyszer, legfeljebb kétszer kényeztessük vele magunkat. Ajánlott viszont naponta akár többször is zöldséget, gyümölcsöt enni, valamint teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut tenni az asztalra. A hozzáértők szerint az ivóvíz a legmegfelelőbb megoldás a szomjúság csillapítására, a koffein- és alkoholtartalmú italokat, továbbá a cukrozott üdítőket kerülni kell. Az egészséges életmódhoz nagyban hozzájárul a testmozgás is. Erősíti az izmokat, csontokat, nem engedi, hogy a csontképzéshez szükséges ásványokat elveszítsük, s így megelőzi a csontritkulást. Segíti az emésztést, fokozza a bélműködést, s a légzés is hatékonyabbá válik. A rendszeres sport megerősíti a szívizmot, és nő az általa kipumpált vér mennyisége. a WORLD MEDICAL-tól BOLDOGSÁG EGY KIS KAPSZULÁBA ZÁRVA Egy napig is élvezhető hatás! Postai kiszállítás. Telefon: 06 20 Nem csak vízér és hartman! Több mint 20 féle egy re agresszívabb káros sávsugárzás és térdiagnőzist követő leárnyékolása garanciával! TeL: 20/411 9772 Természetgyógyászati \ szolgáltatások I - energetikai állapotfelmérés |- szervi állapotfelmérés- fülakupunktura- íriszdiagnosztika- szemtréning í - fogyás és diétás tanácsadás 36/411-270, f 20/9511 800 | .s ................................. A z ÉBREDÉS HOLISZTIKUS KÖZPONT- gazdag kulturálie,művészeti rendezvényeknek- testi-lelki egészségmegőrző programoknak- előadásoknak ad otthont. Széles körű állandó szolgáltatásaink: jóga, asztrológia iskola, önismereti foglalkozások, masszázs, j dohányzás leszoktatási program, egészségügyi állapotfelmérés és kezelés biorezonaneiával, vegetáriánus 11 főzőtanfolyam,nevelést segítő tanácsadás § ÉrdeklődnirEger,Szálloda u.5.3.em. tel: 36/411-579 A gerinc álma: a Demko Feder bioágya Ismerje meg az Ön jó alvásának legfontosabb feltételeit! I Minden gyapjútermékböl 20% kedvezmény Márkaboltunk: Eger, Egészségház u. 11. Tel.: 30/367-2785 Natur Praxis Medicina Orvosi - Természetgyógyász Központ Teljes körű állapotfelmérés: Voll diagnosztika, Belgyógyászat, rheumatológia, Colon-hydroterápia (vastagbéltisztítás), Candida probléma, túlsúly, allergia, csontritkulás Emésztőrendszeri, hormon-, gerinc-, ízületi betegségek. Polarizáltfény-kezelések, orgonterápia Bejelentkezés: Dr. Bérczy Judit orvos természetgyógyász 36/413-631, 06-30/4090-799 Dr Papp Mariann reumatológus 36/429-103 06-30/261-4247 Helye: Eger, Hell Miksa u. 1 I./3 Jl JolLiJö VXfc tvr-hét MÁNIÁSÁVAL • : DÉLELŐTT h xil icojii Ml M2 SÍma SPE 6.00 Reggeli - Süss fel, nap! Ébresztőshow 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.00 Strucc © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Reggeli magazin 9.05 Szóda Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.40 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat -10.) 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 84/64.) 10.05 TS - 20. téli olimpia Alpesi sí. női óriás-műlesiklás 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! Benne: Tudásakadémia 11.05 Különóra 11.35 Virágzó Magyarország 12.00 Angolka 6.30 TV-Shop 7.30 Űrbalekok (31.)© 8.00 TV-Shop 9.00 Nyerő percek 10.10 Gyilkos sorok© (amerikai sorozat) 11.10 Vadmacska © (venezuelai sorozat - 40.) 6.00 REGGEL 8.00 KIKÖTŐ (ismétlés) 8.30 Heuréka! (ismétlés) 9.00 Bevarrva (18/16.) 9.30 Berlini ügyvéd © (német sorozat - 13/6.) 10.15 (Terep)Szemle © (magyar kisfilm, 2004) FF . 10.30 nnrrirk© ................................ 6 .00 Borneó barlangjai 7.00 Egy vámpír: a moszkité 8.00 Múzeumról múzeumra (3-4.)® 9.10 A molekulák új világa 10.25 Cook kapitány utolsó utazása © 11.25 Legendás labdarúgók DÉLUTÁN 13 .30 Megtalálták a 7. századot (francia kalarldfilm, 1975) © Fsz.: Jean Lefebvre 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Rejtélyek kalandorai © (amerikai kalandfilmsorozat) 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 12.40 Játékidő 13.40 Óriás (am. film, 1956 - 2/2.) 90' Fsz.: James Dean, Elizabeth Taylor, Rock Hudson 15.30 Anita, a bűbájos... 16.00 Knight Rider © 17.00 Hetedik mennyország 12.00 Híradó délben 13.00 Az utolsó jelentés Szőkefalván (dok.-film) 13.30 Sorstársak 14.00 TS-20. téli olimpia Alpesi sí, női óriás-műlesiklás 15.00 Kalandos nyár© 16.05 Zselé 12.30 Nyelvoktatás az EU-ban 12.55 Földközelben 13.25 Glóbusz 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Heti tükör 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Repeta 18.25 Szabadság tér 17. 12.10 Vészhelyzet (ism.) © 13.10 A körzet © 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor. - 38.) © 15.15 Magnum © 16.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat - 56.) 17.20 A Vadmacska új élete ..©............................................................... (német krimisorozat) 58' 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 Mindennapi tudomány (6/2.) 14.30 Sérült világ (7/2.) 15.00 Khar-Us Nuur program (dokumentumfilm) . 15,45 Bipritmgs ......................... 12 .30 Merész régész (3-4.) 13.40 Fák - az idők tanúi 14.35 Autók - A formatervezés 15.05 TELEF0RTUNA 16.10 Tengeri történetek Jelbeszéd 16.45 Bújj a bőrükbe! (10.) Denevérek .................................................................. ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.40 Legyen ön Is milliomos! 20.20 Barátok közt® (magyar sorozat) 20.55 Rejtélyek városa © (amerikai misztikus kalandfilmsorozat -1-2.) A hurrikán; Átváltozók Fsz.: Eddie Cibrian 18.00 Lisa csak egy van (német sorozat-25.) 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) Esz.: Gazdag Tibor 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.10 Csaó, Darwin! © Szórakoztató műsor 16.30 TS- 20. téli olimpia Jégkorong-elődöntő; Bob négyes; Műkorcsolyagála 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 T5- 20. tél) olimpia Műkorcsolyagála; Jégkorong-elődöntő; Összefoglaló a nap eseményeiről 23.40 Híradó. Időjárás 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Párhuzamos töredékek - Családi legendárium (magyar dokumentumfilm) 22.05 Enyém vagy! © (spanyol dráma, 2001) 96" 18.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat -107.) 19.25 Nevess csak! © 20.00 Ally McBeal © (amerikai sorozat - 16.) Fsz.: Calista Flockhart, Courtney Thome-Smith 21.00 Szex és New York (amerikai sor. - 69-70.) © Fsz.: Cynthia Nixon, Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall 16.00 Talpalatnyi zöld 16.30 Világunk 17.30 KIKÖTŐ 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Borsodi Liga: 2005- 2006. évi bajnokság Zalaegerszegi TE FC - Debreceni VSC-AVE Ásványvíz (Élő közvetítés) 17.40 Olasz meló Jamie módra (5-6.) 18.45 Művészet és történelem (2.)© (angol dók. soroza) 19.45 Fraktálok bűvöletében (angol dokumentumfilm) 20.45 Biztonságos? (4.) Testedzés közben 21.40 Történelmi hősök (7.) Abraham Lincoln © ÉJJEL 2 2.45 RTL-bokszklub Matolcsi József-Brice Faradji mérkőzése a WBF nagyváltósúlyú világbajnoki címért; Hídvégi György mérkőzése 0.10 Alias © (amerikai akciéfilm-serozat) 23.20 Az igazság órája ® (amerikai krimi, 2002) 85' Fsz.: Robert De Niro, James Franco, Eliza Dushku 1.00 Tények este 1.30 Chris Isaak-show © (amerikai vígjátéksorozat) 23.45 Sporthírek 23.50 Az utolsó vacsora ® (amerikai film, 1995) 88" Fsz.: Cameron Diaz, Ron Eldard, Annabeth Gish, Courtney B. Vance, Bill Paxton, Jonathan Penner 23.40 Tudósklub 0.35 Egy történet, egy zene aki mesél: Békés Pál 1.00 Válaszd a tudást! 2.00 Tudásakadémia Mozart és szövegírója, Da Ponte 22.15 Kés alatt © (amerikai sorozat-30.) 23.45 Sírhant Művek © (amerikai sorozat-34.) 0.55 Vörös cipellők © (amerikai erotikus sor. -11.) 1.30 Kés/alatt 21.40 KÖZBESZÉD 22.00 Az állomásfőnök © (amerikai film, 2003) 86' 23.45 Szolgálók © (angol sorozat - 6/5.) 50' 00:20 Csónakház koktél- Gulyás Bence és barátai 22.15 Raiatea 22.40 Hannibál, Róma ellensége (2.) (angol. dók. film) 23.35 Alaszka vadvizein (am. természetfilm) 0.40 A levegő lovagjai © '0 .J 1 ?» ■' 11' 11 f Má m Á , 13.30 Megtalálták a... francia kalandfilm 13.40 Óriás amerikai film 9.00 Max, a zsaru portugál krimi 14.50 Kárpáti krónika hírműsor 21.00 Szex és New York amerikai sorozat 22.00 Az állomásfőnök amerikai film 11.25 Legendás labdarúgók amerikai portréfilm MiM HÍR TV '’■HHHH MAGYAR ATV UW HÁLÓZAT lull FILMMÚZEUM ÜSÜ sfíSetT"^^^^ MÜlnSÄ" DISCOVERY ÍÉ1ÉÉI 6.05 Hírek, ismétlések. 1535 A birodalom titkai. 16.05 GyógyHír. 1635 Ingatlanpiac. 17.00 Híradó. Sport. 1735 Dosszié. 18.00 Európai híradó. 1830 Lapzárta extra. 19.00 Híradó. Sport. 1935 Libikóka. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21. Sport. 2135 Célpont. 22.00 Híradó. 2230 BBC-híradó. 23.05 Sorok között 11.05 Rajzfilmek gyerekeknek. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.15 Ki ad kevesebbet? 15.20 Játszma. 16.25 Ingatlanpiaci panoráma. 17.00 Filmsorozat. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 19.25 24 óra. 20.00 Filmsorozat. 21.00 Az én mozim.. 22.15 A nő helye. 23.00 Híradó. 23.10 Sporthírek. 8.00 A csikó. 930 Rejtélyek asszonya - Dalolj a gyilkosról! 11.15 Utazása föld középpontja felé. 13.00 Providence. 14.00 Sebzettek városa. 16.00 A csikó. 17.30 Rejtélyek asszonya - Dalolj a gyilkosról! 19.15 Providence. 20.15 Doc Martin. 21.15 Aki mer, áz nyer. 23.00 Soha ne nézz le! 9.00 Rímek, sorozatok. 1430 Diafilmmúze- um. 15.15 Az erőd (magyar film). 17.15 Kalauz. 17.45 A buszon (5.). 18.10 Az Angyal (3.). 19.00 A Ratal Rímesek Nemzetközi Fesztiváljának alkotásaiból, 20.00 Magyarfilmhíradó. 2030 Ippolita szépsége (olasz-fr. film). 22.00 Monty Python repülő cirkusza (26.). 8.30 Mai helyzet. 8.45 Olasz labdarúgás. 11.15 Sakkmagazin. 11.45 K. 0. Tv. 12.45 Horgászsport. 13.15 Zuhanyhíradó. 14.45 UEFA-kupa. 17.15 Premier-síp. 17.45 Kosár- labda.Női Euroliga. 20.00 MKB Heti helyzet 21.00 MotorShowl. 21.30 Bokszmágia. 2230 Kosárlabda, NBA.NewYork-Miami. 15.55 Mini News. 16.00 Sharon naplója. 1630 Blinky Bili kalandjai. 16.55 Cirmos őrmester nyomoz. 17.10 Bicsi Bocs kalandjai. 17.20 Babar. 17.45 Kérem a következőt! 17.55 Andersen, a mesemondó. 1835 Marsupilami. 18.50 Mini News. 19.00 Apu és én. 19.05 Hunyor-major. 1930 Az elsüllyedt világok ll.CX) A jövő repülőgépei. 12.00Alegjobb.... 13.00 Államférfiak. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Városi felfedezők. 16.00 Autókereskedők. 17.00 Flúgosfutam. 18.00 Hajón a vihar. 19.00 Állítólag.... 20.00 Eszementtu- domány. 21.00 Gigászi építmények. 22.00 A nulladik óra. 23.00 Egyszer egy ilyet vezetni! <