Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-15 / 39. szám
2006. FEBRUÁR 15., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 Cukorbetegként is boldogan Oszlassuk végre el az előítéleteket! 5 Jó ég, te tényleg cukorbeteg vagy?!” - számtalanszor hangzik el ez a hitetlenkedő, szemöldökfelvonó, homlokráncoló kérdés! Pedig nem kellene! Egyrészt mert a kérdésfeltevő feleslegesen kockáztatja az idő előtti ráncosodást meg szarka- lábasodást, másrészről meg hiábavaló a kérdés. Hiábavaló, hiszen ha a megkérdezett sűrűn bólogat, hogy biza tényleg dia- béteszes, bármennyire is keressük, normál esetben nem találunk nála mankót, tolószéket és egyéb segédeszközt. Már csak a dobpergés hiányzik: „Hölgyeim és Uraim! Nem csalás, nem ámítás: egy igazi, élő, hamisítatlan diabéteszes, azaz cukorbeteg, aki segítség nélkül jár-kel, lélegzik, ráadásul szép és fiatal!” Persze nem a kérdezők a hibásak, hogy a cukorbeteg gyermekek és fiatalok nap mint nap ki vannak téve effajta „tamáskodásnak”. Szomorú tény, de napjainkban méltatlanul kevés nyilvánosságot kapnak e betegség „igazi” főszereplői: vagyis az I. típusú cukorbeteg gyermekek és fiatalok. Cukorbetegség?! Hát persze, hogy tudom, mi az: egy súlyos időskori betegség. A nagymamám is diabéteszes, keményen kell diétáznia, meg valami tablettát is szed.” Általában ilyen válaszokat hallunk, ha szóba kerül a cukor- betegség. Nos, ezek részben igazak is, hiszen Magyarországon közel 380.000 (legnagyobb számban idős embereket érint?) II. típusú(!) cukorbeteg él. De amint azt már említettem, e betegség főszereplői azonban - bármennyire igazságtalanul hangzik is - nem ők. Ennek ellenére a II. típusú cukorbeteg emberek (köszönhetően népes táboruknak és az emiatt méltán megkapott széles körű publicitásnak, „reklámnak”) a cukorbetegség szinonimájaként, szimbólumaként élnek a köztudatban. Félreértés ne essék, nem élethalálharcnak, illetve presztízskérdésnek tekintem azt, hogy melyik csoportba tartozó cukorbetegek kapnak nagyobb nyilvánosságot. De a cukorbetegség „igazi”, legfenyegetettebb és legkiszolgáltatottabb célpontjai az I. típusú cukorbeteg gyermekek és fiatalok. És erre állandóan, szüntelenül, folyamatosan, nap mint nap kellene felhívni a magyar közvélemény figyelmét, és sulykolni, ismételgetni ezt a tényt a Ezzel a betegséggel élhetünk boldog életet Is médiában, óvodákban, iskolákban, munkahelyeken. Hogy miért fontos ez? Nos, mert szemben a II. típussal, az I. típusúak anyagcseréjének egyensúlya sokkal kényesebb, ezáltal több odafigyelésre és törődésre van szükségük. Nem beszélve a szövődményekről, amelyek sokkal gyorsabban alakulhatnak ki náluk, ha nem figyelünk oda rájuk a betegség kezdeténél. Konkrét példával igazolva: ha egy cukorbeteg gyermek és szülei félvállról veszik az inzulinkezelést (mert amíg az esetek többségében a II. típusú tablettát szed, egy I. típusú cukorbeteg általában 4 injekciót kénytelen adni magának naponta), nem folytat szigorúbb, de egészségesebb diétát és nem mozog, nem sportol eleget, akár már 7-8 év múlva jelentkezhetnek az első komoly bajok. Gondoljunk bele: egy gyermek, aki mondjuk 12 évesen lesz cukorbeteg, és „hányaveti”, hanyag, „szabados” életet él, könnyen elképzelhető, hogy 19-20 évesen már a veséje, szeme stb. károsodásának kezdeti tüneteivel kénytelen szembesülni. Ijesztő, ugye? Mondanom se kell, ha ennek ellenére tovább folytatja „nemtörődöm” életvitelét, felesleges a 30- as, 40-es vagy akár a nyugdíjas éveire gondolnia. Persze nem szabad csak és kizárólag negatív példákat venni és vészharangot kongatni, hisz I. típusú cukorbetegként is élhet az ember teljes, boldog, „egészséges” életet. Keller Richárd Eger Az ígéret Földjére érkeztünk Hamarosan itt lesz már a Kánaán? Levelezőink figyelmébe ajánljuk Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. Mivel igen „fellelkesített” a nyugdíjas szavazók megnyerésére tett, roppant átlátszó ígéret a 14. havi nyugdíjról, kedvet kaptam én is az ígérgetésre. Karinthy óta tudjuk, hogy nehéz szatírát nem írni... Ha jól emlékszem, a zsidók negyven év alatt érkeztek meg az ígéret Földjére, míg nekünk ez négyévenként sikerül. Ráadásul népünk, képviselőnként, egymillió forinttal biztatja a többet ígérőket. Nem csoda, hogy a napokban arról álmodtam, hogy én is indulok a választásokon. Felálltam egy söröshordóra, hogy a háromszázezres, lelkes hallgatóság jól láthasson és hallhasson.- Végtelenül tisztelt, kedves választóim! - kezdtem behízelgő beszédemet - Önök most az ígéretek Földjén állnak! Érezzék át e perc hatalmas jelentőségét! Olyan ígéreteket fognak tőlem hallani, amilyenről még nem is álmodtak soha! Természetesen abban az esetben, ha rám szavaznak... Én ugyanis nemcsak a tizennegyedik havi nyugdíjat ígérem meg, de a tizenötödik és a tizenhatodikat is! Nem vagyok kicsinyes és irigy, és mert nagyon szeretem önöket, a tizenhetedik havit is megígérem. Hogy a hihetetlenül magas összegből vásárolt bútorokat és ékszereket ne kelljen a hátukon hazacipelni, mindenkinek ígérek, egy - szükség esetén - két autót. Teljesen ingyen, házhoz szállítva. Ezzel egy időben, az államadósságot is eltörölném.- Te jó ég, majd elfelejtettem! ígérek még fejenként egy-egy toronyórát, a hozzá ülő aranylánccal. Természetesen a képviselők létszámát is csökkenteném, az eurót is bevezetném két, illetve öt, illetve tizenöt, illetve huszonöt év múlva. De ez már huszadrangú kérdés.... az önök jelöltje (név és cím a szerk.-ben) Február 14-e Valentin, Szt. Bálint napja, aki a szerelmesek és az epilepsziások védőszentje volt. Ezúttal az epilepsziával élőket övező előítéleteket kívánom eloszlatni. Ezeket a betegeket még ma is sokan azonosítják az elmebetegekkel. Pedig ők is emberek, ugyanúgy vágynak a tiszteletre, egy jó szóra, megbecsülésre. Nem lenézésre, nem megvetésre, amit kapnak. Az epilepszia jó néhány betegségnél kevesebb veszélyt rejt, nem fertőző, nem terjed semmilyen úton. Ha egy epilepsziást látnak, ne szaladjanak el az embertársak. Feladatunk, hogy orvost hívjunk az eszméletlen beteghez, de van olyan ember is, aki eszmélet- vesztés nélkül éli meg a rohamokat. Csak le kell ültetni, pihentetni, megvárni, míg letisztul a tudata. Az epilepszia titokzatossága ismeretlensége miatt maradt fenn. Ma már gyógyítható, tünetmentessé tehető, csillapítható a betegség különböző gyógyszerek, gyógymódok által. Ha rángatózó beteget látnak, tőle sem kell elfutni, megijedni. Orvost kell hívni, és addig stabil oldalfekvést biztosítani. Sem folyadékot, sem ételt nem kell adni, nyugalomban kell hagyni. Már segítettek is rajta. Az én célom a Heves Megyei Epilepsziások Szövetségének megalapítása annak érdekében, hogy élhetőbb életet biztosítsunk embertársainknak. Herezeg Csilla (cím a szerkőben) Autóbusszal Pestre, későbbi járatra várva Gépkocsim nincs, és édesapám betegsége miatt az utóbi időben hétköznapokon is többször kényszerültem busszal utazni. Mint Egerből elszármazott, nem akarok a kákán is csomót keresni, de mégiscsak elgondolkodtat, hogy Egerből Budapestre az utolsó busz 17.45-kor indul. Jön a tavasz, a nyár, talán megérdemelnénk - mi busszal utazók -, hogy később is indítanának járatot. Vagy talán nincs rá igény? Nagy A. Budapest (cím a szerkőben) Ez nem a Való Világ! lassabban a testtel „Kedves Árpa Attila! Megdöbbenve olvastam a Heves Megyei Hírlapban, hogy az egész ország területén lévő autópályákon szeretné megrendezni a XX. Magyar Forma-1-et. Önnek a ring nem elég? Nem tiszteli az embereket, az életet? Ha Magyarországon nem lenne az autópályákon sebességkorlátozás, az rengeteg ártatlan ember életébe kerülne. így is rengeteg „agy nélküli” vezet autót a pályán és okoz halálos baleseteket. Szerintem nagyon egyszerű a dolog: ha valahová időben akar elérni, időben kell elindulni. Ugye, milyen egyszerű (bár nem mindenkinek)? Ha versenyezni akar, ott a Hungaroring! Én pl. az autópályán 100 km/óra sebességgel szoktam közlekedni, és még mindig időben odaértem, ahová akartam. Ne akarja azt a stílust, amit képvisel, bevezetni az autópályákon, hogy mindenkin „átgázol”. Ez nem a „Való Világ”, ez a normális emberek világa kell hogy legyen, akik rendelkeznek önkontrollal, egészséges ítélőképességgel, és nem rohannak, mint a bolondok. Eisert Árpád (cím a szerk.-ben) Helyesen feliratozott névtáblát szeretnének A 2006. február 8-án, a Pf. 23 rovatban megjelent „Sodantól Tarnazsadányig” című cikk mellé olvasónk egy fotót is mellékelt, melyet nyomdatechnikai okokból nem tudtunk közzétenni. Miután a szövegben utalás történt a felvételre, ezért pótlólag adjuk le levélírónk kiegészítését, amely értelmezhetőbé teszi a megjelent írás első bekezdéseit is. A kép egy sztenderd alucsö- vekhez rögzített, helységneveket nyíllal mutató táblát ábrázol, egy igen lombos fa árnyékában Tarnamérán, Tarnazsadány szomszédságában. Zaránk felől érkezve, még a Gyöngyösi út előtt, mint minden hasonló útkereszteződésben rendszeresített táblán, zöld alapon balra mutató fehér nyíl irányít bennünket Tornazsadányba, jobbra pedig Boconádra. Csakhogy ilyen település, mint Tornazsadány, nincs(!), és addig nem is lehet, míg a Tárná folyót át nem keresztelik Tornává. Mit szólnának akkor a Tárná mentén élők? Vannak olyan helyek, ahol a kétnyelvűség miatti helységnévháború borzolja fel a kedélyeket. Vannak olyan helyek, ahol háromnyelvű táblákat használnak, és békében élnek e települések többnemzetiségű lakói. A tarnamérai, de leginkább a tarnazsadányi emberek egynyelvű, de helyesen írt helységnévtáblát szeretnének. Lehet-e ez a levél egy bürokrácia-, papírsza- porítás-mentes kérés az illetékes kivitelező cég felé (Heves Megyei Állami Közútkezelő Kft.), hogy hozzák helyre azt, amit elrontottak? Nekik csak egy lépés Sodantól Tarnazsadányig, de az ott élőknek az okleveles forrástól számítva 705 év történelem!
