Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-15 / 39. szám

2006. FEBRUÁR 15., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 Cukorbetegként is boldogan Oszlassuk végre el az előítéleteket! 5 Jó ég, te tényleg cukorbeteg vagy?!” - számtalanszor hang­zik el ez a hitetlenkedő, szemöl­dökfelvonó, homlokráncoló kér­dés! Pedig nem kellene! Egy­részt mert a kérdésfeltevő feles­legesen kockáztatja az idő előt­ti ráncosodást meg szarka- lábasodást, másrészről meg hi­ábavaló a kérdés. Hiábavaló, hi­szen ha a megkérdezett sűrűn bólogat, hogy biza tényleg dia- béteszes, bármennyire is keres­sük, normál esetben nem talá­lunk nála mankót, tolószéket és egyéb segédeszközt. Már csak a dobpergés hiány­zik: „Hölgyeim és Uraim! Nem csalás, nem ámítás: egy igazi, élő, hamisítatlan diabéteszes, az­az cukorbeteg, aki segítség nél­kül jár-kel, lélegzik, ráadásul szép és fiatal!” Persze nem a kér­dezők a hibásak, hogy a cukor­beteg gyermekek és fiatalok nap mint nap ki vannak téve effajta „tamáskodásnak”. Szomorú tény, de napjainkban méltatla­nul kevés nyilvánosságot kap­nak e betegség „igazi” főszerep­lői: vagyis az I. típusú cukorbe­teg gyermekek és fiatalok. Cukorbetegség?! Hát persze, hogy tudom, mi az: egy súlyos időskori betegség. A nagyma­mám is diabéteszes, keményen kell diétáznia, meg valami tab­lettát is szed.” Általában ilyen válaszokat hallunk, ha szóba kerül a cukor- betegség. Nos, ezek részben iga­zak is, hiszen Magyarországon közel 380.000 (legnagyobb számban idős embereket érint?) II. típusú(!) cukorbeteg él. De amint azt már említettem, e be­tegség főszereplői azonban - bármennyire igazságtalanul hangzik is - nem ők. Ennek el­lenére a II. típusú cukorbeteg emberek (köszönhetően népes táboruknak és az emiatt méltán megkapott széles körű publici­tásnak, „reklámnak”) a cukorbe­tegség szinonimájaként, szimbó­lumaként élnek a köztudatban. Félreértés ne essék, nem életha­lálharcnak, illetve presztízskér­désnek tekintem azt, hogy me­lyik csoportba tartozó cukorbete­gek kapnak nagyobb nyilvános­ságot. De a cukorbetegség „iga­zi”, legfenyegetettebb és legki­szolgáltatottabb célpontjai az I. típusú cukorbeteg gyermekek és fiatalok. És erre állandóan, szün­telenül, folyamatosan, nap mint nap kellene felhívni a magyar közvélemény figyelmét, és suly­kolni, ismételgetni ezt a tényt a Ezzel a betegséggel élhetünk boldog életet Is médiában, óvodákban, iskolák­ban, munkahelyeken. Hogy miért fontos ez? Nos, mert szemben a II. típussal, az I. típusúak anyagcseréjének egyen­súlya sokkal kényesebb, ezáltal több odafigyelésre és törődésre van szükségük. Nem beszélve a szövődményekről, amelyek sok­kal gyorsabban alakulhatnak ki náluk, ha nem figyelünk oda rá­juk a betegség kezdeténél. Konkrét példával igazolva: ha egy cukorbeteg gyermek és szü­lei félvállról veszik az inzulinke­zelést (mert amíg az esetek több­ségében a II. típusú tablettát szed, egy I. típusú cukorbeteg ál­talában 4 injekciót kénytelen ad­ni magának naponta), nem foly­tat szigorúbb, de egészségesebb diétát és nem mozog, nem spor­tol eleget, akár már 7-8 év múl­va jelentkezhetnek az első ko­moly bajok. Gondoljunk bele: egy gyermek, aki mondjuk 12 évesen lesz cu­korbeteg, és „hányaveti”, hanyag, „szabados” életet él, könnyen el­képzelhető, hogy 19-20 évesen már a veséje, szeme stb. károso­dásának kezdeti tüneteivel kény­telen szembesülni. Ijesztő, ugye? Mondanom se kell, ha ennek el­lenére tovább folytatja „nemtörő­döm” életvitelét, felesleges a 30- as, 40-es vagy akár a nyugdíjas éveire gondolnia. Persze nem sza­bad csak és kizárólag negatív pél­dákat venni és vészharangot kon­gatni, hisz I. típusú cukorbeteg­ként is élhet az ember teljes, bol­dog, „egészséges” életet. Keller Richárd Eger Az ígéret Földjére érkeztünk Hamarosan itt lesz már a Kánaán? Levelezőink figyelmébe ajánljuk Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk ész­revételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdések­kel kapcsolatosan. Felhívjuk le­velezőink figyelmét, hogy lehe­tőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmaz­zák meg gondolataikat. A közölt levelek tartalmával szerkesztő­ségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel el­látott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A boríték­ra írják rá: Pf. 23. Mivel igen „fellelkesített” a nyugdíjas szavazók megnyeré­sére tett, roppant átlátszó ígé­ret a 14. havi nyugdíjról, kedvet kaptam én is az ígérgetésre. Ka­rinthy óta tudjuk, hogy nehéz szatírát nem írni... Ha jól emlékszem, a zsidók negyven év alatt érkeztek meg az ígéret Földjére, míg nekünk ez négyévenként sikerül. Rá­adásul népünk, képviselőn­ként, egymillió forinttal biztat­ja a többet ígérőket. Nem csoda, hogy a napok­ban arról álmodtam, hogy én is indulok a választásokon. Fel­álltam egy söröshordóra, hogy a háromszázezres, lelkes hall­gatóság jól láthasson és hall­hasson.- Végtelenül tisztelt, kedves választóim! - kezdtem behízel­gő beszédemet - Önök most az ígéretek Földjén állnak! Érez­zék át e perc hatalmas jelentő­ségét! Olyan ígéreteket fognak tőlem hallani, amilyenről még nem is álmodtak soha! Termé­szetesen abban az esetben, ha rám szavaznak... Én ugyanis nemcsak a tizen­negyedik havi nyugdíjat ígérem meg, de a tizenötödik és a tizen­hatodikat is! Nem vagyok kicsi­nyes és irigy, és mert nagyon szeretem önöket, a tizenhetedik havit is megígérem. Hogy a hi­hetetlenül magas összegből vá­sárolt bútorokat és ékszereket ne kelljen a hátukon hazacipel­ni, mindenkinek ígérek, egy - szükség esetén - két autót. Tel­jesen ingyen, házhoz szállítva. Ezzel egy időben, az államadós­ságot is eltörölném.- Te jó ég, majd elfelejtettem! ígérek még fejenként egy-egy to­ronyórát, a hozzá ülő aranylánccal. Természetesen a képviselők létszámát is csökkenteném, az eurót is bevezetném két, illetve öt, illetve tizenöt, illetve huszon­öt év múlva. De ez már huszad­rangú kérdés.... az önök jelöltje (név és cím a szerk.-ben) Február 14-e Valentin, Szt. Bálint napja, aki a szerelmesek és az epilepsziások védőszentje volt. Ezúttal az epilepsziával élőket övező előítéleteket kívánom el­oszlatni. Ezeket a betegeket még ma is sokan azonosítják az elme­betegekkel. Pedig ők is emberek, ugyanúgy vágynak a tiszteletre, egy jó szóra, megbecsülésre. Nem lenézésre, nem megvetés­re, amit kapnak. Az epilepszia jó néhány betegségnél kevesebb ve­szélyt rejt, nem fertőző, nem ter­jed semmilyen úton. Ha egy epi­lepsziást látnak, ne szaladjanak el az embertársak. Feladatunk, hogy orvost hív­junk az eszméletlen beteghez, de van olyan ember is, aki eszmélet- vesztés nélkül éli meg a rohamo­kat. Csak le kell ültetni, pihentet­ni, megvárni, míg letisztul a tu­data. Az epilepszia titokzatossá­ga ismeretlensége miatt maradt fenn. Ma már gyógyítható, tünet­mentessé tehető, csillapítható a betegség különböző gyógysze­rek, gyógymódok által. Ha ránga­tózó beteget látnak, tőle sem kell elfutni, megijedni. Orvost kell hívni, és addig stabil oldalfekvést biztosítani. Sem folyadékot, sem ételt nem kell adni, nyugalom­ban kell hagyni. Már segítettek is rajta. Az én célom a Heves Me­gyei Epilepsziások Szövetségé­nek megalapítása annak érdeké­ben, hogy élhetőbb életet biztosít­sunk embertársainknak. Herezeg Csilla (cím a szerkőben) Autóbusszal Pestre, későbbi járatra várva Gépkocsim nincs, és édesapám betegsége miatt az utóbi időben hétköznapokon is többször kényszerültem busszal utazni. Mint Egerből elszármazott, nem akarok a kákán is csomót keresni, de mégiscsak elgondol­kodtat, hogy Egerből Budapest­re az utolsó busz 17.45-kor in­dul. Jön a tavasz, a nyár, talán megérdemelnénk - mi busszal utazók -, hogy később is indíta­nának járatot. Vagy talán nincs rá igény? Nagy A. Budapest (cím a szerkőben) Ez nem a Való Világ! lassabban a testtel „Kedves Árpa Attila! Megdöb­benve olvastam a Heves Megyei Hírlapban, hogy az egész ország területén lévő autópályákon sze­retné megrendezni a XX. Ma­gyar Forma-1-et. Önnek a ring nem elég? Nem tiszteli az embe­reket, az életet? Ha Magyaror­szágon nem lenne az autópályá­kon sebességkorlátozás, az ren­geteg ártatlan ember életébe ke­rülne. így is rengeteg „agy nél­küli” vezet autót a pályán és okoz halálos baleseteket. Szerin­tem nagyon egyszerű a dolog: ha valahová időben akar elérni, idő­ben kell elindulni. Ugye, milyen egyszerű (bár nem mindenki­nek)? Ha versenyezni akar, ott a Hungaroring! Én pl. az autópá­lyán 100 km/óra sebességgel szoktam közlekedni, és még mindig időben odaértem, ahová akartam. Ne akarja azt a stílust, amit képvisel, bevezetni az autó­pályákon, hogy mindenkin „át­gázol”. Ez nem a „Való Világ”, ez a normális emberek világa kell hogy legyen, akik rendelkeznek önkontrollal, egészséges ítélőké­pességgel, és nem rohannak, mint a bolondok. Eisert Árpád (cím a szerk.-ben) Helyesen feliratozott névtáblát szeretnének A 2006. február 8-án, a Pf. 23 rovatban megjelent „Sodantól Tarnazsadányig” című cikk mellé olvasónk egy fotót is mel­lékelt, melyet nyomdatechnikai okokból nem tudtunk közzéten­ni. Miután a szövegben utalás történt a felvételre, ezért pótló­lag adjuk le levélírónk kiegészí­tését, amely értelmezhetőbé te­szi a megjelent írás első bekez­déseit is. A kép egy sztenderd alucsö- vekhez rögzített, helységneveket nyíllal mutató táblát ábrázol, egy igen lombos fa árnyékában Tarnamérán, Tarnazsadány szomszédságában. Zaránk felől érkezve, még a Gyöngyösi út előtt, mint minden hasonló út­kereszteződésben rendszeresí­tett táblán, zöld alapon balra mu­tató fehér nyíl irányít bennün­ket Tornazsadányba, jobbra pe­dig Boconádra. Csakhogy ilyen település, mint Tornazsadány, nincs(!), és addig nem is lehet, míg a Tárná folyót át nem ke­resztelik Tornává. Mit szólnának akkor a Tárná mentén élők? Vannak olyan helyek, ahol a kétnyelvűség miatti helységnév­háború borzolja fel a kedélyeket. Vannak olyan helyek, ahol há­romnyelvű táblákat használnak, és békében élnek e települések többnemzetiségű lakói. A tarnamérai, de leginkább a tarnazsadányi emberek egynyel­vű, de helyesen írt helységnév­táblát szeretnének. Lehet-e ez a levél egy bürokrácia-, papírsza- porítás-mentes kérés az illetékes kivitelező cég felé (Heves Me­gyei Állami Közútkezelő Kft.), hogy hozzák helyre azt, amit el­rontottak? Nekik csak egy lépés Sodantól Tarnazsadányig, de az ott élőknek az okleveles forrástól számítva 705 év történelem!

Next

/
Thumbnails
Contents