Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-13 / 37. szám
2006. FEBRUAR 13., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Eldőlhet az üveggyár jövője határidő Szerdán az utolsó utáni haladék is lejár FOTŐ: GÁL GABOR Amikor még dolgoztak Parádsasváron. Az üzem immár teljes felújításra szorul RM parádsasvár Szerdán jár le a nagy múltú helyi üveggyár vételárának kifizetésére kitűzött, immár „utolsó utáni” határidő. Sós Tamás, a választókerület ország- gyűlési képviselője, a megyei közgyűlés elnöke ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: február 16-án, csütörtökön reggel 9 órára egyeztetést hívtak össze a parádsasvári polgármesteri hivatalba, függetlenül attól, hogy megtörténik-e a vételár kiegyenlítése, avagy sem. Szeretnének felkészülni mindenféle eshetőségre. A megbeszélésre területHúszmillió a levegőben Sós Tamás honatya közbenjárására a gyár a térségi regionális fejlesztési célelőirányzatból 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, ez azonban csak akkor nyílik meg, ha lesz érvényes adásvételi szerződés, azaz, ha a vételárat kifizetik. fejlesztési szakembereket és a térség polgármestereit várják, de ott lesz Kordás László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium államtitkára is. Sós szavai szerint azt szeretné képviselni, s eddig is arra támaszkodott, ami a gyár sorsával összefüggésben a helyiek álláspontja. Hozzátette: minden érintettnek, az üzem korábbi dolgozóinak egyénileg is igyekeznek segíteni, de Sasvárt nem hagyják magára - fogalmazott. Mint azt már hírül adtuk, a közel háromszáz évvel ezelőtt alapított, majd 2004-ben gazdasági válságba jutott helyi üveggyár új gazdája, a Kristály Manufaktúra Párád 1708 Export-Import Kft. fő tulajdonosa, Augusztini Tamás tavaly decemberben lapunkat úgy tájékoztatta: banki okok miatt „átcsúszik” az eredetileg december 21-ében meghatározott fizetési határidő. A korábbi tervek szerint ezen a napon kellett volna kiegyenlíteni a teljes, 200 millió forintos vételárat a gyár vevőjének, aki az ár 10 százalékát már korábban kifizette. Augusztini haladékot kért és kapott előbb 2006. január 21-ig, majd - legvégső határidőként - február 15-ig. A felszámolást végző Mátraholding Rt. illetékese ennek kapcsán hangsúlyozta;, é? immár tényleg az utolsó határidő, további halasztásra nincs mód. Amennyiben a 200 milliós árból fennmaradt 180 milliót az említett napig nem törleszti a vevő, úgy elállnak a szerződéstől, és a tenderen a második helyen végzett cég lép előre. Ismeretes: a gyár megvásárlására október közepén a hitelezői választmány és a Mátraholding Rt. felszámolóbiztosa, Pintér Benedek döntése alapján három jelentkező közül az említett társaság nyert jogot, amely egy budapesti, három hazai magánszemély tulajdonában lévő kft. Augusztini Tamás akkor úgy nyilatkozott: a gyár mihamarabbi beindítása a cél, ám 500 millió és 1 milliárd forint közötti összeget kell költeni a lepusztult üzem rekonstrukciójára. Később megerősítette: a vételi szándék fennáll, a korábbi elképzelések érvényesek. Ehhez azonban a magántőke mellett állami, politikai segítségre is szükség van. A tulajdonos 15 esztendőre szóló programot készített, szerinte annak nincs értelme, hogy a gyár a nem kellően megfontolt újraindítást követően pár hónap múlva ismét leálljon. írtunk arról is, hogy az új tulajdonos az üzem régi kollekcióival készült a Frankfurt Ambiente üvegipari szakkiállításra. A németországi bemutatót a napokban, február 10. és 14. között tartják meg. A külhoni kiállításról Augusztini Tamás érdeklődésünkre kifejtette: a vásáron való részvétel nem csekély díját már kifizették, s ez is azt jelzi, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseik változatlanok, szándékaik komolyak. Bódi Bálint kereskedelmi igazgatótól megtudtuk: az új termékszerkezet a régi kollekciókra épül, nagy módosítást nem terveznek, a piac előkészítése céljából ezért az ismert parádi árukat vitték Frankfurtba. ÁLLÁSPONT Részérdekek Sike Sándor KÉRDÉS, HOGY IGAZA VAN-E VERES ANDRÁS PÜSPÖKNEK, a Magyar Püspöki Konferencia titkárának, amikor egy hétvégi nyilatkozatában kijelentette: a magyar hívők gyakran érzik úgy, hogy az európai uniós törvényhozásban és kormányzatban keresztényellenes kisebbség uralkodik. Viszont értelmes és megvitatható a probléma, mert olyan ez a felvetés, amelyre érveket és ellenérveket lehet felsorakoztatni. VOLT ENNEK A HÉTVÉGÉNEK EGY MÁSIK NAGY KÉRDÉSE IS az Unióval kapcsolatban. Nem idehaza, hanem német és francia földön. A hírügynökségek azt adták a világ tudtára, hogy tízezrek tüntettek Berlinben és Strasbourgban szombaton. Az utcára vonulók abbéli aggodalmuknak adtak hangot, hogy a Közép- és Kelet-Európából érkezők munkahelyeket vehetnek el előlük. A régi EU-országokban munkát vállaló, alacsonyabb bért elfogadó „idegenek” elsősorban a szolgáltatási szektorban jelenthetnek veszélyt. Történetesen egy hamarosan életbe léptetni kívánt szabályozás rejti magában ezt a veszélyt a tüntetők szerint. (A parlament, majd később az Európai Bizottság irányelvet készül elfogadni az Európai Unió szolgáltatási ágazatáról.) A „származási ország elve” szerint a szolgáltató tevékenységére a saját hazája törvényei vonatkoznak. tömegek gyűltek össze két város utcáin: Berlinben 30-40 ezren, Strasbourgban, az Európai Parlament székhelyén pedig ezrek. A németek aggodalmának lényege, hogy az olcsóbb közép- és kelet-európai elorozza a megrendeléseket a drágább hazai vállalkozó elől. Tapasztalatokkal is rendelkeznek erről, hiszen a közép- és kelet-európai szolgáltatók már megjelentek a német piacon, s közülük sokan feketén végzik munkájukat. A tiltakozók a színvonal romlását is vizionálják. A magyar püspök És a német tömegek Unió-„kritikájának" van egy találkozási pontja: hűen tükrözik azt a helyzetet, ami a huszonöt tagállamosra bővült EU-t jelenleg jellemzi. Ez pedig nem más, mint az érdekek mentén megjelenő atomizált- ság. Pedig ahhoz, hogy a globalizálódó világban a gazdaságilag lemaradó Európa lépést tudjon tartani - s idővel csökkentse hátrányát -, az egyeztetett közös cselekvés lehetne a hatékony eszköz. Csakhogy láthatóan már a szabályozás időszakában keményen folyik az érdekharc. Azt pedig, hogy ki az úr az Európa Házban, jól mutatja, ami a vitatott indítvánnyal történik. Az Európai Parlament nágy pártjai néhány napja kompromisz- szumban állapodtak meg, s az új tervezetből állítólag már kimarad „a származási ország elve”. az új tagállamok polgárai számára ezzel természetesen ismét csak eggyel kevesebb az esély. , Idősek napközije lehet a parókiából mátraballa A község önkormányzata az elmúlt évben húsz évre szóló tartós bérleti szerződést kötött az egri érsekséggel a község központjában található parókia épületének hasznosítására. Az egyetlen kitétel az volt, hogy lehetőleg olyan tevékenységet tervezzenek az épületben, amely szociális, karitatív célokat szolgál. Az alig ötszáz lelket számláló faluban számos idős, köztük egyedülálló nyugdíjas ember él, így a képviselő-testület úgy döntött, hogy számukra alakítanak ki egy olyan intézményt, ahol tartalmasán tölthetik el napjaikat. Az épület átalakításához, felújításához a tervek szerint a jó idő beköszöntével látnak hozzá a szakemberek. Forgó János polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat pályázható forrás híján saját erőből szeretné finanszírozni az átalakítás költségeit Remények szerint a szeptemberben rendezendő Burgonya-fesztivál keretében az ünnepélyes avatásra is sor kerülhet. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL kék kijelölésénél alapvetően az iskola javaslatát vették figyelembe. Az önkormányzat évek óta az egy- és kétgyermekes családoknál a térítési díjat 25 százalékkal, három és több gyermek esetén 50 százalékkal támogatja. LÓlíld - Február 25-én rendezi mega Városi Művelődési Központ az idei Kardos Nagy Ibolya szavalóversenyt, amelyre a helyieken kívül várják a 12-24 éves apci, zagyva- szántói, petőfibányai és rózsaszent- mártoni nevezőket is. A legjobb versmondók pénzjutalomban részesülnek. Jelentkezni az érintett települések iskoláiban a magyartanároknál, illetve a könyvtárakban és a művelődési intézményekben lehet. leziszemere - Az önkormányzat ezen a héten tárgyal második fordulóban a település idei költségvetéséről. Bukta Gábor polgár- mester elmondása szerint mintegy 280 millió forintból gazdálkodhatnak 2006 folyamán, a forráshiány pedig 26 millió forint. Mezőtárkány - Újabb nagyarányú beruházás keretében egy új színfolttal gazdagodott a település: a Közösségi Házzal. Az önkormányzat célja az volt, hogy létrehozzon egy információs szolgáltató központot, amelynek jelenleg az iskola épülete ad otthont. A központ többek között a helyi lakosok, kisközösségek, vállalkozók számára biztosítja a modern kommunikációs eszközökhöz való hozzáférést. „Mindenki, irodájának’’ is nevezhető, hiszen itt bárki igénybe veheti más mellett a számítógépek, fax által elérhető szolgáltatásokat. Az intézmény nyitott, az igényekhez folyamatosan igazodó kínálattal áll rendelkezésre, felvonultatva a legkorszerűbb multimédiás technikai megoldásokat. Ez az eszközpark alkalmas arra is, hogy számítógéphasználattal kapcsolatos tanfolyamokat is szervezni lehessen. Nagyvisnyó - Február 17-én, pénteken 16 órától az ÁMK nagytermében farsangi mulatságot tartanak az általános iskolások. A felsősök életképszerű'jeleneteket mutatnak be zenére, az alsósok egyéni jelmezversenyen szerepelhetnek. Ezt követően a diszkóban este 8 óráig táncolhatnak a gyerekek - tudtuk meg Fónagy Bélánétól, az iskola igazgatójától. Párád - A Parádi Egészségvédő Kör szervezésében folytatódnak az ETKA-jóga foglalkozások Centhéné Körösi Katalin vezetésével. Párádon a helyi általános iskolában ma este 5 órától, míg a recski művelődési házban keddenként délután 5 órától várják a regenerálódni vágyó felnőtteket. A speciális torna segít a stresszol- dásban, az ízületi fájdalmak enyhítésében, a helyes testtartás és légzés elsajátításában. Pétervására - A művelődési házban a napokban nyílt meg a Kovászna megyei fotóklub gyűjteményes kiállítása. A tárlat munkanapokon 10-től 16 óráig látogatható. Az intézményben február 14-én, kedden 10 órától „A Bajkál-tó szépségei” címmel diavetítéssel egybekötött előadást tart dr. Balázs Oszkár. Vámosgyörk - Egy új társasház építésének lehetőségéről tájékozódott legutóbbi ülésén az önkormányzat képviselő-testülete. Torna István polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a grémium döntése nyomán megkezdik az előkészítő tárgyalásokat. VíSOflta - A hét végén tartotta hagyományos farsangi bálját az általános iskola szülői munkaközössége. A rendezvényen a gyerekek egyéni és csoportos jelmezes bemutatóit tekinthették meg az érdeklődők, majd tombolával, uzsonnával és farsangi fánkkal várták a szervezők a vendégeket. Zagyvaszántó - Ma délután 2 órakor kezdődik a polgármesteri hivatalban a képviselő-testület soron következő ülése. A grémium a tervek szerint ez alkalommal fogadja el az önkormányzat idei költségvetését.