Heves Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-09 / 34. szám

3 2006. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Mi alapján szavaz áprilisban? Vincze György Ostoros- Őszintén szólva torkig va­gyok a politikusokkal, az egy­más rágalmazásával, lejáratá­sával, ennek ellenére - vagy ta­lán épp ezért - mindenképp el­megyek szavazni. Egyelőre azt tudom biztosan, hogy kit nem szeretnék kormányzati pozíci­óban látni. A választási prog­ramok kevésbé érdekelnek, alapvetően a szimpátia dönt majd a voksoláskor. Tuza Ervin Eger- A kampány kezdete óta job­ban odafigyelek a tv- és rá­dióműsorokra, és igyekszem tájékozódni, hogy ki milyen programot kínál az elkövet­kező négy évre. Mindenkép­pen fontos, hogy ki milyen eszközökkel próbálja az or­szág sorsát befolyásolni. El­megyek szavazni, mert úgy gondolom, hogy egy szavazat is ázámít. Téglási Attiláné, Kazincbarcika, aki átutazóban járt Egerben- Egy percig sem kétséges, hogy a férjemmel együtt el­megyünk szavazni, s már most tudjuk, hogy melyik ol­dalt fogjuk támogatni. Szá­munkra nyugdíjasként az a legfontosabb, hogy enyhítse­nek azon a mérhetetlen igaz­ságtalanságon, ami ezt a réte­get sújtja. Csak abban bí­zunk, hogy az ígéretekből egyszer valóság lesz. Dér István Mátraszele- A rendszerváltás óta szá­momra nagy jelentősége van a parlamenti választások­nak. Minden alkalommal alaposan megpróbálok tájé­kozódni, hogy ki milyen programot állít össze az el­következő négy évre. Idén is elolvasom valamennyi párt elképzeléseit, s csak ezeket mérlegelve hozom meg a végleges döntésemet. Útfelújítások állami támogatással folytatódik a munka Az önkormányzat biztosítja a szükséges önrészt Amint arról beszámoltunk, tavaly ősszel 91 millió fo­rintos pályázati támogatással, összesen több mint 230 millióból 26 utcában végeztek felújítási munká­kat a városban. Ezek határidőre, novemberre befeje­ződtek. Tavaszra csak a Kocsis Bernát út rekonstruk­ciója maradt, arra az anyagiak akkor állnak majd rendelkezésre. RM egek Idén is van a regionális te­rületfejlesztési tanácson ke­resztül pályázható „aszfalt­pénz”, s Eger önkormányzata ismét benyújtotta igényét a ke­retre. A közgyűlés január végi ülé­sén döntött arról is, hogy az ez évi költségvetésben biztosítja a szükséges önrészt. A múlt esz­tendőhöz hasonlóan az eljárás az, hogy minden, az önkor­mányzat által útfelújításra kifi­zetett forinthoz az állam a regi­onális tanácson keresztül hoz­zátesz még egy forintot. A tervek szerint 2006-ban mintegy 176 millió forintot köl­tenek útfelújításokra. Érintett lesz a Sáncalja, a Bajza, a Ker­tész, a Cifrakapu, a Rózsa Kár­oly, a Hatvanasezred, a Deméndi, a Szvorényi, a Kö­nyök, az Attila, a Kazinczy, a Remenyik, a Gárdonyi, a Kné­zich, a Malomárok, a Vallon, a Servita, a Füzér, a Tiba, a Par­tos út, valamint a Bartók Béla tér. Megújul továbbá a Darvas, a Zoltai, a Lőcsei, a Fejedelem, a Ceglédi, a Nagyváradi, a Fais­kola, a Bródy Sándor, a Lájer, a Hétvezér, a Frank Tivadar, az Eperjesi, a Tündérpart, a Faggyas, a Szarvas Gábor, a Szaicz Leó, a Sánc köz, a Pető­fi, a Rózsás-dűlő, a Menház, a Laktanya és a Csokonai út, ille­tőleg a Berva II. lakótelep úthá­lózata. imám Áz egyenlőség esélye Sike Sándor dehogy is hasonlítanám össze az amerikai polgárjogi mozgalmat a budapesti Rudas für­■ VI dő látogatási rendje miatt kialakult, a női ‘ l * 1 egyenjogúságot zászlajára tűző akcióval. Más w dimenziók, más kor, nem kell bizonygatni. Ám! Érdekes párhuzam kínálkozik mégis, ha a Budapest Gyógyfürdő Rt. által nyilvánosságra hozott adatokat nézzük. Kezdjük is az észak-amerikai földrészen évtizedekkel ezelőtt történtekkel! Gondoljunk el egy olyan képzeletbeli szituációt, amelyben - az akkor még négernek (nigger) nevezett - afro­amerikaiak utasszámlálását végzik jól felkészített számlálóbiz­tosok, olyan tömegközlekedési eszközökön, amelyeken kinn függ a tábla: „Csak fehéreknek'” (White only!) A gondos szám­lálók ki is hozzák a nap végére, hogy a feketék nem használ­ják ezeket a járatokat. ami pedig a honi „leltározást” illeti: négymillió forint körüli vesztesége származott az első egy hónapban a Budapest Gyógyfürdő Rt.-nek abból, hogy kedden és csütörtökön fél na­pig csak a nők használhatják a Rudas fürdőt - nyilatkozta Mo­gyorósi Ferenc, a cég osztályvezetője a nemzeti hírügynökség­nek. A középvezető mindjárt elő is állt a gondosan kiporciózott statisztikai adatokkal. Ezek szerint a női napokon 31-80 kö­zött szóródik a látogatók száma, miközben egy férfinapon átla­gosan 600-800 közötti - fél napokra átszámítva 300-400 - vendég keresi fel a Rudast. A súlyos gazdasági veszteségről szóló kimutatást az a pár hónapja indult tiltakozás készítette elő, amelyben a „gyengébbik nem” képviselői kifogásolták, hogy sérül az alkotmányos joguk a fürdőből való kirekesztés­sel. (A párhuzamnál maradva: a nők akkoriban nem vették igénybe a fürdő nyújtotta szolgáltatásokat.) most, hogy a „csak férfiaknak" tábla a hét bizonyos idősza­kaiban már nem állít gátat a nők fürdőbe járása elé, akár más­fajta tanulságok is levonhatók, mint amelyeket a cég nyilvá­nosságra hozott. Például, hogy az alkotmányban rögzített jo­gok megvalósítása bizony pénzbe kerül, legyen bár szó fürdő­zésről, akadálymentes közlekedésről, a társadalmi szinten nyomorba csúszott etnikai kisebbség felemeléséről, vagy az el­esetteknek nyújtott szociális gondoskodásról. hogy miért pont a fürdő? Valamivel csak el kell kezdeni... Már idén sportcsarnok épülhet a városban (tari) lőrinci A körülmények kedve­ző alakulása esetén akár már az idén elkezdődhet egy sportcsar­nok építése a település központ­jában - tájékoztatott Víg Zoltán polgármester. Elmondta: egy pénzintézet azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy megfi­nanszírozza a létesítmény meg­építését, s a városnak 20 éven át kellene évi 20 millió forinttal fi­zetni a lízingdíjat. A 2900 négyzetméter alapte­rületű sportcsarnok a Szabad­ság téren, a könyvtár melletti önkormányzati parcellán épül­hetne meg. Az európai szabvá­nyoknak megfelelő küzdőtér mellett 430 férőhelyes lelátó kapna helyet, s természetesen kiszolgáló létesítményeket is felszerelnének. A beruházás ■ ,A sportcsarnok a Sza­badság téren, a könyv­tár melletti önkor­mányzati parcellán épülhetne meg...” várható összköltsége 250-300 millió forint. A polgármester szerint ha a tárgyalások a terveknek megfe­lelően alakulnak, nyárra besze­reznék a különféle engedélye­ket, s még az idén elkezdődhet­ne az építkezés. A képviselő-tes­tület csütörtökön dönt arról, hogy engedélyezi-e a projekttel kapcsolatos előkészületeket. Zoltán polgármester. Az eseményen a legfontosabb napirendi pont az idei költségvetés megtárgyalása lesz, de terítékre kerül a posta mű-. ködöse, a közétkeztetés kérdése és a választásokkal kapcsolatban a szavazatszámláló bizottságok meg­választása. Márkáz - Srtáborba utaztak a helyi általános iskolások a szlovákiai Donovalinba kedden. Az ötnapos programon összesen 107-en, gyerekek és felnőtt kísérők vesznek részt. A he­tedik osztályosok idén is ingyene­sen táborozhatnak az iskola szülői munkaközössége jóvoltából. Az ak­ciónak köszönhetően minden év­ben megtanulhat síelni ez a korosz­tály. Mátraderecske - A helyi gyermek- intézmények szülői munkaközössé­gei e hét végén, szombaton este hét órától a sportcsarnokban tartják a hagyományos jótékonysági ren­dezvényt, melynek bevételéből az is­kola és az óvoda fejlesztési elképze­léseit támogatják majd. iezöszemere - Mint azt hírül ad­tuk, még tavaly 65 millió forint euró­pai uniós támogatást nyert a telepü­lés egy faluház kialakításához. A munkálatok kivitelezésére az önkor­mányzat közbeszerzési eljárást írt ki, ezen Veres Kálmán egyéni vállal­kozót nyilvánították győztesnek. Az építkezés rövidesen elkezdődik. A régi, használaton kívüli iskolaépület­ből lesz a faluház, amelyet augusz­HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL tus 20-ra szeretnének átadni - mondta Bukta Gábor polgármester. Nagykökényes - Szombaton dél­után 2 órakor kezdődik az óvodá­sok farsangi mulatsága a művelő­dési házban. A gyerekek jelmezes felvonulással kedveskednek a meg­jelenteknek. Parádsasvál - Az előző évek hagyo­mányaihoz híven idén is megrende­zik a településen a farsangi felvonu­lást és az azt követő bált E hét vé­gén, délelőtt 10 órakor a művelődési házból indul a farsangi jelmezes cso­port, hogy az utcákat végigjárva han­gos kolompolással, zenével űzzék el a telet s hívogassák a tavaszt Este bállal folytatódik a rendezvény. Péiervására - Az önkormányzat képviselő-testűlete ma 14 órától tart ülést, amelyen az idei költségvetési rendelettervezetet tárgyalják meg. Ezután a polgármesteri hivatal és az önkormányzat részben önálló intéz­ményei közötti együttműködési meg­állapodást véleményezik. Napirendre kerül a helyhatóság idei közbeszerzé­si terve is, valamint a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácshoz benyúj­tandó pályázatok megtárgyalása. Satlld - Az önkormányzat elfogadta az idei költségvetést - tudtuk meg Kiss István polgármestertől. A tele­pülés 2006-ban közel 300 millió fo­rintból gazdálkodhat, s 29 milliós forráshiánnyal kénytelen számolni. Utóbbit pályázatok révén szeretnék „eltüntetni”. SztiCSi - Új helyen, a művelődési házban működik a hegyközség iro­dája. Az ügyfeleket hétfőn, szer­dán, csütörtökön és pénteken 8-tól 14 óráig, keddenként 12-től 16 óráig várják. A telefonszám is meg­változott, ezentúl a 37/326-391-et billentyűzve érhető el a hegyköz­ség irodája. Változott a gyógyszer- tár nyitvatartási ideje is: hétfőn és szerdán 15-től 18 óráig, kedden 14-től 16 óráig, pénteken pedig 14-től 17 óráig kereshetik fel a he­lyiek a patikát. Csütörtökön szün­napot tartanak. Telik - Az idén ünnepli alapításának 80. évfordulóját a Szent Imre Általá­nos Iskola. Az egykor két tantermes iskolát a település földbirtokosa ala­pította. A születésnapra egész éves ünnepségsorozattal emlékeznek. Ja­nuárban a tanintézményben össze­gyűjtötték az egykori tanulók kézmű­ves munkáit. Van, aki a gobelin-ké- szitést, van, aki a hímzést sajátítot­ta el mesteri fokon. A közeljövőben egy iskolatörténeti kiállítás is nyílik. Vámosgyörk - Módosították az ön- kormányzat köztisztasági rendele­tét a képviselő-testület legutóbbi ülésén - tudtuk meg Torna István polgármestertől, aki azt is elmond­ta, hogy a jelenleg hatályos törvé­nyeknek megfelelően igazították ki a helyi szabályokat. Öt településsel közösen nyújtanak be pályázatot szelektív hulladékgyűjtésre, s a köz­ség lett a projekt gesztora. <

Next

/
Thumbnails
Contents