Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-31 / 26. szám
SPORT - H I R DE TÉS HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 31., KEDD Az egyenlő mérce hiányzott visszapillantó Az egri közönség megérdemelte volna a továbbjutást Gór-Nagy Miklós: - A csapat kialakította a helyzeteket, nekem négyet sikerült értékesítenem FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON fensthermíüb MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK |||hungária Bajzát R. vízilabda A Brendon-Fens- therm-ZF Eger - Systema Pom- pea Brescia (10-8) LEN-kupa negyeddöntő mérkőzés visszavágója sokáig beszédtéma lesz még. Az összecsapásra a lelátók mellett megtelt a medenceparti VIP-páholy is. Onnan nézte a találkozót dr. Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is.- Bevált a jóslatom, ugyanis a találkozó előtt az olasz tévések megmosolyogtak, amikor azt mondtam, hogy az Eger kemény falat lesz a bresciai sztárcsapatnak. Itt a törökök is megfáztak - említette az első számú magyar pólós szakember. - Az Eger jól játszott, a remek hangulatú meccsben benne volt az egri továbbjutás, sajnos balszerencsés momentumok, figyelmetlenségek és sérülés miatt nem lett 4 gólos a különbség. A 4. negyedben kritikus pillanatokban ajándék fórokat kaptak a vendégek.- Az olaszokat nem kellett bemutatni önnek.- Jól Ismerem a Bresciát. Amikor Comóban dolgoztam, a gárda még csak a 2. ligában küzdött Hála Borelli elnöknek - akivel már 16 éve jó barátságban vagyok -, fokozatosan megerősödtek, és az egyik legjobb olasz gárdává nőtték ki magukat. Az Eger ellen túlságosan öregurasan pólóztak. Szerencsével léptek tovább.- Mit szól a brutalitáshoz?- A keménységért és a csibész- ségért nem mennek a szomszédba. Csirics már válogatott szinten is okozott gondot a magyaVélemények az emlékezetes összecsapásról A meccs legjobbja címet Gór- Nagy Miklós érdemelte ki, aki 4 remekbe szabott góllal járult hozzá a győzelemhez. GÓR-NAGY MIKLÓS: - JÓ meccset játszottunk, úgy érzem, kiszolgáltuk a szurkolókat Legalább négy góllal nyerhettünk volna tiszta körülmények között A vízilabda kemény sport, benne van a reklamálás, fogás, vízi birkózás, de az olaszok 8-5-nél alpári eszközökhöz folyamodtak. Csirics megtorlatlanul kiütötte Hegedűst, ami megengedhetetlen. A négy gólomnak örülök, a csapat kialakította a helyzeteket, nekem sikerült értékesítenem. TÓTH KÁLMÁN EDZŐ: - Megható volt a szurkolók szeretete, az elején érthetően görcsös volt a csapat. Aztán átlendültünk, és már az olaszoknak volt okuk idegeskedésre, Az egri közönség megérdemelte volna a továbbjutást. Érthetetlen, miért kedveztek a bírók a cirkuszoló, brutális eszközökhöz folyamodó olaszoknak. LADISLAV VIDUMANSKY, a Szlovák válogatott szövetségi kapitánya: - Kemény meccset láttam, a jól játszó Eger ledolgozta a hátrányt, de a játékvezetők hibáztak a sérülést okozó brutalitásnál. A 4. negyedben nem egyforma mércével ítélték meg a kiállításokat. gyulavári Zoltán, az egriek korábbi edzője: - Sorsdöntő volt Hegedűs Gábor kiesése és Decker kipontozódása. A jogos egri ötméteresnél a cirkusz a bírói erélyteletiséget tükrözte. A végén az olaszok jöttek ki ebből jobban, addig reklamáltak, amíg kaptak két fórt ajándékba. raknak. A legnagyobb baj, hogy ezt elnézték a bírók. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni a saját meccseimen, de most mint vendég, elmondhatom a véleményem. Az ütés akció közben, mindkét bíró szeme előtt történt, látniuk kellett. Nagyot hibáztak. Ha egy faluban nincs rendőr, több lesz a bűncselekmény. Ha megtorlatlanul lehet durváskod- ni, akkor majd kénytelenek lesznek a medencében elégtételt venni a játékosok. Elgondolkozhatnak a LEN-ben, merre halad a sportág. A kazetta elküldése jó kezdeményezés.- A válogatottnál érdekelt egriekről mi a véleménye?- Jó értékmérő volt a találkozó, ám nem szeretnék egyénileg osztályozni. Mindenki tudhatja, nálam nyitva a kapu a válogatottságra. EgyeÜen dolog az elvárás: kiemelkedő teljesítmény. Ma dönt a konzílium Hegedűs Gábort, az egriek arcsérülést szenvedett pólósát hétfőn szállították a SOTE Klinika Mária úti szájsebészeti részlegére. Megkezdődtek a vizsgálatok, jó hír, hogy a játékos jobb szeme sokat tisztult, látásproblémákkal remélhetőleg nem kell számolni. A kedd reggeli konzílium dönti el, hogy a sérült arc- és orrcsontoknál szükséges-e műtéti beavatkozás. Az előzetes orvosi vélemény szerint ha műtétre kerül sor, akkor 3-6 hónap a gyógyulási idő. Amennyiben nem, akkor 6-8 hét kell a felépüléshez. Kazanyban az FTC Az elődöntők párosítása __________ S zintez Kazany (orosz) - Betonút FTC Brescia (olasz) - Dinamo Moszkva (orosz)______ E uroliga-eredmény_______________ J ug Dubrovnik (horvát) - Vasas 13-9 Mi lesz veled, sport szépsége? A televízión keresztül néhány napon belül három olyan kézilabda-mérkőzést láttam, amelyeken kivétel nélkül uralkodóvá vált a brutalitás. Nagy volt ugyan a tét. A kiélezett küzdelmekben általában élessé válik a harc, a kapuk előterében szinte megsemmisül a játék, benne a játékos, mert a védekező ellenfél mindenáron a gólszerzést akarja megakadályozni. Azért tör és zúz, leterít és visszaránt. Célja: gólt nem kapni! vízilabdában hasonló a helyzet. Egyenlő erők között minden elképzelhető a fizikai erő érvényesítésére. Főleg, ha veszélybe kerül például a továbbjutás, mint a Brescia esetében Egerben. Lehet, hogy egy életre szóló nyomot hagyott Hegedűs Gáborban Csirics jobbegyenese, bár tévednénk. A szabályokban lenne a hiba? A játékvezetőkön nagyon sok múlik. Igen ám, de őket is „kezükben tartják” a pénzemberek, ezért engedik - akarva-akaratlanul hogy akár eldurvuljon a meccs, mondván: döntsék el a mérkőzést maguk a játékosok. A sárga lapos figyelmeztetést soha nem tartottam jó megoldásnak, több zavart okoz, mint hajt hasznot. A kiállítás (időszakos vagy végleges, ahogy a szabályok előírják) a megoldás. Az volt egykor is, amikor még nem lobogtatták a sárga kártyát. Most még akkor sem villan a piros, ha már vér folyik. A KÉZI- És vízilabda élethalálharcát egyébként ne hasonlítsa senki a birkózáshoz. A szőnyegcsaták úri partik ahhoz képest, ami a parketten és a vízben folyik. F. B. Mit fizet? Totó - 4. hét A helyes tippson 1, X, 1,1,1,2,2,2,2, X, 2,1, X. Plusz egy mérkőzés: 2. 13 plusz egyes nem volt 13 találatos szelvény nem volt 12 találatos (4 db) 711897 Ft 11 találatos (80 db) 35 595 Ft 10 találatos (1555 db) 3052 Ft Góltotó 6 és 5 találatos nem volt 4 találatos (9 db) 10 092 R SZUPEREXPRESSZ FRANCIA Mondain birminghami és egyéb pergő galambok eladók Heves, Hajnal u. 1. »Eladó 500 DB BÁLÁS LUCERNA. I.ÁR: 300 FT/DB. 37/359-024 36/346-482, 20/976-9974--------------------------------------------------------------------------- *61618* SPÓROLJA az energiát! Szigeteljük ablakait és ajtóit! Huzatos ablakait jól zárhatóvá tesszük. Információ: 20/981-3938 LAMBÉRIA, hajópadló, szegőléc, kerítésléc gyártás, többféle méretben. Minőségben legolcsóbban Kálban. T.: 36/467-074, 30/232-4578 »Velencei KARNEVÁL FEBRUÁR 24-26-IG, NON STOP UTAZÁSSAL 12.500 FT/FÖ. T: 30/619-2935--------------------------------------------------------------------------- -61613* S ZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam ECDL Start vizsgalehetőséggel, 60-80 óra. Kezdés: február 13. MTESZ Eger, 36/423-583--------------------------------------------------------------------------- *61565* Világcsúcs női mellúszásban úszás Világrekordot ért el 50 m női mellen a világbajnok ausztrál Jade Edmistone Melbourne-ben. Saját 2005. július 31-i, a tavalyi montreali vb-n aranyérmet érő 30.45 másodperces idejét módosította 30.31-re a Nemzetközösségi Játékok válogató viadalán. Pólós varázslat Bajzát Rafael KÖSZÖNJÜK, EGRI PÓLÓSOK! Fantasztikus sportélményben részesültünk a LEN-kupa negyeddöntőjének visszavágóján. - Amikor felnéztünk a lelátóra, lúdbőröztünk - mondták a játékosok. A sok csatát megélt szakvezetők sem meccseitek ilyen csodálatos környezetben, de az olaszok is ámulattal figyeltek. Náluk 156 néző előtt zajlott a találkozó... A Mezőkövesd és Debrecen feliratok jelezték: nemcsak szűkebb hazánkban volt fontos az esemény. Több mint kétezren tesztelték, hogy mennyien férnek el a Bitskey- uszodában. Ha lett volna csillár, talán még azon is lógtak volna. a „táblás ház” publikuma színvonalas produkciót kapott. Igazi tétmeccset, drámai fordulatokkal, botránnyal, sérüléssel, gyönyörű gólokkal és csodás védésekkel. Minden volt, több, mint máskor 3-4 meccsen. A Gerendás-gárda betartotta ígéretét: megmutatta, hogy az európai élcsapat ellen is képes nyerni. Boldoggá tette az embereket, és a sikerélmény erősebb volt, mint a kiesés miatti kudarc. mindenki saját szemével láthatta, hogy az egriek ifjú gárdája „ellenszélben” is jobban pólózott. A szép estét azonban egy alattomos durvaság homályosította el. Hegedűs Gábor Itáliában is szenvedett Csiricstől - ott a dobhártyája bánta -, és most is brutális eszközhöz nyúlt a hírhedt pólós. Az ilyen jelenetek nem tartozhatnak bele ebbe a kemény és férfias sportágba. Ezt száműzni kell! a következő hetek remélhetőleg Hegedűs gyógyulásáról és visszatéréséről, valamint Csirics eltiltásáról szólnak majd. Az olaszok jóvoltából azt is láthattuk, hogy micsoda hisztizés, színjáték (is) kell a győzelemhez. Nem elég a medencében jobbnak lenni. A nemzetközi porondon újonc Egerrel éreztették ezt az álruhába bújt „varázslók”, akik síppal a szájukban, furcsa térlátással és egyoldalú szabályértelmezéssel tették a dolgukat. a közönség jól érezhette magát. Egerben ritkák az ilyen sportélmények. A négy saját nevelésű játékost felvonultató alakulat igazi csapattá formálódott a Gerendás, Tóth edzőpáros irányításával. A Brescia legyőzésével végérvényesen a legjobb európai csapatok közé emelték magukat, függetlenül a továbbjutástól, a kieséstől. jövőre - valószínűleg az euro ligában - létrejöhet a visszavágó. A LEN-kupa fejezet lezárult, a parádés mérkőzéssorozattal újabb képzeletbeli „i” betűt rajzoltak Kiss Csabáék. Előbb- utóbb a pontocska is felkerül rá. Helyből a legjobb ÚGY KEZDŐDÖTT, HOGY... Várjuk azon párok leveleit, akik szívesen megosztanák megismerkedésük történetét a Heves Megyei Hírlap olvasóival. A négy legérdekesebb sztorit leközöljük. Beküldési határidős 2006. február 2. Címünk: AS-M Kft. Heves Megyei Iroda, 3300 Eger Barkóczy u. 7. A borítékra kérjük ráírni: „Megismerkedésünk története”