Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-04 / 3. szám
2006. JANUÁR 4., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP MBNMMBSMMHMMMMMMMMNMriRNKMHMHNMMMMMHMMMftBRMMMMMMí 5 Otthon, másfél milliárdból beruházás A rászorultakon, a munkát keresőkön is segít Uj lendülettel folytatódik a program A jövő évi címzett támogatási igénybejelentés előkészítéseként a Heves Megyei Közgyűlés határozatának megfelelően még tavaly áprilisban benyújtották a beruházási elképzeléseiket. KI párád Ezek közül a kormány tavaly szeptemberi közleménye szerint két, az idén induló helyi beruházást javasolt címzett támogatásra. A szakmai, gazdaságossági és költségvetési szempontok alapján az új parádi idősek otthona és a gyöngyösi Or- czy-kastély és -kert rekonstrukciója kaphat jelentős állami pénzügyi segítséget a megvalósításhoz. A végleges címzett támogatási igénybejelentés határideje december 15. volt. A beruházási koncepciók kormányzati elfogadását követően már megtörténtek az előkészítő lépések, az Országos Területfejlesztési Hivatallal, valamint az illetékes minisztériumokkal a beruházások szakmai-műszaki tartalmának, illetve a megvalósítás pénzügyi ütemének egyeztetése, véglegesítése. A mátrai községben ennek értelmében zöldmezős beruházással, két hektár nagyságú telekingatlanon valósul meg az új idősek otthona. A telket a helyi ön- kormányzat közérdekű ajándékozással adja a Heves Megyei Önkormányzat tulajdonába. A Toldi út végén lévő, 1582 négyzetméter alapterületű beépítetlen belterületi ingatlan értéke, amelyet a közérdekű célra, a szociális létesítmény megvalósítására felajánlott a testület, mintegy 21,5 millió forint. A tervezett intézmény száztíz férőhelyes idősotthoni részleget, valamint negyven férőhelyes demens, állandó ápolást igénylő részleget, továbbá a teljes kiszolgáló létesítményeket - konyhaétterem, mosoda, garázs - foglalja magában. A lakószobák egy-, két-, illetve négyszemélyesek lesznek, s a férőhelyeken belül emelt szintű ellátást biztosító elhelyezést is kialakítanak. A150 személyes új idősek otthonának az építése az idén megkezdődik, a beruházás tervezett összköltsége mintegy 1,46 milliárd forint. Ebből a címzett állami támogatás összesen 1,3 milliárd forint. A Heves Megyei Önkormányzat saját forrása pedig - ugyancsak hároméves ütemezésben - összesen 146 millió forint. Vagyis egy idősotthoni férőhely kialakítása nagyjából 10 millió forintba kerül. Az idei, első ütemben 117 millió forint állami pénz és 13 millió saját erő jut majd a megvalósításra. kerecsend Lezárult a roma integrációs program első üteme. Az ebből az alkalomból tartott konzorciumi ülésen elhangzott, hogy a tervezetthez képest másfél hónapos késés van a megvalósításban. Ennek az az oka, hogy az érintettekhez még nem érkezett meg az esedékes támogatási összeg, ezért aztán a közhasznú foglalkoztatási rész előreláthatólag egy hónappal később fejeződik be. A lakhatási program keretében az ingatlanok megvásárlásának az előkészítése még a nyár elején megkezdődött. A kiválasztott házak birtokbavétele részben megtörtént, az épületek felújítása tavasszal indul, s az első családok várhatóan már a nyáron beköltözhetnek. A felújítandó utak és járdák tervei még a pályázati időszakban elkészültek. A Fő úti járdaszakaszt már november végén átadták. Ezzel egy időben elkészültek a második ütemben tervezett gázvezetéképítés tervei is. A Tigáz a kivitelezés szerződéstervezetét már megküldte az önkormányzatnak. A szociális integrációt segítő intézkedések között legjelentősebb a közhasznú foglalkoztatás megszervezése: augusztustól négy, összesen negyvennégy fős közhasznú brigád, valamint szeptember 1-jétől az oktatási intézményekben két roma udvaros, illetve egy-egy roma dajka és pedellus állhatott munkába. A nyári napköziben 120 iskolás gyermek szabadidejének a megszervezéséről gondoskodtak egy hónapon keresztül úgy, hogy ingyenes meleg ebédet is biztosítottak a számukra. A program a téli időszakot követően március 1-jétől vesz újabb lendületet. Ekkortól alkalmaznak ismét nagyobb számban közhasznú munkásokat, s ekkor kezdődnek az út-, a járda-, a gázvezeték-építési és -felújítási munkák. Elöregedő megye, sokan vannak várólistán Az új létesítmény fontosságát emeli ki az a tény, miszerint Heves megye az ország egyik legkorosabb, legelöregedettebb népességével bír. Nagy az igény tehát az idősotthoni szociális ellátásokra, sokan várnak elhelyezésre, aminek a férőhelyek viszonylag szűkös száma szab gátat. Másfelől a létesülő intézmény új foglalkoztatási lehetőséget is teremt a munkahelyek hiányával küzdő térségben. A képviselő helyi fogadóórái a községekben hatvan térsége Érsek Zsolt (MSZP), a 4. számú választókörzet országgyűlési képviselője - a hagyományoknak megfelelően - az év első időszakában fogadóórán várja a hozzá fordulókat. A honatya munkatársával, Sárosi Károly megyei önkormányzati képviselővel az adott települések polgármesteri hivatalaiban találkozik az állampolgárokkal. Január 9-én, hétfőn reggel 8 órakor Heréden, 10-kor Nagykökényesen, déli 12-kor Zagyva- szántón, délután 2-kor pedig Lőrinciben kezdődik a fogadóóra. Másnap, kedden 8 órától Boldogon, 10-től Csányban, 12-től Horton, 14 órától Ecséden kereshetik fel a helybeliek. Január 11- én, szerdán 8-tól Petőfibánya, 10-től Apc, 12-től Rózsaszentmárton, 14 órától pedig Szűcsi a fogadóórák helyszíne. Végül január 12-én, csütörtökön délelőtt 8-tól 11 óráig Hatvanban áll az állampolgárok rendelkezésére. Visszatérnek a vasárnapi előadásokhoz EGER A Harlekin Bábszínház a mostani évad első felében bemutatott darabjainak mindegyikét műsorra tűzte januártól’. Ez annak a koncepciónak a része, miszerint mostantól a gyerekdarabok játszása a cél, s nem az új bemutatók tervezése. Az új esztendőben ismét látható Andersen: A kis gyufaárus lány című meséje, Weöres Sándor verseinek zenés játéka Bóbita álma címmel, és a Somogyi lakodalmas című népszokás-játék. A Bóbita álma a városi televízió műsorán is szerepelt az ünnepek alkalmával. A jövőben a színház új bemutatói között már csak felnőtteknek szóló produkció látható. Az új évben a Harlekin Bábszínház vasárnapokon délelőtt 11 órától ismét minden hétvégén tart előadásokat a Szarvas tér 1. szám alatti átmeneti színháztermében. VÁLASSZON KEDVÉRE! Komfort lapcsomag Heves Megyei Hírlap+ TV Kéthetes . műsorújság. Megtakarítás - havonta: 134 Ft, évente: T&08 Ft Kedvenc lapcsomag Hűm Megyei Hírlap +Vasárnap Reggel +TV Kéthetes «jffigfyw +Hölgy világ. Akciónk 2006. január hónaptól minden régi és új előfizetőnk számára biztosítja a kedvezményeket! Amennyiben sikerült választania, kérjük, töltse ki az alábbi szelvényt, és küldje vissza címünkre (Eger, Pf. 23.), vagy díjbeszedéskor jelezze kézbesítőnknek, díjbeszedőnknek. Megtakarítás - havonta: 394 Ft, évente: 4 728 Ft. Otthon lapcsomag Heves Megyei Hírlap +Vasárnap Reggel v +TV Kéthetes J ^ HLakáskultúra A _ +ajándék Tere fere. Megtakarítás - havonta: 503 Ft, évente: 6 306 Ft. MEGRENDELŐLAP Profit lapcsomag Heves Megyei Hírlap +Világgazdaság +AUTO BILD. Amennyiben előfizetőnk, kérjük adja meg előfizetői kódját: Megtakarítás - havonta: 3 017 Ft, évente: 36 204 Ft. Lapcsomag neve: Minden negyedéves, féléves, y éves egyéni előfizetőnknek 1 negyedévenként ajándékként eljuttatjuk a Kiskegyed Konyhája aktuális számát. Előfizetés időtartama _l 1 hónap □ 1/4 év □ 1/2 év □ 1 év Itnyi előfizetési díjat is somaga jánlatainkból: ■ Intézményi helycserere pályáznak ivád A községi önkormányzat idei tervei között szerepel egyebek mellett a régi posta épületének a felújítása, korszerűsítése. Ehhez pályázati támogatást a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácstól remélnek. Sikeres pályázat esetén ebbe az épületbe költözne át a polgármesteri hivatal, a régit pedig a nyugdíjasklub tagsága kapná meg. Mint azt Ivády Gábor polgár- mestertől megtudtuk, a községben élők továbbra is reménykednek abban, hogy a mobilposta helyett visszakaphatják a régi szolgáltatást, így ebben az esetben a postának is helyet biztosítanának. Az idén befejezik a köztéri hangosítás korszerűsítését, s kiépítik a faluban a kábeltévét is. A jelenlegi munkanélkülieknek jó hír, hogy az év folyamán harminc közmunkást alkalmaz a helyhatóság a munkaügyi központ támogatásával. Kereszt-Levél a Tárná menti településeken FELDEBRŐ A helybeli Kelemen József kiadásában és szerkesztésében megjelent a Kereszt-Levél elnevezésű hitéleti, információs, missziós, szeretetközvetítő újság legfrissebb száma. A lapban - amely Aldebrőn, Erdőtelken, Kálban, Kápolnán, Kompolton, Nagyúton, Tarna- bodon, Tarnaszentmárián, Tófaluban, Verpeléten és Vécsen is elérhető - egyebek mellett az év végi ünnepekről olvashatnak az érdeklődők. Szó esik benne adventi és karácsonyi gondolatokról, s arról is, milyen a Biblia a művészetek tükrében. A kiadványban szerepel néhány alapvetés a keresztény élet vezérlő elveiről, s kiderül az is, miért Mózes az Ószövetség legnagyobb menedzsere. A Biblia szerint ő korántsem volt hibátlan ember, Isten iránti hite, elkötelezettsége, bátorsága mégis alkalmassá tette őt a vezér szerepére.