Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-26 / 22. szám
4 SAJTÓ ÉS TANULÁS HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Ma jutalom diáknap a város legjobbjainak Gyöngyös önkormányzata harmadik alkalommal rendezi meg ma a Városi Diáknapot a Mátra Művelődési Központban. A reggel fél kilenckor kezdődő egész napos programon a város minden általános és középiskolájából külön-külön legalább negyven gyermeket várnak, akik elsősorban jó tanulmányi eredményeiknek köszönhetően vehetnek részt a diáknapon. A rendezvénysorozat délelőtt az ünnepélyes megnyitó után a tanulók gálaműsorával folytatódik. Délután egy órától mentálhigiénés és életvezetési programok, érdekes kémiai kísérletek, valamint Maksa Zoltán humorista szórakoztatja majd a diákokat. A napot az ECG, a Greenpath és a Zyon koncertje zárja. A kulturális programok mellett többek között kézműves-foglalkozásokon is ügyeskedhetnek a gyerekek, valamint megnézhetik a Csodák Palotájából érkező kiállítást is. KÖNYVESPOLC Egy érző, szerető asszony életének palettája... ...sokszínű és változatos, csakúgy, mint az emberi lélek, és legalább olyan kiszámíthatatlan. Árnyalatokban, szenvedélyekben gazdag. De vajon meddig? Ki ne ábrándozott volna ifjúkorában a lehető legjobb és legszebb életről, boldogságról? A romlatlan és tiszta lélek vágyai vajon mikor és hogyan tűnnek el, hogyan szívódik fel a valós élet egész testünkbe? Mi kell ahhoz, hogy életünket gyászosan és kiábrándultán lássuk? Mikor pattan el egy érzékeny lélek húrja? Ezek talán napjainkban is fontos kérdések. Hogyan vétünk egymás ellen, milyen észrevétlen módon, miként bántjuk meg a másik embert? Talán fel sem fogjuk ennek súlyosságát. Guy de Maupassant mindezt egy nő történetén keresztül mutatja be érzékletesen az Egy asz- szony élete című regényében, miközben mélyen együtt érez a nő sértett és kiábrándult érzésvilágával, mely egyre csak fokozódik a történet folyamán. A leányból rossz házassága révén elkeseredett és visszahúzódó asszony lesz, anyaként gyermekét, egyetlen kincsét burokban tartó őrült. A családon belüli féltékenység és erőszak ma is igen aktuális témája e könyvnek, csakúgy, mint az elnyomottak, a védtelenek védelme. A regény eredetiségét mégis a romantikán keresztül bemutatott történet realisztikusan ábrázolt világa adja. Maupassant a francia nemességről beszél, de legvégül mégis eljut ahhoz a következtetéshez, hogy a problémák nem hovatartozástól függnek, hanem az ember nehéz és színes természetéből adódnak, megoldásukat mindenki máshogyan viszi véghez, s talán ennek módja a legfontosabb. Milyen folyamat kell ahhoz, hogy egy sértett, sebzett, összetört lélek alakuljon ki? Ebben a történetben az író hozzáértően beszél egy asszony vágyairól, álmairól, mely végül mégis okot ad a bizakodásra, hogy talán nem ő az egyetlen férfi, aki a szívünkbe lát. De többről van itt szó. Arról, hogy mi lakozik a felszín alatt az ösztönökön túl, s hogy a szívünkre vagy az eszünkre hallgatunk, mikor a döntéseinket meghozzuk, melyek egész életünkre hatással vannak, mint egy romantikus festményen a fények és az árnyékok. ■ Molnár Judit, 14. évf. Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolája Többször álmodtam már, hogy éltem egyszer Megjárni. S szerelmi dogokkal megcsalt szívem szeretni Megtanul. És annyi rémálom után szivembe napfény Költözik. S ha egyszer a túlvilágra kell majd menni. Széttörik. Széttörik az édes álmok mélységes Tükre. Akkor majd a napfény elhalt testemre Süt le. És talán akkor, midőn felébredek Hirtelen, Akkor majd a világra köszönt a VÉGTELEN! ■ Kis Csaba, 11. D Szilágyi Erzsébet Gimnázium Gyöngyösi lány nyerte meg a motort A napokban ért véget a Logitech cég „Vedd kötetlenül!” elnevezésű játéka, melynek fődíját, egy quadot egy gyöngyösi fiatal lány, Soltész Adrienn nyerte meg. A szerencsés játékos tavaly karácsonyra vásárolt egy vezeték nélküli billentyűzetet az öcs- csének. Ezzel és a cégnek küldött szöveges üzenettel részese lett annak az országos játéknak, mellyel a négykerekű motort is hazavihette. Adrienn elmondta: a quad az egyik legnagyszerűbb nyereménye, hiszen imád vezetni, és a járgányt remekül lehet majd használni a Mátra hegyei és völgyei között. Érettségi után „elpályáznak" jövő A fiatalok szakmai sikerre és megbecsülésre vágynak Az érettségi vizsga után minden diák elindul az önállóság felé Szabó Diána Egyre többen mennek el Egerből az ország más megyéibe tanulni, annak ellenére, hogy az egri főiskola számos szakot kínál a továbbtanulóknak. A jelenség nem az oktatás hiányával hozható összefüggésbe, hiszen már a középiskolák is rengeteg ötöd- és hatodéves képzést nyújtanak. Az önállóság varázsa azonban motiváló tényező lehet. így tehát Észak-Magyarország egész területéről, s Heves megye több településéről is vállalkoztak az érettségit szerzett diákok arra, hogy a sokszor költségesebb, fárasztóbb és bonyolultabb utat válasszák életük megalapozására, szükséges papírjaik, végzettségeik megszerzésére. Mindezek anyagi feltételeinek megteremtése vagy diákhitelből történik, vagy a hallgató vállal tanulás mellett is végezhető munkát, vagy - ami a legritkább eset - a szülők képesek gyermeküket anyagilag is támogatni. Mégis ez utóbbi a fiataloknak a legkellemesebb helyzet, mivel az önálló életüket a diploma megszerzése után adósságok, kötelezettségek nélkül kezdhetik el. Elgondolkodtató az a tény, hogy az egri főiskola már nem elég vonzó a megyében élő diákok számára. Ennek egyik oka az lehet, hogy a megszerezhető képesítés nem elegendő a diákoknak. A másik ok, hogy egy patinás egyetemen szerzett diploma nagyobb előnyt jelenthet majd akkor, ha pályázatokat adnak be. Nemes Ildikó a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán tanult egy évig. Mint mondta, azt hitte, az egri főiskolán csak tanári szakok indulnak, s csak később tudta meg ennek ellenkezőjét. Budapestre azért esett a választása, mert meg akarta tapasztalni, milyen a családjától külön élni, s csak ott volt az elképzeléseinek megfelelő iskola.- Pénzügyi szakértő lettem volna, ha ott befejeztem volna a sulit. Közgazdasági szakközépis- n jrnlába Arányi Tünde laszthattam olyan szakpárt, ahol idegen nyelveket kell tanulni. Azóta újrakezdtem az iskolát Egerben - magyarázta. Kérdésünkre, miszerint hol fog majd elhelyezkedni, elmondta, hogy mindenképpen szülővárosában marad, bár tisztában van vele, hogy a lehetőségek száma és a megkeresett pénz összege is jóval kevesebb, mint például a fővárosban.- Diákhitelből fedezem a tanulmányaimat, mivel két, nálam fiatalabb testvérem van. Tudom, hogy az életem így nehezebb lesz, mert hosszú évekig kell majd törlesztenem, de csak ez az egy lehetőségem van - tette még hozzá. Arányi Tünde, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem programtervező matematikus szakos hallgatója Recsken lakik. Azért választotta a budapesti tanintézményt, mert számára fontos volt, hogy egyetemen tanuljon.- Szerintem ezen a szakon számít a főiskolai és az egyetemi végzettség közti különbség, s egyébként is informatikai cégnél szeretnék dolgozni a jövőben - indokolt a lány. - A diákhitelt is megigényeltem, hiszen nem kollégiumban lakom, hanem lakást bérelek. Ennek finanszírozásában segítek a szüleimnek a hitellel. Budapest tehát ugyanannyira vonzó a lehetőségeivel, mint amennyire taszító a visszásságaival - de minden esetben a munkaerőt szívja el a távolabbi megyékből. Az igazgatói büntetés egy életre szól kézilabda A csínytevésekben testvére is cinkosa volt a sportolónak Ha azt mondom: Eger, te azt mondod: egri vár, Dobó tér, esetleg a híres bikavér. Ha azonban az egri sportról kezdek beszélni, akkor mindenkinek a vízilabda, a kosárlabda és a foci jut eszébe. Egy sportszerető ember joggal kérdezi meg, hol marad a kézilabda. Sajnos jelenleg nem kap elég hírverést városunk ezen sportága, holott az SHS Eger Eszterházy SE játékosai igazán megérdemelnék, hogy többet foglalkozzanak velük. Az ificsapat tavasszal bajnoki címnek örülhetett. Ebben a sikerben nagy szerepe volt Terenyei Ákosnak is, aki a csapat balszélsője, akit alsó tagozatban még Vezéregyéniség Négy éve játszunk együtt Ákossal. A megye egyik legjobb védekező játékosa, az NB Il-es bajnokságban a csapat egyik vezéregyénisége. Jó humorú srác, de amikor kell, komolyan veszi a'feladatát. Posztján kiválóan megállja a helyét, és nagyon sokszor lő fontos gólokat - jellemzi csapattársát kasza Péter, az EKE Gyakorló Gim- \ názium tanulója. A csapatjátékos is hozzájárult a sikerhez Ákos sportos hagyományokkal rendelkező családból származik. Testvérével rendkívül mozgékonyak és vidámak. Régóta ismerem őket, serdülőkoruk óta dolgozok velük együtt. Ákos komoly sikerek részese, a csapat meghatározó tagja. Keményen, de sportszerűen védekezik, technikai repertoárja egyre szélesebb. Igazi csapatember, akire lehet számítani - vélekedik vizes lajos, az SHS ificsapatának edzője. nem a sport, inkább a tánc mozgatott meg. Ákos a Kemény Ferenc Általános Is kólában koptatta a padokat, ahol iker- testvérével együtt nagyon eleven gyerekek voltak.- Nyolcadik környékén Kékesi László lett a suli igazgatója. Elég sokat ültünk az irodájában a csínytevéseink miatt. Büntetésképpen kézilabdaedzésekre kellett járnunk. Tetszett az ötlet, mert cserébe békén hagyott minket - emlékezik vissza a sportoló. A kötelező edzések sikerhez vezettek: Ákos tavasszal az ificsapattal bajnokságot nyert, s jelenleg az SHS felnőttcsapatát is erősíti. Mint mondja, öccsével együtt szeretnek a középpontban lenni. Kinézetre teljesen egyformák, amit néha ki is használnak.- Ádámnak éppen az egyik meccs előtt lejárt az igazolása, s nem játszhatott volna. Félidőben éppen ezért minden ruhánkat kicseréltük, így mindkettőnk pályára léphetett. A bírók tudták, hogy egyformák vagyunk, sejtették, hogy „rosszban” sántiká- lunk. Persze észre is vették, mivel a mozgásunk különbözik, de bizonyítsák be a turpisságot - meséli a fiú. Ákos az Eszterházy Károly Főiskola testnevelés-történelem szakán tanul, tanárnak készül. Mindig csak egy-egy törekvés lebeg a szeme előtt, amit ha megvalósít, kitűz újabb célokat, melyek általában reális elképzelések. Most a felnőttcsapatban szeretne teljes értékű játékos lenni. Ennek érdekében hetente öt-hat edzésre jár, hétvégenként három meccset is játszik. Családja maximálisan támogatja mindenben.- Mindenem a sport. Ezzel kelek és ezzel fekszem - zárja a beszélgetést Ákos. ■ Horváth Tímea, 11. B Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Gimnáziuma