Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-24 / 20. szám
5 2006. JANUÁR 24., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP A vidék, az agrárium és a környezetgazdálkodás (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Gombos András szerint a jövőben még jobban kell támogatni a termelő és értékesítő, valamint a gépszövetkezetek létrehozását, illetve működését, a mezőgazdasági termelőket segítő integrációkat. Át kell alakítani a szaktanács- adás rendszerét is, hogy a kutatások legújabb eredményeit hasznosíthassák a vidéken élő és dolgozó gazdák. A szakember végül az agrár- környezet-gazdálkodási támogatások jelentőségét méltatta, s azokról a pályázatokról szólt, amelyeket a jövőben is támogatnak. Ezekkel különösen a szegényebb vidékeken gazdálkodók tevékenységét kívánják segíteni. Rámutatott, hogy Heves megyében kedvező lehetőség kínálkozik például erdőtelepítésre. A tájékoztatót követően mutatták be Tóth Istvánt, az SZDSZ füzesabonyi, Virág Jánost, a pétervásárai és dr. Horuczi Csabát, a párt egri országgyűlési képviselőjelöltjét. A környezetvédelmi és vízügyi tárca államtitkára ezután Bükkszéken a Salvus-hőforrás privatizációjáról tájékozódott, majd Verpeléten a közösségi házban és könyvtárban a vidék- fejlesztésről tartott előadást. Három falu döntései a közös ügyekben SÍROK Tegnap délután tartotta az esztendő első közös tanácskozását Bükkszék, Sírok és Terpes község képviselő-testülete. A körjegyzőséghez tartozó három település önkormányzati vezetői először az Országh Kristóf Általános Iskola idei költségvetését állapították meg, majd döntöttek az intézményvezetői pályázat kiírásáról, mivel a jelenlegi igazgató vezetői megbízása idén július 31-en lejár. A továbbiakban a grémium tagjai a körjegyzőség idei költségvetésének a keretszámait véleményezték és hagyták jóvá, majd módosították a körjegyzőség ügyrendjét és alapító okiratát, ezt követően pedig elfogadták az új szervezeti és működési szabályzatot. A tanácskozás résztvevői végezetül a községek idei kiemelt céljait egyeztették. Kipipált ünnep helyett jöpn lelkiismereMavina A kör tagjai fejet hajtottak az egykori városparancsnok emléke előtt EGER Az egykori '56-os városparancsnok, Jobb László tiszteletére avatott emléktáblát tegnap a megyeszékhelyen a Varga László Kör. Mint Sziki Károly, a szervezet vezetője elmondta: a jubileumi évben további emlékeket szeretnének állítani, mert „kellenek a kövek, a táblák, az új utcanevek” ahhoz, hogy „elinduljon a lelkiismeret-lavina”, és a forradalom évfordulója ne csupán egy „kipipálásra ítélt ünnep” legyen.- Jobb László személyes példát adó ember volt, aki társaival [ együtt vállalta a feladatát, értünk, utódokért, hogy egy igazabb világban élhessünk - fogalmazott Sziki Károly, aki lapunknak azt is elmondta: további emlék-állítási terveik is vannak, ezeket a város és a megye vezetőivel is megis- , mertetik, hogy tovább folytatódhasson a kezdeményezés. A tegnap felavatott emléktábla állításához hét civilszervezet, alapítvány nyújtott támogatást. Magasra tették a mércét a kultúra ünnepe Évfordulókban gazdag esztendő lesz az idei Első alkalommal rendezett közös kultúra napi ünnepséget a megyei és a városi önkormányzat, amelynek a Gárdonyi Géza Színház adott otthont. EGER A közös ünneplés apropójaként vasárnap jelentették be a Kepes centenáriumi év kezdetét, s egyben összegezték a megye és a város kulturális eredményeit és elképzeléseit. Előbb Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke lépett a Pál utcai fiúk színpadi díszletei közé, s értékelte a Hevesben zajló szakmai munkát.- A kultúrában dolgozók előtt magas a mérce, s ők ezt magasan is teljesítik, mivel a megye és a város tradíciói erre köteleznek - hangsúlyozta, majd az elmúlt 15 év legjelentősebb eredményeiről, a színház-rekonstrukcióról, a hatvani Grassal- kovich- és a gyöngyösi Orczy- -kastély felújítási munkálatairól szólt. Megemlítette azt a példaértékű tevékenységet, amit a községek folytattak a millennium évében saját helytörténeti múltjuk összegyűjtése és publikálása terén. Kiemelt olyan intézményeket és fejlesztéseket, amelyeknek a működtetése, illetve megvalósítása több szervezet összefogásának az eredményeként jött létre, így például a várban zajló felújítási munkálatok is egy négyes együttműködés gyümölcse. Végezetül gratulált az ugyancsak színpadon álló dr. Nagy Imrének a város kulturális területen elért tavalyi eredményeihez, a Nagy Könyv játékhoz és az Európa Kulturális Fővárosa pályázathoz. A város vezetője a kultúra napján külön is üdvözölte a megyeszékhely kitüntetettjeit, a Já- szai-díjas színészeket, a Haran- gozó-díjas táncosokat, a Nívódíjas alkotókat, a művelődés és művészetek amatőr és profi művelőit, majd név szerint is köszönetét mondott az Egri csillagok produkcióban, az Ml Fő tér című műsorában dolgozóknak és a kulturális főváros pályázat íróA magyar kultúra napján mutatta be a Stúdiószínpadon Csendes László A játékos című monodrámáját inak. A rövid visszatekintés mellett a város polgármestere főként a jövő céljairól beszélt, mint a Fesztivál Balett önálló elhelyezéséről, a Forrás Gyermek- Szabadidőközpont rekonstrukciójáról, az Egal klub felújításáról, valamint a Kepes- és a Bartók-év- forduló megünnepléséről. A gazdagnak ígérkező esztendő nyitányaként a megye és a város meghívott szakemberei a Pál utcai fiúk című színielőadást tekinthették meg. * A magyar kultúra napjának városi ünnepségén több mint tíz éve díjazzák azokat a tehetséges fiatalokat, akik az önkormányzat felhívására irodalmi művekkel neveznek. Az évről évre gyarapodó számú alkotásokat immár összeszokott zsűri értékeli: dr. Nagy Andorné nyugalmazott középiskolai tanár, Király Júlia irodalomtörténész és Ködöböcz Gábor főiskolai docens. A bírálóbizottság a korábbi gyakorlatnak megfelelően verspróza, tanulmány-publicisztika és esszé kategóriában hirdet pályázatot általános, közép- és főiskolások számára. Az érdeklődést jelzi, hogy az idén 162 verset és 51 prózai művet kellett átolvasnia a zsűrinek, így a díjazás sem volt könnyű. Ennek is köszönhető, hogy a hagyományos első három helyezés mellett - ezekről korábban már beszámoltunk - szép számban adtak ki különdíjakat is. Az Eszterházy Károly Főiskoláról tízen pályáztak. Második helyezést ért el Juhász Péter és Ugrai Edina, a harmadik helyen pedig Abu Suad Nóra és Kovács Éva végzett. Különdíjat vehetett át Bukta Ágnes, Török Éva és Máté Andrea. A középiskolás kategóriában másodikok lettek Papp Katalin (Sancta Maria G.) és Csapó Lilla (Neumann), a harmadik Kovács Réka (Gárdonyi) és Pejkó Tamás (Neumann). Könyvjutalmat vehetett át Barócsi Diána és Neufeld László (Szent Lőrinc), Bóta Fanni Bianka és Koczka Benjámin (Szilágyi), Benei Bernadett (Sancta M. G.), Kós Alexandra (Eszterházy G.), Csikász Ágnes (Andrássy). Az általános iskolások versenyének második helyezettjei Hangácsi Veronika és Hangácsi Fruzsina (mindketten Tinódi), harmadik helyezettjei Kocsis Dorina és Bodor Berill (mindketten Tinódi). Különdíjasok: Káló Ádám, Vígh Anett (Eszterházy), Hanus Lilla, Balogh Boglárka (Tinódi), Baran Dóra (Lenkei) és Török Helga (Sancta M.) Katalógust kérhetnek az érettségizők Budapest, heves megye A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) „Emelt vagy középszintet válasszak?” című tanácsadó rendezvényén a középiskolai tan- könyvszerzők azt javasolták, hogy a jelentkezési lapok beadása előtt mindenki tanulmányozza, hogy miként alakultak az adott területen a 2005-ös felvételi ponthatárok, hányán tettek emelt szintű érettségit, mekkora a nyelvvizsgák aránya. Mindemellett pedig érdemes azzal is számolni, hogy az emelt szintű vizsgát választók aránya az idén legalább kétszeresére növekszik majd. Mint a FISZ Szerkesztőség és Hírügynökség munkatársától megtudtuk: a diákoknak február 15-ig, a felsőoktatási jelentkezési lapok beadásáig az érettségi szintjéről is döntést kell hozniuk. A szervezők gondoltak azokra a fiatalokra, akik nem tudtak részt venni a rendezvényen. A FISZ ingyenesen biztosítja az érdeklődőknek a Kétszintű Érettségi Katalógust, amely útmutaAmit még jó tudni A katalógusról további információkat az info@fisz.hu e-mail címen és a (06-1) 473-0769-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. tást ad a felvételi, érettségi rendszerében. Természetesen felelős döntést az érettségi választott szintjével kapcsolatban csak úgy lehet hozni, ha a jelentkező tisztában van azzal, hol áll a felvételi felkészülésben. Január 28- án a Nyilvános Próbaérettségi Vizsga Napon minden 2006-ban érettségiző a gyakorlatban teheti próbára, megszerzett tudása az emelt vagy középszinthez áll- e közelebb. FII1 2006 MINDENT MEGTUDHAT, UJ MINDENT MEGKÉRDEZHET. iil Hogy kell kitölteni a felvételi lapokat? Hogyan kell felvételizni? U Hogyan működik az új felsőoktatási rendszer? A Továbbtanulás Napja Egerben: Eszterházy Károly Főiskola, Központi Épület, Díszterem Helyszín: 3300 Eger, Eszterházy tér. J. Időpont: 2006. január 27. 17.00 óra Előadó: Gönczi Éva GM Oktatási Minisztérium (tmmm