Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-19 / 16. szám

2006. JANUÁR 19., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP lejárt a türelmi időszak parkolási tarifák A régi bérlet már nem érvényes, kár próbálkozni A régi bérlet már semmit sem ér: vége a moratóriumnak. Csak egy helyen volt drágulás ESER A városi fizetőparkolókat üzemeltető Egri Távfűtő és Va­gyonkezelő (EVAT) Rt. ügyvezető igazgatója, dr. Barcziné dr. Mi­hály Erzsébet lapunk érdeklődé­sére elmondta: január 10-ig tar­tott a parkolóbérletekre vonatko­zó „moratórium”, 11-étől kezdték körbejárni a parkolókat az ellen­őrök. Azt megelőzően csak azo­kat büntették meg, akik a régi bérletet nem tették a szélvédő mö­gé, illetőleg ilyen bérlet hiányá­ban nem váltottak parkolójegyet. Mint megtudtuk, az idei évre érvényes bérleteket már decem­berben elkezdték árulni, január első napjaiban pedig valóságos „roham” volt az ügyfélszolgálat­nál. A tarifák egyébként az 5 szá­zalékos év eleji áfa-csökkentés­nek megfelelően kisebbek lettek. Azok, akik régi bérlettel rendel­keztek, s azt esetleg elfelejtették a kocsijukra tenni, így büntetést kaptak, az EVAT-nál személye­sen, a bérletet bemutatva rendez- heük a problémát az önkormány­zat rendeletében meghatározott minimális - 400 forintos - összeg fejében. Az áfa-csökkenés mellett az idén jelentős változás nem tör­tént a tavalyi parkolási díjakhoz képest. Egyetlen esetben volt drá­gulás: a kiemelt övezetben, ahol eddig szezonon kívül óránként 160 forintért „hagyhatta” kocsi­ját az ember, nyáron pedig 200- ért, megszűnt a megkülönbözte­tés. Az év valamennyi hónapjá­ban 200 forintba kerül egy óra parkolás. Dr. Barcziné hangsú­lyozta: javaslatukat elsősorban a forgalomszervezés indokolta, a leginkább belvárosinak minősü­lő részekről szeretnék kintebb hozni az autókat. •••'- '.I,.''. • x . • . : - :-.y Privát profit Tari Ottó összesen 291 millió forint jutalmat osztottak szét a Budapest Airport Rt. és az ÁPV Rt. mun­katársai között a reptér használati jogának a privatizációja érdekében végzett munkáju­kért. Az összeg a korábbi hírekben szereplő té­telnek, 125 millió forintnak több mint a kétszerese, s tovább szí­nesíti az ügyet, hogy egyes sajtóhírek szerint a javadalmazás mértéke már a pályázatok elbírálása előtt ismert volt. A SIKERDÍJ TOCSIK MÁRTA TÉNYKEDÉSE ÓTA vált közbeszédünk szókincsévé. Van, aki azóta is elítéli, mások szerint teljesen el­fogadható premizálási módja az elvégzett munkának, mint ahogy a Gresham-ügyben a Medgyessy Péter által megszolgált lobbi-honorárium is. Akár így, akár úgy közelítjük meg azonban a témát, a bevezetőben említett példában mindenképpen feltű­nő, hogy - túl az összeg irritáló voltán - már előre díjazták a még legfeljebb csak informálisan létező eredményességet. A hí­rek szerint egyébként a Budapest Airport Rt. volt vezérigazga­tója járt a legjobban, mivel egymaga több tízmilliót vehetett át a tranzakcióban végzett munkáért, pontosabban - az indoklás szerint - a magánosítás során felmerült nagyon sok pluszfel­adatért. legyünk nagyvonalúak, és a helyzet demagógiáért kiáltó pi­maszsága ellenére is őrizzük meg hidegvérünket. Javaslom, ne kezdjük el számolgatni, hány költségvetési lyukat, netán kátyút lehetne betömni ennyi pénzből - gyaníthatóan az utóbbiból jó­val többet -, hány lélegeztetőgépet, vastüdőt vagy májlebenyt le­hetne vásárolni az összegből, és azt se firtassuk, vajon a kedvez­ményezettek szimpla fizetése nem lett volna-e elegendő vajas kenyérre, szalonnára, egy tarisznyára való vöröshagymára. inkább maradjunk csendben, s politikai ízlésünk, vérmérsék­letünk szerint vegyük számba, miért jó vagy rossz nekünk a privatizáció - nem csak a mostani, hanem úgy általában -, mi­lyen érvek szólnak mellette és ellene, hogyan lehet a közva­gyont igazságosan és mindenki javára fordíthatóan hasznosíta­ni, majd vonjuk le a következtetéseket. Még azt is kisüthetjük, amit ideológusaink a kommunizmus vonatkozásában már meg­értettek velünk: az elv tulajdonképpen nem lenne rossz, de mindig akadnak olyanok, akik elszúrják a kivitelezést. a lenini eszméről már kiderült: nem működik. Most az ellen­próba időszakát éljük. Turisztikai tanácskozás: animátorképzés indul EGER - A Heves Megyei Közgyű­lés Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága tegnap délelőtt a Kossuth Zsuzsa Gim­názium és Szakképző Iskolában tartotta kihelyezett ülését, tekin­tettel arra, hogy az intézményben februártól gyógyturisztikai animátorképzés indul. Mint azt Matúzné Nagy Ildikó igazgatótól megtudtuk, az új kép­zési forma országosan is figye­lemre méltó. A külföldön már népszerű és keresett szakmának számító gyógyturisztikai animátorra hazánkban is egyre nagyobb szükség van. Az egri képzésben résztvevők a vendé­gek színvonalas szórakoztatását, gyermekprogramok szervezését sajátíthatják eL A végzős hallgatók számíthat­nak arra, hogy a gyógyturisztikai centrumokban, a szállodákban el tudnak majd helyezkedni. A 200 órás kurzus végén a tanulók szál­lodai gyógyturisztikai animátor tanúsítványt kapnak. Az ülés további részében a bi­zottság tagjai javaslatot fogadtak el a Török fürdő és a Reumakór­ház együttes fejlesztésére benyúj­tandó pályázatról, majd a nem­zetközi kapcsolatok elmúlt évi alakulását értékelték, s az idei terveket egyeztették. Szó esett még a tavalyi fősze­zonban lezajlott turisztikai mar­keting-kutatás eredményeiről, il­letve a Palóc Út turisztikai pro­jekt bemutatkozásáról a linzi ad­venti vásáron. Vizit SZÜlOÍ kísérettel, A nyílt napokon több mint ezer szülő és leendő di­ák kereste fel több megyére kiterjedő régiónkból az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskolát, hogy ismeretet szerez­zenek a szakmai képzésről és a továbbtanulás lehetőségeiről. A látoga­tók a tájékoztató után felkereshették a szaktantermeket, s így tanúi le­hettek például a felszolgálók szintfelmérő vizsgájának is fotó: pilist elemér Se posta, se iskola: beszűkült lehetőségek (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester úgy fogalma­zott, hogy a már helyben műkö­dő postahivatal felszámolása is érzékenyen érintette a kis falu lakóit, a tervezett iskolabezárás pedig tovább szűkíti a lehetősé­geket, hiszen ezzel is csökken a település megtartóereje. Nem fűznek nagy reménye­ket az évek óta szorgalmazott kritikus állapotú bekötőút fel­újításához sem, hiszen két egy­mást követő évben hiába nyúj­tották be pályázatukat a zsákfa­luba vezető egyetlen útszakasz korszerűsítésére. Az idén mindössze egy-egy járdaszakasz felújítására, s né­hány megmaradt intézmény - or­vosi rendelő, szolgálati lakás, pol­gármesteri hivatal - karbantar­tására futja majd, amennyiben si­kerül pályázati forrásokhoz jut­ni. Álom marad a szennyvízcsa­torna-hálózat kiépítése is, a költ­ségek fedezetét a község nem tud­ja előteremteni. Hiába volt a felújítás Négy éve felújították az általá­nos iskolát, így az itt élők bíz­tak abban, hogy a kisgyerme­kek lakóhelyükön kezdhetik el tanulmányaikat. Mára szerte­foszlott ez a remény, mivel fo­lyamatosan csökken a gyer­meklétszám. HÍRÖZÖN megyénkből gármester ajánlja a látogatók figyel­mébe. Heves - Ma 17 órakor irodalmi es­tet tartanak a könyvtárban, a ma­gyar kultúra napja alkalmá­ból. A „Bujdosó imája’’ címmel Réti Árpád szín­művész (képün- | kön) szaval Wass Albert- verseket. Előtte | kiállítás nyílik Nagy Tamásné Szőke Erika és Szőke Emil munkáiból. A tárlatot megnyitja Kontra Gyula pol­gármester. Hofl - Az önkormányzat vezetése tervezi, hogy a községben az el- | múlt időszakban díszpolgári címet [ kapott prominens személyiségek részére tájékoztatást tart a korábbi évek eredményeiről, s a jövőbeni elképzelésekről. 1986 óta eddig huszonegyen érdemelték ki a ki­tüntető címet, Köztük Virág Károly, dr. Szűrszabó Gusztáv, Kozsda András, Tánczos Istvánná, dr. Madlena Gábor és Esterházy Péter. A szervezők reményei szerint a meghívottak javaslataikkal, taná­csaikkal segítik a településen zajló munkát. Karáesond - Az önkormányzat idei fejlesztés" terveinek támogatására benyújtandó pályázatok előkészíté­se folyik a polgármesteri hivatal­ban - tudatta Debrel Mátyás pol­gármester. Ezek között szerepel az idősek szociális otthonának kibőví­tése és korszerűsítése. A jelenleg 11 férőhelyes intézményt szeret­nék a jövőben akár 40-50 fő befo­gadására is alkalmassá tenni. A helyi idős lakosok körében ugyanis nagy az igény egy nagyobb és kom­fortosabb otthonra - tette hozzá. Kerecsend - A Roma Integrációs Modell keretein belül szervezett közhasznú foglalkoztatottak bri­gádja folyamatosan dolgozik a köz­ségben. Jelenleg a csapadékelve­zető árkok gaztalanítását végzik, il­letve a belterülethez tartozó közte­reket takarítják. Február 1-től meg­kezdik a lakhatási program kereté­ben megvásárolt ingatlanok belső felújítását is. Ezeket az épületeket a felújítás befejezése után, a két­lépcsős lakáshoz jutási program keretein belül hasznosítják majd. LÖlinCÍ - A Március 15. Gimnázi­um és Szakképző Iskola pénteken rendezi meg a térségben működő gazdálkodóegységek vezetőinek ta­lálkozóját. Az eseményen dr. Patócs László igazgató tájékoztatja a megjelenteket az intézményben zajló szakképzés helyzetéről és a célkitűzésekről, majd Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára tart előadást. Végül Víg Zoltán polgármester az iskolát fenntartó önkormányzat el­képzeléseit fejti ki. Mezőszemere - Még a tavalyi év végén 65 millió forint EU-s támo­gatást nyert a település egy falu­ház kialakításának céljára. A mun­kálatok kivitelezésére az önkor­mányzat közbeszerzési eljárást írt ki - tájékoztatott Bukta Gábor pol­gármester. Az építkezés március­ban kezdődik, egy régi, használa­ton kívüli iskolaépületből lesz majd a faluház. Párád Sasvár - Az idei hulladék- szállítási matricákat január végén lehet majd megvásárolni a polgár- mesteri hivatalban. A heti szállítás egy hónapra 800 forintba kerül, míg a kétheti kukaürítés tarifája havonta 400 forint. A szolgáltatást Szakács Péter parádi vállalkozó végzi. Poroszló - 2005 októberében ad­ták át az EU-s támogatással, ös­szességében 120,5 millió forintos beruházással rekonstruált, bővített József Attila úti óvodát. A megújult, mintegy 850 négyzetméteres gyer­mekintézmény a Napsugár nevet viseli, a poroszlói és a szomszédos újlőrincfalvai kicsik számára ké­szült. Az óvodát azonban ez idáig nem vehették birtokba a gyerekek, az önkormányzat elszámolási vitá­ban áll a kivitelezővel, s egyelőre még mindig nincs működési enge­délye az intézménynek. A héten újabb tárgyalás zajlik az érintett fe­lek között. Verpelét - A Petőfi Sándor Közös­ségi Házban január 21-én 19 órá­tól vacsorával egybekötött téli nó­taestet rendeznek, amelynek kere­tében fellép Tárnái Kiss László, Győri Szabó József és Freda Kriszti­na. A rendezvény részleteiről az in­tézményben kaphatnak bővebb fel­világosítást Hangácsi Judittól.

Next

/
Thumbnails
Contents