Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-18 / 15. szám

16 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 18., SZERDA XX. IMOLA-HÍRL AP-KUPA TEREM-LABDARÚGÓTORNA. EGER, KÖRCSARNOK, JANUÁR 21-22. Együttműködő partnereink A Mezőkövesd egri edződuóval jön Hétköznap esténként edzenek a kövesdiek, ám azt szeretnék, ha a hét végén reflektorfénybe kerülnének Öt Heves megyei kötődésű a játékoskeretben Az edző-duó tagjai mellett a csapatból Ragó Bence, Kovács Csaba (mindkettő Füzesabony), Szabó Dusán (Eger) Heves megyei lakos­ként, Busái Barna és Szobóczki Csaba korábbi egri játékosként szerepel a körcsarnok parkettjén. Bár a korábbi években is szívesen láttuk volna a mezőkövesdieket a ren­dezvényen, első fellépé­sükre csak tavaly kerül­hetett sor, ugyanis előző­leg a borsodi klubok szá­mára kötelező dr. Borosi László-emléktornán volt érdekelt a gárda. Tavaly azonban itt volt az MSE, és egészen a 3. helyig ro­bogott. (bódi) ____________________ t eremlabdarúgás Az egy esz­tendeje szerepelt együtteshez képest rengeteg változás történt a matyó egyletnél. Koleszár Györgyöt nyáron Vígh Tibor vál­totta a kispadon, majd az őszi idény közben Lengyel Lajos vet­te át az irányítást. A téli holt idényben újabb módosulás kö­vetkezett be: a klubnál néhány éve már eredményesen dolgo­zott László István érkezett szak­vezetőnek, aki januártól Lengyel Lajossal közösen vezényli a csa­patot. Erre már Egerben is volt példa, vagyis nem kell attól tar­tani, hogy hasonló helyzet áll elő, mint (ha már borsodi egye­sületről van szó, megemlíthető) Diósgyőrben a Pajkos, Kuntics páros kapcsán.- Ettől a szakvezetői felállástól nem félünk, egy a célunk: előre­mozdítani az MSE szekerét - mondta Dobó József. A klubel­nök említést tett a háttérről is, ami a Tállai András polgármes­ter vezette önkormányzatnak és a helyi vállalkozóknak köszön­hetően stabilnak nevezhető. A rendelkezésre álló anyagi forrá­sok azt is lehetővé tették, hogy a játékoskeret újabb, jelentős fris­sítésen essen át. Ezekről az ősz­szel Egerben elnöki szaktanács- adóként segédkező László István számolt be.- Jászapátiból Sivák Sándor, Sándor Zsolt, Busái Barna, Dani Péter és Szobóczki Csaba már hozzánk került, míg Martis Fe­renccel (Putnok) és Hompoth Ba­lázzsal (Kazincbarcika) még zaj­lik az egyeztetés - kezdte a tré­ner. - Távozott Bódi Krisztián, Oláh Norbert, Mészáros Sándor (mind Besenyőtelek), Penü Zol­tán (?), Bartuska József (Eger?), Bakos Balázs (?) és Badalik Sza­bolcs (?). Az újakkal kiegészült állománnyal az a célkitűzés, hogy tavasszal bárki ellen bárhol győ­zelemre legyen képes a csapat. Reálisan nézve a helyzetünket, a jelenlegi 7. helyről legfeljebb csak a dobogót érhetjük el, de arra fel­tétlenül fel akarunk lépni. A szakvezető a tornát illetően kiemelte, hogy a felkészülésük­be azért is illik bele jól, mert ver­senyhelyzetet teremt a csapatot belül. Az esélyekről szólva Lász­ló megjegyezte:- Saját csoportunkon belül is nehéz ellenfelek várnak ránk. Az egri U 19-es gárda szereplé­sét kíváncsian várom, üde szín­foltot jelenthetnek a fiatalok; a Nagyréde nyilván meg akarja védeni a címét; a Heves pedig kispályás specialistái révén le­het sikeres. Noha a kupa csak a felkészülési állomás egy ré­sze, de szeretnénk minél ered­ményesebben szerepelni - ösz- szegzett a mezőkövesdiek egri edzője. Agria Bélapátfalva Takarékszö­vetkezet Eger; Agria Forest Eger; Arany Kakas Fogadó Pétervására; Automobil Eger '97 Kft.; Báró Bőr és Budmil Eger; Bállá Bútor Eger; Diego Eger és Gyöngyös Kft.; Don Si­mon Pincészet Eger; Dr. Padló Eger; Eger Lavina Kft.; Egri Húsvár; Erzsébet-M Ingatlan- közvetítő Kft. Eger; Europrojekt Eger Kft.; Fenstherm Ingatlan- közvetítő Iroda Eger; Füzes­abony és Vidéke Tak. Szöv. Fü­zesabony; Gál és Társai '98 Kft. Eger; Goól Sport Eger; Gumibör­ze Kft. Eger; International House Eger; Juhász Autómű­hely Egerszalók; Kurdi Family Pékség Andornaktálya; Laxter Kft. Eger; Michard Kft. Eger; Nívóber Kft. Eger; Nyíregyházi Állatpark Kft.; Qik Electric Cen­ter Eger; Scorpio Invest Kft. Hatvan; Sever Center Ruházati Áruház Miskolc; SH- Raktáráruház Besenyőtelek; Si­rály '92 Bt. Eger; Sony Márka­bolt Eger; Stag Building Építő­ipari Kft. Eger; Start Autó Eger; Suzuki Rózsa Heves; Umro Ma­gyarország Kft.; Vitavin Kft. Felsőtárkány; VK Trend Divat­áru Üzlet Eger. SZUPEREXPRESSZ HANGFAL Echolette 100 W, Roland Stylus kártyák, latin csárdás, visszhan- gosftó, mikrofon Beringer vezetékkel, új ea. 20/473-5188--------------------------------------------------------*60827* HA TVAN környéki munkahelyre keresünk CNC gépkezelőt kiemelt bérezéssel. Uta­zást biztosítunk. 06-20/323-4460, 20/3384-622-----------------------------------—---------------*60529* T GK.-vezetőt egri munkahelyre felve­szek. T: 30/9288-184------------------------------------------------------- *60763* M OTORFELÚJÍTÁS fűzve. Főtengely-, pa­lást-, sík- és furatköszörülés, hengerfú­rás, hónolás, esztergálás garantáltan. 20/4358-374-------------------------------------------------------*60081* A KCIÓS tűzifa kapható tekézett 1000 Ft/q, hasított 1100 Ft/q, ingyenes ház­hoz száll., valamint szén kapható. 30/468-3183------------------------------------------------------- *60416* EG ERBEN a strand szomszédságában II. em., 2 szobás, műa. nyílászárós, igényes lakás ea. 9,7 MFt, 70/3346-276------------------------------------------------------- *60854* Edd ig egyről hiányzott Fesztbaum Béla Csúcsra járatva folynak az elő­készületek a XX. Imola-Hírlap- kupa teremtornára, s mi a múlt­ra emlékezünk. Ezúttal olyan szereplővel, aki eddig csak egy alkalommal hiányzott a palán- kok közül, de akkor sem mihasz­naként kerülte a Kemény Ferenc Sportcsarnokot. Horváth Tamás (napjainknál maradva a Füzes­abony edzője) egy esetben azért volt éppen távol szűkebb hazájá­tól, mert címeres mezben a kis­pályás válogatottal portyázott. Személyét illetően nem mellé­kes, hogy Százhalombattáról ke­rült Egerbe a Dobó gimnázium­ba, a katonai kollégium lakója­ként. Bánkúti László edzősége idején, már ló évesen bemu­tatkozott az NB II-ben. Azért, hogy futballista le­hessen, az Eger SE kiváltotta a katonai kötelékből. Tanulmánya­it főiskolán folytatta, 1989-től napjainkig Bélapátfalván testne­velő tanár. Az Építők gárdájában tizenegy évet húzott le, közben tett egy kitérőt Finnországban. látszott Besenyőtelken, Eger- szalókon, majd elkezdett edzősködni. Kispályán az Imola Bau csapatában éllovasnak szá­mított, azóta sem hűtlen hozzá. Mintha ezt a játékot neki találták volna ki.- Az első Hírlap-kupa döntőjé­ben óriási csatát vívtunk a recs­kiekkel. Kikaptunk, de a követ­kező év már kárpótolt - mondja az akkor bélapátfalvai „spiller”, akit egyben a mezőny legjobbjá­nak választottak. Heves megye válogatottjaként is ért el hason­ló sikert, edzőként pedig úgy le­hetett maradéktalanul boldog, hogy a dobogó tetejére vezérelte az Egerszalókot. Csapatban az Imola Bau együttesében is ke­rülhetett a leg­magasabb szint­re. Mivel a sza­bályok megen­gedik, vendégjá­tékosként több gárdát is erősí­tett, kapásból már nem is min­denre emlékszik. Az biztos, hogy a közönség élvezte a játé­kát, kiismerhetetlen cseleit, bal lábának katonás pontosságú irányzékát. Bravúr ilyen szinten, ilyen hosszú ideig egyenletes tel­Nem kizárt, hogy a hu­szadik torna közönsége is láthatja a parketten. Horváth Tamás fot&lénárt marton jesítményt nyújtani, hiszen köz­ben csak a hajának színe szür­kült - a többi maradt. A Hírlap­kupa még arra is jó alkalmat szolgált, hogy átvegyen egy kü­lönüljat szellemesen megfogal­mazott edzői nyilatkozataiért.- Sportolói pályafutásom leg­szebb emlékei közé tartoznak a körcsarnoki tornák. Egy futbal­lista legnagyobb vágya teljesül azzal, ha telt házas közönség előtt okozhat örömet játékával - összegzi így két évtized élmé­nyeit Horváth Tamás.

Next

/
Thumbnails
Contents