Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-18 / 15. szám
2006. JANUÁR 18., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP KÉK TÜKÖR HIRDETÉS Vádlott Torgyán tanácsadója tárgyalás Százhatvanmilliós hűtlen kezelésért állnak bíróság elé Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon a Concordia- ügy tárgyalása. A per elsőrendű vádlottja Simon László, Torgyán József volt földművelés- ügyi miniszter egykori tanácsadója. Nagy Eszter Dóra Tizenkilencen kerültek tegnap a vádlottak padjára a Concordia Közraktár Rt.-nél történt hűtlen kezelés miatt indult büntetőperben. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Torgyán József egykori agrárminiszter leváltása után indított vizsgálatot, majd a rendőrség kezdett nyomozásba. Az agrártárca tulajdonában álló Concordia Rt. akkori vezetője, Korompai Nikolett a vádlottak padjára került: felbujtóként elkövetett nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt áll a bíróság elé. Az ügyészség szerint ő adott utasítást a társaság kereskedőcége, a GMS ’96 Kft. ügyvezetőjének és kereskedelmi igazgatójának, hogy egy nagyobb tétel malmi és takarmánybúzát az előzetes tervekkel ellentétben egy másik cégnek adjanak el. Utóbb kiderült: a cég aztán jelentős haszonnal adta tovább a terményt az eredetileg kiszemelt társaságnak. Az ügyészség két éve emelt vádat a két társaság - a Concordia Rt. valamint a GMS ’96 Kft. Három padsorban fértek csak el az ügy vádlottjai, pedig nem is jelent meg valamennyiük a tárgyaláson- egyes vezetői, illetve alkalmazottai ellen. A hatóság szerint a vádlottak 1999-ben és 2000-ben színlelt raktárbérleti szerződéseket kötöttek más cégekkel, illetve olyan fiktív szerződéseket írtak alá, amelyek mögött valós teljesítés nem állt. A bíróságon elhangzott: az okozott kár 160 millió forintra tehető. Az ügyészség szerint Simon László, Torgyán József egykori tanácsadója volt az ügy felbujtója. Őt folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, valamint jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és orgazdasággal vádolják. Várhatóan a jövő héten hallgatja meg a bíróság. Egy vádlott a 2001-ben indult nyomozások óta meghalt, egy pedig nem került elő, őt jelenleg is az Interpol keresi. Jogerősen még nem egyesítették a tegnap kezdődött perrel, de várhatóan rövid időn belül az ügyhöz kapcsolják a szintén a földművelési tárca tulajdonában lévő Agrármarketing Centrum Kht. hűtlen kezelési ügyét. A vád szerint a társaságot 49 millió forintos kár érte. A rendőrség korábban azt állapította meg, hogy a cég 2000-ben nyolc alkalommal jelentős összegeket fizetett ki meg nem rendezett bemutatókra, eseményekre, esetenként pedig túlszámlázott. HÍRSÁV Rejtélyes lövés Tiszavasváriban megsérült egy férfi Tiszavasváriban, sajtóértesülések szerint hátba lőtte őt vitapartnere. A rendőrség lapzártánkig nem erősítette meg a hírt, csak azt közölték: vizsgálják az ügyet. Részben beismerte tettét a szürkéié elfogta a rendőrség azt a fiatalembert, aki még január 5-én otthonában szúrt le egy rendőrt. A gyanúsított részben beismerte tettét. Segítségnyújtás nélkül hajtott el elütött egy 27 éves nőt egy autós a Nógrád megyei Karancsalján. A könnyebben sérült gyalogost a sofőr cserbenhagyta. A rendőrök elfogták a gázolót. Valutázásért kell fizetniük a vádlottaknak PÉNZBÜNTETÉSSEL sújtotta a Szegedi ítélőtábla azt a két vádlottat, aki több mint egy hónapig engedély nélkül váltott pénzt a röszkei határátkelőnél. Egyiküknek nyolcszázezer, társának ötvenezer forintot kell fizetnie. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Baleset volt: véletlenül sült el a vadászpuska Szerencsétlen baleset okozta egy 57 éves férfi súlyos sérüléseit a borsodi Sárazsadányban hétfő este, derült ki a rendőrség vizsgálatából. A tolcsvai hivatásos vadász vadkacsát akart ejteni, amikor a jeges földön elesett. A szakvélemény szerint amikor kicsúszott a lába alól a talaj, a válláról leesett a puska, amely elsült. A szétszóródó sörétek a férfi felsőtestén okoztak sérüléseket, legsúlyosabban a bal szeme károsodott. A vadászt kórházba vitték, a rendőrség pedig vizsgálatot indított. ■ N. E. D. Árokba csúszott az üldözött cigarettacsempész Lebukott egy cigarettacsempész kedden, miután nem állt meg az autópálya-rendőrök jelzésére az Ml-esen. A Győr felé haladó kocsit üldözőbe vették a járőrök. A menekülő autós letért a bicskei csomópontnál, majd Tatabánya felé vette az irányt. A száguldó csempész végül egy kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, és az árokba csúszott. A vezető ekkor kiszállt a kocsiból, és megpróbált elfutni, de addigra már a rendőrök is odaértek és elfogták. Kiderült: azért próbált meg kereket oldani, mert autójában mintegy három és fél millió forint értékű, zárjegy nélküli román cigarettát fuvarozott. NYUGATI gyártmányú mezőgazdasági erő- és munkagépek (pl.: Pöttinger, Deutz-Fahr, Schaffer, Hauer, Pronar) forgalmazásában jártas üzletkötőket keresünk kiemelten magas jövedelmezési lehetőséggel! Érdeklődni: 06- 30/996-2731-------------------------------------------------------------------------60354* Eger Felnémet területére kézbesítőt keresünk a Heves Megyei Hírlap terjesztésére. Érdeklődni 9- 12-ig az 518-566-os és a 061201916-9835-ös telefo tuszá mohon lehet. § ELÉGEDETLEN a munkájával? Váltani szeretne? Legalább középfokú végzettséggel rendelkező 2 fő munkatársat keresek. 20/328-8431-------------------------------f--------------------------------------- .00467* E GRI sétálóutcán nyíló Kenvek) márkaboltba fiatal üzletvezetőt keresünk. Fényképes önéletrajzokat várunk az 1118 Budapest, Budaörsi út 43/a címre, vagy az office@kenvelohungary.hu címre.------------------------------------------------------------------------ -60471MŰANYAG nyílászárók beépítésére munkaerőt keresünk. Érd.: 30/2466-721, 70/943-1427--------------------------------------- .60481. E GRI székhelyű épületgépész cég csőszerelőt felvesz. Érd.: 36/428-424, 06-20/359-7475, 06-20/492-7796------------------------------------------------------------------------ *60494* MEGHÍVOM Önt egy beszélgetésre! Das Rt. jogvédelmi specialista, törekvő, célratörő munkatársat keres ért. csapatába. 70/941- 0052------------------------------------------------------------------------ .60516" HATVAN környéki munkahelyre keresünk CNC gépkezelőt kiemelt bérezéssel. Utazást biztosítunk. 06-20/323-4460, 20/3384-622-------------------------------------------------------------------------"60529" V ÁLLALKOZÓI szférából keresek munkatársat marketinges területre Hatvan-Gyöngyös környékén. T.: 30/528-7575-----------------------------------------------------------i------------ *60581* M INŐSÍTÉSSEL rendelkező C0, AWI és elektródás hegesztőket keresünk. 20/398-1593------------------------------------------------------------------------ "60614" JÓL kommunikáló területi képviselőket keresünk. Nem biztosításlTalpraesett nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. I: 20/929-8718------------------------------------------------------------------------ "60619" VAGYONŐRÖKET keresünk Hevesre, nyugdíjasok előnyben. Érdeklődni: 30/599-1081------------------------------------------------------------------------ "60737" NEMZETKÖZI Rt. gazdasági területre átképzéssel munkatársakat vesz fel. Európai elvárások, európai jövedelem. 70/542-9042------------------------------------------------------------------------ "60740" TGK.-vezetőt egri munkahelyre felveszek. T: 30/9288-184------------------------------------------------------------------------ "60763" EGRI patika gyógyszerész vagy asszisztens munkatársat keres. 36/516-696------------------------------------------------------------------------ "60770" JÓL főző fiatal hölgyet Eger, Makiári u. cs.házba felveszünk. Igény esetén bentlakással is. 20/922-4303------------------------------------------------------------------------ "60793" ORSZÁGOS futárszolgálat zárt tehergépkocsival és garázs méretű raktárral rendelkező egri lakosú vállalkozót keres területi képviselőnek. Önéletrajzát a 433-0236 faxszámra vagy a logisztika@24hfutar.hu-ra várjuk.------------------------------------------------------------------------ *60829* PÁLYAKEZDŐ, munkanélküli személy- és vagyonőrök jelentkezését várjuk Mályiban lévő munkahelyre. 30/907-1924------------------------------------------------------------------------ "60833" ORSZÁGOS cég területi képviselőt keres. Jövedelem: 150-250 eFt. T.: 06-70/371-0870, munkaidő alatt------------------------------------------------------------------------ "60846" EGRI szálloda értékesítési munkatársat keres. Nyelvtudás (német, angol) szükséges. Pályázatokat 3301 Eger, Pf. 20 címre kérjük.--------------------------------------------------------------------------"60848" »Mellékállást, OTTHONI MUNKÁT KERES? VÁLASZBORÍTÉKÉRT INGYEN TÁJÉKOZTATJUK! EURO MARKET 2854 DAD, FŐ ÚT 72.------------------------------------------------------------------------ *60873* »Bélapátfalvára MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐI VÉGZETTSÉGGEL ÉS GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ MUNKATÁRSAT KERESEK. T: 30/9032- 508 (MUNKAIDŐBEN)------------------------------------------------------------------------ *60875* »Víz-gáz, KÖZPONTI FŰTÉS SZERELŐT AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZEK. T: 30/2366- 422------------------------------------------------------------------------ "60876" OTTHON végezhető munkát ajánlok! Válaszborítékért ingyenes tájékoztatót küldök. 3360 Heves, Álmos u. 7. Tuza András---------------------------------------t--------------------------------"60878" VILÁGSZÍNVONALÚ mezőgazdasági gépek forgalmazásához keresünk munkatársat területi képviselő munkakörbe Heves és Nógrád me- $e területére termelők ismeretével, üzleti gyakorlattal, felsőfokú műszaki végzettséggel. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal január 24-ig kérjük. Munkavégzéshez gépkocsit telefont szakmai segítséget biztosítunk. GITR Rt Műszaki értékesítés Szolnok, Ságvári krt. 4.------------------------------------------------------------------------ "60780" FEGYVERVIZSGÁVAL rendelkező vagyonőröket keresünk banki munkára Hatvan és közvetlen környékéről, kiemelt órabérrel. Tel: 06-1/273- 0732, 06-30/3099-765------------------------------------------------------------------------ *60885* SZOLGÁLTATÁS VÍZVEZETÉK-SZERELÉS gyorsan, megbízhatóan, barátságos áron, garanciával. Éjjel-nappal! 36/436-553,30/380-8548------------------------------------------------------------------------ "59476" SZEMÉLYI kölcsön 1 órán belül! Szabad felh. jelzáloghitel-ügyintézés. Jelzálog-kiváltás. 36/358-386, 06-20 h-ig 20/428-2242------------------------------------------------------------------------ "59610" FIZESSEN kevesebbet! Ha utazik vagy siet, Egerben a legolcsóbb alapdíjjal fix áron csak a Tourist Taxival mehet 36/333-555------------------------------------------------------------------------ "59714" ÁCSMUNKÁT, parasztházak, családi házak tetőfelújítását, új tető készítését, tetőterek beépítését vállalom. T.: 20/262-3015------------------------------------------------------------------------ "59716" REDŐNYAKCIÓ 4000 Ft/m2-től! Aluredőny 14.000 Ft/m2-től, szalagfüggöny 1500 Ft/m2- től. Eger, Tetemvár u. 41. Tel.: 36/415-450-------------------------- "59839" N YITÁSI akció: 10-30% engedménnyel ajtók- ablakok műanyagból-fából, beltéri ajtó 7500 Ft-tól. Eger, Tetemvár u. 41. 36/415-450 __________________________________________ "59839" Ú J ÉV, új lehetőség! Ismertesse meg vállalkozását új formában. 30/2787-287 vagy beluimi@freemail.hu------------------------------------------------------------------------ "59877" MOTORFELÚJÍTÁS fűzve. Főtengely-, palást-, sík- és furatköszörülés, hengerfúrás, hónolás, esztergálás garantáltan. 20/4358-374------------------------------------------------------------------------ "60081" DARUZÁST vállalok 7 t-ig Gyöngyös környékén, pontosan, olcsón, hosszú távon, bárhol, bármikor. T.: 20/366-1912--------------------------—----------------------------------------- "60550" P ARKETTA, pvc, szőnyegpadló ragasztást kedvező áron vállalok. Tel.: 36/410-808, 06- 30/266-0772--------------------------------------------------------------------------"60673" PINCESZELLÖZŐK fúrása rövid határidőre. Eger és környékén díjmentes kiszállás és felmérés. 20/497-5430, 20/497-0833------------------------------------------------------------------------"60723" ZENESZOLGÁLTATÁST vállalok esküvőkön, rendezvényeken, zenés esteken kedvező áron - szintetizátor, ének. 20/473-5188------------------------------------------------------------------------ "60827" ABLAKSZIGETELÉS szilikonos profilgumival! Már tíz éve! Nincs többé huzat-por-zaj! Tel.: 36/463-368, 30/399-4351---------------------------------------------------- *60835* ________OKTATÁS________ A NGOL, német Tele vizsgára élők. 36/412- 200, 20/323-6617. Csíky S. u. 21. 450 Ft, 50% kedv. De. is! Kezdő/újrakezdő, magánóra is!------------------------------------——-------------------------- "60226* G ÉPJÁRMŰ-OKTATÁS, elméleti, pótvizsga felkész. 4 alk. 2 eFt Eger, Széchenyi u. 58. 30/362- 9898 du. 14-17 36/322-540 Marosy Isk.------------------------------------------------------------------------ "60243" MAROSY Autós-Motoros Isk. elm. tanf. indít jan. 18-án 15 h-kor. „M”, „A”, „B", „C” kát. - 30 % adókedv. 30/362-9898, 36/322-540------------------------------------------------------------------------ "60243" ÁLLAMILAG elismert dajka, pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztens képzést indít Kasza Szakképző. 06/1/276-5918------------------------------------------------------------------------ "60278" IPARIGÁZ- és olajtüzelőberendezés-kezelő és Kazánfűtő, kazánkezelő tanfolyam indul februárelején Budapesten a Megamos Kft. (Nysz: 03-0004-04, AL0559) szervezésében. T: 1/275-4087, 72/324-842----------------------------------------------------------—------- "60359" E GRI művésztanár rajz-festés órákat tart Felvételi felk., fejlődési és alkotási lehetőség kezdőknek és haladóknak. 30/439-2069--------------------------------------------------------------------------"60379" EGER Városi Úszóklub: mély vizes oktatás a Bitskey fedett uszodában. Új úszásnemek tanítása, meglévő tökéletesítése. 20/592-9714------------------------------------------------------------------------ *60478* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam ECDL Start vizsgalehetőséggel, 60-80 óra. Kezdés január 19. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ "60637" GÉPÍRÁS számítógépen 60 órában minden korosztálynak. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ *60637* ________PÉNZPIAC________ SZEMÉLYI kölcsön, jelzáloghitel gyors és korrekt ügyintézéssel. T: 70/533-0425-------------------------------*--------------------------------------- "59866" H ITELKIVÁLTÁS, személyi, jelzálog- és lakáshitelek kedvező kamatozással. Érd.: 36/411- 895, 30/271-2883 SZEMÉLYI hitelek, hitelkártya ügyintézése azonnali hitelbírálattal, stabil banki háttérrel, kamat 8,5%-tól. 20/592-9703------------------------------------------------------------------------ *60447" HA AZONNAL készpénzre van szüksége, hívjon. Ezenkívül kedvező személyi és jelzáloghitelek. BÁR lista nem akadály. 20/560-3945------------------------------------------------------------------------ "60650" KÖZLEMÉNY OPERA-BARÁTOK KÖRE! Kedvezményes jegyek az Erkel Színházba. Érd.: este 36/317-655------------------------------------------------------------------------ "60832" HORGÁSZTÁRSAK, figyelem! A domoszlói horgásztónál új tagfelvétel indult T: 70/385- 0476------------------------------------------------------------------------ *60867* _________BÚTOR_________ K ONYHABÚTOROK tervezése, méretre gyártása, masszázsfotelek forgalmazása. Kuckó Plusz Konyhastúdió és Bútor Eger, Törvényház 3.------------------------------------------------------------------------ "60452" SAND0KAN fantázianevű (Zala bútorgyári) 6 db nem kárpitozott ebédlőszék középtölgy színű eladó. I.ár: 30 eFt. 30/9383-510------------------------------------------------------------------------ "60492" ÓNÉMET tálaló, neobarokk 2 és 3 ajtós szekrények, felújított íróasztal és sublót, sarokvitrin eladó. T.: 37/318-127------------------------------------------------------------------------ "60774" KONYHABÚTOROK és egyéb bútorok készítése egyedi igények alapján. Korrekt árak, rövid határidő. Tel.: 70/525-2621------------------------------------------------------------------------ "60815". ELADÓ Egerben családi okok miatt szekrénysor, rekamié, 2 db fotel, polcok, szekrények. Ár: 2-40 eFt, 30/2073-101 ------------------------------------------------------------------------ "60868" APRÓ-CSEPRŐ KERESEK régi és használt konyhafelszereléseket, kisbútorokat, szerszámokat művészeti eszközöket dísztárgyakat. 30/322-9947----------------------------------------------------------------------- "60821" V ÁLLALKOZÁS * 120 ADÓSSÁGGAL terhelt vállalkozását korrektül átvesszük. 06-20/2609-516------------------------------------------------------------------------ "59801" EGER belvárosában 2 db irodahelyiség kiadó. 30/9980-944------------------------------------------------------------------------ *60148* KIADÓ Eger, Kertész u. 40 m2 üzlet. 36/413120------------------------------------------------------------------------ *60765* BÉLAPÁTFALVA központjában 101 m2, ruhás és vegyes iparcikk bolt berendezéssel együtt bérbe kiadó. 36/354-135, 06-30/498-4909------------------------------------------------------------------------ "60784" i Eger. Nagyváradi u. 14/C • Langwest Tel 36/411-910 * Ny. az. 10-0202-04 ANGOL és NÉMET | tanfolyamok,előkészítők > Kedvezmények, ingyenes szolgáltatások Jelentkezés február _______HANGSZER_______ S ZINTETIZÁTOR Roland Jxl szép hangszínekkel, erősítő Treffic 915 150 W, 4 csat. Eqvalizeres, 2 db Laney Controll fal ea. 20/473-5188------------------------------------------------------------------------ "60827" HANGFAL Echolette 100 W, Roland Stylus kártyák, latin csárdás, visszhangosító, mikrofon Beringer vezetékkel, új ea. 20/473-5188 —--------------------------------------------------------------------- "60827" MEZŐGAZDASÁG 8GF-450 traktorra szerelhető, alig használt oszlopfúró csigákkal eladó. Irányár: 380 eFt. Érd.: 20/9160-345------------------------------------------------------------------------ "59898" 4 DB műgyanta bortároló tartály eladó. 17 hl, ill. 30 eFt/db. Érd.: 20/9160-345--------------------------------------------------------------------------"59898" SZAKCSOPORTOS őszibarackos 2 db, 39*48 fa eladó. Irányár: 200 eFt és 220 eFt Érd.: 20/9495-673------------------------------------------------------------------------ "59898" 2 HA szántó Kerecsend határában eladó. Ár: 320 eFt/ha. Érd.: 20/9495-673------------------------------------------------------------------------ "59898" KÁL környékén szántót bérelnék 2 ha-tól. Ár megegyezés szerint. Tel.: 20/252-6521-------------------------------------------- *60370* BILLENŐS pótkocsi, önjáró silózó, kis- és nagybálás széna, lucerna eladó, vagy haszonállatra cserélhető. T.: 20/215-9501------------------------------------------------------------------------ "60485" KISBÁLÁS és nagybálás lucerna, széna, búza, szalma eladó. Ár: 150 Ft-tól. Érd.: 70/598- 1421-------------------------------------------------------------------------"60696" H EVES-ALATKÁN 1400 n-öl zártkertben szőlő, gyümölcsös, szántó, 12 m2 kőház, pincével eladó. Két kút, vili. van. Érd: 36/445-190-------------------------------------------------------------------------"60842" E LADÓ kis és nagybálás lucerna 200-2800 Ft/db. 36/483-098, 30/370-9392------------------------------------------------------------------------ "60884" ________GARÁZS________ A LBERT F. úti garázs kiadó. 30/571-8043------------------------------------------------------------------------ *60836* *60367*