Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-16 / 13. szám
SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUAR 16.. HÉTFŐ XX. IMOLA-HIBLAP-KUPA TEREM-LABPARÚGÓTORNA. EGER. KÖRCSARNOK, JANUÁR 21-22. A Felsőtárkány a rutinra alapoz Tavaly Novák Tamásék (jobbról piros mezben) 3-3-ra végeztek a nagyrédeiekkel, majd 7 méteresekkel két ponthoz jutottak. Ennek ellenére a szőlőskertiek végül kupagyőztesként távoztak, míg a tárkányiaknak be kellett érni az 5. helyezéssel fotó:piusyelemér Idén is megyénk legelőkelőbb helyen jegyzett együttesei lépnek pályára a tornán, melynek felvezetéseként szolgáló, a részt vevő csapatokat bemutató sorozatunkban ezúttal a 2003-as ezüstérmessel, a tavalyi 5. helyezett Felsőtárkánnyal foglalkozunk. Sike K. TEREMLABDARÚGÁS Idén hatodik alkalommal résztvevője a tornának a megyei I. osztály őszi szezonjában 2. helyen végzett együttes. Az ősszel még Horváth Tamás majd két mérkőzés erejéig id. Kasza Gábor által irányított gárda január elejétől már Kiss Tibor vezetésével készül. Az új mester a rendezvénnyel kapcsolatban is készségesen állt lapunk rendelkezésére.:- Túl van a játékosokkal való találkozáson, milyen benyomásokat szerzett?- Nagyon elégedett vagyok. Rendkívül jó szellemű, pozitív gondolkodású együttesről van szó - kezdte Kiss Tibor. A játékosok hozzáállását, mentalitását megismerve nem lehet gondunk. Továbbra is ezt a szemléletet, és a nagy akarást szeretném látni minden egyes labdarúgótól.- A felkészülésben milyen szerepet szánnak az Imola- Hírlap-kupának?- Mivel a rendelkezésünkre álló helyi általános iskola kisméretű tornaterme kevés lehetőséget biztosít az igazi gyakorlásra, jórészt futás szerepel a programban, külön a tornára nem tudunk készülni. Talán köztudott, hogy nem vagyok kispálya párti, mindig a nagypályás fociban gondolkodom, s ezúttal sincs másképp. Tárkányban hagyománya van a kispályás labdarúgásnak, a csapatban van több, teremben is otthonosan mozgó labdarúgó, akikre lehet alapozni.- Ki az, kik azok akikre viszont már számít a jövőben?- Tóth Norbert visszatért lászkisérre, míg Füleki Csaba Putnokon képzeli el a folytatást. „Szeretnénk megvédeni a kiharcolt rangot" novak Zoltán a Hírlap-kupák történetében 1993-ban már állhatott a dobogó legfelsőbb fokára, sőt 2003-ból ezüstérme is van. - Ha meghívást kapunk, mindig nagy örömmel megyünk a tornára. Ami az esélyeket illeti, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz, pillanatok alatt változhatnak a dolgok. Szeretnénk minél jobban szerepelni, s megvédeni az évek során kiharcolt rangunkat - mondta a tárkányi csapatkapitány. Három játékossal tárgyalunk: Bocsi Zoltán Gyöngyöshalászról, Mencsik László Füzesabonyból, Vámosi Róbert pedig Maklárról érkezhet hozzánk.- Milyen célkitűzéssel vágnak neki a kupának, mit szól az ellenfelekhez?- ló lenne legalább a csoportból továbbjutni, aztán majd meglátjuk. Bízom benne, hogy kijönnek a csapat kispályás erényei. A vetélytársak nagyon erősek, azt viszont nem tartom szerencsésnek, hogy a mi csoportunkban van a megyei rivális Pétervására.- A végső győzelmet illetően milyen befutót tippel?- Az egri fiatalokról nagyon sok jót hallottam, biztos vagyok benne, hogy okoznak egy-két meglepetést a közönségnek. Z7&. IMOlfl BAU IMOLA CÉGCS rii----(\—' ft h a i MgiLA ~§esr m H H EXATECH Á z* TLASZ ÁTRA KFT. ipjfő- BIZTOS HATTER SZUPEREXPRESSZ EGRI művésztanár rajz-festés órákat tart. Felvételi felk., fejlődési és alkotási lehetőség kezdőknek és haladóknak. 30/439-2069------------------------ -------------——--------— -60379NAGY gyakorlattal rendelkező könyvelő- iroda egyszeres és kettős könyvelést vállal. I: 36/322-249. Cím: Eger, Rózsa K. út 18/a--------------------—-----------------------------------'60338' A NGLIAI, skóciai éttermi és kisegítő munkák angolnyelv-ismerettel. 93/333- 522.---------------------------------------------- '60349' LA MBÉRIÁT a gyártótól! Többféle méretben, minőségben. 600-1400 Ft/m? T.: 36/467-074, 06-30/232-4578-------------------------------------------------------------- -59772* V IZVEZETÉK-SZERELÉS gyorsan, megbízhatóan, barátságos áron, garanciával. Éjjel-nappal! 36/436-553, 30/380- 8548--------------------------------------------------------------- *59476' SZÓRÓLAPOK terjesztését vállalom Egerben! Referenciákkal, számlaképesen! Érd.: 30/313-67-21 www.kovmik.ini.hu ...........................—--------------------------- *60294' EG ERBEN süteményesbolt bérleti joga berendezéssel együtt eladó. Érd.: 30/662-7572----------------------------------- '60203' B ILLENŐS pótkocsi, önjáró silózó, kis- és nagybálás széna, lucerna eladó, vagy haszonállatra cserélhető. I: 20/215- 9501----------------------------------------------------------------'60485' TŰZIFA rendelhető cser, tölgy 1000 Ft/q, 45 q fölött ingyenes házhoz szállítás. 06-30/560-8190--------------------------------------------------------------- '60181' UNIÓS csúcsminőségű szén-monoxid-, füst-, valamint gázérzékelők nagykereskedelmi áron. ESC0MAT 36/515-371, 20/412-0364--------------------------------------------------------------- *59355* A fődíj edzőtáborozás és teljes garnitúra felszerelés A jeles évfordulóhoz méltóan a XX. Imoéa-Hírlap-kupa díjazása is sokkal jelentősebb lesz, mint korábban. Az első helyezett csapat a díszes serleg mellé egy hosszú hétvégére szóló edzőtáborozási lehetőséget nyer a tardosi ifjúsági és sporttáborban, ezen kívül teljes garnitúra sportfelszereléssel is gazdagabb lesz. A másodikként végző klub szintén hazavihet egy 15 mezből, nadrágból és sportszárból álló felszerelést, sőt, ezen kívül még 50 ezer forint értékű sportszer vásárlási utalványt. A harmadik helyen záró egyletnek ugyancsak jár a teljes garnitúra felszerelés. Különdíj lesz a jutalma a legjobb mezőnyjátékosnak, a legjobb kapusnak és a gólkirálynak is. Együttműködő partnereink Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezet Eger; Agria Forest Eger; Arany Kakas Fogadó Pétervására; Autómobil Eger '97 Kft.; Báró Bőr és Budmil Eger; Bállá Bútor Eger; Diego Eger és Gyöngyös Kft.; Don Simon Pincészet Eger, Dr. Padló Eger; Eger Lavina Kft.; Egri Húsvár; Erzsébet-Al Ingatlanközvetítő Kft. Eger; Europrojekt Eger Kft.; Fenstherm Ingatlanközvetítő Iroda Eger; Füzesabony és Vidéke Tak. Szöv. Füzesabony; Gál és Társai '98 Kft. Eger; Goól Sport Eger; Gumibörze Kft. Eger; International House Eger; Juhász Autóműhely Egerszalók; Kurdi Family Pékség Andornaktálya; Laxter Kft. Eger; Michard Kft. Eger; Nívóber Kft. Eger; Nyíregyházi Állatpark Kft.; Qik Electric Center Eger; Sever Center Ruházati Áruház Miskolc; SH- Raktáráruház Besenyőtelek; Sirály 92 Bt. Eger; Sony Márkabolt Eger; Stag Building Építőipari Kft. Eger; Start Autó Eger; Suzuki Rózsa Heves; Vitavin Kft. Felsőtárkány; VK Trend Divatáru Üzlet Eger. «