Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-03 / 2. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUÁR 3„ KEDD A csatlakozás nyertese lesz térségünk számvetés és tervezés „A fejlesztés elsősorban matematika, és nem ideológia kérdése” (Folytatás az 1. oldalról) — Említene konkrétumokat az eddig elvégzettekből?- Kezdjük az oktatással, hiszen ez kulcskérdés a kistelepülések népességmegtartó képességében. Pályázati források révén javítottuk a képzésben szerepet játszó intézmények helyzetét. Ilyen célra komoly forrásokat nyert Tarnazsadány, Verpelét, Poroszló, Tarnabod és Bélapátfalva. A romaszegénység felszámolására szóló komplex modellprogram keretében Kerecsend például 80 millió forintot kapott. Meg kell említeni a megyei területfejlesztési tanács számos településnek nyújtott anyagi segítségét is. Nagy előrelépés, hogy tavaly ősszel átadtuk a felújított, átalakított hevesi szociális otthont, amely közel egymilliárdos beruházás volt, Egerben bővült a Mlinkó István Általános Iskola, Diákotthon, Óvoda és Szakszolgálat épülete. Befejezéséhez közeledik az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház kétmilliárdos rekonstrukciója. Ezekhez jelentős összegű állami támogatások is járultak. Hogy a lakosság komfortosabbnak érezze lakóhelyét, különösen oda kell figyelni arra, hol és hogyan helyezhetők el a különféle hulladékok. Ebben fontos eredmény a Tisza menti szennyviztisztító rendszer megépülése Poroszlótól Kisköréig. A Laskó völgyének szennyvíz- beruházása, a pétervásárai szennyvíztisztítás és -elvezetés megoldása. Több helységben sikerült megoldani az egyedi szennyvíztisztítást is. A Zagyva menti települések szennyvízkezelési programjához 1,2 milliárd forint állami címzett támogatás érkezett, a második ütemhez 4 milliárdos uniós pénzt kapnak. Ennek nyomán legalább 65 ezer ember életminősége javul. Említhetem az állami cél- és címzett beruházásban épülő komplex szennyvízhálózatot Gyöngyösön, vagy a Farkasvölgyi-árok csatornahálózatának felújítását Egerben. Kiemelt feladat volt, s ennek jó része meg is valósult 2005-ben, az ivóvízbázisok megőrzése, minőségük javítása. Erre példa a Besenyőtelek határában épülő vas-mangántalanító, aminek révén Füzesabony, Dormánd és Besenyőtelek lakosRrtÖ: TARI OTTÓ Már befejezték a hatvani elkerülő út építésének előkészületeit. Nem látványos, de nagyon hasznos sága ihat a jövőben sokkal jobb minőségű vizet. Lényeges a köz- úthálózat fejlesztése is. Megyei és regionális fejlesztési tanácsok támogatásai segítik az önkormányzati belterületi utak jobbá tételét. Egerben tavaly augusztustól 26 belterületi út felújítása kezdődött el, s jórészt meg is valósult. Elkezdődött a hatvani elkerülő út építése, s előkészítés alatt áll a gyöngyösi nyugati elkerülő úté is. A munkahelyteremtésben, a foglalkoztatás bővítésében nagy eredmény a hatvani és az egri ipari park fejlődése. Fejlett munkakultúrát és munkahelyeket biztosítanak, erősítik a vállalkozó kedvet. Erre alapozva, az ITD Hungary közreműködésével, az elmúlt években mintegy 411 millió USA-dollár működőtőke érkezett Heves megyébe! A terület- és régiófejlesztési célelőirányzatból jelentősebb támogatásokban részesültek olyan cégek, mint a Hevestherm, a Hevesbeton, az SBS Erdőtelek, a Fenstherm. A közhasznú foglalkoztatások és közmunkaprogramok pályázatai révén közel 800 millió forint jutott térségünknek, kiemelkedően Egernek, Pétervásárá- nak, Bélapátfalvának, Felső- tárkánynak, Márkáznák, Újlőrincfalvának. Az idegenforgalmi beruházások is javában zajlanak, így az egerszalóki gyógy- és termálfürdőé, a bükkszéki, a szilvásváradi magánépítkezések támogatásával. A kulturális fejlesztések közül kiemelkedik a gyöngyösi Orczy-kastély, s a hatvani Grassalkovich-kastély felújítása, az egri Forrás Gyermek-Szabadidőközpont bővítése, s az egri vár folyamatos rekonstrukciója. Eddig a megyének megítélt állami célzott és céltámogatások értéke meghaladta a 10,5 milliárd, a regionális fejlesztési tanács által támogatott fejlesztéseké pedig a csaknem 7 milliárd forintot. A SAPARD-program nyomán térségünk mezőgazdasági vállalkozóinak, ön- kormányzatainak, civilszervezeteinek pályázati úton közel 3 milliárd forint támogatás jutott.- Kijelenthetjük-e, hogy a dokumentációkban szereplő tervek valóra váltásának forrásai megteremtődtek? Melyek ezek segítségével az idei esztendő legfőbb feladatai?- Már folyamatban van címzett támogatással a víztechnológiai rendszer kiépítése 200 millió forint értékben Füzesabony térségében. Húszmilliós támogatásban részesült e téren Tarnaszentmiklós is. A megyei vízminőség-javító koncepció első üteme idén tíz megyebeli települést érint. Új technológiák kiépítése a tíz helyen több mint 1,5 milliárdba kerül. Döntés született, hogy a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) 575 millió forint pályázati támogatásával Sírok jelenlegi vízbázisát üzemen kívül helyezik, s a Lázbér- ci víztározó jó minőségű vizét vezetik a községbe. Ez 2 ezer lakost érint. Jó esély van arra, hogy Tiszanána, Heves- vezekény, Sarud, Újlő- rincfalva és Poroszló is anyagi segítséget kapjon 421 milliós projektjéhez, ami 8 ezer ember életminőségét javítja majd. Értékelési szakaszban van Gyöngyöspata, Detk, Gyöngyöshalász, Rózsaszentmárton közös, csaknem 576 millió forintos pályázati igénye a jobb ivóvíz érdekében. Ez 9 ezer személy élet- körülményeiben hozhat javulást. Az EU-követelményeket is kielégítő ivóvízminőség eléréséhez a második ütemben Kisköre, Kömlő, Pély, Szűcsi, továbbá Adács, Besenyőtelek, Erdőtelek, Kerecsend, Szúcs-bányatelep, Tófalu, Verpelét és Visznek lakói számíthatnak jelentős előrelépésre. A szennyvízberuházások terén érdemes megemlíteni, hogy 119 helység közül 71-ben már üzemel gyűjtőhálózat. Az ellátott lakások aránya a 1996. évi 30,3 százalékhoz képest tavaly már 49,6 százalék volt a megyében, szám szerint több mint 65.300. Jelenleg is tart olyan egyedi beruházások valóra váltása, mint a csányi, a vámosgyörki, az adácsi, az atkári. Dormándon a 322 millióból 194 millió a céltámogatás a szennyvízelvezetésre. Tenk is rendelkezik megfelelő ígérvénynyel az anyagi segítségre. Gyöngyösön már javában halad a csatornahálózat továbbépítése. Hatvanban és a környező helységekben - Lőrinci, Apc, Zagyva- szántó, Ecséd, Szűcsi - az ilyen beruházás összértéke a 10 milliárd forintot is meghaladja, s mintegy 40 ezer embert érint. Az első ütem 3,97 milliárdjából 3,77 milliárd a KlOP-támogatás. A tervezett Heves megyei regionális hulladékgazdálkodási rendszerben szűkebb hazánkból 92 település vesz részt. A cél: közel 280 ezer lakos különféle hulladékait komplex kezelői módszerekkel ártalmatlanítani és hasznosítani. Ehhez is jelentős források nyerhetők az EU pénzeszközeiből. Már tart két nagy projekt előkészítése a kommunális hulladékgazdálkodásban: az Eger és körzete kistérségi társulás esetében az állati tetemek regionális hálózatát alakítják ki, emellett a megyeszékhely önkormányzata inert-lerakó létesítését tervezi feldolgozó üzemmel. Mindezek a lehetőségek komoly lobbitevékenység nyomán is születtek. Minden forrást egybevetve az elkövetkezőkben mintegy 45 milliárd forintnyi érték járulhat hozzá Heves megyében a lakosság életminőségének jobbításához.- Mit tart a megyei közgyűlés elnöke személyes eredményének 2005-ben?- Úgy gondolom, azt a fő célomat sikerült teljesítenem, hogy - mint a fentebbiekből talán jól érzékelhető - hatékony lobbizással minél több forrás megszerzésére legyen módja Heves megyének. Osztom Demján Sándor nézetét, miszerint „a fejlesztés matematika, és nem ideológia kérdése”. Ezért persze sokat kell tenni. Én csapatjátékos vagyok, s mint ilyen, igen nagyra tartom a kormány- párti képviselőkkel, a kistérségi vezetőkkel való együttműködést. A kormányzati kapcsolataimat minősíti a számokon túl a szakképzésben a miniszterelnöktől kapott megbízásom is. A felpörgetett ritmusú életemben biztos hátteret nyújt a családom, főképp a famíliát összetartó nejem. Kevés szabadidőm legnagyobb részét gyermekeimnek és unokáimnak szentelem. Rita lányoméknál három, míg Tomi fiam családjában egy unoka édesíti meg napjaimat. Külön tisztelet illeti édesanyámat, aki - elsősorban miattam - nagy alapossággal, tényleg naprakészen kíséri figyelemmel a honi közéletet. Ez is fontos segítség a számomra. Az alkalmat megragadva famíliám, valamint a megyei önkormányzat nevében is eredményes, sikerekben gazdag 2006-os esztendőt kívánok Heves megye minden lakosának! Meleg ebéd hajléktalanoknak és időseknek gyöngyös A többéves hagyománynak megfelelően az idei év elején is meleg étellel - halászlével és mákos bejglivel - vendégelte meg a Menház úti hajléktalanszálló ellátottjait dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő. A honatya felajánlotta a segítségét ahhoz is, hogy a nehéz sorsban élő rászorulóknak mielőbb munkát találjanak, s így kikerülhessenek kedvezőtlen élethelyzetükből. A mátraaljai város intézménye mellett - szintén a korábbi éveknek megfelelően - a mátraszentistváni idősek otthonába is ellátogatott a képviselő, ahol ugyancsak meleg ebéddel kedveskedett a lakóknak. Elismerés, A Magyar Autóklub alapszabályának módosításáról határozó budapesti küldöttközgyűlésen megjutalmazták a kiemelkedő tevékenységet végző klubtagokat. Hegedűs Oszkár elnök a Szent Kristóf Klubérem arany fokozatát adta át Dér Bélának a Heves megyei szervezetben végzett három évtizedes munkásságáért fotó, piusy elemér Finom forró teával kínálták a rászorulókat egér Az év vége előtt teajáratot indított a megyeszékhelyen az MSZP helyi nőtagozata, melynek tagjai részben a piacon vásárlókat és az árusokat, másrészt pedig a hajléktalan embertársaikat kínálták egy-egy bögre forró itallal. A hölgyek azonban nemcsak ebben a karitatív akcióban vettek részt, az új esztendő beköszöntése előtt ugyanis véradást szerveztek, amelyben olyanok is részt vettek, akiknek az említett teajáratok alkalmával hívták fel a figyelmüket a segítségadásnak erre a formájára. A példamutató véradáson részt vett a város polgármestere, dr. Nagy Imre is - tájékoztatott Kovács Jánosné, a nőtagozat elnöke. A nők által kezdeményezett akcióhoz csatlakoztak a párt munkástagozatának tagjai is, akik emellett már gondoltak az év végi szórakozásra is. Igaz, ez nagyon is komolyra sikeredett, ugyanis felhívásukra a helybeliek közül számosán jelentkeztek az I. Városi Ultibajnokságra, melynek résztvevői - az elért helyezéstől függetlenül - elhatározták, hogy ezentúl havi két alkalommal találkoznak majd egymással. Sőt, a sikeren felbuzdulva úgy döntöttek - említette meg Kovács János, a munkástagozat elnöke -, hogy tavasszal megszervezik a megyei bajnokságot is, amelyre ugyancsak várják a játékot kedvelő városiakat.