Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-07 / 286. szám
2005. DECEMBER 7., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 5 IMlBllMlliroiUl! Szemfényvesztés kiállítás Egy fantasztikus, megrázó, felkavaró és a fogyatékkal élőkhöz való viszonyomat átértékelő tárlaton vehettem részt. Egerben várja az érdeklődőket a Szemfényvesztés kiállítás, mely a vakok mindennapjait segít megismerni. Ne gondoljon senki a szokásos kiállításra, ez valami egészen más. Egriként nem is tudtam ennek a programnak a létezéséről. Egy ismerősöm hívott, hogy az MSZP Nőtagozata ingyenes látogatást szervez ide, pártállástól függetlenül és politikai hovatartozás nélkül bárki számára. Ajánlom mindenkinek a tárlatot. Bóta Mónika, Eger Abasár! A Délidőben c. műsorban alkalmam volt hallani az abasári kórus és vezetője színpadon előadott műsorát, amelyben a kegyetlen diktatúra alatt betiltott katonai dalok hangzottak el. Stílusos volt a színpad, az a sok piros muskátli és a fehér kardvirág, mind a mi nemzeti színünket volt hivatva reprezentálni. A vezénylő fiatalember kezében az üveg bor, majd később a nemzetiszínű zászló, amelyet olyan szeretettel, hűséggel és büszkeséggel lengetett, amihez foghatót régen láttam a magyar tv-ben. Talán csak 1956-ban a pesti diákok tudták ilyen hévvel lengetni az akkor már lyukas nemzeti zászlót. Könnyeket csalt a szemembe. Szerettem volna magamhoz ölelni mind a kórus vezetőjét, mind a tagjait. Szerettem volna nekik megköszönni, hogy ilyen idős koruk ellenére mertek vállalkozni az egykor frontra induló magyar katonák dalait előadni. Sajnos, a hetedik x-en túl vagyunk mi már. Akkor is tudtuk, hogy a katonáknak mit jelent a parancs. Gondolkodás nélkül teljesíteni kellett a bevonulást, azért akadt közöttünk olyan is, mint édesapám, aki búcsúzáskor azt mondta: „Miért kell nekem muszka földön meghalni, nem értem, az a föld soha nem volt a miénk”. Olyan összeállítást hallhattunk, ami ősi magyar történelmünk kimagasló egyéniségeinek állít örök emléket. Felejthetetlen perceket adott az adácsi kórus. Felállva tapsolt a közönség is. Sok-sok sikert kívánok az adácsi kórusnak! Tisztelettel egy volt bányász: Barta Árpád, Egercsehi Méltó nevet visel az otthon Heves városában az idősek szociális otthonát hosszan tartó felújítási munkák befejeztével ünnepélyesen avatták a napokban. Egykori vezetője, aki évtizedeken át dolgozott ezért a megújulásért, nem érhette meg az avatás napját, néhány esztendeje ott pihen már a város másik végében lévő sírkertben. Az utókor kegyelete, elismerése egy gazdag életnek, hogy a megújult otthon az ő nevét kapta ez ünnepi alkalomból. Szegő doktor neve tehát jelképpé lett. Vajon őt magát is jelképpé homályosítják majd az évek? Ő egész életében irtózott a jelkép emberektől, a jelkép állapottól, hiszen egyszerű ember volt. Vagy inkább egyszerűen: ember volt... Őrzöm egykori leveleit, a keze írását. A legbecsesebb talán ezek közt a keménytáblás, gépírásos oldalakkal teli könyvének rövidke kísérője 1991 márciusából. „Kedves Sanyi! lókat írhatok végre magunkról. Betti állapota stabilizálódni látszik. Persze még sokat fekszik, de délelőttönként már a gondozóba is kimegy, munkakörét átvette. Szeretettel mellékelek egy dedikált disszertáció példányt. Azóta már az Akadémia hivatalos értesítését is megkaptam arról, hogy tudóssá ütöttek... Baráti öleléssel: Imre.” A könyv, az ő kandidátusi disszertációja, több évtizednyi kutatómunka, ezernyi időskorú ember sorsának összegzése. Tanulságokkal, következtetésekkel mindazok számára, akik feladatul kapták, élethivatásul választották a törődést e korosztállyal. Értekezése nem csupán tudományos munka. Minden sora arra utal: nem szabad, hogy csupán jelkép legyen, hogy az évek múlásával elfelejtődjön Szegő Imre doktor igazi személyisége, munkássága. Amolyan csodabogárnak tűnt, amikor először találkoztunk, úgy három évtizede. Az egri Líceum egyik ablakmélyedésében mesélte el, hogyan szervezi a nyugdíjasok főiskoláját. Vállalkozó szellemű nagypapáknak, nagymamáknak kínál lehetőséget, hogy szellemüket frissen tartsák törté- nelemmel, iro- ill dalommal. Akár vizsgát is tehessenek, s netán ennek révén például idegenvezetést válni a test egészségét. Járta a környék településeit, hogy az idősektől megtudakolja, ki milyen érzésekkel-félelmekkel készül a nyugdíjasévekre. Kísérletezéseiből, sokszor naivnak tűnő próbálkozásaiból végül kibontakozott egy országosan is példaértékű program, a gerontológiai gondozó ötlete, amelyet a szociálpolitika azóta is így nevez: a hevesi modell... Mindehhez a legigazibb ösztönzője volt életének társa, Betti, Szűcs Erzsébet, akivel egyetemista fiatalként találkozott. Közös életük kezdete már igazi dráma. Imre családját zött voltak, segítettek, akin még lehetett. Betti ekkor kapott egész életét végigkísérő betegséget egy tífuszos vérétől, s ettől kezdve Imre az ő minden percét is vigyázta évtizedeken át. Felesége halála lett hanyatlásának kezdete. Ám addig... A hevesi otthonból szakmai műhelyt teremtett, miközben számtalan ötlettel, hihetetlen munkabírással igyekezett elviselhetőbbé, szebbé tenni a gyakran túlzsúfolt intézmény lakóinak életét. Orvosok, szociológusok, szociálpolitikával foglalkozók laljanak. Létezik ilyen? Létezett néhány esztendeig, akadt szépen jelentkező. Aztán egy újabb próbálkozás: nyugdíjasok középiskolája Hevesen. A megszállottan dolgozó, tervezgető Szegő doktort állandóan az a gondolat foglalkoztatta, hogyan lehetne újabb és újabb értelmet adni az alkony éveinek, megteremteni a lelki egészséget, amely hite szerint segít megőrizAuschwitzba deportálták, őt édesanyja az utolsó pillanatban egy szegedi papneveldébe menekítette, ahol nyilván nem kutattak zsidók után. A lágerekből hazatántorgókat már Bettivel együtt várta. Szegőék közül senki nem jött vissza. A fiatal medikusok éjjel-nappal a túlélők köegesz sorát nyerte meg ügyének, s persze az idősekét, akikről már a nyugdíjkorba érkezés előtt felméréseket készített. A betegen is fáradhatatlan Bettivel együtt dolgozták ki a gerontológiai gondozás módszereit, amelyek között csak egyik a szervezett orvosi felügyelet. Izgalmas szellemi élményt jelentett együtt lenni a doktorral. Különleges műveltsége, embersége sokakat vonzott a hevesi otthonba. Művészek, irodalmárok, egyházi emberek gyakran fordultak meg itt, bár az épület hátsó traktusában lévő kicsinyke szolgálati lakás nem éppen volt alkalmas nagy fogadásokra. Ide már nem költözhetett az egykori polgári családi lét öröksége, hiszen abból semmi sem maradt. Szegő doktor pedig nem gyűjtött vagyont. Hálás tekintetek, köszönő szavak, a környezetében dolgozók rajongása adták az ő gazdagságát. Azért, hogy pontosak legyünk, nagyszerű könyvtárán kívül egy régi Wartburg, kis robogó és egy rádiós magnó még szerepelt a leltárában. Igaz, a magnót inkább akkor vette elő, ha vendége volt és az segített, mert a kezeléséhez nemigen értett... Azt hiszem, élete koronája volt, amikor az Akadémián sikerrel megvédte kandidátusi értekezését. Hogy elkészítse, hosszasan győzködni kellett, ám ott, akkor igazán büszkének láttam. S talán boldognak is. Jólesett neki, hogy ő lehetett Heves első díszpolgára. Igazán őszinte volt a sok köszöntés, gratuláció. Ám akkor már mintha érezte volna, sokkal többet nem tehet. Utolsó éveiben lakója, ápoltja lett az otthonnak, amelyet egykor igazgatott. Barátja, Kő Pál szobrászművész alkotása a síremléke, miként mellette Bettié is. Méltó nevet visel Heves város szociális otthona. Hekeli Sándor Családi nap a Tinódiban Már többéves hagyomány az egri Tinódi Sebestyén Általános Iskolában a sport- és családi nap megrendezése, amelynek során az intézmény ezúttal az egészségmegőrzést, a családi, valamint baráti kötelékek erősítését helyezi előtérbe. A programok idén a tornateremben kezdődtek, melyben az intézményvezető asszony és egy lelkes apuka rövid megnyitója után az osztályok buzdító csatakiáltásai következtek. A közös bemelegítés befejeztével megkezdődött a verseny és a játék. Toldi-kondi a felső folyosón, majd Hétpróba az alsósoknak, gerinc-, később alakformáló torna a helyi táncteremben. A családi vetélkedőket, kötélhúzó versenyeket a szülők, majd a diákok focimérkőzései követték. Mikor picit elfáradtunk, megpihenhettünk a Bionet érdekes termékbemutatóján, kellemes teákat kortyolgathattunk, s az izgalmak után megmérettethettük a vérnyomásunkat és a vércu- korszintünket is. Mindenki dicséretes teljesítményt nyújtott, ezúton is gratulálunk nekik, valamint mindazoknak a diákoknak, szülőknek és lelkes nagyszülőknek, kollégáknak, akik részt vettek a programban, hiszen a napnak mindenki győztese volt. Ország Andrea művelődésszervező A pártokat tartsák el a tagjaik! A Hírlap november 26-i számában olvastam, hogy Fodor Gábor képviselő törvényjavaslatot terjesztett a Parlament elé, melyben az egyházaknak nyújtott anyagi támogatás kérdését is felveti. Elismerésem Fodor Gábornak a bátorságáért, hogy ilyen kérdést ilyen alapossággal a Parlament elé terjeszt. Ez az ország lakosságát - néhány tízezer, egyik egyházhoz sem tartozó ember kivételével, de vidéken majdnem minden embert - érintő kérdés, hogy az egyház fenntartása legyen teljesen a hívek feladata. Az egyházak, amióta léteznek, mindig értékteremtő tevékenységet végeztek. A hívő ember kiegyensúlyozott, a munkájában fegyelmezett, a társadalmi együttélésben segítő szándékú és adakozó, és ezek az egyházak munkájának a gyümölcsei. Az egyházi létesítmények, épületek, templomok az ország gyöngyszemei, tehát közös kultúrérdek a támogatásuk az állam részéről. Mégis el tudom fogadni ezt a gondolatot. Az egyházak tagjai a nehéz időkben, az üldöztetés éveiben is biztosították saját intézményeik fenntartásának, működésének anyagi lehetőségét, akár a történelmi egyházakat, akár a kisebb felekezeteket nézzük. De T. képviselő úr, ön és pártja kihagyta a törvényjavaslatból a pártok támogatásának megszüntetését. Pedig ez nagyobb falat lenne az államnak, kevesebb embert sért, és a jelenlegi körülmények egyáltalán nem teszik szükségessé, hogy a pártok gazdag, állami pénzzel teletömött szervezetek legyenek. Ha nem akarjuk is, látjuk és halljuk az adózó lakosság pénzének két kézzel szórását. Mit teremtettek a pártok a kapott milliókból? A pártvezérek és holdudvaruk luxus életviteli lehetőségét. Fizessék ezt meg a tagok! A létező és szabadon alakuló pártok működjenek a tagjaik és szimpatizánsaik támogatásából, és ne az állampolgárok adóforintjaiból. így lenne erkölcsös és így születhetnének valós, a lakosság által is elismert pártgyőzelmek. Ne kapjon egy párt sem Magyarországon az államtól egy fillért sem. Tisztelt Fodor Gábor úr! Kérem, legyen még annyi bátorsága, hogy ezt is terjessze a Parlament elé. Máté Miklós (cím a szerkőben) Tegyetek rá még egy lapáttal! Majoros „Maszek” András vagyok, 20 évet töltöttem az utánpótlás-neveléssel Nagyrédén. Mostanában is szívemen viselem az ificsapat és az utánpótlás sorsát, annak ellenére, hogy lehetőségeim már korlátozottak. Örülök annak, fiúk, hogy NB III.- as szinten kiemelkedőbb teljesítményt nyújtottatok az ősszel, mint a megyei I. osztályban. Gratulálok az újoncként elért 6. helyezésetekhez és kirívó fejlődésetekhez. Külön szól az elismerésem Szélesi János edzőtöknek. Kívánom, hogy tartsátok ezt a szintet! Higgyétek el, van megcsúszás is, hiszen a labda gömbölyű, így a vereséget is el kell viselni! De amennyiben minden energiátokkal azon lesztek, hogy nyerjetek, s erre szükség esetén még egy lapáttal rátesztek, akkor meglesz a végső győzelem. A labda kedvetekre lesz gömbölyű. Ne feledjétek, mindenki küzdjön egymásért, szeressétek egymást! Hajrá, Réde! Hajrá, ifi! Hajrá, magyarok! Majoros András Nagyréde, Szabadság út Levelezőink figyelmébe ajánljuk Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Ennek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. Örömmel vesz- szük, ha lehetőség szerint e-mail címünket is igénybe veszik: hmhirlap@axels.hu . Legyen mindenkinek boldog karácsonya! Kedves Leendő Támogatónk! Állami gondozásban élő gyermekek nevelésével, gondozásával foglalkozunk a Pétervásárai Gyermekotthonban. A gyerekek fiatal koruk ellenére már sokat tapasztaltak, krízishelyzetben lévő, hátrányos helyzetű, hanyag életmódot folytató, bántalmazó családból kerültek hozzánk. Gondozottaink nagy része lelki sebekkel, sok nélkülözés után, elhanyagoltan kerül hozzánk, szinte mindegyiküknek valamilyen fogyatékossággal kell megbirkóznia. Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekek egészséges testi, lelki, erkölcsi fejlődését biztosítsák, valamilyen módon pótolják az elveszett szülőket, a családot. Az előző években sikerült a nagy létszámú gyermekotthont átalakítanunk lakásotthonokká, ahol barátságos környezetben, nagy családként élhetnek a fiatalok. A gyerekek megtanulják, amit a családjukban nem láthattak: mosnak, főznek, takarítanak, bevásárolnak, ezzel is felkészülve az önálló életre. Gondozóink mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ott lakók jól érezzék magukat a lakásotthonokban. Sajnos az ünnepek közeledtével még nehezebb a dolgunk, hiszen a karácsony, a szeretet, a béke az, amivel fiataljaink eddig nem, vagy csak igen ritkán találkoztak. A gyermekotthon alapítványa igyekszik adományokat, felajánlásokat, ajándékokat gyűjteni az ünnep közeledtével, hogy ezzel is hozzájáruljon a karácsonyi ajándékozás öröméhez. Ehhez kérjük az Önök segítségét! Amennyiben lehetőségük van rá, kérjük, adományaikkal segítsenek szeretetteljesebbé tenni az év legszebb ünnepét. A Pétervásárai Gyermekotthon dolgozói * Az otthont támogató alapítvány számlaszáma, valamint címe szerkesztőségünkben elérhető. (a szerk.) 1
