Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-24 / 301. szám
2005. DECEMBER 24., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP i M 9 KARÁCSONY Háromszáz éves a honi hírlap őse történelem Lőcsén jelent meg a latin nyelvű Mercurius Hungaricus A hírlapolvasás napjaink emberének hétköznapi szükséglete. Kezünkbe vesszük, olvassuk, tájékozódunk, hírekre vadászunk. S nemigen gondolunk arra, hogy 300 éve mindez csöppet sem hatott természetesnek. Ahhoz, hogy a magyar ember életében megjelenjen a hírlap, előbb ki kellett törnie a Rákóczi-szabad- ságharcnak. Szuromi Rita Mielőtt a török Közép-Európa békéjét végképp feldúlta volna, a dél-németek már újságolvasó emberek voltak. A felvilágosodás korának franciái is gyakran forgatták a sajtót. Hazánkban egy szabadságharc szükségeltetett ahhoz, hogy megszülessen a hírlapírás. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy korábban semmiféle próbálkozás nem volt a hír- szolgálat megteremtésére. Hans Ménnél német vándornyomdász már a XVI. század végén kísérletet tett arra, hogy a végvári életről tájékoztasson. Ám a vér- zivataros országban sok egyéb fontos tennivaló is akadt, mint az újságírás, az olvasás. Nem csoda, ha Ménnél hírlevelei nem ereszthettek gyökeret országunkban. Az újranépesülő soknemzetiségű ország, amely a török alóli felszabadulást követő fél évszázadon belül a Habsburg-követe- lésektől nyögött, nem sok érzékenységet mutatott a hírolvasás iránt. Ám amikor az országot egy újabb háború füstfellege borította, ismét csak megnőtt a kíváncsiság. S II. Rákóczi Ferenc fejedelem felismerte az ebben rejlő lehetőséget... Az idén 300 éve annak, hogy megjelent a magyar hírlapírás őse, a Mercurius Hungaricus. Tévedés lenne azt hinni, hogy a csekély számú olvasó máris anyanyelvén tehette ezt. Mert hát melyik is volt akkoriban az anyanyelv? A német? A tót? A ruszin? A szláv? Közép-Európa népei egyetlen nyelven érintkezhettek csak: latinul. A Rákóczi-szabadságharc kirobbanása jól ismert korszaka a magyar történelemnek. Tudjuk, a Habsburgok túlzott követelései, az egyre nyomasztóbb túlköltekezés, a magyar társadalom szinte minden rétegében tetten érhető elégedetlenség volt az oka a tiszaháti felkelésnek és a fejedelem hazahívásának. Rákóczinak nagyon rövid időn belül sikerül elérnie azt, ami addig a történelemben csak illúzió volt: hovatartozás nélkül maga mellé tudta állítani az elégedetlenek széles tömegeit. E megmozdulás két éven belül vitathatatlanul megteremtette a hazai hírlapirodaimat. A szabadságharc lapja, az első hazai hírlap A lap első példánya lőcsén, brewer Lőrinc nyomdájában jelent meg. (E nyomda mintegy száz évvel azelőtt már próbálkozott a hírlevél elterjesztésével, ROEVID, DE IGEN BIZONYOS relatio címmel.) E sokszínű felvidéki kultúrában nyomtatták ki 1705-ben az első Mercurius Hungaricust, a szabadságharc lapját, az első hazai hírlapot. a tényekkel megismertetni azokat, akik figyelemmel követik az eseményeket. Nem elsősorban a hazai olvasóréteget, tudjuk jól, az írás- és olvasáskészség sok kívánnivalót hagyott maga után. A fejedelemnek sokkal inkább érdekében állt a külföld tájékoztatása. A szabadságharc viszonylag kedvező nemzetközi helyzetben következett be: az osztrákokat lekötötte a spanyol örökösödési háború, így széles teret nyert a katonai hadmozdulatok megszervezésében. Ám ahhoz, hogy az esetlegesen szimpatizáns államok reális képet kapjanak a magyar helyzetről, a fejedelem nem engedhette meg, hogy azok csupán a hivatalos osztrák sajtóból tájékozódjanak. Megszületett a terv egy latin nyelvű objektív hírlap kiadására, amely a francia és orosz udvart éppúgy informálta, mint a kisszámú hazai olvasni tudót, s képes volt ellensúlyozni a gyakran túlzó osztrák híreket is. Nem maradtak fenn adatok arról, hogyan szervezte meg a fejedelem a lapkiadást. Azt azonban tudjuk, hogy a szerkesztését titkárára, az udvari kancellária vezetőjére, Ráday Pálra bízta, akit^ példányt Bártfán adták ki, Ber- a szabadságharc vége felé Svéd- csényi kancelláriáján. Mányoki Adám híres portréja a fejedelemről mondó, csúsztató lap hamar hiteltelenné válik, így a kiadványokba csak objektív adatok kerülhettek. Eme szavahihetőség, az objektivitásra való ilyen mértékű törekvés később hosszú ideig hiányzott a hazai sajtóból... A szabadság- harcot vezető Rákóczi gyakran adta közre politikai elmélkedéseit az események szükségszerűségéről, mi több, helyet biztosított vitairatoknak is. Pontos leírást adott katonai manőverekről, hadiszabályzatokról, s ezzel hiteles folytatójává vált Zrínyi Miklósnak. A tény a Mercurius Hungaricusban tény marad. De a szomorú tények közé tartozik az is, hogy 1705 és 1710 között mindössze hat szám jelenhetett meg, a szabadságharc utolsó évében nem volt már erő folytatni az egyre nehezedő körülmények között a tájékoztatást. Az utolsó ex A kezdeti sikereket mindkét szembenálló fél igyekezett a saját szemszögéből kommunikálni. A Habsburgok természetszerűen növelték nyertes csatáik fényét, csökkentették vereségük tényét. Ekkor a vezérlőfejedelem agyából kipattant az, amely magyar politikusnak addig soha: a sajtó az a hatalom, amely képes országba is tárgyalni küldött. A harci cselekmények kilenc éve alatt a Mercurius Hungaricus-ból, illetve később a Mercurius Veridicus ex Hungária (Igazmondó Mercuri- usból) mindössze hat szám jelent meg. Mégis átütő sikert könyvelhetett el. Rákóczi és titkára elérte, hogy Európa közvéleménye - értsd: francia udvar - nem csupán egyoldalúan, az osztrák leírások alapján tájékozódhatott az eseményekről, hanem világos, átfogó képet kapott arról is, ahogyan a magyarok látták. Rákóczi ráadásul felismert egy örök igazságot: a nagyotA Rákóczi-szabadságharcot a nép emlékezete többnyire a romantikus kuruc- és betyárdalokon, népkölteményeken keresztül őrizte meg. Kevésbé .ismert tényként fennmaradt viszont a lap hat példánya, amely több örök tanulsággal szolgál az utókornak. Az objektivitás kifizetődő az újságírásban, akkor is, ha éppen egy vesztes csata szorul magyarázatra. S ne feledkezzünk meg egy még ettől is fontosabb tényről: 1705-ben megszületett a magyar hírlapirodalom őse, a Mercurius Hungaricus. Innentől már csak folytatni kellett... Lütyő, a hajléktalan kívánsága Lütyőt az uszoda környékén mindenki ismeri FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Négyessy Zita A nyár sem biztonságos. Lütyő akkor sem lehet teljes biztonságban, amikor hét ágra süt a nap, ő pedig az egri Petőfi téri padok egyikén hanyatt fekve hortyog. Kiránduló suhancok gyülekeznek köré, az egyikük - kivívva vihogó osztálytársai elismerését - bort loccsant üvegéből az alvó szájába. Ha Lütyő ébren volna, hálásan fogadná a közeledést, csakhogy épp szendereg, és csaknem megfúl a légcsövébe szaladt italtól. Tápászkodik rémültében, düllednek a szemei, az öklét rázza kínjában, a kamaszok majd' megpukkadnak nevettükben. De hol van a nyár, amikor csupán az idétlen kirándulóktól kellett tartania? Lütyő helyzete mit sem változott, éppúgy hajléktalan, mint tizenöt éve. Bár volt idő, amikor a téli napokon a Diófakút utca egyik társasházának kukatárolóját lakhatta. Ám sorstársai megkívánták a hótól és széltől védő kuckóját, Lütyő pedig nem irigykedett. Nem utasította ki a betolakodókat, a lakók viszont igen, szépszerével kipenderítették az egész bagázst. Azóta a Céhmesterek udvarának az árkádjai nyújtanak némi oltalmat a csapadék ellen. A Kertész utca 100.-ban nem kellene Lütyőnek az időjárással dacolnia, hanem oda, mint mondja, nincs Isten, hogy bemenjen. Mert ott lopnak. Ott képtelen megvédeni a zsebében lapuló néhány forintját, amit a zöldséges nyom a markába a rakodásért, vagy a Dobó utcai butikosok merő szánalomból. Lütyő már megtapasztalta, hogy míg a Kertész utca 100.-ban anyaszült meztelenül állt a zuhany alatt, valaki kiforgatta a ruháját, eltüntette „értékeit”. A szipus kölykök valamelyikére gyanakszik, de bizonyítani hogyan is lehetne ezt A vele egykorú, sokat megélt sorstársaira véletlenül sem gondol, azoktól szerinte nem telne ily becstelenség. Meggyőződése - ha már a rendszerváltozást követően kikerült a munkásszállóról -, hogy az utcán a legjobb. Ott kevésbé kell tartania az emberektől, és ott észreveszik azok is, alak segíteni akarnak. Például a Gólya utcai élelmiszerbolt dolgozói, vagy a „Senátor- házosok”, akik oly kedvesek voltak, hogy három tányér kocsonyát is adtak neki, pedig az nem olcsó étel. Lütyő utóbb ellenőrizte az étlapon, mibe került nekik. A strand Petőfi téri bejáratához közeli két sarki büfé vezetője, alkalmazottai is roppant figyelmesek vele. Elnézik, hogy bejár melegedni, szendvicset adnak, és engedik, hogy hitelbe igyon. A számlát utóbb azonnal rendezi, ha valami pénzre tesz szert alkalmi munkával, vagy átveszi a postástól a havi 17.200 forint szociális segélyt. A legszíyé- lyesebb a Békafiitty nevezetű vendéglátóegységben Hangrád Ervin bácsi, helyesebben úr (javítja önmagát nevetve Lütyő), aki nemcsak segíti, de neveli is őt. Mert amikor beiszik - ez meglehetős gyakorisággal előfordul -, üvöltözni szokott. Hangrád úr pedig azt mondja neki: „Ne zavard a vendégeket, menj át a szoborhoz, és neki kiabálj!” Lütyő pedig hallgat a szóra, és jól beolvas Petőfinek. Mielőtt - úgy tűnik, végleg - az utcára került, neki is volt munkahelye. A nyolc általános után három iparit végzett, állat- tenyésztői képesítést kapott, aztán a katonaságnál azt mondták neki, jófejű, végezze el a kétéves tiszthelyettesit. Ápoló asszisztensként is dolgozott Visontán, az alkoholisták szociális osztályán, míg - nem ebből következően! - önmaga is alkoholista lett. Volt neki felesége, pontosabban van is, nem váltak el, csak ágytól-asztaltól. Hál' Istennek, fohászkodik Lütyő, gyerekük nem született, mert a gyerek az nagy felelősség, annak nem való az ilyen élet, mint az övé. Barátnője nincs, egyéb sem hiányzik, minthogy a magafajtától összeszedjen valami betegséget, mondja, s józanul hozzáteszi: „Abban pedig nem reményked- hetem, hogy aki nem hajléktalan, pont énrám vessen szemet.”. Most, hogy közelít a karácsony, nem ábrándozik egy kád meleg vízről, amiben 1989 óta egyszer sem üldögélhetett nyakig merültem Jó ételek után sem vágyakozik, mert tudja, hogy éhen csak nem hal, gondoskodnak róla a kedves ismerősei. Amit szívből kíván: legyen békesség azok lelkében, akik jók voltak hozzá az év során.
